A helyinél magasabb szintű – fővárosi és országos – cigány kisebbségi önkormányzatok példátlan botrányok közepette alakultak meg. (Már ti. ha a példákat a Magyar Köztársaság öt és fél éves történetének közjogi aktusai között keressük. Ha a közhatalmi jogosítványokkal – vagy valami ehhez hasonlóval – felruházott cigány szervezetek születésének körülményeit nézzük, akkor a botrány egyáltalán nem példátlan.)
A helyi kisebbségi önkormányzatokat – mint ismeretes – közvetlenül választották a helyi önkormányzatokkal együtt, méghozzá virtuálisan az összes szavazópolgárok, hiszen a listákat minden választó kitölthette, ha akarta. A magasabb szintű kisebbségi önkormányzatokat azonban elektorok közgyűlése választotta meg elvileg ugyanolyan titkosan, mint a helyhatóságokat, kislistás szavazással. (Az összes jelöltek közül egyetlen közös szavazólapra kerülnek föl azok, akik az elektorok legalább 10%-ának ajánlását elnyerték, majd az elektorok a szavazólapokon megjelölik az általuk választott személyeket. A testületbe azok kerülnek be, akikre a legtöbb voksot adták le. A szavazólapokat természetszerűleg akkurátusan kell kezelni. A jelöltek névsorát ellenőrizni és hitelesíteni kell, csak annyi szavazólap adható ki – személyre szólóan –, ahány hiteles elektor a szavazáson megjelent. Ezt a választásokon szokásos technikával kell biztosítani, a titkosan kitöltött szavazólapokat a szokásos körültekintéssel kell felbontani, megszámlálni stb. A választási procedúra törvényességét ugyanolyan összetételű Választási Bizottságok biztosítják, mint a parlamenti vagy a helyi önkormányzati választásokét, az állami szervek közreműködésével.)
Nos, a fővárosi és az országos Cigány Önkormányzat megválasztása nem ment egészen olajozottan. Az elektorok közgyűlése – különösen, ha az elektorok száma több mint kétezer, mint az országos kisebbségi önkormányzat választásakor (minden helyi kisebbségi önkormányzat küldhet egy elektort), kevésbé kontrollálható, mint a választókörzetek szavazóhelyiségei. Hát még, ha a közgyűléshez eleve alkalmatlan helyszínt választanak! (Csalog Zsolt: Találós kérdések, Beszélő, 1995. február 23. és Révész Sándor: Hosszú útról visszatérni, Beszélő, 1995. április 13.)
Mindkét választást óvás követte, és joggal. A Választási Bizottság mindkét óvást elutasította; a Fővárosi, illetve a Legfelső Bíróság az egyik óvásnak – a fővárosinak – helyt adott, és a választást megsemmisítette, a másikat – az országost – viszont elutasította, a választás tehát érvényes.
Nézzünk néhány részletet!
A fővárosi választáson (időpont: 1995. március 11., helyszín: a régi Városháza díszterme, megjelent 71 elektor) annak rendje és módja szerint elkészítették, majd kiosztották a szavazólapokat, sőt, elkezdődött a kitöltött szavazólapok begyűjtése is, mikor az egyik jelölt, Tomhán Gyula jelezte, hogy lemaradt a szavazólapról. Nevét Romhányi Gyulára írták el. Ilyen nevű jelölt nincs. Mire ez kisült, addigra 46-an leadták a szavazatukat. A Szavazatszámláló Bizottság a még fel nem használt szavazólapokon kijavította a nevet, és Tomhán Gyula beleegyezésével úgy döntött, hogy a nem létező Romhányira leadott szavazatokat átigazolja Tomhánnak. (Pikáns adalék, hogy Romhányira, aki nincs, 46-ból 7-en szavaztak; Tomhánra, miután kiderült, hogy ő kicsoda, a maradék 21-ből 2-en.) A Fővárosi Bíróság teljesen törvénytelennek minősítette az effajta szavazatátigazolást, törvénysértőnek a Szavazatszámláló Bizottságot és a Tomhán Gyula óvását elutasító Fővárosi Választási Bizottság verdiktjét; a Fővárosi Bíróság határozatát megerősítette a Legfelsőbb Bíróság, noha az önkormányzatba beszavazottak egy csoportja viszontóvással élt, és meg akarta menteni a választás eredményét. A második választás (időpont: április 5., helyszín: Főpolgármesteri Hivatal, díszterem) kimenetele igazolja a viszontóvók szándékát: hármuk közül ketten a megismételt választás alapján nem kerültek be a Fővárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzatba. Mindketten 9-9 szavazatot vesztettek, míg egy korábban a cigány szerveződésekben szinte ismeretlen és esélytelen dinamikus vállalkozó 25 pluszszavazatot gyűjtve bekerült az önkormányzatba, s egyáltalában: az elsőre megválasztott kilenc képviselőből másodjára négyet nem választottak meg újra. Ez a körülmény jól jelzi az erőviszonyok képlékenységét, s ezért intő példa a további választott testületeknek: egyelőre kicsi az esélyük, hogy egy kis háttérmunka, vadonatúj szövetségkötések ne fosztanák meg őket megszerzett pozícióiktól, ha így hozná az élet.
Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat megválasztása összehasonlíthatatlanul nagyobb cirkusz, mint a fővárosié. Belekerül egy csomó pénzbe, és hosszú, forró helyzeteken kell úrrá lenni a választási szerveknek. Mindez elég ahhoz, hogy a független bíróság kétszer is meggondolja, mit bír el a törvényesség, és mit nem. Azt akár ne is vizsgáljuk – fölöttébb rosszhiszeműen –, hogy vajon a hatalom nélküli, de mégiscsak jelentős politikai súllyal bíró országos cigány önkormányzat Szolnokon létrejött összetétele megfelel-e a politikai főhatalom (a kormány) ízlésének.
A szolnoki választáson jól dokumentálhatóan csorba esett a választás tisztaságán. A tévé Cigány Magazinjának videokamerái rögzítették, amint csoportosan töltenek ki szavazólapokat, láthatók a képsorokon a földre dobott selejt szavazólapok, amelyeket gondosan be kellett volna vonni, és helyettük hibátlant kiadni; s alapos aggályok merültek fel arra nézve, hogy csak a valóban jelen lévő elektorok kaptak-e szavazólapokat, vagy pedig a meghívókártya ellenében bárkinek kiadtak ilyeneket. Vagyis: a testi valójukban jelen lévők több szavazólapot is kitölthettek. Akad olyan megfelelő számú ajánlást elnyert jelölt, aki nem került föl a szavazólapra. (Ez a kifogás analóg Tomhán Gyuláéval.) A Legfelsőbb Bíróság azonban mindezeket súlytalannak minősítette, s nem semmisítette meg a választást. Jó, jó, látszik a videofelvételeken ami látszik, ez azonban nem befolyásolhatta olyan jelentősen a választás kimenetelét, hogy emiatt érdemes lenne megismételni. Ha a választók nem elég fegyelmezettek, akkor vessenek magukra. „Az elektorok nagy számára való tekintettel a választási szervek tagjai mindenhol nem lehettek jelen” – írja a Legfelsőbb Bíróság dr. Rakvács József vezette tanácsa, s nem legyinti meg a sejtelem, hogy a választás megsemmisítése fölöttébb alkalmas eszköz az elektorok megfegyelmezésére. Mondhatni, az egyetlen…
A kipróbáltak diadala
Bár az Országos Önkormányzat elnökéül választott Farkas Flórián 1995. február 16-án azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy „Nem törekszünk elsöprő sikerre, a saját lista uralmára, nem az erőnek, hatalomnak, hanem a bölcsességnek kellene itt győznie”, az országos cigány önkormányzatba csak Farkas Flórián szervezetének, a szolnoki székhelyű Lungro Dromnak a jelöltjei kerültek be. (Első helyen ő, a L. D. elnöke, második helyen az alelnök, dr. Pálfy Miklós.) Köztük a L. D. színeiben – a lista 48. helyén szerepeltetve harmadikként – olyan veteránok, mint Choli Daróczi József, aki a pártállami szervezetekben is fontos tisztségeket viselt, majd 1993-ban beválasztották a Boross belügyminisztériuma által patronált Önkormányzati Előkészítő Bizottságba.
Ott van Rostás Farkas György, akinek „tudományos munkáját” maga Báthory lektorálta, s a Boross-kormány idején megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. Őt is beválasztották ama Önkormányzati Előkészítő Bizottságba. S ott van Raduly József, aki 1985-ben egy nyugalmazott belügyi alezredes segítségével szervezte meg a 100 tagú cigányzenekart, ez a zenei vállalkozás ment aztán át olyan politikai testületbe, ami azt a bizonyos Önkormányzati Előkészítő Bizottságot megválasztó tanácskozást szervezte a BM Duna-palotájában.