Szétesett a Szovjetunió, szétesett Jugoszlávia, de mi lesz Romániával, mely ugyanúgy az első világháborút követő békediktátumok szüleménye, mint az azóta széthullott kortársai? És ez a kérdés, innen, Moldovából nézve, számunkra különösen aggasztó.
Románia 1923-as alkotmányában és azóta is minden alapokmányban – beleértve a Ceausescu-érabelit és a mait is – egységes román nemzetállamnak deklarálta magát. Azaz: minden olyan terület, ahol románok élnek, vagy ahová évszázadok során románok költöztek, a román lakosság számarányától függetlenül, ősi román föld, Nagy-Románia szent földje, az ősi dák birodalom jogutódja.
A történelem azonban nem ismer „homogén nemzetállamokat”. Nézzük meg őszintén önmagunkat, kik vagyunk valójában, mi, románok? Minden gondolkodó román tisztában van azzal, hogy maga a román nép sem egységes. A történelem folyamán kialakult „román” nemzet még nyelvében sem olyan egységes, ahogy ezt az „egységes nemzetállam” hirdetői elképzelik és hazudják. Neves román nyelvtudósok nagyon is megkülönböztetik az északi, erdélyi és balkáni román nyelvjárásokat. Mindnek megvan a maga kultúrája, irodalma – de célzatosan elhallgatták még létezésüket is, mert nem volt beilleszthető az „egységes román nemzet” képbe.
A három „román”
A mai Románia területén, leegyszerűsítve, három „kulturális” alaptípus különböztethető meg:
A legjellegzetesebb a szlávosan hömpölygő moldovai lélek: népművészetünk, népköltészetünk, építészetünk, de államalkotói képességünk is jóval fejlettebb, mint a balkáni régióhoz közeli románoké.
Egészen mások a déli (havasalföldi és olténiai) románok, akik a Balkánhoz hasonultak, és nagyszámú cigányság keveredésével megáldott, ezért gyors, ügyesen kereskedő és nagyon uralkodni vágyó népességet alkotnak. A bizantin gondolkodás annyira a vérükbe ivódott, hogy gátlástalanul forgatják véleményüket érdekeik szerint. Mindig ők voltak a leghazafibb hazafiak, a legnemzetibb nemzetiek, az ún. „nemzeti hazafiak”.
Harmadik típus az erdélyi románság, akiket 800 éven át a magyar és szász közelség, nyugatos kulturális hatások alakítottak; vallási szempontból is átmenetet képez az ortodoxia és a nyugati kereszténység között. Latinos kultúrája alakította ki nemzettudatát, mely aztán alapja lett az „összromán” nemzettudatnak, anélkül azonban, hogy az európai kereszténység és szellem értékeit, viszonyulási rendszerét elfogadta, megemésztette volna.
Tehát ezt az egymástól lényegesen különböző történelmi múlttal rendelkező elemet fércelték össze egy Nagy-Románia-illúzióvá. A „nagyságtudat” azonban egyhamar átcsapott hamis és hosszú távon veszélyes nemzettudatba, mely látszólag csak a bekebelezett kisebbségekre káros, valójában többszörösen veszélyeztet bennünket is. Mert a felduzzasztott állam vezetőrétege politikai eszközt faragott történelmünkből, legfőbb célja a homogenizálás lett, s ezt egy keményen központosított államszervezet létrehozásával tudta érvényesíteni. Ez a centrum a déliek kezén volt, és így a döntési jogot ők kaparintották meg, és maguk alá gyűrték mind a moldovai, mind az erdélyi románságot.
Elsorvadt az egykor virágzó moldovai kultúra, mely lépést tartott Európával, Bukarest dominanciája után minden provincializmusba szürkült, és csak azok tudtak fejlődni, előre jutni, akik otthagyták szülőföldjüket, s Bukarestbe költöztek. De ott is a mellőzöttek kategóriájába préselve küszködtek. Nemcsak szellemi téren vált provinciálissá Moldova, hanem gazdasági téren is. Gazdasági ereje, potenciálja kihasználatlanul maradt, vagy a déliek gyarapodását segítette elő, valójában gyarmati szerepre volt kárhoztatva. Ha egy moldovai fellépett szülőföldje érdekében, hamar megkapta a szeparatista jelzőt.
A román nép megosztottságára jellemző, és az érdekellentétek erősödését mutatja az egyházi vagyon közelmúltbeli vitája a román parlamentben. Egyes képviselők javasolták, hogy az ortodox egyház adja vissza azt az 1200 templomot és a jó néhány ezer hektár földet, melytől az 1948-as kényszerbeolvasztáskor a görög katolikus egyházat megfosztották. Követelték, hogy ezt törvényileg is szentesítsék, visszaállítva ezáltal a görög katolikus, ugyancsak román egyház több évszázados jogait. Erre Teoctist román ortodox pátriárka a következőket üzente: „A dolgok bármilyen erőltetése új Bosznia kialakulását eredményezheti Erdély szívében.”
Ez a megdöbbentő üzenet tanulságos nekünk, moldovaiaknak is. Egyenes következménye annak a centralista gondolkodásnak, mely már két diktatúrát eredményezett a román történelemben: Antonescut és Ceausescut. Túl sok ez egy évszázadban.
„Nem akarjuk a Dél uralmát”
Mert ha a román ortodox keresztények vezetője így viszonyul a döntő többségében román nemzetiségű görög katolikus testvéreihez, hogyan várható el, hogy a mai államvezetés elfogadjon minket, moldovaiakat egyenlő partnerként, meghagyva nehezen megszerzett függetlenségünket. Az ő felfogásuk szerint minden autonómia, önállóság románellenes, és a polgárháború forrása.
A jelenleg uralmat gyakorló kormányzat szalonképessé kívánja tenni a legnacionalistább, legsovinisztább pártokat, csakhogy parlamenti többségét biztosítsa. A Funar-párt programjában a történelmi román nemzeti egység megteremtése fogalmazódott meg, a Nagy Románia Párt pedig nyíltan meghirdette a Nagy-Románia újrateremtésének programját, amely egyértelműen a Moldovai Köztársaság bekebelezését célozza. Félrevezetés tehát a román kormány legutóbbi nyilatkozata, mely cáfolja, hogy Románia részéről fenyegetés érné a Moldovai Köztársaság függetlenségét és területi integritását, sőt orosz fenyegetettséget emleget, azt a vádat, hogy a FÁK közössége veszélyezteti Moldova függetlenségét. Valójában a centralizált román államrendszer nemcsak a tartományok, de még a megyék önállóságáról sem akar hallani, az államigazgatást csak a központi szervek által kinevezett tisztviselőkkel gyakorolja, minden helyi kezdeményezést meggátol, és törvénytelennek minősít. A Moldovai Köztársaság nem illeszthető be ebbe az államszerkezetbe, csak erőszakkal: ahogy ez az első és második világháború alatti román katonai megszállás formájában meg is történt.
Mi, moldovaiak nem akarunk ismét a korrupt és kizárólagos hatalomra törő déliek uralma alá kerülni. Még jól emlékezünk az első világháború utáni évekre, a nyakunkra ültetett állami hivatalnokok uralmára, jól emlékszünk az 1940-ben elkövetett pogromokra, amikor zsidó, ukrán, orosz, cigány, sőt román lakosok tömegét gyilkolták le, és rabolták ki a Bukarestből irányított csendőrök és német cinkosaik. Jól emlékszünk a megszállt Besszarábiában és a Dnyeszteren túli területeken elkövetett gaztettekre, a haláltáborokra, a tömeges túszszedésre, a gyilkosságokra, és jól emlékszünk arra is, amikor a visszavonuló román hadsereg minden mozdítható értéket, a vasúti sínekkel bezáróan, összerabolt és elvitt abból az országrészből, melyet Nagy-Románia részének tekintett. Jól emlékszünk azokra a Bukarestből irányított nagyvállalkozásokra, részvénytársaságokra, melyek rabszolgaként dolgoztatták az itt élő román és más nemzetiségű lakosságot.
Nem véletlenül alakult ki tehát és fogalmazódott meg bennünk az, hogy igenis akarjuk Moldova egységét, de nem a jelenbeni hatalmi szerkezettel és alkotmánnyal rendelkező Románia keretében, hanem a Moldovai Köztársaság és az egykori Moldova tartomány egyesülése révén. Ezt a gondolatot valljuk magunkénak mi moldovai románok, a moldován politikusok nagy része (a Bukarest által fizetett ügynökök kivételével), e mellett a gondolat mellett döntött a moldovai nép a legutóbbi választásokon, de nemcsak nálunk, a Moldovai Köztársaságban gondolkoznak így, hanem az Egyesült Államokban működő Moldován Szövetség vezetői is.
Ez a kérdés szüntelenül napirenden van. Nemrég jelent meg Kisinyovban a Patria Tanara című havilap, mintegy 300 ezer példányban, amely – mint főszerkesztője, Nicolae Rosca írta –, Nagy-Moldova eszméjét fogja szolgálni. Amint kifejtette – mintegy válaszul a román hivatalosság félrevezető vádjára – ennek a gondolatnak semmi köze a sztálini koncepcióhoz. S ezt nem kell különösen bizonygatni egyetlen románnak sem, hiszen mindenki tudja, hogy Dragos Vodától és I. Bogdantól és a Musatinektól egészen Cuzáig, vagyis a XIV. századtól 1859-ig Moldova önálló államisággal rendelkező szuverén fejedelemség volt, független hadsereggel és kincstárral, önálló pénzzel és kormányzattal. Az egész terület a Kárpátoktól a Dnyeszterig és délen a Milcov folyóig terjedt, csak 1812-től választották le a Prut folyó és a Dnyeszter közötti területet.
Mi, moldovaiak, tudjuk, hogy évszázadokon át nem Munténia, nem Olténia és még csak nem is Bukarest volt a román kultúra igazi központja, hanem Iasi. Moldova adott számos olyan fejedelmet, akit a kereszténység védelmezőjeként tartanak számon, köztük a nagy, szent uralkodót, Stefan cel Marét. A moldovai uralkodók bőkezűsége tette lehetővé a legértékesebb történelmi művek születését, moldovai kolostorok őrizték olyan szellemi értékeinket, amelyek most a bukaresti múzeumok és könyvtárak kincsét képezik. Tehát nem Sztálin találta ki a moldovai államot, létezett az évszázadokon át, míg a déliek magukhoz nem láncolták, és el nem sorvasztották értékeit.
Erdélyen át Európába
Már a XX. század elején megtervezték Moldova és a Fekete-tenger északi-északkeleti medencéjének bekapcsolását az egyesült európai vérkeringésbe. Ennek érdekében kidolgozták a Bécs–Beszterce–Tarnopol–Kisinyov–Odessza-vasútvonal tervét, melynek megvalósítását az első világháború kitörése akadályozta meg. Erre természetesen a háború után sem került sor, mivel Nagy-Románia nem sokat adott északkeleti részének fejlesztésére, és Nyugat-Európához való kapcsolására. Sőt, most sem! Bennünket, moldovaiakat ugyancsak meglepett az a tény, hogy a mai román kormány 3,5 milliárd dollárba kerülő autóút építését tervezi Bukarest–Konstanca, Bukarest–Giurgiu, Bukarest–Pitesti–Nagyszeben–Nagylak között. Ez a terv említést sem tesz Moldováról.
Sokat mond az a tény is, hogy az Európai Közösség 2000-ig terjedő általános vasút-, műútépítési és racionalizálási programja (5000, illetve 7000 km), Romániát nem is említi, mivel a tőle keletre eső térségek európai felzárkózásának mintegy akadályát képezi. A Moldovai Köztársaság Erdélyen keresztül viszont közvetlenül kapcsolódhatna a Nyugathoz. A meglévő vasútvonal kiegészítése és korszerűsítése esetén már most megvalósítható a közvetlen vasútvonal kialakítása Kisinyov és Bécs között, ugyancsak többen vetik fel a Kisinyov–Iasi–Beszterce–Nagybánya–Debrecen–Bécs-autópálya megépítésének gondolatát. Egy ilyen autóúton Kisinyovból mindössze 12 óra alatt Bécsbe lehet utazni. Ez beláthatatlan fejlődési lehetőséget biztosítana térségünk számára.
A Moldovai Köztársaság új alkotmányában lefektetett elvek biztató példát mutatnak arra, hogy a moldovai nép képes egy széles, demokratikus alapokra helyezett államszerkezetet teremteni. Megoldottuk a Dnyeszteren túli terület közigazgatási, sőt teljes autonómiájának kényes kérdését. Rendeztük a gagauzok autonómiájának kérdését is, hivatalos nyelvként ismertük el az oroszok és gagauzok nyelvét. Románia 75 éves fennállása óta minderre képtelen volt.
Moldova hosszú ideje valamely másik ország vagy birodalom peremvidéke, kisemmizett területe volt. Az újabban tervezett Nagy-Románia is csak ezt a jövőt tartogatja számunkra. Az önálló, szuverén Egyesült Moldovai Köztársaság lehetővé teszi a saját erőből történő végleges felzárkózást a kontinens fejlettebb régióihoz. Nekünk moldovaiaknak ennek szellemében kell terveznünk jövőnket.
(Fordította: Nagy József)
- Külföld [6]