Skip to main content

Die

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Orosz–magyar 2:10


Már az is jó, hogy Németországból Die-be utazni.

Die Festival. Das! Festival, helyesbített a főnök. Die Festival, ellenkezett szerényen a köpcös tévés. Das! Festival!, ordította a… stb.

Die: francia kisváros délen.

De térjünk a tárgyra.

Sose voltam betonhátvéd, alkatom e szerepnek nem kedvez.

Milyen egy betonhátvéd élete, milyenek neki a szürke hétköznapok.

Négy és fél perce voltam kinevezett betonhátvéd, éppen hogy csak kezdtem megkötni, mikor a rám rohanó vicsori muszkák elől saját kapumba passzoltam a labdát.

Öngól.

Öngól: oroszok ellen.

Mintha egy személyben (bennem) összpontosulna a Hegedűs, a Coriolanus, a Geréb és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány összes ellenszenves tulajdonsága. (A Hegedűs asszem az Egri csillagok árulója.) Volt egy lány Die-ben, aki elmesélte, hogy a családjában szállóigévé vált egy mondatom, mely szerint bizonyos politikusok most már, légy szíves, húzzanak el a nyálba. Szóval mikor tíz méterről (a velem született ösztönös gyávaságtól vezérelve, bár nem szándékosan) átlőttem a bőrt saját kapusom lába közt, és percekig nem néztem élő ember szemébe, és a belül megnyílt mérhetetlen és sötét űrben bolyongott megrettent képzeletem (szépen mondtam?), akkor ez jutott eszembe, hogy igen, bár éppen nem vagyok politikus, mégis el kéne most már húzni az úgynevezett nyálba, nem való már nekem ez a tipródás a gyepen.

Igazából itten a lányokról szeretnék írni, de sajna!, ma nem ők a téma.

Azért e nagyon kínos leégés ellensúlyozásaképp valamit még hozzá kell fűzni: hogyha Geréb, akkor Nemecsek Ernő is, merthogy lázasan, betegágyból kikelvén szálltam a nedves síkon csatába, és végül is a kedves kollégák jótékony segítségével részese lehettem a világraszóló diadalnak, sőt gólt, gólokat szerezvén, magam is hozzájárultam ahhoz. Többé nem adtam haza a lasztit.

Betonhátvéd mint gólzsák.

Kettős kötésű, drámai gólzsák.

Innen nézve az öngól is viccessé vált, különben is, most jut eszembe, tulajdonképpen a kapusunk bénázta el. Mér’ nem lehet hazaadni? A hazaadás ugyanúgy a játék része, benne van a szabálykönyvben.

Ennyit erről.

Sok minden más is történt Die-ben, de azokat nem mondom el.

Például, nem, mégse.

Úgyse lehetne jól elmesélni, meg aztán teljesen magántermészetű. Szóval az volt, hogy utolsó este csaptunk egy kis búcsúbulit, és… nem, nem szabad. Végül is ehhez senkinek semmi köze. Intim szféra. Bár néha épp az ilyesmi érdekli leginkább az olvasót. Jól bevodkáztunk, aztán kicsit leharcoltuk a házigazdánk hűtőjét is. Aztán… Na jó, hagyjuk.

Jó kis hely ez a Die.

Lenyomtuk a muszkákat tíz kettőre.

Na, ilyesmi volt Die-ben a das Festival.












































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon