Skip to main content

Kukorelly Endre

Kukorelly Endre: Versek


Öregek

                                „Jónapot, bácsi.”
                               Weöres Sándor


Másképp estem el [mint], azt már
közben is éreztem, valahogy

hosszabban, túl volt komplikálva,
olyan megfontoltan es








Ferencz Győző, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Spiró György, Várady Szabolcs, Varró Dániel: Látta-e már Budapestet éjjel?

Rendhagyó költői kérdés


Legigazibb örömöm,
Külföldi ha Pestre jön,
Kalauzolni őt minden felé,




Nézze meg a ligetet
És a Margitszigetet
S jöjjön el a Parlament elé,



A sok pesti panamát,
A Dob utca illatát,
Világos hogy nem emlegetem,



S ha néki konveniál,
A mikor az éj leszáll,
Kitünő helyekre vezetem!



Látta-e már Budapestet (…)?

Zerkovitz Béla:

Látta-e már Budapestet éjjel?

Ferencz Győző

DUGÓ
(Képes levelezőlap a piros hetesről)

Üdvözletem küldöm
















Ferencz Győző, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Spiró György: Alkalmi rigmusok Kertész Imre köszöntésére


Ferencz Győző
Kertész Imre

Megvan-e még az a kockás öltönyöd, Imre, amelyben
Sétáltál, mikor összefutottunk kint Pasaréten?
Nobel-díjadon épp hatszázhuszonegyezer újat
Tudnál venni, de kérlek, azért ne hajítsd el a régit.

Spiró György
Köszöntő Kertész Imréhez

Szia, Imre!

Kukorelly Endre


               (Kertész Imrének.














Kukorelly Endre: A torta


A harmadik emeleten lakok. Ha
kinyitom az ablakot, az égbolt
  bejön. És valamennyi csillag megjelenik.
    Valamennyi esélyes. Valamennyi esélyes kicsi
       csillag. De van olyan, akit
ez nem érdekel. Igazából csak
tíz deka szalámit szeretne megenni.
  Ő csak tíz dekát kér.
    Tíz dekával. Egyszerre legalább tíz
      deka szalámit szeretne. De kenyér
nélkül annyit. Minden nélkül, csak
úgy tisztán. Az már nem
  jelentéktelen.












Kukorelly Endre: Die, dieu

Orosz–magyar 2:10


(Hely)

A hely egy ekkorka város, két utcácska, keresztben vagy nagyjából keresztben görbe sikátorok. Az öregemberek odabiccentenek, morognak valamit, visszamorgok. A lányok kinyílt arcúak, kissé talán durva vonások, erősen kifestik magukat. Idősebb nők nincsenek. Vagy csak nem veszem észre? Épp elférnek az autók a házak között, ahhoz képest viszont piszokul tépnek. De nem mennek neki a falnak, és senki nem morog. Erre föl én is kipróbálom, tépek mérsékelten, hát nem is rossz. De hol parkolnak?


Kukorelly Endre: Atalanta,

vagy mitől némiképp émelyegtem olimpia alatt

 
A sorsvetés Atalante lelkére esett, aki látván, mekkora
tisztesség kíséri a versenyben győztesek életét, nem tudott
nemet mondani, s ezt az életet választotta.
(Platón: Állam)

Miért akarsz mindig győzni, Atalante, mindig a jobbik
lenni? – Egyszerűen győznöm kell! – Az eszméletvesztésig
akar futni, amíg a látomásait el nem éri.
(Botho Strauss: Atalante)

A legundorítóbb mindjárt a megnyitó. Mindjárt rögtön az eleje, hogy aztán majd nagyjából úgy is maradjon.










Kukorelly Endre: H. Ö. L. D. E. R. L. I. N.

N. Wenn aus der Ferne…


Du seiest so allein in der schönen Welt
Behauptest du mir immer, Geliebter! das
Weisst aber du nicht…

Nem, ő el fog menni innen.




