Sipulusz [Tamás Gáspár Miklós]

Nyomtatóbarát változat

ÉS XL/20., 1996. május 17., 96 Ft, Károlyi Csaba írja Margócsy Istvánról: „Attól tartok, az egyik legfigyelemreméltóbb működő irodalomkritikusunk ma ő. Egyrészt sokan nem működnek kritikusként rendszeresen, másrészt akik meg működnek, azok közt tényleg [tatsächlich] ő ma az egyik legizgalmasabb.” Csaba!

---

ÉS, rövid ism. Czakó Gábor nyá. kormányfőtanácsos, szépíró gazdaságfilozófiai munkájáról (teljes terjedelmében közöljük): Cz. G. „esszékönyvében eszmetörténetileg új megállapításokat tesz a folyamatok és [és!] mai állapotok kapcsán. Eredeti nézőpontjából föltárul, mennyire hasonlít mindaz, ami eddig olyannyira különbözni látszott.” ***!…&!!!*…1/2!#$%A@

---

ÉS, Horváth Péter írja Zsótér Sándor Esterházy-rendezéséről (Víg): „(Szia, Zsótér, gratulálok!)” Uő, uo., ua.: Venczel Vera „a híd, amely férfitól férfiig ível. Senki se jár rajta.”

---

ÉS, Károlyi Csaba írja Margócsyról: „Ha például [ő, Margócsy] Nádasdy Ádámról beszél, nem átallja megnevezni, hogy mi költészetének a témája (ráadásul ez éppen a legmegfoghatatlanabb életjelenség: maga a szerelem), nem felejtkezik el arról sem tehát, hogy a költészet általában szól is valamiről, de pontosan tudja azt, hogy jó meg csakis attól lesz, hogy bármiről, amit témául választ, végül is hogyan szól.” Csaba!

---

ÉS, Földényi F. László tárlatkritikája: „Bak Imre festményein ezúttal is visszatérő elemek azok a nagy, semmire sem emlékeztető [a kutyafáját!] alakzatok, amelyek hol organikus, hol…” stb. Ezek „…évről évre és képről képre egyre határozottabban egy [eme] olyan belső logika mentén fonódnak egybe, amely tökéletesen eleget tesz a vizualitás követelményeinek […], ugyanakkor mégsem korlátozható kizárólag a vizualitásra. Emiatt nevezem metafizikusnak Bak Imre festményeinek a terét.” Ja, emiatt.

---

Kritika, 1996/5., 98 Ft, kiadja a Népszabadság Rt. (nem hangzik ez jól? Népszabadság Rt.? Neues Deutschland GmbH? L’Humanité S. A.? Marxism Today Ltd.? Socialist Revolution, Inc.? I love it! – a szerk.), Szalai Erzsébet: „Az államszocializmus kifejlett szakaszában az elitek igen alacsony színvonalú [Max Weber] legitimációjának forrását az »aki nincs ellenünk, az velünk van« elv alkalmazása, és ezzel összefüggésben a második társadalom [empíria] és gazdaság létének és hatóköre növekedésének tolerálása jelenti.” A második társadalom (?) és gazdaság (!) egyik kutya, a második nyilvánosság másik eb. És „…a demokratikus ellenzék és új reformer értelmiségi szövetségesei, akik számára a hatalmi szerkezeten való kívülmaradás vagy kívülkerülés önmagában vett érték – mindazonáltal ők is többes kötődésű hősök [mivel erre a trópusra le fognak csapni a plagizátorok és epigonok ezrei, már most szögezzük le, elkerülendő a tudományos prioritási vitákat, hogy kit is illet a »többes kötődésű hősök« metaforafogalom kikínlódásának dicsősége – a szerk], mivel az államszocializmus bomlásának időszakában bonyolult áttételeken keresztül folyamatosan bővülő informális hatalomra tesznek szert, és ennek érzete, vágya beépül értékrendszerükbe.” Ehhöz a szerző a következő jegyzetet fűzi: „A demokratikus ellenzéket és az új reformer értelmiséget nem politikai és ideológiai nézeteik különböztetik meg egymástól [hanem:], hanem pozícióik: a demokratikus ellenzék minden hivatalosságon kívül áll, az új reformer értelmiség tagjai viszont állami állásokat foglalnak el.” Csak az a rejtély, hogy ha az ellenzék nézetei azonosak voltak az állami reformerekéivel, miért nem „foglaltak el” a Beszélő szerkesztői állami (vagy egye fene, szövetkezeti) állásokat. A másik rejtély az, hogy mi szükség van egyáltalán „Lovas István”-ra.

---

A Szabadság („Világ proletárjai, egyesüljetek! – munkáspárti hetilap”, VIII/20., 1996. május 17., 35 Ft) tévékritikája: „És volt történelmünknek egy olyan közel fél évszázada, amilyenre késő utódaink is büszkék lehetnek: az a negyven év, amelyet csak szitok és rágalom ér manapság az állítólag közszolgálati tömegkommunikációban, de amely alatt a magyar nép több értéket alkotott, mint egész addigi történelme során. Erről a negyven évről nincs egy jó szava sem a Magyarok Cselekedeteinek [ez állítólag valami tévéműsor – a szerk.], pedig mindeddig ez volt az egyetlen időszak, amikor nemcsak történtek velünk a dolgok, hanem magunk is formáltuk történelmünket.” (Szekeres József) Uo., Vajnai Attila KB-alelnök prágai beszéde: „Tisztelt Elvtársak! A magyar Munkáspárt nevében tisztelettel köszöntöm házigazdáinkat Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja alapításának 75. évfordulója alkalmából. Pártom [talán »pártunk«, Vajnai et.? – a szerk.] nevében egy kérdéshez, a jövő témájához kívánok hozzászólni. Nekünk, a korszerű baloldal pártjainak tekintettel kell lennünk az alábbiakra: a harmadik évezred küszöbén egyre aggasztóbb jelenségek mutatják, hogy a tudomány és a technika elképesztő gyorsasággal fejlődik. [Egek!]… A szélsőbaloldali pártoknak […] meg kell építeniük saját kis tutajukat, ami biztosítja a túlélést. Ha ez sikerült…, közös erővel megoldást találhatunk Európa és az egész civilizáció problémáira. Kedves Elvtársak! Befejezésül sok sikert kívánok cseh barátainknak a közelgő választásokhoz.” Szalaierzsizmus A Szabadságban? „Ravasz* Győző” (Gadó György?) írja: „A bisztró helyén kávéház, a kávéház helyén bank és autószalon, a bank és autószalon helyén még nagyobb bank és még drágább autószalon nyit: a jólét holnapra már a tetőpontra hág. […] Miközben így hágatják a népet a jóléttel, nekem eszembe jut az egykori demokratikus ellenzék részét képező Szeta, a Szegényeket Támogató Alap, amely egykor azt hirdette, hogy a kommunista rendszer sötét zugaiban igenis léteznek szegények. Az a rendszer már nem létezik, a sötét zugokat spotlámpák ragyogják be, és a Szeta – ha ugyan megvan még törheti a fejét: mi lesz, ha a jólét egészen a nyakunkra hág?” Mellette: Südi Bertalan dr.

---

Mozgó Világ XXII/5., 1996. május, 88 Ft: Csintalan Sándor volt ügyv. aleln., az MSZP elnökségi tagja, országgyűlési képviselő nyilatkozik Rádai Eszternek: „…a pozícióharcokról. Amelyek során mindig számolnak az ember zsarolási potenciáljával, nyomóerejével, helyzeti energiájával. Tudják vagy sejtik róla, hogy egy-egy pozícióért mit hajlandó áldozni és mozgósítani magában. És ha valaki ezekben a történetekben folyamatosan a lojalitás talaján áll, akkor kiélezett helyzetben inkább azt választják, akinek adott esetben az elvesztése vagy az erőszakossága, vagy az akarnoksága nagyobb veszélyt jelenthet. Ha valakiről azt tudják, hogy nem pozíciót, hanem munkát keres, akkor »tuti« lehet benne [a »tuti« szót nem így használjuk, Sanyo – a szerk.], hogy természetesen nem a magasabb presztízsű pozíciót kapja majd, hanem a munkát. Mert ha az ember munkát keres, akkor munkát talál csak. Persze ez sem olyan nagy baj…” (99.) Ha bármely Beszélő-olvasó ebből csak egy árva szót is ért, írjon expressz Sipulusznak a szerk. címén. A szerencsés megfejtők között Mozgó Világ- és Havi Politika-előfizetéseket sorsol ki a Mol Rt.

---

Ki ír a Színes Vasárnapban (III/20., 1996. május 19., 33 Ft) Venyegyikt Jerofejevről? E. Fehér Pál.

---

A Tegnap-Ma-Holnap c. kommunista magazin legutóbbi száma (1995/2., augusztus, 78 Ft, főszerkesztő, ügyvezető igazgató, felelős kiadó Detre-Tóth László, „a kiadvány nyomtatását készítette: a......., Felelős vezető:.......” [sic], a címlapon kérkednek vele, hogy ez illegális folyóirat, úgy tetszik, csakugyan nincs lapengedély rá) Thürmer Gyula vendéglátó-ipari nyilatkozatát közli. Thürmer: „Én azt gondolom, hogy amellett, hogy ezzel [McDonald’s, Burger King] arcul csapják a nehéz körülmények között élő embereket – hiszen látom, itt a Baross utcában is van McDonald[’]s –, hogy nagyon sok mama elviszi a gyerekét, és húzza el és nem engedi be… De amellett, hogy van ez? Én azt gondolom, hogy ennek nemzeti szégyenünk részének kellene lennie.” Interjú uo. Kopátsy Sándor MSZOSZ-díjas közgazdásszal: „Tehát Magyarországon, hogy [hogy?] a szocializmus jobb volt, mint másoké, az nem a [a?] Kádár érdeme, az [az?] a lakosság érdeme. A [a?] Kádár sokszor a saját meggyőződése ellen tett engedményt a háztáji gazdaságnak, a másodgazdaságnak [sic], néhány kisvállalkozást megengedett. Tehát ő kompromisszumokat kötött a közvélemény nyomására. [EVVEL SZEMBEN PEDIG:] Most akarunk [akarnak] olyan kapitalizmust és demokráciát bevezetni, amelyikkel [amellyel] a lakosság többsége nem ért egyet. Nem fog sikerülni, szerencsére.” Mondotta KOPÁTSY SÁNDOR.

---

Olvasói levél A Szabadság május 10-ei számából (VIII/19., 35 Ft): „Nálunk viszont a Munkáspárt az akkori pártvezetők egy részének aljas, sunyi és gyáva árulása által romba döntött MSZMP üszkös romjaiból kipattant kis parázs gyanánt jött létre. Ebből csak az ország becsapott, kábulatából lassan ébredező lakossága által támasztott élénkülő szél tud újra tüzet szítani.” (S. Gy., Székesfehérvár.)

