„A tartalék”
„Talán a legmegdöbbentőbb, hogy ki mindenki nem is kerülhetett szabadlábra, mert egész idő alatt szabadlábon volt. Sok olyan ellenforradalmár, terrorista, horthysta elnyomó szervek véreskezű hóhéra élt Magyarországon, aki minden felelősségre vonást elkerült. A magyar igazságügyi szervek az ellenforradalom felszámolása után 1958–59-ben vonták felelősségre kommunisták megkínzóinak és gyilkosainak, a hírhedt csendőrnyomozóknak egy csoportját. Olyanokat, akiknek már 1945-ben, de legalábbis 1948–49-től – attól kezdve, hogy az igazságügyi szervek megtisztultak a reakciósokat és háborús bűnösöket mentő jobboldaliaktól – a börtönben lett volna a helyük. Rákosi mérhetetlen bűne, hogy amikor kiagyalt vádak alapján a munkásmozgalom sok kitűnő katonája került börtönökbe, ezeknek a véreskezű csendőrnyomozóknak nagy része háborítatlanul élhette világát” – írta Hollós Ervin, a DISZ Központi Vezetősége hajdani titkára, később az ’56-os ügyekben az állambiztonság nyomozótisztje alezredesi rangban, még később a Kádár-korszak legismertebb és legtöbb könyvet publikáló „ellenforradalom”-történésze a Kik voltak, mit akartak? című, 1961-ben második kiadást is megélt monográfiájában (Kossuth Kiadó, 299–300. l). A rövid részlet magyarázatul szolgál arra, miért kerültek az 1956-ban semmiféle cselekményben részt nem vett hajdani csendőrtisztek a forradalom utáni megtorlás látókörébe, olykor évtizedekkel elkövetett tetteik, és legalább tíz évvel a háborít előtt és alatt elkövetett bűnöket számon kérő népbírósági perek után. Többről van szó, mint utánlövésről vagy kicsinyes bosszúról. A perek lehetővé tették, hogy a Kádár-rendszer úgy és abban a vonásában különböztesse meg magát a Rákosi-rendszertől, hogy az elhatárolódás ne tegye lehetetlenné a folytonosság vállalását az 50-es évek maradandó forradalmi eredményeivel, és ne is nyugtalanítsa Kádárék „balos” belső ellenzékét: ezért a párhuzam a koncepciós perekkel. A munkáshatalom pörölye nem kerül lomtárba, de mostantól a valódi bűnösökre sújtanak vele.
A pereknek volt egy másik funkciója is: akárcsak Franczia Kis Mihály, az „orgoványi gyilkos” és „ivadéka”, Franczia Béla esete 1957-ből, (ld. a Népszabadság 1951. március 13-i és 14-i számát), alkalmat kínáltak arra is, hogy demonstrálják az „ellenforradalmi” konstrukció egyik sarokkövét, miszerint 1956 és 1919-es „fehérterror”, valamint az azt követő „ellenforradalmi” rendszer második kiadása lett volna. Az előzetes fikció az ún. csendőrperekben vált véres valósággá. A népbíróság elé citált hajdani rendőr- és csendőrtisztek személyükben reprezentálták a folytonosságot a háború előtti „ellenforradalom” és az 1956-os „ellenforradalom” között. 1956 csak úgy lehetett ellenforradalom, ha sikerül megteremteni a kapcsolatot a Tanácsköztársaságot leverő rezsimmel. És csak akkor törhetett a felszínre ilyen elemi erővel, ha a felszín alatt végig jelen volt. A Belügyminisztérium irattárában 17 kötetes dokumentáció őrzi az 1945 és ’56 között illegalitásban tevékenykedő „ellenforradalmi” csoportosulások – Rongyos Gárda, Botond Hadosztály, Kard és Kereszt Szövetsége és hasonlók – emlékét. A dokumentációt 1956 után kezdte gyűjteni egy szorgos és névtelen (feltehetően maga Hollós Ervin) kutató. Az „ellenforradalom” fikciója ekképpen túlnő 1956-on: a kirajzolódó kép szerint 1919 óta dúl váltakozó sikerrel a haladás és a sötétség hazai erői közötti küzdelem, hogy 1956-ban az előbbiek végső győzelmével jusson nyugvópontra. Kádár nemcsak 1956 véres felfordulását konszolidálta, hanem az egész, inga módjára kilengő, hektikus, 1919 utáni történelmi küzdelem érkezett el általa végcéljához. (Erről ld. még írásunkat a Kopjások című regényről.)
Szigorúan titkos!
A Katonai Főügyészség 1959. II. félévi jelentése
Horthysta csendőrök és politikai detektívek bűnügyei
1959. második felében a Katonai Főügyészség képviselte a vádat első- és másodfokon a Budapesti Katonai Bíróság, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumi előtt a háborús bűnös csendőrnyomozók ügyeiben Ezekkel együtt több volt horthysta politikai detektívet is eljárás alá vontunk, akik a csendőrnyomozókkal együtt követték el a bűncselekményeiket.
A felszabadulást követő évek e vonatkozásban helytelen büntetőpolitikája és ennek eredményeként rossz felderítése következményeként igen súlyos háborús bűncselekményt elkövetett csendőrök és detektívek maradtak felderítetlenül és büntetlenül. Ezeken kívül az eljárások során több olyan ügyben, amelyekben a népbíróság hozott annak idején ítéletet, perújítási eljárást kezdeményeztünk, az újabban felderített lényegesen súlyosabb tényállás alapján.
Vádat emeltünk többek között az alábbi jelentős bűncselekmények elkövetői ellen:
Horváth Sándor volt cső. ftörm. és társai ellen. Horváth a leghírhedtebb csendőrnyomozók közé tartozott, kommunista, baloldali és haladó tevékenységet folytató személyek elleni nyomozások legkegyetlenebb nyomozója volt. Részt vett Rózsa Ferenc elvtárs bántalmazásában is, aki az Andrássy laktanyában a nyomozóktól elszenvedett bántalmazásai következtében meghalt. Részt vett csaknem valamennyi kommunistaellenes nyomozásban. (Alag, Csillaghegy, Andrássy laktanya, Soroksár-újtelep, Erdély, Délvidék stb.)
Bárdos János és Ökrös Vince csendőrnyomozók ellen, akik a délvidéki megszállt területen tevékenykedtek. Nagyszámú baloldali személy és partizán kivégzésében vettek részt, és törvénytelen nyomozásokat folytattak (Zsablya, Újvidék, Óbecse).
Félegyházi Meggyesi Ágoston csendőrtiszt a hírhedt nagyváradi gettó nyomozó részlegének vezetője ellen, aki a gettóben összezsúfolt kb. 30 000 deportált értéktárgyainak felkutatása érdekében a legkegyetlenebb kínzásokat végeztette.
Kristóf és Palotás csendőrnyomozók Ságvári Endre elvtárs meggyilkolásának részesei voltak. Palotást 1949-ben hiányosan felderített tényállás alapján a népbíróság életfogytiglani börtönre ítélte. Ügyében az újabb adatok alapján eredményes perújítást kezdeményeztünk.
Karabélyos Imre volt csendőr őrgy., a hírhedt nyilas nemzeti számon kérő szervezet nyomozó osztályának vezetője, majd Budapest körülzárása után az ittmaradó részleg parancsnoka és a Hindy altbgy. parancsnoksága alatt álló első hadtest vezető tábori csendőre volt. Nevezett irányította a nyomozást a Nemzeti Ellenállási Mozgalom felszámolására is (Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János altábornagy, Nagy Jenő ezredes és társaik ellen).
Rasztik Péter és társai ellen, akik Zsablyán és környékén több száz kommunista, partizán és ártatlan szerb nemzetiségű személyek meggyilkolásában vettek részt.
A fenti ügyekben folytatott eljárásokat a munkásmozgalom régi harcosai, akik a csendőrnyomozóktól és politikai detektívektől legtöbbet szenvedtek, mint régi hiányosság pótlását, megelégedéssel vették tudomásul.