Kukorelly Endre: Mikszáth Kálmán sajnos


hélas! Victor Hugo
(Andre Gide)

(1.1)

Két gésa megy a sivatagban. Az egyik Gárdonyi Gésa, a másik…

(2.1)

Az én Mikszáth Kálmán Műveim egy lila széria, harminchárom könyv aranyszín díszítéssel, a Révai Testvérek Irod. Int. R. T. Kiadása, évszám nincs feltüntetve. A 12. kötet két kisregény, A szelistyei asszonyok és Ne okoskodj, Pista. Rengeteg dolog. Mikszáth-polc.

(3.1)

Mikszáthot nemigen szoktam olvasni. Majd, majd egyszer.













Kukorelly Endre: Dedikálom

(Részlet a szerző megjelenés előtt álló Napos terület című könyvéből)


„Amikor a heccek Pesten még megvoltak (Széchenyi István Naplója), atyám megkérdezett egy nemesembert, aki éppen kijött onnan. – »És hát honnan az úr? – A viadalbúl. – És mitsoda újság vagyon ottand? – Más éppen nints, hanem hogy a borjút meg ette a Cleopatra.«”

Más éppen nincs. Magyarországon nem nagyon van semmi. Magyarország se nagyon. Ami van és ami nincs, az pedig meglehetősen rossz. Magyarország fáradt, fárasztó és trabantszagú. Lehámlottak a falak, túl sokan szoronganak a trolin, túl zajosan terítik a műtrágyát. Így élnek a magyarok, így élünk.


Kukorelly Endre:

„Mindig egy testbe zárva lenni? Mindig csak én? Sohase más?” (Szabó Lőrinc)


Más ember. Bizonyos futballisták bizonyos nők karmaiban. Ki más ember nem játszott volna el azzal (a gondolattal), hogy miféle más ember volna szívesen. Lenne-e annak a pofának a helyében. Annak a kéregetőnek. Derékig benne lógni egy szeméttárolóban. Pornószínész. Vagy egy gazdagnak a helyében. Bárki helyében, akinek éppen semmi baja nincs. Húszéves megint.

Húsz perccel öregebb.

Akárki helyében pillanatokra.

Vagy akárki helyében mégsem. „Ellenfele saját magamnak”: de azért az mégiscsak ez az én legyen.






Aktuális lapszám

Beszélő

Kedves Olvasók!

Szomorú bejelentéssel tartozunk: a Beszélő 2012. decemberi nyomtatott száma lesz egyelőre az utolsó a sorban. Ezzel 31 éves korszak zárul le a lap történetében, talán nem véglegesen. Az elmúlt két év egyre növekvő bizonytalansága, a pénzhiány, a finanszírozás ellehetetlenülése, a csökkenő példányszám láttán úgy éreztük, felelőtlenség volna belevágni úgy a következő évbe, hogy még a mostaninál is kevésbé tudjuk garantálni a lap rendszeres megjelenését.

E-kikötő

1. Bevezetés1

Az 1990. évi választások működésbe hozták a harmadik köztársaság alkotmányos gépezetét. A 2010. évi választások szabad kezet adtak a gépezet szétveréséhez.

Hogyan kerülhetett sor a köztársaság lerombolására húsz évvel a létrehozása után? Önként kínálkozik, s a baloldalon sokakat vonz egy egyszerű válasz. Ami 2010 májusa után történt, csupán betetőzte a jobboldal két évtizedes törekvéseit. Amikor kormányon volt, a jobboldal mindig az ellenzék marginalizálására, amikor ellenzékbe szorult, mindig a kormány megbénítására törekedett. Önmagát mindig is az ország természetes vezetőjének, a baloldalt mindig is hatalombitorlók gyülekezetének tekintette; az 1989-es alkotmánnyal soha nem azonosult.

Blogok

Egyetemista koromban, a hatvanas évek első felében otthon laktam. Anyámmal az volt a megállapodásom, hogy a címemre érkező hivatalos leveleket kibontja, a magánleveleket beteszi a szobámba, az íróasztalomra. Ne feledjük, akkor még nem volt internet, a telefon is ritka volt, a kommunikáció személyesen vagy levélben zajlott.