Kukorelly Endre

Nyomtatóbarát változat

(Hely)

A hely egy ekkorka város, két utcácska, keresztben vagy nagyjából keresztben görbe sikátorok. Az öregemberek odabiccentenek, morognak valamit, visszamorgok. A lányok kinyílt arcúak, kissé talán durva vonások, erősen kifestik magukat. Idősebb nők nincsenek. Vagy csak nem veszem észre? Épp elférnek az autók a házak között, ahhoz képest viszont piszokul tépnek. De nem mennek neki a falnak, és senki nem morog. Erre föl én is kipróbálom, tépek mérsékelten, hát nem is rossz. De hol parkolnak? A templom körül tele van a tér kocsikkal, a tábla tiltja, itt mégis máshogy tilos. Öreg rönó, hihetetlenül öreg szitroen, új pözsó, vadonatúj szitroen. Egy kóbor kutya, folyton belebotlok, amikor mellé érek, a falhoz lapul. A téren ücsörgők, jókora templom, piszkálom az orrom, fogok egy legyet. Nincs csönd, a Párizsról elnevezett kávéház teraszán kiabálnak, gépzene, gitározás. Nem nagyon-nagyon, de nagyon picit unalmas. Egy furgon széleset kanyarodik, nem is lassít, eltűnik a falak között, épp csak befér. Rue de L’Armellerie, ősz közepe, hideg este, esett is, most pedig meleg van és süt a nap, körben hegyek, hegység, vad táj, zord csúcsok felhőben. Ide engem meghívtak irodalmi ügyek miatt, megjelent egy írásom, nagyon szép, szép papír, csinos tördelés, örülök, örülnek, mosolyognak rám, irtóztatóan kezdetleges beszélgetések a nyelv miatt. Föl kell lépnem, föllépek, beszélgetés tolmáccsal, kérdések is vannak. Az egyik nő hosszasan hozzászól. Vajon miket mondok. Miket mondhattam neki. Mindenesetre mosolyognak, ez továbbra is megvan, jóban vagyunk, semmi baj, már vége is, vége, csoportosulással. Aztán kicsit beülök a templomba. Egyhajós, hatalmas belső tér, a félhetes misén hat vagy nyolc öregasszony meg egy öregember, esőkabátban. Itt vannak az öregasszonyok, az összes, egy csoportban, jobboldalt elöl. Amikor felállnak áldozáshoz, látszik, hogy az csőkabátos öregember is öregasszony. Az egyik főkötős azon igyekszik, hogy ő legyen az első, és tényleg ő is lesz. A pap meg a tyúkjai. Van egy másik, jóval kisebb templom is, nem tudom, mire használhatják. Fotókiállítás Albániáról, most erre használják, egy német nő képei, lehet megvásárolni. A fotókon gyönyörűszép albán lepusztult tájak lepusztult albánokkal, művészi fekete-fehérben, ahogy illik. Az albánok ezek szerint ilyen feketék. Egészen feketék arrafelé, úgy látszik, az egek. Veszek inkább habzóbort és kecskesajtot. Itt világoskék az égbolt, viszont, sajnos, nincs több hely, többen nem is férnének el a hegyek miatt. Már így sem lehet tisztességesen mocorogni, még a kocsi ajtaját se tudom egészen kinyitni. Nem lehet például, hogy egy példát mondjak, veszekedni. Itt soha nem veszekednek, nem szokás, és nem igyekszik senki sehova, autóval is kizárólag csak a szűk utcák miatt t játékból rohangálnak. Soha nem zárják a kapukat, de még a lakásokat se. Megfordulni nemigen lehet, jobb, ha körbemész. Legjobb körbemenni, mert akkor mindent látsz, és pont ugyanoda lyukadsz ki.

(Tény)

Tény az, hogy egy Drome megyei francia kisvárosban valami kifürkészhetetlen miatt, Isten tudja, mi miatt, évente rendeznek irodalmi találkozót egy-egy keleti régióbeli ország örömére. A felkérés az volt, hogy én állítsak össze egy magyar futballcsapatot írókból, ellenfél a FÁK. Vagyis, maradjunk annyiban, a szovjetónió. Moldován fiúk, színészek-zenészek, meg Jerofejev Győző és Popov Jenő (vagy Ödön), egyszóval igazi szovjetek. Ruszkik. Hát, volt izgalom. Eredmény 10:2 (félidő 2:1) ide, enyhén zuhog, csúszós pálya, talajrög. Vezette Bircsák, jól. A második félidőben szétziláljuk őket. Esterházy, Farkas Zsolt, Garaczi, Zeke Gyula. Magyarok. Széjjelziláltuk. Magyar gyerekek. Legfontosabb gólt szerintem objektíve is, és szubjektíve is én rúgtam, egy-egynél, némi kavarodásnak is beillő ügyetlenkedés után. Megnyert kupából helyi habzóbort iszunk. Hej.

• Magyar tarka