Rabbi úr, kezemben tartom a Sámuel imája zsidó imakönyvet. Az egyszerű magyarországi olvasó kedvéért az előszó, a fordító megjegyzései, a szerkesztő bevezető sorai az európai szokásnak megfelelően a könyv balról jobbra olvasása szerinti végén vannak. Ha óvatlanul továbblapozunk, az első (a tulajdonképpeni utolsó) ima, a gyászolók kádisa, a jiszgádál vöjiszkádás sömé rábó, a Magasztaljuk és szenteljük meg nagy Nevét kezdetű imádság, amelyet az eltávozottainkért mondunk. Mi késztette Önt arra, hogy Magyarországra költözzön az Egyesült Államokból? Vannak-e itt olyan hozzátartozói, akikért kádist mondhatna?
New Yorkban születtem, de szüleim magyar származásúak. Mindketten itt élték át a holocaustot. Édesapám újpesti, édesanyám tősgyökeres makói. Egyik ősöm rabbi volt Tapolcán és Nagyvázsonyban. Otthon a szüleim magyarul és jiddisül beszéltek. De mindig a magyar volt a dolgok mélyén. Én magam korábban soha nem beszéltem, de értettem a nyelvet. Brooklynban, ahol felnőttem, a környéken lakók 95%-a magyar zsidó volt, akik innen mentek ki a háborút követően az Egyesült Államokba.
A részleges nyelvtudás és a hajdani itthoni gyökerek is ösztönöztek arra, hogy idejöjjünk. Természetesen nem ez volt az igazi szempont.
Az a helyzet, hogy lubavicsi chaszid vagyok, s ennek a mozgalomnak az alapgondolata és a rebbe gondolkodása is abban foglalható össze, amit a Bibliában így olvasunk „vöáhávtá löréáhá kámohá”, Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ez elsősorban nem csak azt jelenti, hogy a szegénynek adjak valami alamizsnát, hanem, hogy mindent meg kell tennem a másikért, amire képes vagyok.
Az én esetemben ez így áll: hogy ha valamit tudok a zsidóságról, amit mások nem, kötelességem azt megtanítani. Nem azon van a hangsúly, hogy a rabbi kötelessége a tanítás, hanem, hogy mindenki, ami tőle telik, azt tanítsa meg a többieknek. A tudatlan ember is képes legalább az alef-bétet megtanítani, s ezt meg is kell tennie. Ez volt a rebbe elmélete.
Külön hangsúlyozta, hogy a holocaust után, mivel hatmillió zsidót elveszítettünk, muszáj a megmaradt, élő zsidóság öntudatát ébren tartani. Ez egyébként a chaszidizmus örök küldetése is, s ennek az önbecsülésnek a megőrzését a tanulásban, a tanításban vélte megtalálni.
Amikor felvetődött bennem az ötlet, hogy esetleg Magyarországra utazom, mert valamennyire ismerem a magyar nyelvet, s van valami homályos kötődésem is ehhez a földhöz, megkérdeztem a lubavicsi rebbét, és ő rögtön bátorított: „igen, menj Magyarországra.” Ekkor egy hónapos házasok voltunk. A rebbe egyetlen feltételt mondott még, hogyha van itt Magyarországon kóser mikve, azaz rituális fürdő, akkor mehetünk, ez ugyanis alapvető és nélkülözhetetlen feltétel egy házasember számára. Eljött egy rabbi Londonból, megnézte a Kazinczy u. 16. sz. alatti rituális fürdőt, ami még a háború előttről való, és úgy találta, hogy ez valóban megfelelő, így minden akadály elhárult az utazásunk elől. Ideköltöztünk, azóta három gyermekünk született itt.
A feleségem is magyar származású, habár náluk nem beszéltek magyarul. A nagyapja a háború előttről az egyetlen héber költő, 1941-ben Debrecenben kiadott egy héber verseskötetet, ami nemcsak a háború előtt volt ritkaság, hanem Magyarországon eléggé egyedi dolognak számított. Összesen három magyar héber költőről lehet megemlékezni, de van, aki azt mondja, hogy az egyetlen eredeti héber költő ő volt Debrecenben. Túlélte a háborút, a neve Magyarországon Steinmetz Hermann volt, a héber költői neve pedig Ben Slomo (azaz Slomo fia). Azután a háborút követően rájött, hogy ez túl egyszerű név, mert mindenki valakinek a gyereke, s a héber nevéből, ami Cví Méir volt, csinált egy új költői nevet, Cvi Jáír. Most is ilyen néven jelenteti meg munkáit. Az Irodalmi Lexikonban azonban Ben Slomo címszó alatt szerepel, és az áll benne, hogy Amerika nagy kavargásában azután eltűnt, mert nem tudták az új irodalmi nevét.
Térjünk vissza Önhöz. Milyen tanulmányokat folytatott?
Főleg vallási tanulmányokat, ami zsidó jogot, filozófiát és történelmet jelent. A New York-i Lubavicsi Talmudical Academyre jártam, közben Izraelben is tanultam különböző jesivákban. 1988-ban fejeztem be tanulmányaimat, és nem sokkal ezután Magyarországra utaztam. Egy rövid ideig tanítottam zsidó diákokat a University of Texas Austinban is.
Tudom, a lubavicsi rebbének is az volt az elve, de lehet, hogy ez egy általános zsidó elv, hogy a rabbinak valamilyen polgári hivatással is rendelkeznie kell. Ha jól emlékszem, a rebbének mérnöki diplomája volt.
Ez egy hosszú téma. Maimonidesznek nagyon erős, határozott véleménye volt, hogy a rabbinak nem szabad a rabbinikus tevékenységből élnie, nem szabad a Tóra tanításáért pénzt elfogadnia. Ez csak önkéntes munka lehet. Maimonidesz megpróbált először az öccsével együtt pénzt befektetni, azután annak halálát követően orvos lett. De általában sok rabbi felfogása volt ez. Például a jemeni rabbiknak mindig volt polgári állásuk is, és ha valaki beszélni akart velük napközben, el kellett mennie az üzletbe… Később ez a szemlélet megváltozott, hiszen a rabbi 24 órás szolgálatban van, a hivatásából eredően fogadnia kell az embereket, beszélgetnie kell velük, sokat kell tanulnia, és ez a tevékenysége nem engedi meg, hogy valamilyen más fizetett állásban töltse az idejét. Így hát Európában más volt a helyzet, mint például Jemenben. És meg is kell jegyeznünk, hogy az elmúlt 300 évben a híres rabbik nem Jemenben, hanem Európában éltek. De itt is voltak mások, például a híres Zálmán Márgáliot rabbi bankár volt, mindenütt idézik az írásait, de mégis volt polgári foglalkozása. Ha már a rebbét kérdezte, ő három egyetemet végzett, természetesen a vallási tanulmányai mellett. 1941-ben, mikor Amerikába került, 9 vagy 10 évig dolgozott a US Navynél, a haditengerészetnél, közben persze írt és szerkesztett sok zsidó könyvet is, vagy mondott beszédeket, de polgári foglalkozása is volt, és ha jól tudom, élete végéig a haditengerészettől kapta a nyugdíját.
Apám is azt akarta, hogy üzletemberként dolgozzak Amerikában, ezt látta volna praktikusabbnak. Én azonban úgy látom, hogy nagyobb szükség van itt a rabbi tevékenységére.
Akkor beszéljünk erről a munkáról. Mit kell csinálnia Magyarországon egy rabbinak a 24 órás szolgálata alatt?
