Nem a Greenpeace Brent Spar elleni akciójának helyességét vagy bölcsességét szeretném vizsgálni – elvileg lehetséges, hogy a szervezet ezúttal melléfogott. Az Ön cikkének egyes érveivel, előfeltételezéseivel és hangulatával kapcsolatban van néhány kérdésem.
1. Ön szerint: „Mivel nem tagadja senki, hogy a kiszolgált olajtermelő és -tároló berendezések elsüllyesztése szennyezi a tengereket (a kérdés pusztán az, hogy mennyire, és hogy mi ennek a módszernek az alternatívája), nem volt különösebb szükség erre külön felhívni a figyelmet.” A dinamit veszélyességét sem tagadja senki. Akkor legközelebb ha valaki néhány tonnányitól úgy akar megszabadulni, hogy elássa az erdőben, ne hívjuk fel erre a figyelmet?
2. „A Shell… csak annyit állított, hogy ez a legjobb módszer az olajtárolótól való megszabadulásra. A konszern szerint a Greenpeace által javasolt módszer – a Brent Spar partra vontatása – csak áthelyezi a környezetszennyező hatást a szárazföldre…” Lehetséges, hogy a Greenpeace azért sem akarta, hogy szőnyeg alá söpörjék a Brent Spart, mert a szoba közepén előbb-utóbb kénytelenek lesznek aránylag környezetkímélő módon bánni vele? És hogyha szem előtt marad emlékeztetőnek, a jövőben talán úgy tervezik és működtetik a hasonló szerkezeteket, hogy használatuk után ne „megszabadulni” kelljen tőlük, hanem újrahasznosíthatók legyenek?
3. Amikor a tudományt emlegeti, melyikre gondol? A rendszerekben gondolkodó, modellező, relativisztikus modern tudományra, vagy arra az elavult óramű-világegyetem képre, amely a közgazdaság és az ipar működését a mai napig meghatározza? Ez utóbbi szakértőinek többsége volt hajlamos a Shellel egyetérteni?
4. A cikk nagyobb része az ügy német–brit politikai és gazdasági vonatkozásairól szól. Ha az Ön állításai igazak, és egy szervezet egyes országok környezetvédőbb lakosságának segítségével akadályozza meg, hogy egy kevésbé környezetvédő állam a közös tengert szemétlerakó helyként használja, az baj? És csoda az, ha az utóbbi országban egyesek berzenkednek, mert otthon drágább elbánni ezzel a miskulanciával? De melyik ország is pénzelt belőle, ameddig működött? Az étteremben ki fizet, a vendég vagy az egész város?
Vagy itt nem két akármilyen országról van szó? Hanem a szegény, árva, rokonszenves britekről és a fránya németekről, akiket annak idején egy bajuszos káplár tényleg hiszterizált? Ezért ők már soha többé nem cselekedhetnek helyesen? A leghaladóbb megnyilvánulásuk mögött is aljas birodalmi szándékot kell sejteni? Ez józan érvelés, vagy populáris – ne adj’ Isten, hisztérikus – hangulatkeltés? Ugye csak hallucinálok?
5. Visszatérve a brit állam költségeire, ugye az volna a racionális, ha a szennyező cég fizetne a tisztításért? Ugye ez lenne az igazi piacgazdaság? Ön szerint hogyan fogadná a stabil demokráciák közvéleménye – no meg a Shell –, hogy emiatt jelentősen meg kellene drágítani a benzint? Józanul vagy hisztérikusan?
6. „A brit közölt vélemény nagy része a Greenpeace sikerét a szuverenitással kapcsolatos megfontolásoktól függetlenül is inkább veszélyesnek tartja, mint ígéretesnek: bizonyítéknak arra, hogy egy nem választott, számadásra nem kötelezhető szervezet populista retorikával kompromittálhatja a racionális döntéshozatali folyamatot.” A megfoghatatlan alanynak tulajdonított gondolat a cikk konkluzív utolsó mondatában igencsak sugalmazó. Ezért „a brit közölt vélemény nagy része” helyett hadd kérdezzem meg Önt: nem lehet, hogy a (nem választott, számadásra nem kötelezhető) Shell és a többi olajmulti évtizedes, a Greenpeace-énál nagyságrendekkel nagyobb és professzionálisabb, önző célú reklámkampánya a populáris? És a Brent Spar sorsánál sokkal messzebbre látó Greenpeace gondolkodása a racionális?
Üdvözlettel
- Visszabeszélő [6]