A kávéházban ülő úriember diszkréten és villámgyorsan jobb keze középső ujját a mellénye gombjai közé helyezte, majd a másik kezével belülről megsimogatta gallérját. A tájékozatlan asztalszomszéd, ha egyáltalán felfigyelt a furcsa mozdulatokra, legfeljebb némi nyugtalanságot érezhetett ki belőlük. A beavatott viszont rögtön tudta, hogy jelet kapott, amelyet viszonoznia kell – hiszen maga is „testvér”, vagyis tagtárs az Etelközi Szövetség nevű titkos szervezetben.
Az illegalitás indítékai
Hasonló kölcsönös felismerési szertartás, csupán más mozgási, tárgyi esetleg szóbeli kódokkal nem volt ritka dolog a kor Magyarországán. Soha annyi földalatti, rejtett egyesület, mozgalom nem működött, mint a Horthy-rendszer negyedszázada idején. Ennek egyik oka a szabadságjogok fogyatékosságaiban keresendő. 1920 májusában egy belügyminiszteri rendelet betiltotta a szabadkőműves páholyok és más intézmények működését. „A szabadkőművességnek a háború felidézésében… a defetizmus és az általános destrukció felkeltésében.… a forradalomnak és a bolsevizmusnak felidézésében való tudatos aknamunkája köztudomású tény” – ítélkezett a jogszabály indoklása.
Az 1921 márciusában hatályba lépett 1921:III. törvénycikk „az állami és a társadalmi rend hatályosabb védelméről”, jóllehet nem nevezte meg, törvényen kívül helyezte a kommunista pártot. A Kúria állásfoglalása szerint a kommunista program „csakis az állami és a társadalmi rend erőszakos felforgatásával valósulhat meg, tehát mindazok, akik ilyen mozgalmat kezdeményeznek, előmozdítanak vagy vezetnek, az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatását célozzák”, ezért tevékenységük a törvénybe ütközik.
Tehát mind a szabadkőműves páholyok, mind a kommunista párt – mint a nyilvános életben meg nem tűrt ideológiát és programot hirdető szervezetek – illegalitásba kényszerültek.
A fentebb említett Etelközi Szövetség és még számos hasonló organizáció azonban a rendszer hivatalosnak tekintett keresztény-nemzeti eszmevilágát vallották, de mégis a legnagyobb titokban működtek. Olyannyira, hogy még az újságolvasó közönség sem tudott létezésükről. S hogy nem fantomokról van szó, arról az utókor is csupán egyes vezető személyiségeik évtizedek múltán hozzáférhetővé vált naplóiból bizonyosodhatott meg.
Nyilvánvaló, hogy esetükben az illegalitás oka nem ideológiájukban, hanem a közélet fórumain egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozottan képviselhető célrendszerükben keresendő. Keletkezésüket elsősorban az a szemlélet motiválta, amely szerint a háborús vereséget, a forradalmakat és a történelmi Magyarország feldarabolását egy nagyszabású titkos összeesküvés okozta. Ebben, úgymond, részesek a magyarság ellenségei, a zsidók, a szabadkőművesek, a kommunisták, a szocialisták és nem utolsósorban a szomszédos nemzetek, nemzetiségek. Erre a bűnös szövetkezésre a válasz csakis egy ellenkonspiráció lehet. Az egyik alapító tag, Zadravecz István tábori püspök szerint az Etelközi Szövetség „azért is kereste a titkosságot – sőt… a titokzatosságot –, mert szervezkedésében a szabadkőművességet tartotta szem előtt, és hasonló módon akarta a hazát megmenteni, aminthogy ők azt tönkretették”. A keresztény-nemzeti földalatti szervezetek belső célkitűzése a teljes „őrségváltás” volt, előbb-utóbb minden valamirevaló pozíciót a gazdasági, a politikai és a szellemi életben tagjaik számára kívántak megszerezni. Külpolitikailag pedig a Szent István-i magyar birodalom teljes helyreállítását óhajtották, ami nemzetközi tekintetben nem volt „szalonképes” követelés.
Az 1930-as évek második felétől, a fasizmus európai előretörésének klímájában tenyésztek a legális nyilas pártok fedezete alatt a titkos nyilas mozgalmak. Ezek főként eszközrendszerük miatt kényszerültek a föld alá. Kifejezetten erőszakos úton törekedtek a hatalom megkaparintására, puccsokat készítettek elő, merényleteket, sztrájkokat szerveztek és kiviteleztek.
Az illegális szervezkedésnek tehát indítéka lehetett a nyilvánosságtól eltiltott eszme, a be nem vallható cél, a törvénybe ütköző módszer, nemkülönben ezek esetleges kombinációja, ötvözete.
Persze az illegális tevékenység nem minden formája sorolható be az említett főbb típusokba. Több precedens volt alkalmi csoportok összeesküvésére államcsíny, politikai gyilkosság és hasonló cselekmények megvalósítása céljából.
A „fehér szabadkőművesség”
A legjelentősebb keresztény-nemzeti titkos társaságot, az Etelközi Szövetséget 1919 nyarán Szegeden Pröhle Vilmos turkológus-orientalista egyetemi tanár, az ősmagyar mondavilág megszállottja alapította. A szervezet 1920 elején áttelepült Budapestre, ahol a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy Podmaniczky u. 43. alatti elkobzott székházában kapott otthont. A fővárosban gyorsan növekedett a taglétszám, majd vidéken is megindult a szervezés. A létszám az 1930-as években 4-5 ezer főre becsülhető, a tagok zöme az úri középosztályból került ki.
A felvételt szigorú szempontok szabályozták, a legfontosabb kritérium: „erős magyar, irredenta érzés, és teljes, minden vonatkozású zsidó és szabadkőműves mentesség”. Az új tagok az egykori páholyépület úgynevezett altemplomában megőrzött csontvázak előtt tettek esküt és fogadalmat. A szertartáson és a „táborozás”-nak nevezett gyűléseken a vezetők a fejet is eltakaró csuhában jelentek meg, csak a kámzsába vágott réseken csillogott ki a szemük. Persze hangról, gesztusokról nem volt nehéz kitalálni, kit takar a jelmez. A cinikus Prónay Pál különítményparancsnok szerint mindez nem volt egyéb, mint „misztikus külsőségekkel lefolytatott handabanda”.
A szövetséget konspirációs okokból előbb Ex, majd ET fedőnéven emlegették. 1923-ban pedig megalakult legális fedőszerve, a Magyar Tudományos Fajvédő Társaság.
Az Ex ceremóniában és szervezeti felépítésében egyszerre elegyedett a gyűlölve tisztelt szabadkőművesség utánzása és az ősmagyarkodás. A szövetség élén a hétszemélyes Vezérek Tanácsa állott. Tagjai az 1920-as évek első felében Pröhle Vilmos, Gömbös Gyula, Zadravecz István, gróf Ráday Gedeon (főispán, miniszter, később koronaőr), Sréter István tábornok, hadügyminiszter, akinek helyére gróf Bánffy Miklós, az író-külügyminiszter lépett, valamint Toókos Gyula katonatiszt. Az adminisztratív ügyeket a „vezérintéző” – előbb báró Feilitzsch Berthold, később Gömbös Gyula (Hargittay álnéven) – irányította.
A szervezetnek minden megyében és törvényhatósági jogú városban egy-egy „nemzetsége” működött, melyek megyei városonként és falvanként „családokra”, ezek pedig foglalkozási áganként „apaságokra” oszlottak. A vezéreket, a nemzetség- és családfőket, valamint a titkári teendőket ellátó úgynevezett pecsétőröket a tagok nem ismerhették, a levelezést fedőszámokkal (1/174. nemzetségfő, 1/707. pecsétőr) parafálták.
Pröhle és Toókos az Ex számára külön „magyar vallást” kívántak kreálni. Elképzelésük szerint a Gellért-hegyen négy templom épülne egymásra: a legalsó szint, a barlang lenne az ősi pogány rítus helye, fehér ló áldozásával, felette lenne a katolikus, majd a protestáns templom, s mindezt betetőzné a „magyar vallás” szentélye.
A groteszk vonásokon túl a koncepció valódi tartalma a katolikus-protestáns vetélkedés megszüntetése, gyakorlatilag a protestantizmus teljes egyenjogúsítása volt. Politikailag pedig az ET elsősorban a kormányzó hatalmának megszilárdítását, a legitimizmus elleni harcot szolgálta. Horthy maga ugyan nem kívánta betölteni a neki szánt „fővezéri” tisztet, de környezetének szinte minden tagja, a legtöbb miniszter, magas rangú közhivatalnok és a parlamenti képviselők jelentős része beszervezett személy volt.