Itt előre kell bocsátanom, hogy egy olyan rendszer után vagyunk, melynek következtében a zsidóságnak a nagyobbik része elveszítette a kapcsolatát a vallásával. Lényegében itt már 100 éve, hogy egy erős asszimiláció folyik. Itt él 80-100 vagy 120 ezer ember, aki már semmit sem tud, elfeledkezett hagyományairól, mert a szülei titkolták a zsidóságukat, a gyerekek nem kaptak semmit, nincs, amire otthonról emlékezzenek. Ezeket tehát tanítani kell, és én azért vagyok itt, hogy a kint megszerzett tudásomat továbbadjam nekik. Például ezért tanítok az ELTE jogi karán heti két órában zsidó jogot. Ez azok számára, akik jogászok lesznek, és ismerik a többi jogrendszert, nagyon érdekes lehet, hiszen itt egy élő, több mint 3000 éves jogrendszerről van szó, amely nem sokat változott, esetleg bővült, és újabb esetekre keresett választ, de mindenképpen a Tízparancsolattal, Mózes öt könyvével, majd a Talmuddal kezdődik. Sok olyan zsidó diákkal találkoztam, aki talán a templomba nem is jött volna el, de az egyetemen szívesen meghallgat. Tavaly szeptemberben indult a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának a budapesti tagozata, ez egy gazdasági főiskola, ahol zsidó üzleti jogot tanítok, de emellett gimnáziumban és privát szervezetek előadásain is és sokféle helyszínen, templomban és magánkörben beszélek a Bibliáról, a Talmudról és a zsidó irodalomról. Feleségem szintén tanít. Ő most kezdett egy kétnyelvű, angol–magyar óvodát, ahol a gyerekekkel foglalkozik.
Magyarországon nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a tanulásra, éspedig arra, hogy intellektuális szinten is foglalkozzunk a zsidóság kérdéseivel, mert nagyon sok zsidó intellektuel van, aki általános jogban, filozófiában, történelemben nagyon jártas, de zsidó jogból, filozófiából vagy történelemből alig tud valamit. Láttam egyszer egy orvost bejönni a templomba, egy női imakönyv, a „Mirjam Ima-könyv” volt a kezében, s abból imádkozott csak magyarul. Mondom neki: „Doktor úr, itt van egy megfelelőbb imakönyv.” Azt mondja, „ez az édesanyámé volt, és én ebből akarok imádkozni”. Mire azt gondoltam magamban: „nem biztos, hogy a mama is orvos volt, tehát nem azt a foglalkozást követte, amit az édesanyja választott, éppen ezért talán az imakönyv használatában is eltérhet az ő szokásaitól.” Meghökkentő a tudatlanság.
Térjünk vissza egy percre a joghoz. Elképzelhető-e a mai farkastörvényeket követő üzleti világban, hogy figyelembe vegyük a bibliai elveket az üzleti tevékenység terén?
Semmiféle ellentmondást nem látok. A zsidó üzleti jogban jelen van a jó értelemben vett kapitalista szemlélet, a Biblia egyáltalán nem veszi rossz néven, hogy valaki üzleteljen, és abból jól megéljen. Láttuk a szocializmusban persze, hogy nem szabad a magánembernek ezzel a kérdéssel foglalkoznia, ott azonban meg is mutatkozott a nagy éhínségben és áruhiányban ez az eltérő szemlélet. Ugyanakkor nem vadkapitalizmusról van szó, a Tóra hangsúlyt helyez a vevő helyzetére, nem szabad becsapni, nem szabad az árakat túlságosan magasra emelni. Természetesen lehet a két oldal között vita, csakúgy mint munkaadó és munkavállaló között is. A munkaadó felkínál egy összeget, a munkavállaló ennél jóval többet kér, és ilyenkor fontos szerepe lehet egy harmadik személynek, pl. egy rabbinak, aki megpecsételi a döntést. Ő az, aki mind az egyiknek, mind a másiknak az érdekeit figyelembe véve a dolgot megnyugtató alapra helyezi.
Olvasunk a Bibliában egy érdekes alkuról, amikor Ábrahám temetőhelyet vásárol Sára, a felesége számára.
