Skip to main content

Magyar tarka

Kukorelly Endre: Atalanta,

vagy mitől némiképp émelyegtem olimpia alatt

 
A sorsvetés Atalante lelkére esett, aki látván, mekkora
tisztesség kíséri a versenyben győztesek életét, nem tudott
nemet mondani, s ezt az életet választotta.
(Platón: Állam)

Miért akarsz mindig győzni, Atalante, mindig a jobbik
lenni? – Egyszerűen győznöm kell! – Az eszméletvesztésig
akar futni, amíg a látomásait el nem éri.
(Botho Strauss: Atalante)

A legundorítóbb mindjárt a megnyitó. Mindjárt rögtön az eleje, hogy aztán majd nagyjából úgy is maradjon.










Ambrus Judit: Budapest mesél



Apa! Lakja Budapestet óriás? – Nem tudom.

Van benne sárkány? – Nem tudom.

Úgy hívják…? – Nem tudom.

Unja a hajó a várost? – Nem tudom.

Megöregednek a mozdonyok? – Jaj, oda az ifjúságom!? Nem tudom.

Mennyi Budapest falrafirka-népessége? – Egy, a HÜJE-RÁDAI, a többit nem tudom…

Egy atlanti-óceáni hajótörött rábukkanhat a Margit-szigetre? – Ha szereti a perecet, bizonyára, de nem tudom.

Petőfi sose kapott intőt? – Nem tudom!

El lehet lopni az Operát?

















Bazsányi Sándor: A mi Los Angelesünk?


„…Mintha valami egzisztenciális szakadék nyílnék meg előttem…” – szól Bret Easton Ellis frappánsan lényegre törő indoklása arról, vajon miért is követi el Amerikai psycho című regényének hőse, a skatulyából előhúzott Wall Street-i yuppie visszataszító és körülményes kéjgyilkosságait. Ám a rafinált masinériához – luxuséttermek, divatos ruhaneműk, kurrens fogyasztási cikkek és ördögi perverziók kényes arány-érzékkel komponált együtteséhez – mérten némileg szájbarágós a magyarázat: az egzisztenciális kiüresedés generáleszméje.

Heinrich von Kleist: A francia zsurnalisztika tankönyve

(Töredék 1809-ből)


BEVEZETÉS

§ 1

A zsurnalisztika általában annak művészete, hogyan tájékoztassuk a népet nyíltan és elfogulatlanul mindarról, ami a világban történik. Teljes egészében magánügy, és a kormányzat céljai, nevezzék őket akárhogy is, idegenek tőle. Ha az ember figyelmesen elolvassa a francia újságokat, láthatja, hogy egészen sajátos elvek szerint szerkesztik őket, melyek rendszerét francia zsurnalisztikának nevezhetjük.




Steven Weinberg: Sokal tréfája


Sok tudóssal együtt jól szórakoztam, amikor Alan Sokal csínyéről hallottam. Sokal a New York-i Egyetem matematikai fizikusa, aki 1994 végén leadott egy áltanulmányt a Social Text című kulturális folyóiratnak.

Németh Gábor: Sportrovat, avagy hogyan fogok meghalni


Volt a „második” Beszélőben egy rovat, a minap Bán szerkesztőnél hiányoltam, mire azt mondta, magad, uram, ha szolgád nincsen, mire én, hogy mondjuk itt volna a BEK-döntő, Ajax–Juventus, nosza, mondta erre Ő, akkor írjad meg azt.

Már dörzsöltem a kezemet, hogy mi minden lesz elemezve, szigorúan esztétikailag, pluszba rá még némi atmoszféra és sopánkodás, és már meg is telt a négy flekk rendesen.

Ácsi, mondta a Mindenható.

Az úgy van, hogy az ember már hónapok óta készül május negyedik szerdájára. És nincs ezzel egyedül.






Révész Sándor: Ezerkétszáz óra…


Befogadtam egy szopránt. Egy jó nagy szopránt. A legnagyobb szopránt, amit magyar torokba teremtett az Úr ebben a században. A könyvtárból kitisztították a profilját, én pedig leszerződtettem a szobaoperámba. Egy presszó kávé áráért életfogytiglan. Itt lép fel tőlem két méterre, az ő hangjára kattog a keyboard.

Eörsi István: Az indokolás bája


Dehogyis foglalok érdemben állást az Alkotmánybíróság 21/1996 (V. 17.) AB-határozatával kapcsolatban, mely lehetővé teszi a törvényalkotók és bírák számára, hogy korlátozzák a homoszexuális jogvédő és egyéb egyletekbe belépni óhajtó fiatalkorúak egyesülési jogát. Semmi szükségem arra, hogy az erény, teszem azt Seszták Ágnes bűvöletes képében sólyomszárnyon fölém szálljon, és tar fejemre pottyintsa megsemmisítő bírálatát. A szóban forgó határozatot már csak azért sem értékelem, mert megkerülhető.

ISSN 0866-69X: Bátortalan felszólamlási kísérlet Sipulusz pöröllye alól


Szeretve tisztelt s rettegett Sipulusz, drága barátom!

Zavarva van lelkem, mint bomlott cimbalom, miolta tudom, hogy végre minket is szörnyű tollad hegyére tüztél. Sajnáltam és irigyeltem kitűnő laptársunk, Café Bábelt, amidőn legutóbb kivívá fricskázó haragod.

Engedtessék meg nékem lesújtva s felemelve kíméletlen tekinteted által, hogy néhány aprócska viszonszösszenéssel próbáljak kitérni villámid elől. Bourdieu és Semprun valóban ollyan-amillyen.




Sipulusz [Tamás Gáspár Miklós]: Magyar sarka


ÉS XL/20., 1996. május 17., 96 Ft, Károlyi Csaba írja Margócsy Istvánról: „Attól tartok, az egyik legfigyelemreméltóbb működő irodalomkritikusunk ma ő. Egyrészt sokan nem működnek kritikusként rendszeresen, másrészt akik meg működnek, azok közt tényleg [tatsächlich] ő ma az egyik legizgalmasabb.” Csaba!



ÉS, rövid ism. Czakó Gábor nyá. kormányfőtanácsos, szépíró gazdaságfilozófiai munkájáról (teljes terjedelmében közöljük): Cz. G.



Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon