Apa! Lakja Budapestet óriás? – Nem tudom.
Van benne sárkány? – Nem tudom.
Úgy hívják…? – Nem tudom.
Unja a hajó a várost? – Nem tudom.
Megöregednek a mozdonyok? – Jaj, oda az ifjúságom!? Nem tudom.
Mennyi Budapest falrafirka-népessége? – Egy, a HÜJE-RÁDAI, a többit nem tudom…
Egy atlanti-óceáni hajótörött rábukkanhat a Margit-szigetre? – Ha szereti a perecet, bizonyára, de nem tudom.
Petőfi sose kapott intőt? – Nem tudom!
El lehet lopni az Operát? – …
A komoly emberek a mozgólépcsőn is rendesen viselkednek? – …
János vitéz tud zsiráfogolni? – …
Kapható léghajó Budapesten? – …
A lidércek hányadik kerületben laknak? – …
BUDAPEST BEZZEG MESÉL…
De hogyan?
Úgy, hogy csak a valóban lényeges dolgokat említi, nagy fontosságú lakóit, jelentős eseményeit; úgy hogy tisztában van azzal, lehet, hogy ezeket a roppant fontos történéseket a róla szóló történelem-, földrajzkönyvek, útikalauzok esetleg Hagynák, amin persze nem lehet csodálkozni, hisz ezeket a Műveket épp azok az igen-igen komoly emberek írják, akikről Budapest egészen elleplező esetet közöl…
De mikor?
Budapest mesél reggel fölkeléskor, az óvodába indulás élőtt, tízóraikor, a téli és tavaszi szünetben, valamint a vakáció során, mesél délben a napközi rút menzájának padja alól, HÜJE-RÁDAI nevű lakosa vigasztalóan duruzsol egy rosszul megírt dolgozat vagy épp egy sikertelen vizsga után, a Petőfi Sándor nevű személy nyugtatóként hat elszontyolodott szülőknek, hogy nemcsak az ő gyermekük tölti idejét tanulás helyett pörgőspuska, robbanós galacsin készítésével, és egyéb, a MEGINTEM kategóriájába tartozó foglalatosságokkal. Kovács úr a szegény-szomorúakat vidítja, a metró pedig olyan történetet tár fel, amely a komoly-bánatosokat, a mindig nagyon sietőseket, az igen-igen fontos feladatokkal terheseket derítheti fel, úgy munkába iszkolás idején. Budapest mozdonyai a mesélő nagymamák és nagypapák délutánjába szólnak bele, a fővárosi lidércek pedig a komoly kutatókat szólítják meg (csak pontosan megadott órákban), míg Székesfővárosunk számtalan léghajói az ábrándozó-álmodozókat (bármikor)…
De mit?
Hogy mit mesél Budapest? Természetesen csak igaz történeteket. A színvalót. A lecsontozott rögténylegest. Tündérmesét tündérek nélkül, mesét kívánságok helyett, lustán elnyúló ábrándokkal. Titkok helyett még a titokzatosságot is elunó, fecsegő szfinxek vesznek részt a történetekben, kerületi lakos, falánk lidércekkel, a Budai Vár rettentő török vitézeivel, kik ha másért nem is, de a citromfagylaltért kardot rántanak. Budapest megismertet a Margitsziget borzalmas, és bárhol felbukkanható bennszülöttjével (neve: parkőr), valamint a Városliget egy bizonyos hamis harmonikásával, akinek a léghajói viszont igencsak igazándiból repítenek végig a város felett (persze, ha van olyas, aki megtalálja azt a bizonyos harmonikást)…
De hol?
Hogy hol mesél ez a fura színeit mutató Budapest? MOSONYI ALIZ: MESÉK BUDAPESTRŐL című kötetében, melyet rajzokkal HÁY ÁGNES poggyászozott fel, látott el, s tett még mulatságosabbá. Most másodízben adta ki a Magvető, kívülről felismerhető narancssárga borítójáról, piros sárkányáról és zöld Lánchídjáról…
De mire?
Mire mesél? Papírra… Babra. Nem babra. Nem tudom! Hülye kérdésekre nem válaszolok!!
De melyikben?
Hogy melyik Budapestben lehet megmártózni könyv olvasatakor? A mulatságosban, a finom humorúban, a vágyakozóban, a dolgok-másik-oldalát szemlélőben, a vadságot, a teljesült dolgokkal való hivalkodást nélkülözőben…
De kivel?
Kivel mesél Budapest? Párizzsal, Lisszabonnal, Kairóval, Texasszal, Kelenfölddel, Dörgicsével, Vasboldogasszonnyal és a Fürj utcával. Együtt elnyújtóznak, puha takaróval bevonják magukat, várják az estét, a napkeltét vagy bármely mesére adott időt, és patakzik belőlük a szó…
De meddig?
Akármeddig. Sokkal tovább, mint ezek az itt ismételt, a borítón elhelyezkedő, borzasztó bosszantó kérdések bombázzák a szegény olvasót, a Budapest-vándort, a mesékben megpihenni vágyót…
De hová?
Milyen kérdés ez? Hová mesél? Az elalvásból a felébredésbe, az elindulásból a megérkezésbe és a meg-nem-érkezésbe. A nevetésbe és a szomorkodásba. Nagytéténybe, Érd felsőbe, el egész Siófokra. Az otthon felejtett fülvédőtől, hangvillától és hajhálótól el egész a 23. hosszúsági fokig…
De kinél?
Még egy kérdés, és elveszem a könyvet, odaadom az öcsédnek, a bátyádnak, a húgaidnak, nagyapádnak vagy valamelyik unokanagynénédnek…
De milyenek?
A mesék?! Smaragdzöldek, mélybarnák, okkersárgák, szivárványosak, olajzöldön kárminpirosak. Savanyúak, édesek, lusták, borzasak, felrepülők, lesiklók, csúszdásak és léggömbösek. De most már rohanok, sietek, metróra pattanok, ezer a dolgom, roppant komoly és irtózatosan nagy fontosságú napom van. Aztán történik, ami történik. Hátha. A meséket pedig a továbbiakban olvasd Te! Meg ti! és Ön. Valamint a Rózsika néni. Ja, és Maga!
- Magyar tarka [6]