Igen, ez egy érdekes történet. Ahol az eladó először ingyen akarja átengedni a barlangot, Ábrahám azonban ragaszkodik ahhoz, hogy méltó összegért kerüljön birtokába e temetkezési hely. Hiszen a feleségét nem akarja idegen tulajdonú sírboltba helyezni. Ez olyan elv, amit a zsidóság később is komolyan vett, hogy ha az emberből eltávozik a lelke, és a testét el kell temetni, akkor legalább az a kis hely legyen az övé, legyen kifizetve, ahová eltemetik. A legszegényebb emberek is mindig eltettek egy kis pénzt, hogy kifizethessék a sírhelyüket. Mindenesetre ez a történet nem jó példa arra, hogyan kell jó üzletet kötni, hiszen Ábrahám erre a vásárra kicsit ráfizetett. Ez nem volt jó alku…
Még mindig az üzletnél maradva, Magyarországon nagyon sok szegény ember él, és igen komoly szakadék tátong gazdagok és nincstelenek között. Tekintettel van-e az üzleti jog az ő sorsukra, kiegészül-e a méltó vagyonszerzés gondolata a szegényekkel való törődés elvével.
Itt két rövid dologról is kell beszélnem egy hosszú témából. Az egyik például már a Talmudban 2000 évvel ezelőtt megfogalmazódik, az a rendelet, hogy minden közösségnek kötelessége iskolát létrehozni. Nem mondhatja azt a gazdag ember, hogy ő felvesz magántanárt a két gyereke mellé, a többi nem érdekli. Hanem kötelező létrehozni egy iskolát, ahová mindenkinek a gyereke egyformán járhat. Lehet, hogy a gazdag ember fizeti meg a tanárt, aki a szegény embernek a gyerekét is tanítani fogja. Itt Európában az utóbbi kb. 200 évben vált kötelezővé az iskolaalapítás, Magyarországon 1868-ban, a zsidó közösségekben ez már 2000 évvel ezelőtt megvolt.
A másik dolog, hogy a közösségnek segítenie kell a szegényeken különböző szinteken. Például a Biblia tiltja, hogy a szegénytől kamatot vegyünk a kölcsönre. És kötelező kölcsönt adni, ha a szegény kér. Ez lényegében arra szóló segítség, hogy az illető nincstelen bekapcsolódhasson az üzleti életbe. A Talmud azt mondja, hogy nagyobb dolog kölcsönt adni, mint adományt adni. Adományt az kér, aki már régen csődben van, és mindennapos kenyérgondjai vannak. Ha most adok, a jövő héten megint adnom kell, és így tovább. A kölcsön azonban azt jelenti, hogy az illetőnek van még valamilyen terve, és egy kis pénze, az üzleti tevékenységét megőrizheti, és a kért pénzt rövid időn belül visszaadhatja. Így a kölcsönömmel segítek neki abban, hogy talpon tudjon maradni. A Talmud tehát arra ösztönöz, hogy segítsünk a másikon, hogy megállhasson a lábán, mert így másnap már ő tud másokon segíteni.
Térjünk vissza ismét a tanításhoz. Az imént említette, hogy sokan vannak, akik semmit sem tudnak már a zsidó istentiszteleti vagy magánéleti szokásokról, és szükség van arra, hogy tanítsák őket. A Sámuel imájában például még szemléltető rajz is van a tfilin kézre és homlokra szíjazásáról. Nem tudnák ezt a feladatot az itteni magyarországi rabbik megoldani?
Kevés a rabbi. Talán, ha 10 legfeljebb 15 rabbi van Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy 10 ezer zsidóra jut egy! Az is lehet, hogy miután én kint nevelkedtem, másképpen látok bizonyos dolgokat, mint akik itthonról nézik. Már én magam is kiküldtem néhány diákot amerikai vagy izraeli intézetekbe, és ha majd ők visszajönnek, több lesz a munkaerő. Továbbra is mindenkinek felajánlok ösztöndíjas utakat, hogy tudjanak tanulni. Mindenképpen szükség van minél több rabbira, akik az emberekkel valóban megértetik az igazi zsidó gondolkodás lényegét.