A csendőrügyek jelenleg közvetlen befejezés előtt állanak. Egy 5 vádlottas ügyben most nyújtjuk be a vádiratot (perújítási eljárás miatt húzódott el), vizsgálat alatt mindössze 6-8 fő ügye van.
Eljárás folyik Megay csendőr őrnagy, a volt Osztenburg-különítmény tagja ellen, aki az eddigi adatok szerint részese volt – az azóta kivégzett Kovarcz Emillel együtt – Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolásának.
A fenti kategóriába tartozó ügyekben a Budapesti Katonai Bíróság, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma az alábbi ítéleteket hozta:
Halálbüntetés 28 fő ügyében
Életfogytig tartó börtön 10 fő ügyében
10–15 évig terjedő börtön 11 fő ügyében
2–10 évig terjedő börtön 16 fő ügyében
Felmentés nem volt.
Kollektivizálás – harmadik nekifutásra
A gazdaság szocialista átalakításának kezdettől neuralgikus pontja volt a mezőgazdaság termelés kollektivizálása. A rendszer számára az egyénileg gazdálkodó paraszt idegen test, a kapitalizmus zárványa volt a központosított szocialista tervgazdaságban. 1948-tól, a fordulat évétől napirenden volt tehát a mezőgazdasági termelés szocialista átszervezésének programja. A párt több legyet akart ütni egy csapásra. A kollektivizálás mindenekelőtt azt a célt szolgálta volna, hogy a mezőgazdasági termelést éppúgy a párt közvetlen irányítása alá vonják, mint a gazdaság többi ágát. Ez együtt járt volna egy osztályidegen elem, az egyénileg gazdálkodó parasztság felszámolásával is. A gazdákat lehetetlen helyzetbe hozó sarcolási kampányok (padlássöprés), amelyek egyik célja éppen a tsz-be kényszerítés volt, jó eszköznek látszott az erőltetett iparosításhoz szükséges forrását előteremtésére is. (Más kérdés, hogy a valóságban ezek a kampányok vajmi keveset hoztak a konyhára.) A parasztság felszámolása hatalmas munkaerő felszabadulásával is kecsegtetett a nehézipar számára. Végül a „kulák” ideális bűnbak volt: az ellátási nehézségeket a propaganda előszeretettel varrta a nyakukba.
A program azonban akadozott. 1949-ben és 1953-ban csak a parasztság kisebb részét sikerült szövetkezetbe kényszeríteni, a többség a legdurvább atrocitások dacára is ellenállt. 1952-re az egész program zsákutcába jutott, éhínség fenyegetett, és itt-ott felütötte a fejét a nyílt lázadás is. Nagy Imre 1953. júniusi kormányprogramjának meghirdetése után a szövetkezetesítés programja háttérbe szorult. Sok már megalakult tsz villámgyorsan felbomlott. Nagy Imre bukásával azután ismét erősödött a nyomás, de 1956-tal a kérdés megint lekerült a napirendről. A forradalmat leverő rezsim úgy érezte, nem elég szilárd a helyzete ahhoz, hogy falun is nyílt konfliktusba keveredjen. Legalábbis 1958 közepéig. Az agrárpolitika újabb fordulata összecsengett a „béketábor” egészét átfogó gazdaságpolitikai irányváltással. 1958-ban hirdették meg Kínától a Szovjetunión át a kelet-európai csatlós államokig a szocialista fejlődés felgyorsításának programját. Magyarország sem lóghatott ki a sorból. A Központi Bizottság 1958 decemberi határozatában irányozta elő a mezőgazdasági termelés szocialista átalakítását. A vezetés számolt azzal, hogy a szövetkezetesítés, mint eddig minden alkalommal, a termelés visszaesésével fog járni. A korábban alkalmazott durva eszközökről lemondtak ugyan, de ez nem jelentette azt, hogy ne tartották volna fenn a rendőri készenlétet a „kollektivizálást ellenző nézetekkel szemben”. A határozat bírálta a sajtót is, amelyik az utóbbi időszakban egyoldalúan az „önkéntesség elvére” helyezte a fő hangsúlyt. A taktika ezúttal eltérő volt: nem a feltételezett természetes szövetséges falusi szegényparasztokat próbálták mozgósítani a „kulákokkal” szemben, ez korábban sem ment, hanem a tekintélyes gazdákat igyekezték rávenni a belépésre. (A jelentés tanúsága szerint ez a koncepció nem volt egészen világos a helyi elhárítás számára.) Kiemelt támogatást irányoztak elő az átalakulásban élenjáró régiók, illetve szövetkezetek számára. A „sikeres” régiókban felszabaduló munkaerőre számítva az iparfejlesztést is részben ehhez kívánták igazítani. Továbbá a korábbi tapasztalatokból okulva, bár sokáig csak átmeneti kompromisszumként, kezdettől nagyobb teret engedtek a „háztájinak”, (1959. évi 7. törvényerejű rendelet, 1960. októberi KB-határozat), amelynek a jogát és lehetőségét a belépéssel lehetett megváltani. A szövetkezetesítés korábbiakhoz mért gyors sikere – (az induláskor, 1958-ban a földterület 13,5%-a, 1961 márciusára viszont már a 67%-a tartozott a termelőszövetkezetekhez) – azonban mégsem ezeknek a tényezőknek tudható be, hanem inkább annak, hogy a parasztság belefáradt a folytonos küzdelembe és bizonytalanságba. 1948 és 1954 után harmadszor is kiderült, hogy a hatalom nem hagyja annyiban, ha törik, ha szakad, keresztülviszi a szövetkezetesítést. Az 1956-os forradalom leverése pedig nyilvánvalóvá tette, hogy a rendszerrel tartósan együtt kell élni. Az irat mégis arról tanúskodik, hogy az ellenállás így is nagyobb volt annál, mint azt utólag, a 60-as évek közepétől fellendülő magyar mezőgazdaság „sikerkorszakából” visszatekintve gondolnánk.
Belügyminisztérium
II. Főosztály
Szigorúan titkos!
TÁRGY: TSZ.-EK ELLEN IRÁNYULÓ ELLENSÉGES TEVÉKENYSÉGRŐL
Jelentés
Budapest, 1959. szeptember 2.
A mezőgazdaság szocialista átépítésével egyidejűleg az ellenséges elemek taktikájukat előrehaladásunknak megfelelően igazították, alakították. Ennek megfelelően a tsz. szervezés leállítása után volt a legaktívabb az ellenség tevékenysége, amikor is a tavasszal megalakult, de még nem közös gazdálkodást folytató tsz.-ek őszi beindulását célzó intézkedések kezdődtek meg.
Az ellenséges elemek a fejlesztés idején – a kezdeti meglepetésekből felocsúdva – erősen konspirált, laza baráti kapcsolatokba fejtették ki tevékenységüket. Álláspontjuk az volt, hogy „keveset kockáztatni, de minden adott lehetőséget kihasználni a rendszer ellen, a rendszer gyengítésére.”
A kulákok és egyéb ellenséges elemek a tsz. fejlesztés idején arra törekedtek, hogy bekerüljenek az újonnan alakult, vagy régi tsz.-ékbe és azokon belül vezető funkcióba jussanak. Ezzel különösen az új tsz.-ekben növekedett a fertőzöttség aránya és ezen belül a vezetésbe került ellenséges elemek száma. Győrmegyében 125 ellenséges elem került így az új tsz.-ekbe, vezető beosztásba. Ezek között 38 kulák, 28 ellenforradalmár (…)
A tsz. fejlesztés idején általunk ellenőrzött 12 ezer belföldi levél foglalkozott a tsz. fejlesztés kérdéseivel. Ezek többsége negatív tartalmú volt. Pl. több levél tartalmazott a tsz. szervezés „erőszakos” módszereivel kapcsolatos állításokat. A negatív tartalmú levelek egy részében rémhíreket közöltek. Néhány disszidált személy – főleg amerikai katonák – ellenséges hangú levelet írt hozzátartozóinak. Arra bíztatták őket „tartsanak ki, mert ők hamarosan hazajönnek és fegyverrel fogják felszabadítani az országot.” (…)
Az év folyamán fokozatosan emelkedett a tsz. ellenes cselekmények száma. A január hónapban indított három eljárással szemben április hónapban 31 személy ellen jártunk el tsz. elleni bűncselekmény miatt. Az ellenséges tevékenység főleg csoportos kilépés szervezésében mutatkozott meg. Ez különösen Békés, Pest, Szabolcs és Tolna megyékben volt tapasztalható. Az említett megyékben több esetben szerveztek tsz. ellenes tüntetéseket, amelyekben általában 50-150, helyenként ennél is több személy követelte vissza a belépési nyilatkozatot. (…)
Az utóbbi 2-3 hónapban a korábbi tapasztalattól eltérően gyakrabban alkalmazták az ellenséges tevékenység élesebb formáit. (Július hónapban 114 olyan rendkívüli esemény történt, amelyeknek az volt a célja, hogy megakadályozza a közös munka beindulását, az ősszel kezdő tsz.-ekben. 15 olyan községben volt tsz. ellenes tüntetés, ahol a tsz.-ek ősszel kezdik a közös gazdálkodást. A demonstratív megmozdulásokkal szemben alkalmazott adminisztratív intézkedéseink nyomán az ellenséges elemek arra törekedtek, hogy maguk háttérbe maradva főleg nőket és 70-80 éves férfiakat helyezzenek előtérbe, abból kiindulva, hogy nemükre és korukra való tekintettel ezekkel szemben kevésbé alkalmazunk adminisztratív intézkedéseket. (…)
A tsz. ellenes aknamunka irányításában komoly szerepe volt és van a „Szabad Európa” rádiónak, amely rendszeresen ellenagitációs érvekkel és taktikai minősítésekkel látja el a belső ellenforradalmi erőket. Ennek hatása az ellenséges tevékenységben és módszereinek változásában megmutatkozott. Ilyen az a szervezett ellenállás, mely néhány ősszel kezdő tsz. tagsága részéről a közös gazdálkodás megkezdésével szemben tapasztalható. A „Szabad Európa” rádió megemlékezett pl. a Pestmegye Szentlőrinckáta községről, példának állította más községek elé, mint olyat, ahol ellenállás volt a tsz. szervezés ellen. Az adást követően néhány héten belül a községben kb. 190 személy kérte a tsz.-ből való kilépését. A fentiekhez hasonló eset fordult elő Cegléden, Zsámbokon és más községekben. Az elterjedt rémhírek tartalma többnyire azonos volt a „Szabad Európa” rádió adásának anyagával. (…)
II.
(…) A BM. szervei a mezőgazdaság területén elkövetett bűncselekmények miatt folyó évben 2.098 személy ellen jártak el. Ebből 1.462 személlyel szemben az eljárás tsz. elleni tevékenység, főleg izgatás miatt, míg 718 esetben más bűncselekmény, különösen üzérkedés miatt történt. A tsz.-ek elleni politikai jellegű bűncselekmények esetében szerveink a büntető politika elveinek alkalmazására törekedtek, ezért a bűncselekmény fokát és a tettesek osztályhelyzetét figyelembevéve, figyelmeztetésben részesítettek 1.311 személyt, 104 ügyet átadtak a bíróságnak, 15 személyt rendőri felügyelet alá helyeztek, 12 főt internáltak, 20 személlyel szemben az eljárást megszüntették. (…)
A figyelmeztetéseket tsz. elleni izgatás, rémhírterjesztés eseteiben alkalmazták, főleg kis és középparasztokkal szemben. A figyelmeztetésben részesített személyek általában felhagytak az ellenséges tevékenységgel. A figyelmeztetések tartalma és alkalmazása általában megfelelő, de voltak esetek, mikor ezt az eszközt helytelenül alkalmazták. Pl. az egyik figyelmeztetésnél Csongrád megyében tsz. elleni izgatás miatt egy volt horthysta őrgy.-ot részesítettek. (…)
Komoly hiányosságok vannak a megtörtént események vizsgálatának eredményessége tekintetében. Gyakran előfordul, hogy nem sikerül felderíteni az ellenséges gócokat és az ellenséges tevékenység szervezőit. Ennek tulajdonítható, hogy az eljárás alá vont személyek többsége az ellenséges propaganda alá került nem osztályidegen személy. Az ellenséges bujtogatóknak többnyire sikerült a háttérben maradni. Szerveink csak ritkán tudják felderíteni a névtelen levélírókat, falfirkálókat és gyújtogatókat. A mezőgazdaság területén több olyan cselekmény történt, amelyekben hónapok óta eredménytelen nyomozás folyik.