---

Hegyi Gyula gyakorló katolikus szocialista képviselő A tű fokán: Tűnődés arról, hogy milyen énekek szellemében remélhető egy emberségesebb társadalom? (a kérdőjel itt helytelen) c. könyvében (Budapest: Hanuner Műhely [tkp. a szerző kiadása], 1995, ISBN 963 650 238 2, ár nincs) így töpreng: „…egy laza délelőtt a Jaffai kapunál üldögéltünk egy arab kávézóban. Éva az útikönyvet lapozgatta, én pedig a baloldali liberális [valójában jobboldali konzervatív, héja] Jerusalem Post című izraeli napilapot olvasgattam. Nyakamban palesztin kendő, amelyet az Óváros egyik árusától vettem kiadós alkudozás után. Az öreg arab pincér néha odajött hozzánk, s néhány kedvesen semmitmondó szót váltott velünk. A jeruzsálemi semmittevés és a délelőtti sör könnyű lebegésében hirtelen megértettem, hogy ez is a baloldali kultúra része: nemcsak az, hogy az ember szolidáris a szegényekkel és támogatja a baloldali mozgalmakat. Az Izrael lelkiismeretét [a Likudot] megszólaltató Jerusalem Post, a másodrendű sorba taszított palesztinok melletti ártatlan tüntetés a nyakba vetett kendővel… Baloldali életérzés, amelyből fel lehet töltődni… A baloldaliság nem örökös lelkiismeret-furdalást, aggódást és feszengést jelent minden Tiborcok gondján, részt kell hagyni benne az örömnek és az elégedettségnek is. A világ a mienk is, javait nekünk is használni szabad [evoé! – a szerk.], s ízlésünknek úgyis az tetszik belőle, ami összevág meggyőződésünkkel. Ahogy Briand mondta nagyon bölcsen, a baloldali embernek másképp áll szájában a szivar.” Aha. (30.)

---

Hegyi, tovább, i. m.: „…mégis meg kell említenem az emberi lélek létezésének kérdését [nem tudtuk, hogy fölvetődött volna: nem létezik – a szerk.]. E tekintetben Popper Pétertől [aha!] hallottam először azt a bizonyítékot, amelyet azóta egyre igazabbnak és bölcsebbnek érzek. Popper Péter a lélek halhatatlanságának igazolására azt a gyakorlati tapasztalatát említi, hogy az ember lelke kortalan, s nem öregszik együtt az ember testével. […] …az emberi lélek… valóban nem változik az életkorral. Egészen kis gyerekek lelki reakciói »kész« lelkialkatot mutatnak, s másrészt nagyon öreg emberek mosolyában… sugárzó fiatalságot érzékelünk…” (60.)

---

A lélek halhatatlansága megoldva. De dr. med., dr. phil., dr. h. c., dr. habil. Popper Péter professzor, fővezér (MSZP) nem nyugszik, hever, lazsál babérain. Az olvasóink számára is meghitten ismerős szkv. vezérezredes átemelte szóról szóra a The New York Review of Books Freud-vitáját (samt olvasói levelek) egy új publikációba, tréfásan mondván: „szerkesztette Popper Péter”, Európai füzetek, 2, „A freudizmus alkonya?”, sorozatszerk. Mihályi Gábor, h. n. [Bp.]: Új Világ Kiadó, 1996, 96 pp., ISBN 963 85533 1 6, ISSN 1219 7149, 270 Ft, előszót ír hozzá, amely szerint a könyv tanulmányait nem olvasta, hiszen nem a mai bírálatokkal száll szembe, hanem a néhai Napkelet és Magyar Kultúra előítéleteivel. „Akár elhisszük, akár nem, az 1960-as évek kirobbanó szexuális forradalmát ez a konzervatív külsejű pátriárka [Freud] készítette elő.” (11.) Nem hisszük. A szexforradalmat ui. Reich, Fromm és Marcuse, Freud bírálói készítették elő. „…a pszichoanalízissel egy időben született film alkotta meg a szabad asszociációk képi megjelenítésének technikáját…” (13.) A montázs (a vágás) tudattalan? „Lehet, hogy egy napon újra eljön az ember belső igényességének dagálya.” (14.) De igaz, ami igaz, lófő Dalnoki Miklós Béla szkv. vezds., szintén államfő se írt sokkal jobban.

---

A Jelenkor 1996. májusi számában (100 Ft, Pécs) írja Szilasi Lászlóval kapcs. Babarczy Eszter: „…az esszé… nyelvet ad a szánkba. […]…az esszé nyelvének megújítása…: ínyencfalat és dráma. [Csak ne nyeljük le a nyelvünket. Ezt speciális sebészi pöcökkel, ún. lapoccal v. lapoccal lehet elérni a betegnél.] Szilasi László véres verejtékkel szórakoztatja [jesszus-mária] az olvasóját. […] Mindhalálig könnyed, szinte már fájdalmasan humoros. [Gyerekek, az Isten szerelmére, vigyázzatok, megárt, mondtam, Eszter, ne járjatok ezekre a rave-Ecstasy-acid bulikra, mi lesz ebből?!] Pedig, furcsa paradoxon [szemben a paradoxonnal, amely egyáltalán nem furcsa, pl. »Ki korán kel, maga esik bele« – a szerk.], a szórakoztatáson túl valami más felé tart a szöveg: az a fajta beszéd az eszménye…, amely egyszerűen csak tekintélyes: azért hat, mert azonnal érezzük, hogy érdemes hallgatni rá. [… …stílusnál többről van szó – miről? talán emberről. […] Szilasi László, a bohóc, kerülgeti a komoly, felelősségteljes, [vessző nem kell »s«előtt] s fájdalmasan [már megint »fájdalmasan«, atyavilág, mi lesz ebből?] etikus Szilasi Lászlót.” (462.)

Eztán gyön magának Szilasinak az esszéje, amelynek fájdalmasan etikus, bár könnyed címe: „Turgor és ozmózis: a szilva példája (esszéesszé)”. Lássuk. „S mi más lenne az esszé, mint éppen ez a folyamatos helykeresés, költözködés, rakodás, berendezkedés, kis átalakítás, némi komfortfokozat-növelés, esetleg valamicske, erőnk szerint lehetséges, de mindenekelőtt, ha kérhetném [csak nyugodtan]: örömteli építkezés. (De ez már tényleg néha, néha [néha] csak.) És, persze, [ezek a vesszők nem kellenek, anglicizmus] remélem, hogy a PEN Club döntése arra is irányul, hogy az esszé a tudományosnak nevezett beszédnyaláboknak készítsen eljövendő szállást [munkásszállás és nyalábszállás – Heidegger], egy [germanizmus] olyan helyen, ahol a nyaláboknak, [vessző nem kell] meg a nyalábok nyalábjainak már nincsen is nevük [mér?], hiszen csak különbség van, csak különbség van, csak különbség van. [Csak különbség van – a szerk.]… De legyen most elég ennyi a műfaj, mit műfaj: műnem! offenzív nagyhatalmi aspirációiból: az esszé-birodalom defenzív, munkás hétköznapjai jóval barátságosabbak.” (463.)