Itt van például a kóser étkezés problémája. Némelyek azt gondolják, hogy pusztán arról van szó, hogy valamikor nem volt hűtőszekrény, megromlott az étel, és ezért szólnak különböző előírások erről a kérdésről. Ezért tiltja a Biblia bizonyos ételek fogyasztását, mert azok megromlanak. De egyáltalán nem gondolnak arra, hogy Isten is jelen van ebben a kérdésben, és amellett, hogy közegészségügyi szempontok is felmerülhetnek – amelyekre egyébként szerintem nem kell külön isteni parancsolatot megfogalmazni a Bibliában –, mégis azt mondhatjuk, hogy az alapvető üzenet ezen a téren mélyebb, és arról szól, hogy az anyagi, materiális világban is kell és lehet az isteni parancsolatokkal megszentelni a mindennapi életet. Mert az ember életének célja nem csupán az, hogy egyen, igyon, testi vágyait kielégítse. Így az étkezési szokásokkal kapcsolatos parancsolatok tulajdonképpen arra serkentik az embert, hogy próbáljon a dolgok mögé nézni, és lássa meg ebben az egyszerűbb dolgokban is a mélyebb isteni összefüggéseket.
Az elmúlt években, főként nem zsidó részről nem egyszer elhangzott az a megállapítás, nem minden sandaság nélkül, hogy az igazi zsidó az, aki haza akar települni Izraelbe.
Izrael mindig volt, és mindig a szent ország lesz. Amikor a zsidó a templomban napjában háromszor imádkozik bárhol a világon, tudnia kell, hogy az irány mindig Jeruzsálem, akár Magyarországon, akár Amerikában, akár Ázsiában. A jeruzsálemi Szentély felé fordulva imádkozunk, és kérjük az Örökkévalót, hogy épüljön fel újra a szent Jeruzsálem és a Szentély.
Ugyanakkor az elsődleges feladat, az, hogy az ember zsidóvá legyen, és utána beszéljünk arról, hogy hol kellene laknia. Ha megkérdezik, hogy hol éljen valaki, a válaszom az, hogy ott, ahol jobb zsidó lehet. Ahol könnyebben meg tudja tartani a szombatot, a kóser étkezés előírásait, ahol jobban meg tudja adni gyermekeinek a zsidó nevelést. Ez legyen a célja. Hála Istennek az utóbbi 50 évben Izrael jó hely erre.
A zsidóságon belül több csoport van, és a chaszidizmus az egyik irány. Nincs-e konfliktus a zsidóságon belül a világi zsidó és hívő zsidó között?
A zsidók általában sokat vitatkoznak egymással, ami szerintem egészséges dolog. Nem kell erre jobb példát keresnünk, mint magát a Talmudot. Mindenki ismeri, hogy ebben a nagy műben mindenről vannak vélemények, és nemcsak egy-kettő egy-egy témában. Ez azt jelenti, hogy minden élő ember megpróbálja a jelenségeket a maga szemszögéből értelmezni. De az is biztos, hogy a Talmudban a sok-sok vita után születik valamilyen döntés. Ez azt jelenti, hogy a vita nem önmagáért van, hanem, végig ki kell érlelni a megoldást. Ugyanakkor a vélemények mind létező jogi fogalmakat használnak fel, de magát a leírt isteni parancsot nem lehet „megvitatni”. Például sok szó esik a szombati munkatilalommal kapcsolatban, olyan vélemény természetesen nem lehet, hogy ezt fel lehetne függeszteni.
Itt van például a vegyes házasság kérdése is. Ez a zsidóság végét is jelentené, hiszen a születendő gyermek tanácstalan volna, hogy kinek a hitét és szokásait kövesse akkor is, ha zsidónak számít, mert anyai ágon az. Erről sem lehet vitázni.
Szeretném, ha röviden elmondaná, mi az a chaszidizmus, amely 300 évvel ezelőtt keletkezett Lengyelországban és Oroszországban.
A lényege az, hogy a zsidó a zsidóságában örömöt leljen, és úgy szolgálja Istent. Ehhez az egyik módszer maga a tanulás. Annak az örömteli felismerése, hogy a világ teremtője akar tőlem valamit, és én annak engedelmeskedhetek.
Ebben a kiábrándult világban elmondható-e valami bátorító chaszid történet arról, hogy egy zsidó a zsidóságával örömmel szolgálhatja az Istent?
A chaszidizmus kialakulása idején élt Lengyelországban egy Zusa nevű rabbi, aki azt mondta, hogy amikor én életem végén, 120 évesen az égi bíróság elé állok, ott nem azt fogom hallani, hogy Zusa, miért nem voltál olyan, mint Mózes, miért nem voltál olyan, mint Ábrahám, miért nem voltál olyan, mint Maimonidesz. Igen, én nem vagyok Ábrahám, nem vagyok Mózes, és nem vagyok Maimonidesz. Hanem azt fogják kérdezni, hogy miért nem voltál olyan, mint amilyen Zusától elvárható. Az embernek soha nem azt kell néznie, hogy mit nem tud megtenni, milyen nem lehet. Hanem, hogy a jelen pillanatban, a mostani bölcsessége szerint mi a legjobb, amit megtehet.
Hogy mi a legtöbb, amire most Magyarországon el lehet jutni? Erre is hadd idézzem a rebbe egyik kedvenc mondását. Itt van a Hanukka ünnepe decemberben, amikor az első nap egy gyertyát gyújtunk, a második nap kettőt, és ez így megy, egészen nyolcig. Ebből az a tanulság, hogy az embernek mindig a következő lépésre kell koncentrálni. Ha az ember tartja a szombatot, akkor vegye komolyan a kóser étkezés szokásait. Ha azt is megtette, akkor kezdjen el imádkozni. Itt most nem a sorrendet mondom, mindenkinek más, de mindenképpen előbbre kell lépni.
Érthető ez magára a társadalomra is? Mondjuk például, nekünk mi volna a következő gyertyánk?
Én nem vagyok a Világbank magyar szakembere. Egyszerűen csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy soha nem szabad visszafelé lépegetni, hanem előre. Ez a tanítás a mindennapi életben is fontos, nemcsak a vallásos életben.
Hadd hozzam szóba a kisebbségi kérdést. Van Magyarországon egy jelentős népcsoport, a cigányságra gondolok. Jól azonosítható kisebbség, gúnyolható, megbélyegezhető, ráadásul szociálisan is mélyponton van. Próbáljuk meg elképzelni, hogy mi történne, ha ez a kisebbség Izraelben élne.
A kérdés nem rossz, Izraelnek van kisebbsége, ott vannak az arabok. Ott ők a kisebbség. Közel-Keleten a zsidóság a kisebbség, Izraelen belül viszont az arabok, akik köztudottan soha nem éltek olyan jól, mint Izraelben. A zsidó elv az, hogy a többség mindent meg kell adjon a kisebbségnek, és gondoskodni kell róluk is. Például mindenki a megszálló Izraelről beszél, de ki vezette be az áramot, hogyan jutottak ezek az emberek színes televízióhoz, hogy lett egyetem? Mindez a „megszálló” Izrael munkájának eredménye. Aminek következtében megindult egy fejlődés. Izraelen belül az arabok ugyanúgy szavazhatnak, saját pártot alapíthatnak. Most olvasom éppen az újságban, az egyik arab parlamenti képviselő kifogásolta, hogy csak zsinagóga van a knesszetben, s nekik nincs imádkozási lehetőségük. Ezt is meg fogják oldani, írja az újság. A kisebbségnek ugyanúgy meg kell adni mindent, mint a többségnek. Ha egy arab terroristát például letartóztatnak, a törvény megszabja, hány napig lehet fogva tartani anélkül, hogy vádat emeltek volna ellene. Nemrég hallottam arról, hogy valakit itt Magyarországon 10 hónapig tartottak börtönben anélkül, hogy vádat emeltek volna ellene. Utána kiengedték. Nem volt tömeggyilkos, valami pénzügyi problémával gyanúsították. Ilyesmi Izraelben elképzelhetetlen. Egyszóval az egyént tisztelni kell ugyanúgy, mint a kisebbségi csoportot.
És részesíthető-e a kisebbség pozitív diszkriminációban? Támogathatja-e így az állam a kisebbséget?
Beszéltünk a kötelezően létrehozandó iskolákról. Ez nagyon helyénvaló dolog, meg kell adni a lehetőséget a szegénynek is arra, hogy tanuljon. Ugyanakkor van egy másik probléma. Ha pl. 60 pont a minimum ahhoz, hogy valakit felvegyenek az egyetemre, s a szegényebbet vagy kisebbséghez tartozót 40 ponttal is felveszik, ez önmagában még lehet jó, a végén azonban azt kell nézni, hogy milyen minőségű lett a diploma. Ugyanis egy állás betöltésénél nem lehet a szerényebb eredményeket figyelembe venni, hanem a minőségi teljesítményre kell koncentrálni. Igen, támogatni kell iskolával, tankönyvvel és mindenféle egyéb dologgal a szegényt, hogy tanulhasson, de gyöngébb teljesítményét nem szabad honorálni, hiszen ez diszkrimináció lenne a többséggel szemben, aki nem kap megfelelő szolgáltatást vagy szolgálatot a részéről.
Hadd mondjak még itt erre egy apró példát a zsidó jogból. A diákot az iskolában szabad megbüntetni, még fizikailag is, ha például nem készíti el a feladatait. Ugyanakkor le van írva, hogy ha a padokban ott ül egy árva gyermek is, a tanár többször is gondolja át, hogy a büntetés neki sokkal jobban fog fájni, mivel nem élnek a szülei, mint másoknak. Ez lényegében pozitív diszkrimináció, ha így érzelmi okokból nem büntetem úgy, mint a többieket. Azonban nincs leírva, hogy a szegény gyerek átmehet a vizsgán, ha nem tudja az anyagot. Szóval az eredményt nézve nem lehet pozitív a diszkrimináció.
Térjünk vissza ismét az imakönyvhöz. Jeremiás könyve úgy beszél Sámuel prófétáról, mint aki Mózessel együtt a közbenjárásban az egyik legfontosabb személy Isten előtt. Az ő nevéhez kötődik ez a gyűjtemény is?
Nem. A könyv elején elmondtuk, hogy a legbőkezűbb adakozó, a Bécsben élő filantróp Zeév Bentzur, a hatgyermekes Blaustein család sarja, a holocaustban áldozattá lett édesapjának Smuél Blausteinnek akart emléket állítani.
„Legyen Reb Smuél Halévi Blaustein mennyei „számláján” a javára írva minden zsidó gyermek, aki ebből az imakönyvből tanulja az alef-bétet, és minden könny, amelyet zsidó asszonyok hullatnak, amikor a Tfilát Smuélből imádkoznak!”
(Idézet az Előszóból)
A könyv nemcsak imákat tartalmaz, hanem magyarázatokat is. Pl. miért imádkozunk befedett fejjel, miért ülnek külön a férfiak és nők, miért szükséges 10 férfi jelenléte az istentisztelethez. Aztán verseket és történeteket is találunk benne.
A reggeli, délutáni és esteli ima szokását Ábrahám Szodomáért mondott imádságára, a Rebekkát váró Izsák alkonyati elmélkedésére és Jákob éjszakai tusakodására szoktuk visszavezetni. Mennyi időt vesz el a hívő ember életéből a napi ima?