Időnként még most is tapasztalható elvi bizonytalanság, határozatlanság a belügyi szerveknél. Hajdú megyében pl. az ellenséges elemek által a közös gazdálkodás ellen szervezett ellenállást az új tsz.-ek tagjai passzivitásnak tekintették és az ellen nem léptek fel. A Tolna megyei Kölesi községben július 20-án kb. 160 fő részvételével történt tüntetés ügyében a megyei szervek nem' folytattak alapos nyomozást, amit azzal indokoltak, hogy a tüntetésben nem vettek részt ellenséges elemek. Egyes megyékben indokolatlanul alacsony volt a tsz. ellenes cselekmények miatt eljárás alá vont személyek száma. R. Veszprémmegyében ebben az évben a vizsgálati alosztály egy személy ellen járt el. Ugyanakkor a megyében aktív ellenséges tevékenység volt tapasztalható.
Az elmúlt hónapok alatt jelentősen javult a BM. megyei szervei és az illetékes PB.-ok közötti kapcsolat. Rendszeresen tájékoztatják szerveink a PB.-okat, intézkedéseiket előzetesen megbeszélik az illetékes pártszervekkel. A jó kapcsolatot mutatja, hogy a Szolnokmegyei PB. elismerésben részesítette a mezőgazdasági alosztályt. Jelentősebb problémákról ebben a kérdésben csupán Tolnamegyéből van tudomásunk.
Néhány esetben előfordult, hogy a PB.-ok türelmetlenek voltak szerveink munkájával szemben, és fokozottabb beavatkozást követeltek. Törökszentmiklóson a Járási PB. titkára a rendőri szervekkel őrizetbe akart vetetni egy tsz. tagot, annak ellenére, hogy tsz. ellenes tevékenységére vonatkozóan adatok nem álltak rendelkezésre.
A Pestmegyei operatív bizottság határozata alapján a rendőrkapitányságok személyi igazolvány ellenőrzést tartanak, főleg azoknál a kulák és egyéb osztályidegen személyeknél, akik kilépési szándékkal foglalkoznak. Jászkarajenőn 32 személynél ellenőrizték a személyi igazolványt, 7 személyt 50-100 Ft.-ig terjedő pénzbírsággal büntettek, mert személyigazolványukban nem vezették keresztül, hogy tsz. tagok. A járási PB. titkára erre az eljárásra írásban adott utasítást a kapitányságnak. (…)
A mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatosan a BM. szerveinek munkája egészében megfelelő, és jó irányban halad. Szükséges, hogy eljárásaik során a jövőben is az osztályszempontok figyelembevételével tegyenek intézkedéseket, és meg kell szüntetni az egyes esetekben még mutatkozó túlzásokat, liberalizmust. (…)
Ezideig nem volt megfelelő nyilvánosság biztosítva azokban az ügyekben, amelyekben a tsz. ellenes tevékenység alatt történt eljárás. Ugyanakkor a „Szabad Európa” rádió és más nyugati rádiók ellenséges céljaiknak megfelelően, a valóságot meghamisítva foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel. Szükséges, hogy a sajtóban és egyéb helyeken ismertessék az olyan ügyeket, amelyek alkalmasak arra, hogy a dolgozó parasztokat politikailag fokozottabban felvilágosítsuk, és az ellenséges elemeket hasonló cselekmények elkövetésétől visszatartsuk.
Belügyminisztérium Központi Irattár. Miniszterhelyettesi Iratok, 1959. 76. sz.