Tovább. „…– bár, [vessző nem kell] hogy a víz hogy’ [hiányjel nem kell]/ jött ki, ha egyszer csak be, azt azért nem egészen értem, de úgyis ki kellene már lassan másznom ebből, mert az exemplum maga is hajlamos arra, hogy olyan legyen, mint a szilva meg a Louvre. (D[’]ARTAGNAN FELKIAALTOOJEL HILFE FELKIAALTOOJEL DUMAS STOP. Lényeg a lényeg [!!], természetes feszesség, félig áteresztés, édes lé. Ez az esszé, így születik, nem kétséges, de azért nyugi, még dolgozunk rajta egy kicsit.” Szilasi! Ne tegye!

---

De általában sem van entellektüelnak tudni magyar, föllépvén grammatikai amnézia. Mindig erre jel van jó, fordításban (-nak?, -tól?). Fordítás mutat, tuggya magyar-e, rezisztálni idegen idiómát (-nak?, -hoz?). Hozunk példát esetleges. Transzláció amiatt átlagnyelv. Kollokviális tűn föl, hahogy bylaws and byways appfy-e itten. Philip Roth: A tények, ford. Szűr-Szabó Katalin (Budapest: Európa, 1993, ISBN 963 07 5585 8, 320 Ft, szerk. Dezsényi Katalin), pp. 79–80: „Miközben még az irodalmi klikken kívül is társadalmi identitással bíró Sammynek mondhattam magam, sikertelenül próbálkoztam két csinos, egészséges gondolkodású és átlagos amerikai, bár a fülemnek teljesen egzotikusan hangzó névre hallgató lánynál, akik mind a ketten a versenyzőket biztató kórus tagjai voltak, az olvasó megítélésére bízom, hogy a Barbara Roemer ellen irányuló ellenséges indulatot vajon mennyire tüzelte az a kudarc, hogy sem An[n]ette Littlefieldre, sem Pat McCallra nem sikerült mély hatást gyakorolnom.”

Magyarul:

„Bár Sammy [zsidó diákegyesületi – Szigma Alpha Műtag] voltam, és volt némi társadalmi pozícióm az önképzőköri klikken kívül is, sikertelenül udvaroltam két csinos, józan lánynak – nevük átlagos amerikainak hangzott, de az én fülemben egzotikusan csöngött –: mindketten szervezett szurkolók voltak, ítélje meg az olvasó, vajon a Barbara Roemer iránti rosszindulatomat ez a felsülésem nehezítette-e, hisz sem Annette Littlefieldre, sem Pat McCallra nem tettem valami mély benyomást.”

Tovább: „Heves szóváltásba keveredtünk az ajtóban, de mivel Macauley jobbára inkább [!] lovagiasságból [,] ám a kézitusa iránti, az enyémnél nem nagyobb hajlandóságtól fűtve lépett fel, sohasem lendült olyan akcióba, amire pedig engem az adrenalinszintem már felkészített.” (81.)

Magyarul:

„Veszekedni kezdtünk az ajtóban, de Macauley-nak sem volt nagyobb kedve verekedni, mint nekem, s bár hajtotta a lovagiasság, mégsem rontott rám, pedig bennem már fölment a pumpa.”

Ha mondat összetett többszörös, magyar transzlátor zavarodik meg ívszámra holott. Lingvista öntudat hiányoz magyarnek.

---

Az olvasó ne bízzék olyan íróban, aki szerint hőse „kortyolta”, „hörpölte” vagy – pláne – „poharazta” a bort. A bort isszák. Némely elvetemültek képesek azt hinni, hogy a kávét „szürcsölik” vagy „kevergetik”. A presszókávét föl szokás hajtani, és épelméjű fölnőtt nem tesz bele cukrot; tejet vagy tejszínt beleönteni pedig nagyobb illetlenség, mint belecsípni a háziasszony fenekébe (vö. az ún. „piros fröccs”-csel, amely szintén a beteg fantázia terméke) vagy megcsavarni a házigazda orrát. Valamelyik népszerű irodalmi antitalentum szerint a teát (amelybe viszont szabad cukrot, tejet tenni – a szerk.) „kanalazzák”. Csecsemők és nagybetegek talán. Furcsa ország, amelyben az irodalmi alakok modortalanabbak és hülyébbek, mint a valóságos lakosok. Nyilván a klasszikus esztétikát akarják cáfolni.

---

Ha már anyanyelvünkre fordítunk. Fricz Tamás „politológus” a május 24-i Népszabadságban: „…az SZDSZ egy [eine] univerzalista, urbánus vállalkozói társadalmat jelenít meg…” Magyarul: büdös zs… A „polgár” persze más. Képzeljünk Hanza-polgárt Lübeckből, aki nem urbánus (azaz falun lakik, mint általában a burzsoázia) és nem vállalkozik, továbbá – mivel nem univerzalista, mint az a büdös zs… Kant – nem enged be angol hajót a kikötőbe. A liberális polgár, azaz a cívis, azért aztat is szeressük, szponzoraink között is akad mózeshitű magyar, aki nem hőzöng, és tudja, hol a helye.

---

Érdekesek egyébiránt is ezek a szemantikai földcsuszamlások. A szerk. hátrányos helyzetben van, vele a rasszisták nem beszélnek őszintén. Ahogy a „polgár” – amely szó háromszáz esztendeje az individualista, érzéki, plebejus, önző lázadót jelenti – egyszer csak a keresztyén (gentile) „úri” középosztály szinonimája lett, úgy „az etnikum” (als solches) a demokratikus Magyarországon régóta egyszerűen büdös cigányt jelent. Évekig tartott, ameddig a szerk. rájött, hogy „az elit” azt jelend, hogy zs… Az Új Mao olvasói körében megbúvó titkos szimpatizánsok értesítették minderről az önök szemleíróját.

---

Milyen jó, hogy megjelent A szexualitás története, Michel Foucault könyve (I. A tudás akarása, ford. Ádám Péter, Budapest: Atlantisz, 1996, ISBN 963 7978 17 8, 795 Ft), ez a sok csaj meg pasi végre megtudhatja, mit is gondolt az elmúlt tizenöt évben.

---

Miért van az, hogy az „agy” kifejezés a mai beszélt magyar nyelvben átvette a „lélek”, az „elme”, a „szellem”, a „tudat” szerepét? Vergehirnlichung (Klages/Scheler.) Velős pacal.

---

Miért van az, hogy Budapest az egyetlen nagyváros a világon, ahol tűrhetően öltözött, civilizáltnak tetsző fölnőttek nyílt utcán fagylaltot nyalogatnak? Kilóg a sok szederjes nyelv.

---

Az Ezredvég c. kommunista folyóirat (szerk. Simor András, Szepes Erika, Tabák András, előfizethető a 11784009-20300027 sz. OTP-számlán, egy évre 960 Ft, ISSN 0238-2865, egy pld. 80 Ft) VI/4, 1996. áprilisi számában költői versengés tanúi lehetünk. Rozsnyai Ervin, a veterán baloldali elhajló (ny. filozófiaprofesszor, MKKE/BKE) szonettjának két tercinája: „Vörös. Mi is volt egykoron? / Lélek izzása? Most korom. / Csupán arcunkon gyűl a láng, // míg szűkölve és megigézve, / bénultan meredünk a kézre, / mely vasvesszővel csap le ránk” Simor András, a veterán castróista/guevarista (vö. Ladányi, Moldova, Csoóri, Dobai stb.) erre úgy rímel vissza „Ellensorok” c. költeményében: „Nem száll belőle füst. / Vérszinű a vörös, / sosem volt vérszinűbb. // A vérünk lángja ég. / Megőrzi a tüzet, / és ez nem semmiség. // Lobbanunk, meghalunk. / Akkor is itt leszünk, / ha már rég nem vagyunk. // Ki győz és ki veszít? / Meglátják századok, / ezred is eltelik. // De nem korom, se füst. / Vérszinű a vörös, / sosem volt vérszinűbb.” Békési Gyula – és ez nem semmiség – 1995-ben valódi Gyemjan Bednij-szintű proletkultra volt képes „egy [eme<r>] kispénzű nyugdíjas asszony monológja” c. lírájában que voila: „Rántottleves reggel, / rántottleves délben, / rántottleves este… / Én-jó-öregemmel / így kosztolunk régen / fényes Budapesten… / Mi is csak sóhajtunk / hogyha jön a számlás. / Itt hiába csönget… / Piritónk [értsd: pirítósunk] nem vajtól, / csak löttytől csuszamlós… / S várunk… csöndre: Csöndet… // Csicsás kirakatnak / mi is csak nézői / vagyunk olykor-olykor, / ha fájás nem szaggat / s »kiménk« levegőzni, / mikor má’ fa lombol…” Szerdahelyi István esztéta, a Kritika v. főszerk., uo.: „…nyilvánvaló: az 1990-ben hatalomra került rezsim csúfosan megbukott. A rendszerváltás új urai az értelmiségi lét perifériájáról verbuválódott névtelenek, s az effajta senkiknek fejébe szokott szállni a dicsőség, ha egyik pillanatról a másikra valakik lesznek.” Ma pedig „a konzervatív neoliberális pénzügyér-diktatúra […] most… szélsőséges formát öltött… (…) A gengszterkapitalizmus újgazdagjai jobban tollasodnak, mint valaha… [ stb. stb.] S ideje tudatosítani, hogy ez a »rendszerváltás utáni rendszer« bukott meg mindenestül, valamennyi parlamenti [hrrr!] pártját beleértve. Intellektuális és erkölcsi arculata mindegyiknek egyaránt visszataszító, akár Antall-stílusban és »nemzeti« szóvirágokkal, akár »európai« halandzsával mesterkedve fosztogatnak-árvereznek.” Van az Ezredvégben valami megejtő. A lap s a vele egylényegü Zrínyi kiadó, Z-füzetek stb. olyan megható neveket dob föl, mint Csák Gyula, Baráth Lajos, Galabárdi Zoltán, Pass Lajos, Soós Zoltán, Csepeli Szabó Béla, Thiery Árpád, Györe Imre, Kristó Nagy István, a hetvenes évek „munkásellenzéki” szélsőbaloldala (egyedül Moldova Györgynek, Iszlai Zoltánnak és Nyerges Andrásnak sikerült konvertálnia tehetségét a „polgári” sajtóban árulás nélkül) plusz az örök Baranyi Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt párt utolsó hivatalos dalnoka. A novellákban olyan évtizede nem hallott szavak, mint „szörp” és „frocli”…

---

Az Ezredvég c. kommunista folyóirat májusi száma (VI/5, 80 Ft) a nemrég elhunyt Labancz Gyulára emlékezik. (A friss gyászra való tekintettel eltekintünk a megboldogult költészetének elemzésétől vagy idézésétől.) A veterán castróista Simor nekrológverse: „Ez nem nekrológ, Gyuszi. / Basszátok meg a kapitalizmustokat, / mondom. Két hétig / nem evett meleg ételt.” Hát az nincs jól, hogy kommunista költők – meg sokan mások – de facto éhen halnak. Uo. Szerdahelyi István népirtásnak (genocídium) nevezi a gyógyszeráremelést.

---

A liberálisnak mondott (vö. „csinosnak mondott” a régi Magyar Nemzet házassági hirdetéseiben) 2000, majd nyomában a szocialista Népszabadság közli – a Gazeta Vyborcza nyomán – az amerikai szélsőbaloldal Csurkájának, Noam Chomsky professzornak az imperialista-komprádor médiákról szóló nívós gyűlöletötpercét Hazai Attila talán az első honi novellistánk, aki effektfve elment elbeszélés közben, Mozgó Világ XXII/5, 1996. május: „Izgult, hogy a szájából ne menjen át a lány szájába a keserű íz [mint kiderült, a hüvelykúp orális mellékhatása – a szerk.], aztán egyre szenvedélyesebben kezdtek csókolózni. Megint behatolt a lányba. (Kellemesen érezték magukat, de ezt nem fogom tovább részletezni, bár tudom, úgy hitelesebb és tanulságosabb lenne a mű, jobban bemutatná, hogyan volt együtt e két embertársunk, csakhogy az egész novella alatt teljesen be vagyok indulva, kezd elviselhetetlen lenni, a továbbiakban kihagyással élek.)” Dilettáns, dilettáns, de ez mégis irodalomtörténet!

---

DICSŐSÉGTÁBLA. Az egyetlen újságíró, aki az illegális titkosszolgálati megfigyelések miatt Nikolits tárcanélküli lemondását követelte: Seres László a Népszavában.

---

DICSŐSÉGTÁBLA. Azoknak a liberális újságíróknak és publicistáknak a névsora, akik kérdőre vonták az SZDSZ vezetőségét, amiért képes volt megszavaztatni a gyalázatos szolgálati törvényt az Országgyűlésben: —.

---

Dornbach Alajos országgyűlési képviselő, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke – miután Kóródi Mária, a parlament liberális alelnöke már uo. leszögezte: „mi, politikusok döntünk”, ebugatta – a május 25-ei Magyar Hírlapban: „Az Országos Tanács tagsága elnézi [!] a sokszor túl markánson [-son!] megfogalmazott véleményeket, amelyekkel nem mindig érthet egyet. […] Aktív politizálásból kivonult barátainknak rendkívüli érdemeik vannak az SZDSZ megalapításában, sőt, azt megelőzően a demokratikus ellenzék létrehozásában is. Ennek következtében [bár ma már gyagyásak,] olyan tekintélyük van, hogy velük szemben a pártban a természetes [!] elnézés [!] érvényesül még akkor is, ha adott esetben véleményük vitatható.” A fiúk érdemeik elismerése mellett föl vannak mentve, és el vannak nézve.

---

ÉS, május 24. Láng Olivér koeltoe nagy bajban van. Bár értékeljük, hogy – akár Krausz Tivadar – a saját… öö… nevén mer írni, vö. Talamon Alfonz, most mégis be kell vallanunk, hogy így dall: „A legpontosabb az, hogy előkelő volt. / Szolid, bézs plisszérozott [helyesen: plisszírozott] szoknyája passzolt / a sárga blúzhoz, csakúgy a tintakéken / tündöklő cipellőhöz, és a derékon, // mely kábé hatvan centi volt, jó szorosra / összehúzott övhöz, ez utóbbi rozsda-/barna ékszer…” No most jól értsük meg egymást: Láng koeltoe szerint előkelő az a nő, aki sárga blúzhoz világosdrapp rakott szoknyát visel – pokol! – barna övvel és kék cipővel. Ez még a kiskundorozsmai OTP-ben is fejcsóválást idézne elő. Az sem világos, mikor látott utoljára nőt poétánk, ha azt képzeli, a mai harisnyákon is úgy szaladgálnak a szemek, mint hajdan. No de előkelő… Ráadásul „körömlakkja érett / meggyszínéhez rózsás ajakpírt varázsolt / szájára…” Brrr.

---

Dr. Popper Péter vezérezredes nem csak nekünk tűnt föl az utóbbi időben. Az Amaro Drom c. roma folyóirat (VI/5,1996. május, ISSN 1215-2951, előfizetés egy évre 342 Ft, egy pld. 28 Ft 50 – az utolsó lap, amelynek árában fillér szerepel!) föltárja, hogy a liberális, emberi jogi cigány politika ellensúlyozására a Miniszterelnöki Hivatalban létrejött ún. „roma programbizottság” (amelyet az alternatív Nobel-díjas Bíró András, a roma közalapítvány elnöke már faképnél is hagyott) szintén a fáradhatatlan pszichotábornoknak, Horn miniszterelnök (MSZP) gurujának agy[!]szüleménye. (Ezért mondott le Radó Péter, a Művelődési Minisztérium kisebbségi/emberi jogi vezetője.) A roma főbizottmányban a rendszereken átívelő, állítólag rasszista apparatcsik, Báthory János cigány tamásbátyái, a HNF-romák és MDF-romák vannak 99%-os többségben, hisz ilyen az országos cigány kisebbségi önkormányzat összetétele is. Farkas Flórián roma elnök (HNF/OCKÖ) részt vesz Popper vezds. személyiségfejlesztő tréningjén Visegrádon. Zsigó Jenő és Osztojkán Béla a lapban olyan hangon beszél dr. Popper szkv. vezds. cigányellenes intrikáiról, amilyet a Beszélő nem merne megütni. A cigányügyi cselekvési program (írta: dr. Popper Péter egyetemi tanár) elemzése Osztojkántól: briliáns. A félénk szerk. fölszólítja a bátor olvasókat, fizessenek elő az Amaro Dromra.

---

De dr. Popper szkv. vezérezredes nem nyugsz. A nőkérdéshöz is hozzászól a Nőszemély c. feminista lapban (Feminista Hálózat, Pf. 701/1092, Budapest 1399, ISSN 1219-1981, VI. évi, 1996/1., 98 Ft), igen eredetien: „…a feminizmusra nézve azt tartom veszélyesnek, hogy férfigyűlölő mozgalom válik belőle. [Vö.: aki nem szereti a nyilasokat, az magyargyűlölő, Új Mao.] Érzékelem ezt a veszélyt… A Pesti Műsor közölte két rövid, általam kedves marháskodásnak tartott írásomat. Az egyik a nőket, a másik a férfiakat »cikizte« [professzorom!]… Elképesztő, gyűlölettel teli írások, reakciók érkeztek. […] Pedig nem lenne szabad, hogy a feminizmus hangadói férfigyűlölők legyenek, akik a magánéletük kudarcait a mozgalomban kompenzálják. [Originális koponya – a szerk.]… Csak azt gondolom, hogy akkor hatásos egy mozgalom, ha tud kedves is lenni.” Kedves, mint az OSZD(b)MP, a KMP és a Falange: ezek is hatásosak voltak, tehát nyilván kedvesek.

---

Bak Imrével sem esztétáink, sem zsurnálkritikusaink nem boldogulnak. P. Szűcs Julianna, a Mozgó Világ – hajh! hajh! – főszerk. így Bakról a május 25-i Népszabadságban: „Olyan családi környezetből jött, amelyben a művészet még a politikánál is nagyobb úri huncutságnak számított. Ez volt az ő ötvenes évekje. [A főiskolán] a művészetnek egy [eme] ókonzervatív, zsákutcás változatával ismertették meg. Ez volt az ő korahatvanas évekje.” Mindez nyilván díszhelyen fog szerepelni P. Szűcs összes művekjében.

---

A Ligetben (IX. évf., 1996/5., ISSN 0238-7565, 77 Ft) Lányi-vita dühöng. Hozzászólt Czakó Gábor nyá. kormányfőtanácsos (MDF) is. A főbb álláspontokat Horgas Béla szerkesztőlény ismerteti és kommentálja: „Vissza a régihez, ami jobb volt, vissza a vallási világállapotba? Hova tehát? A Közösségbe és a Szeretetbe, mondja Czakó. [Helyes! Helyes! – a szerk.] Ez vonzó ugyan, de programnak nem elég konkrét […] megint csak semmibe lökve a megtett utat, az egész megvalósult létezést, visszanyomva mindent, ami kiszakadt, kivált, megszületett, a személyességet is, Krisztust, a megkülönböztetés képességét – ez kísértetiesen úgy hangzik, mintha a Másik (ördög) alternatívája [Frederick Forsyth] lenne. […] Lányi esszéje [Ki a faluba!]… szerintem nem abszolút érvénnyel fogalmaz, és szerzője nem a megoldás tudójaként lép föl [hisz meglincselnék], nem a jóakarat társadalmasításának filozófiai megalapozottságát állítja [ki merné?], és minden indulata, általános jelzője, átfogó szemlélete [bocs] mellett: konkrét. Az esszé Parlagiasodás [vö. Monorierdő, Csurka: bunkó, anno] alcímű fejezetében például ezt írja: »A szegénység a legnagyobb pazarlás: emitt ház, termőföld, iskola, kórház, bolt, vasút, istálló, gyümölcsös kerül ebek harmincadjára, amott (a túlzsúfolt központokban) mindezt újra elő kell valahonnan teremteni… A fővárosi szegénység gondja, a slumosodás, az infarktusos közlekedés, a megszűnt közbiztonság, a hajléktalanság és munkanélküliség csak vidéken oldható meg!« Lányi… a kezdeményező, kérdező, a kín finomításának lehetőségeit kereső ember…” (51., 53.)

---

A 2000 Mcmxcvi májusi (VIII/5) számában, ÁRA KILENCVENKILENC FORINT, a kín finomításának lehetőségeit kereső ember „Itt egy [ein] McDonald’s étterem épül” címmel közöl töprengést (de lehet, hogy tűnődést). „Manapság – írja Lányi [Ki a faluba!] András – a művelt kevesekben ritkán merül fel, hogy más dolguk is lehetne, mint egymást kicsinálni; ha felmerül, rendszerint csak nagyképű felszínességekre futja, vagy rögeszmés féltékenységet gerjeszt, újabb pártszakadást ott, ahol jóformán pártok sincsenek. Márpedig ha a messzebbre tekintő bölcsesség nem politizál, nem csoda, hogy a politika az orránál sem lát tovább. […] A mostani kurzusnak… már csak gazdaságpolitikája van, és ehhez képest, komolyan mondom, részletkérdés, hogy az is téves, silány. A politika… csak azzal foglalkozik, ami pénzbe kerül, s minden mulasztásra mentséget talál a pénzhiányban. Végül elkerülhetetlenül arra szorítkozik, hogy kiszolgálja azokat, akiknek van pénze [pénzük?], s féken tartsa azokat, akiknek nincs.” (62.)

---

SCHMIDT MARCSI!

---

A rádiós vízállásjelentés már nem úgy szól, hogy „hajóvonták találkozása tilos”. Holmi hajókaravánokról beszélnek. Tout lasse, tout casse, tout passe.

---

Az Iskolakultúra c. folyóirat (kiadja a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Intézet Pedagógus Szakma Megújítása Projekt Programirodája [!!!], de nem Pécsett, hanem a pesti Szent István körúton, HU ISSN 1215 5233, VI/5., 1966. május) kultúrát oszt a tanárokra. Pl. filmet. Truffaut Jules et Jimjét, egy 1962-i soixante-buitard csodát ösmertetni a kimerült paidagágász nénivel. A cél: az egyszerűség. „Egy ideig nem tudtam, ki az a Truffaut. Minden filmet külön néztem, külön szerettem. Egy másik korszakomban rájöttem, egy rendezőtől több filmet kell egymás után megnézni, akkor láthatom, milyen is ő valójában. (Nagyon jó, hogy a tévé bemutatja Truffaut és filmjeit, és kazettán is megvehető.) […] Szép ez a két irányba tartó idővonal, mely [amely] csak a férj halálában találkozik egymással. Az Utolsó metrót és a Szomszéd szeretőket elképesztően mély emberábrázolás köti össze.” (Várnagy Ildikó) Hogy a csudába tarthatja érdemesnek valaki ezt leírni? No de most gyön a nívó: összehasonlítva a Jules et Jimet A vonzások és választásokkal, Mayer Erzsébet így lényeglát a gimiben: „…a Goethe regényének megírásától [megírása óta] eltelt idő nem csupán mennyiségileg telt el, hanem minőségi változást is eredményezett, mégpedig azt [most figyeljen. Kovács! – a szerk.], hogy a szabadjára engedett démonok pusztítása már teljesen nyilvánvalóvá vált. Míg Goethe némi írói beavatkozással megszelídíti erejüket, Truffaut-nál ez már többszörösen lehetetlen. A gondolatok szövésének ezen a pontján [no de tanárnő, kérem!] a tanulók véleménye alapján egyértelműen kiderült, hogy Goethe és Truffaut nézetét szembeállításként értelmezik, s hogy mennyire porosnak, művinek és idegennek érzik Goethe fegyelmét [mijét?!]. Én értettem, hogy a gyerekek kamasz volta mennyivel közelebb áll a játék, a kipróbálás [?] izgalmához, de meg kellett küzdenem a tanulói vélemény terelgetésének, irányításának feladatával, hiszen Truffaut a játszás mellé odatette [?!] annak következményét is, azt, hogy veszítettünk.” Istenem, légy irgalmas hozzánk, szegény magyarokhoz. (200 Ft áfával.)