Valaki azt mondhatja, ez attól is függ, hogy az illető milyen gyorsan tud olvasni… A Talmudban található egy érdekes megjegyzés. Azt olvashatjuk ott, hogy valaha a jámbor emberek minden ima előtt és után egy-egy órát töltöttek a templomban, hogy szellemileg felkészüljenek, illetve, hogy utána ne tűnjön menekülésnek a távozásuk. Maga az ima is egy órát tart. Naponta háromszor három óra az kilenc. És akkor mikor marad idő a tanulásra? Erre válaszol a Talmud: „Mivel jámborok voltak, azért áldás jött a tanulásba.” Ennek az a magyarázata, hogy vannak, akik bonyolult dolgokat is gyorsan felfognak, mások egyszerű kérdéseken is hosszasan rágódnak. Az imádságban eltöltött idő a lélek megbékélése, segítséget jelent a gondokkal teli életben, a feladatok gyors megoldásában.
A „Sámuel imája” gyönyörű kiállítású mint könyv is.
Mikor a zsidók kijöttek Egyiptomból, és átkeltek a nagy vízen, a tenger dalában használtak egy kifejezést. Azt mondták „Ő az én Istenem, akit dicsőítek”. A Talmud azt írja, hogy ez a kifejezés úgy is érthető, hogy „szépíteni fogom Őt”. Azóta a Talmud útmutatása szerint, ha valamit Isten dicsőségére teszünk, annak szépnek is kell lennie.
Még egy utolsó kérdést hadd tegyek fel. Mit jelent zsidónak lenni? Azt, hogy mind a négy nagyszülőm zsidó? Vagy valamilyen speciális, bizalmas viszony fűz Istenhez? Vagy pedig bizonyos szokások, hagyományok ápolása az utcán, az ajtófélfánál, a terített asztal mellett és amikor álomra hajtjuk a fejünket?
Ha egy zsidó megkérdez engem, hogy mit jelent zsidónak lenni, túl azon a válaszon, ami természetesen rögzítve van, hogy az édesanyja után megy a gyermek, akkor Simon Peresz, volt izraeli miniszterelnök megjegyzése jut az eszembe. Két évvel ezelőtt járt itt. Találkozott a hitközségi vezetőkkel. Éppen Hanukka est volt. Erre a kérdésre így felelt: „Az én válaszom, hogy nem csupán az a zsidó, akinek a szülei azok, hanem akinek a gyereke is az lesz.” Az a zsidó, aki szívesen átadja a zsidóságát az utódainak. Természetesen eszünkbe juthat, hogy Dávid király ősei között voltak más néphez tartozók is. De Ruth azt mondta Naominak, „a te néped az én népem, a te Istened az én Istenem”. Ez a betérésnek az alapja. Maimonidesznek van egy levele, amit egy betért zsidónak írt, amelyben elkezdi sorolni őseit hosszan, majd azt mondja, itt vannak az én zsidó őseim, a te ősöd pedig egyenesen Ábrahám ősapánk.
Mit jelent zsidónak lenni? A „kiválasztott nép”. Ez a legismertebb kifejezés. Ez a kifejezés az imakönyv 344. oldalán is megtalálható, a „Minket választottál az összes nép közül” kezdetű imában. De megtalálható ott a magyarázat is, hogy a kiválasztás célja az isteni küldetés, a parancsolatok teljesítése. Erre szól a kiválasztás. Nagy feladatot kaptunk.
Aki Isten parancsolatait teljesíti, az zsidó?
Aki zsidó, annak az isteni parancsolatokat teljesítenie kell.
De akinek ez nem kötelessége, és mégis teljesíti, az is zsidó?
Ha erre a meggyőződésre jut, lehet. Betérhet, azaz az előírásnak megfelelően felveheti a vallást. Azt hiszem, ez a szép könyv segít azoknak, akik bizonytalanok hovatartozásukat illetően.
Köszönöm a beszélgetést.