Skip to main content

Atalanta,

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
vagy mitől némiképp émelyegtem olimpia alatt

 
A sorsvetés Atalante lelkére esett, aki látván, mekkora
tisztesség kíséri a versenyben győztesek életét, nem tudott
nemet mondani, s ezt az életet választotta.
(Platón: Állam)

Miért akarsz mindig győzni, Atalante, mindig a jobbik
lenni? – Egyszerűen győznöm kell! – Az eszméletvesztésig
akar futni, amíg a látomásait el nem éri.
(Botho Strauss: Atalante)

A legundorítóbb mindjárt a megnyitó. Mindjárt rögtön az eleje, hogy aztán majd nagyjából úgy is maradjon. A megnyitóban minden folyamatosan ízléstelen, ne is részletezzük, viszont mindenki rettentően örül, tényleg örülnek, meg vannak hatódva, és ez, el kell ismernem, mégiscsak megható. Valami Boni Tájler nevű reménytelen nő émelyítő danolása. Közepette.

Jó, de akkor meg, nem kötelező, akkor miért nézem és hallgatom. Na igen.

Azért, mert csak. Így szoktam meg. Sportközvetítés, nézzük, látvány, és hallgatjuk hozzá dühösen a kommentárt. Meg aztán a négyszer százas férfi gyorsúszás klassz. Száz métert futni klasszikus.

A férfi kétszáz pedig hihetetlen.

Viszont.

Viszont órákig női gyephokiznak. Három csatornán ugyanaz a gyephokimeccs. Aztán egy koreai bokszoló, aki behozhatatlan hátrányban, ez látszik is, mert már pontozzák a bokszot, hogy ezzel is szórakoztatva legyek, körülbelül 17:2-nél egyszerűen pofán rúgja az ellenségét. Egy ruszki birkózó kitöri a német birkózó karját. Reménytelen mozdulat, amúgy is kikap, emígy meg örökre kizárja magát. De nincs (annál a) magánál (akit majd kizárnak), mert ez olyan. Olyan izé, korántsem olimpia, hanem húsdarálda reklámhordozó, nem olimpia, hanem pénzügy, hogy persze hogy az. Szerencsétlenül gnómocska tornász-„nők" ugrabugrája. Egy apró izomköteg nekirohan a lónak, ugrik egy kurvára nagyot, csavarodik, tekereg, becsapódik, már el is van törve a lába, de még bemutatja a kötelező boldog flikkflakk karkitárást.

Fél lábon.

Fél lábon ugrálva.

Csak aztán esik össze. Hihetetlen pocsék. Ezt nézem. Adják, nézek. A legpocsékabb.

Mi a legpocsékabb. A legpocsékabb, azt hiszem, a drímtímezés. A totálisan elszállt és frusztrált királyok előírásosan unatkozó-rezzenéstelen arca, meg a közönség magafeledt királycsináló sikoltozása. Mennyi, mennyi. Mennyi hülye szerencsétlen. Vagy a legpocsékabb mégiscsak, ha lehet fokozni, és lehet fokozni, a franciskázás. Ugyanis a német tévében nézem az olimpiát, és speciel itt ennek a totálisan elszállt (vagy ezt már írtam?) úszóbaba németüdvöskének a mindenekelőtt való sztárolása megy. Aztán simán nem nyer, további sztárolása szájhúzogatással. Húzogatja a száját a kis csaj. Ugyanis egy Costa Rica-i nyakigláb csúnyácska nyert. Ugyanis a Franciska marhára szép, a Claudia meg, így hívják a Costa Rica-it, de tök mindegy, nem szép. Viszont rögtön az derül ki, hogy 32 évvel ezelőtt az apukája a Claudiának ha nem kap einen guten Job in der Landwirtschaft Costa Ricas, akkor most ő is satöbbi. Akkor ő is német, de így meg nem német. Az a helyzet egyébként, csak úgy megjegyzem, korántsem megnyugtatásul, hogy a német szpíker is pont annyira hülye, hogy ugyanannyira. Jeder Muskelphase ausgespannt. Schneller, höher, und so weiter, ilyeneket mond, és így tovább, mondja, de csöppet sem tréfál. Riasztó, émelyítő, buta és negédes. Kommentálja a bombát, aztán ugyanazzal a részt vevő arckifejezéssel franciskázik. Kiermayer nevű drapplövő (vagy milyen lövő) mackónő nyer egy ezüstöt, körülbelül három és fél percig mutatják, mert ő nem érdekes, mert a Franci az érdekes, mert neki fitness-szalonja is van, és most azt reklámozzák, vagy mi a csoda.

Reklámok.

Azok reklámok. Reklám az reklám, ki lehet hagyni, ha van olyan távnyomogatósod. Viszont az olimpiát mégsem hagyhatod ki, ha olimpiát óhajtasz nézni. Német úszóval hosszúkás interjú, a B döntőben hatodik helyezett. Nem tudod kihagyni, mert ismétlik. Megnézed, mivel reménykedsz, hogy majd aztán. De aztán sem, nem mert nem, nem tudsz meg semmit senkiről, ha az illető nem német vagy nem némettel versenyez. Igen, de az is igaz, hogy miért akarsz te megtudni? Minek az neked, de komolyan.

Női foci. Úgy mozognak, meg sem mondanád. Hogy nőiek. Három másodpercig tényleg meg nem mondod. Hol van már az, amikor hordószerű nehézkes előre rúgta kicsi de ügyeskének, aztán vissza az egész. Luft. Seggre ülés. Már nincs seggre ülés, ezek a lányok ugyanúgy teszik-veszik a lasztit, gólnál pedig ugyanúgy bemutatnak, ahogy a csávóktól elfigyelték. Hege Riise, norvég futballistanő. Bekúrja a szabadrúgást, aztán bemutatja nekünk a kemény faszt. Mi pedig nézzük. Úristen, mindenki nézi, és senki nem hajlandó látni, mivé torzítanak nőket sport fedőnév alatt.

http://www.ard.de/Olympia. Atalante nem indul. Annyi a teendő, hogy csak ne Atlantában rendezzék. Hanem rendezzék az olimpiát Olympiában, hajdani, klasszikus versenyszámokkal. Kivétel a pingpong. Viszont gyephoki ne nagyon legyen. Futball se. Strandröplabda? Ruhaszárító csipesszel befogott orrú sellők vízi balettje? Női torna pedig egyáltalában ne létezzen.

Egyszerűen tiltsák be.

Egyáltalán, ne vegyenek részt nők. Ne vegyenek részt a magyarok. Vagy jó, de akkor legyenek mind legalább tíz dekával súlyosabbak. Az Egerszegi Krisztina mindenképp induljon, viszont hízzon meg. És ne közvetítsen olimpiát a tévé. Legyen róla elég szép híradás, kapjon koszorút a győztes, csak ne közvetítsék. Amit pedig közvetítenek, az ilyesmi franciskázást, boldogtalan kicsi rabszolgalányok ugrándozását meg Boni Tájlert, felőlem nyugodtan. Csak ne, Zeuszra, ne hívják épp olimpiának.










































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon