Föl lettünk itten szólítva, hogy foglaljunk, ugye, állást. Kőbányai János, a legjobb (olykor kitűnő) zsidó lap, a Múlt és Jövő főszerkesztője munkatársunkat nyílt levelezőlapon – nem idézzük, mert babonás rettegéssel tiszteljük Kőbányai személyiségi jogait, és ösmerjük a személyiséget, akinek jogai ezek – intette, hogy mondja már meg az őszintét: MUCSA-e az, hogy ő (vö. az ÉS 1996.
A fakírok böjtölnek – írta Almási Miklós tavaly Népszabadság-beli vitacikke fölé, s azt adta hírül, hogy: „meghalt a magas kultúra”. Az őszi Titanic Fesztiválon pedig egy Dániában élő magyar filmesztéta (Kömlődi Ferenc) tartott gondolatébresztő előadást „A filmművészet nincs válságban, csak az európai művészfilm halt meg, szerencsére” hangzatos címmel. (Nosza, szerepelt is rögtön a tévé Stúdiójában meg a rádió Gondolat-jelében.)
Borzongva szemléljük a halotti értesítést, főleg, ha abban a részvétnek nyoma sincs.
A magyarok győzelemre voltak kárhoztatva. Maguknak tartoztak vele? Ezzel a győzelemmel? Talán. A csapatuk gyönyörű volt. Annyira szép, mintha kizárólag bepörgött homokosokból válogatták volna össze, akik arra voltak hivatva, hogy megvédjék a nemzeti gay-klub becsületét. Testiség és hit teljes birtokában. E kettő együtt több minden reklámklipnél. Verhetetlen kettős.
Olcsó élet-metafora a foci. A foci az, amikor maradéktalanul elnyel az élet. Márpedig a magyarokat olyannyira elnyelte, hogy szikrányi transzenergiájuk se maradt. Beletemetkeztek a fociba. Beleolvadtak.
[Mottó:]
„Hej, te kapus, te kapus, készülj a harcra,
a te tiszted, hogy őrizd a kaput,
mintha határőregység vonulna nyomodban.”
(Skizofrén szovjet nóta)
Ha a szovjet kommunizmus alkonyának hajnalán nekem valaki azt mondja, hogy futballmeccsen kelek harcra a szabad magyar írók ellen egy dél-francia kisvárosban, majd pedig, mintha mi sem történt volna, hazaindulok, nem is tudom mit csináltam volna ezzel az ostoba tréfamesterrel.
– a legmocskosabb egyszerűséget. Már bocsánat. Nem mintha az ellenkezőjét, az ellenkezőjüket, az ellenkezőjüket kevésbé tartaná hitelesnek vagy fontosnak, ezekről egyszerűen könnyebben és szívesebben beszél, a könnyűségről, a gyorsaságról, a pontosságról, a szemléletességről, a több-rétűségről és a tartósságról, illetve az utóbbiról már nem beszélt, mert meghalt, 1985 nyarán elhalt előle, a tartósság elől, Italo Calvino.
(Hely)
A hely egy ekkorka város, két utcácska, keresztben vagy nagyjából keresztben görbe sikátorok. Az öregemberek odabiccentenek, morognak valamit, visszamorgok. A lányok kinyílt arcúak, kissé talán durva vonások, erősen kifestik magukat. Idősebb nők nincsenek. Vagy csak nem veszem észre? Épp elférnek az autók a házak között, ahhoz képest viszont piszokul tépnek. De nem mennek neki a falnak, és senki nem morog. Erre föl én is kipróbálom, tépek mérsékelten, hát nem is rossz. De hol parkolnak?
Már az is jó, hogy Németországból Die-be utazni.
Die Festival. Das! Festival, helyesbített a főnök. Die Festival, ellenkezett szerényen a köpcös tévés. Das!
A meccset az East–West fesztivál keretében játszották 1996. szeptember 22-én a franciaországi Die városkában.
A volt SZU, illetve FÁK csapatát Viktor Jerofejev, Jevgenyij Popov, egy pétervári és két moldáviai író képviselte. A magyar gárda a következő összeállításban játszott: Esterházy Péter, Farkas Zsolt, Garaczi László, Kukorelly Endre, Zeke Gyula. A kapusokat mindkét oldalon a házigazdák adták.
avagy: Pseudepigrapha zum 18. Brumaire des sozialliberalen Zeitungswesens, mit besoderer Berücksichtigung des merkwürdi-gen Zentralblattes Népszabadság (d. i.
Gusztustalan show-műsor volt, ahol a sport csak ürügy? Bizonyára, csakhogy Barcelona is az volt már, persze nekünk kedvesebb, mert több sikerrel, ráadásul latinos bájjal, általában gusztusosan, és persze a város is szép, nagyon szép, ellentétben Atlantával, amely város brrr. Purifikátorok szerint a Coca Cola-nagyhatalom olimpiája, ahogy előre sejtettük, megcsúfolása lett az olimpiai szellemnek. A purifikátoroknak, a doktrinereknek, az erkölcs őreinek mindig igazuk van, ezért születtek. Egybehangzó tudósítások szerint rosszul rendezték az atlantai versenyeket.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 9 hét
8 év 34 hét
8 év 37 hét
8 év 37 hét
8 év 39 hét
8 év 39 hét
8 év 39 hét
8 év 41 hét
8 év 42 hét
8 év 42 hét