Az Etelközi Szövetségnél jóval csekélyebb taglétszámmal és szervezeti hálózattal, ám talán még nagyobb politikai súllyal rendelkezett a fővárosban működő Keresztény Nemzeti Liga. Ezt Wolff Károly jogász, a Keresztény Községi Párt elnöke hozta létre és fejlesztette ki 1918–1919-ben. A liga belügyminiszterileg láttamozott alapszabályokkal, tehát legális egyesületként működött. Valójában azonban a „Feltámadás” nevű titkos organizáció fedőszerveként szolgált. A mozgalom szigorú konspirációs elvek alapján épült fel. Élén 50 „vezérharcos” állott, akik legfeljebb 10 „tisztiharcost”, ők pedig csupán 10 „harcost” ismerhettek. Az egyes csoportok egymásról nem tudhattak. Wolff elhunyta után Bieber Lajos, majd 1939-től Bárdossy László vezette a szervezetet. A mintegy 300 tag között volt Bethlen István, Teleki Pál, Prohászka Ottokár (aki Ex-tag is volt), Raffay Sándor és Ravasz László püspökök, Bartha Richárd kabinetirodai főnök.
A „Feltámadás” egy ágazatát alkotta a „Szent István” szövetség, amelynek kb. 100 tagja volt a magyar szellemi élet elitjéből. Ide tartoztak többek között Hóman Bálint, Czettler Jenő agrárközgazdász, Bársony János és Verebély Tibor orvosprofesszorok, valamint más egyetemi tanárok és bírák, akik még a „Feltámadás” igencsak korlátozott nyilvánosságát is sokallották…
Az Ex és a Liga között még 1920-ban „testvéri szerződés” jött létre. Ennek értelmében egymás embereit nem háborgatják, „mert egyenlő testvér, bármelyik szervezetnél is van”. Az együttműködést 5-5 delegátusból álló közös testület biztosította.
Szabadkőművesek „szabad ég alatt”
Bár 1920 után a magyar szabadkőművesek hagyományos páholyéletet nem élhettek, alkalmazkodtak a kedvezőtlenre fordult viszonyokhoz, és „a szabad ég alatt” folytattak élénk tevékenységet. A páholytagok kávéházakban, egyesületi különtermekben, klubokban találkoztak. Állandó keretet jelentettek az asztaltársaságok, valamint a jótékonysági, humanitárius egyesületek.
A polgári liberális és demokrata pártokban, egyesületekben – L. Nagy Zsuzsa kutatásai szerint – sok szabadkőműves töltött be vezető szerepet, így Rassay Károly, Vázsonyi Vilmos és Pakots József. Neves tudósok és művészek, közöttük Szent-Györgyi Albert és Kisfaludy Stróbl Zsigmond szintén az irányzathoz tartoztak.
1938 júniusában a belügyminiszter megvonta a működési engedélyt a szabadkőműves jótékonysági és más egyesületektől, ez időtől a mozgalom teljes illegalitásba kényszerült.
A Kommunisták Magyarországi Pártja
1919 augusztusától 1936 augusztusáig folyamatosan működött a földalatti kommunista mozgalom. A KMP tagsága egy adott időpontban 150-250 fő között mozgott. Tekintettel a gyakori „lebukásokból” következő fluktuációra, az illegalitás idején több ezren állottak a párttal szervezetszerű kapcsolatban. 1920–1928 között a rendőrség 35 szervezkedést derített fel, kb. 1200-1500 résztvevővel. Más összefüggésű, valószínűleg nem teljes adatok szerint 1923–1933 között 487 per zajlott le 2922 kommunista szervezkedéssel vádolt személy ellen.
A KMP tevékenységének egyik jellemvonása tehát a szaggatottság volt. Az organizációt évente több alkalommal is újjá kellett építeni. Viszont mindig sikerült az újrakezdés. A rendőrségi jelentéseknek szinte refrénszerűen visszatérő fordulatai: „a súlyos veszteségek nem tudták a kommunista pártot munkájában feltartóztatni… megtörtént új vezető emberek beállítása, s minden vonalon az új apparátus felállításának szervezési munkája…”
A párt legkisebb egysége a 3-5 tagú sejt volt, amely területi, ritkábban üzemi alapon alakult. A szakszervezetekbe és más legális munkásegyesületekbe beépült kommunisták frakciókba tömörültek. A sejtek, frakciók egymással nem érintkezhettek, csupán összekötők útján a kerületi bizottságokkal. Ezek irányították a több közigazgatási kerületben, peremvárosban és munkásszervezetben működő sejteket és frakciókat. A KMP magyarországi legfelsőbb szerve a titkárság volt. Moszkvában működött a Külföldi Bizottság, amely a Kominternnel tartotta a kapcsolatokat.
A párt legféltettebb felszerelése a propagandaanyag készítésére szolgáló nyomda volt, amely többnyire egy írógépből, egy sokszorosító berendezésből, papír- és festékkészletből állott. Az illegális életvitelhez szükséges hamis okmányok gyártói, a nyomdakezelők és a futárok – egy adott időpontban néhány fő – alkották a KMP apparátusát, amely a párt „üzemeltetéséről” gondoskodott.
A nyilasok titkai
Az 1930-as évek végére a hagyományos keresztény-nemzeti titkos szervezetek elvesztették korábbi jelentőségüket. Ennek alapvető oka az volt, hogy mind az Ex-et, mind a „Feltámadás”-t szétfeszítették a belső ellentétek. Az egyre ádázabbá váló polémiák tetőpontján, 1938 késő őszén, az Ex-tag Imrédy Béla miniszterelnökkel látványosan szakított a kormánypárt többsége, közöttük nagyszámú „testvér”.
A konzervatív politikai tényezők meggyengülésével egyidejűleg megerősödtek a nyilas és nemzetiszocialista szervezetek, s közöttük a legjelentősebb, Szálasi Ferenc pártja. Az általa vezetett mozgalmat már a genezis időszakától a legális és az illegális organizációk összeépülése jellemezte. Az 1935-ben alapított Nemzeti Akarat Pártjának alapegységét a „tízek tanácsa” képezte. A titokban megtartott üléseket – nomen est omen! – „suttogók”-nak keresztelték el.
Szálasi pártjához jelentős számban csatlakoztak aktív köztisztviselők és tényleges állományban lévő katonatisztek. Számukra tiltott volt a titkos egyesületekben való részvétel, illetve a politikai tevékenység. Ez is szükségessé tette a rejtett működési formákat.
Az évtized végén a nyilas párt taglétszáma 250-300 ezerre szökött fel. Kovarcz Emil vezetésével kialakult egy mozgalmi szárny, amely a jelentékeny erőt gyors hatalomátvételre kívánta mozgósítani. Ennek előkészítésére felfegyverzett illegális csoportok alakultak, így az Országos Pártrend és Pártvédelmi Osztály, valamint a „Fekete Front”. 1940-ben pedig létrejött a Szálasi-gárda és a Vasúti Front. Ugyanez év júliusában a rendőrség felfedezett egy titkos szervezkedést, amelynek az lett volna a célja, hogy egy kenderesi vagy gödöllői útja alkalmával, avagy várbeli lakosztályába behatolva elfogja a kormányzót, és arra kényszerítse, hogy „a főhatalom gyakorlásáról Szálasi javára lemondjon”.
A hatalomátvétel módszeres előkészítésére 1942-ben a párthoz csatlakozott értelmiségi szakemberekből egy különlegesen titkos, még a Hungarista Naplóban sem említett csoport alakult, az „Országépítés”. 1943-ban ebből különült el egy még zártabb kör, a „Láthatatlan Pártépítés”. Feladatuk az volt, hogy minden területen a legapróbb részletekig pontosan kimunkálják az „átállítás” programját. A MÁV-ra vonatkozó terv például rögzítette, hogy a hatalomra jutás pillanatában a központi igazgatóság és az üzemvezetőségek mely szolgálati helyeit kell a legelső órában átvenni, majd a következő három napban kiket kell a vezető beosztásokban lecserélni.
A hatalomátvétel közvetlen előkészületei – német utasításra és védelem alatt – 1944 szeptemberében kezdődtek. Egy hűvösvölgyi villában működött Kovarcz Emil törzse, amely részletesen kidolgozta és lepecsételt borítékokban eljuttatta a pártszervezetekhez valamennyi közintézmény megszállásának tervét. Beregfy Károly vezérezredes a hadsereg, Vajna Gábor országgyűlési képviselő a csendőrség és a rendőrség átállását készítette elő. A nyilasok a honvédségi raktárakból és a velük rokonszenvező katonai alakulatoktól nagyszámú fegyverhez, többek között a fronton „hiánycikkszámba menő” vadonatúj géppisztolyokhoz jutottak. Október elején már minden készen állott a puccsra, csupán a német jeladásra vártak…