---

A Kortárs (40. évf., 1996/5,134 Ft, előfizetőknek 68 Ft, egész jó Kolozsvári Papp-publi, Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor érdekes tanulmánya az ÁVH-ról 1956-ban) hátlapján a maga rémítő felségében támad föl Farkas Mihály, Uszta Gyula, Czinege Lajos és Csémi Károly szelleme: „PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Honvédség és a Magyar Írószövetség Millecentenárium [nagy M-mel, mint a NOSZF] jegyében irodalmi pályázatot hirdet a kortárs irodalom művelói számára. [Ez diszkrimináció: miért vannak kizárva a XVII. századi irodalom »művelői«?] A pályázatnak tematikai [!], műfaji és stílusbeli megkötöttsége nincs, [de:] azonban a meghirdetők elsősorban a magyar történelem és a honvédelem kapcsolatát [csak két külön entitás lehet egymással kapcsolatban, tehát a m. honv. nem része a m. tört.-nek…], a Magyar Honvédség életét és a honvédelem eszmeiségét [pl. a kassai bevonulásét, anno 1940 és anno 1968: contrast & compare] kifejező irodalmi alkotásokat a Magyar Honvédség nívódíjjal és ennek megfelelő [!] pénzösszeggel jutalmazza. A díjak odaítélésére és mértékére [!] szakértő zsűri [névsort! névsort!] tesz javaslatot. A Magyar Honvédség és a Magyar Írószövetség a munkák kiadására nem vállalkozik. [Már most el akarják tussolni.] A pályázaton kizárólag csak meg nem jelent [és meg nem jelenendő] művekkel lehet részt venni. A pályázatot három példányban [a nagyvezérkarnak nem telik xeroxra], gépelve kérjük benyújtani. A müvek beadási [begyűjtési] határideje: 1996. július 1. Cím: Magyar Írószövetség, 1062 Budapest, Bajza utca 28. […] MAGYAR HONVÉDSÉG, KULTURÁLIS FŐIGAZGATÓSÁG [Politikai Főcsoportfőnökség].” Szerzőink közül Petri György, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Tandori Dezső, Kukorelly Endre elvtársak/elvtársnők (bajtársak/bajtársnők) figyelmét hívjuk föl a nemes versengésre. Soha senki nem fogja megtudni.

---

Hát magának semmi se tetszik? De. Az Athenaeum Edmond Jabes-különszáma (H/4., 1995, ISSN 1215-5144, 350 Ft, főszerk. Bacsó Béla) gyönyörű és elragadó. Massimo Cacciari, Velence kommunista polgármestere hihetetlen fazon. Úgy halljuk, az Athenaeum megszűnőben. Ezt igen fájlalnánk. Mentsük meg! Mentsük meg! – A Holmi VIII/5., 1996. májusi számában Rakovszky Zsuzsa csodálatos verse; Lator, Takács Zsuzsa nagyszerű; Kis János, Somlyó György, Deák Ágnes, Jürgen Habermas esszéi, Kornis Mihály ír Mándyról, Borowski-novellák. Osztályon fölüli. A Nagyvilágban újabb Thomas Mann-naplórészlet, Sczweitzer Pál kiváló fordításában. (1996/5–6.)

---

Az Alföld májusi számát (47. [!] évf., 1996/5, index: 25901, ISSN: 0401-3174, 60 [!] Ft) sajnos nem tudjuk teljes egészében idemásolni. Highlights: Dusa Lajos „Vidor, ámde tökéletlen kísérlet a líra lényegének megközelítésére” c. költeményében így dall: „Kilép egy lány a bugyijából, / lesikkasztja a bugyiját; / finomkodva két ujjal össze- / csippenti és a földre ejti; / letépnék róla – pedig védi, / s az ősi rítus előlege, / az elemi vágy hergelője / az előzetes oda-vissza… // E mindennapos esemény / tükrében a bugyi a líra. / Mondhatnók, hogy mellékkörülmény / a nagy akció szempontjából. // Ez így van. Nődé ez sem igaz, / nem teljesen. Hiszen a költő / az utcán és a vendéglőben, / a könyvtárban, s nőtársaságban / pláne nem hordhatja a fején / (kackiásan vagy bóbitásan, például céhe cégéreként) / a líra csipkés bugyiját.” No comment. (22.)

Néhány részlet András Sándor „Az egzisztenciális feszengés költészete” c. súlyos tanulmányából, amely a hatalmas méretű Kukorelly-szakirodalom második hullámának egyik reprezentatív darabja: „…a hámló bőr, [a]mely ebben a passzusban olyan természetes, mint a meghalás, illetve, mert az túl erős lenne, a[z] odébbsündörgés. Ám mi sündörög odébb, a lehámlott bőr, vagy az ember, akiről lehámlott? És mi felel meg az odébbsündörgésnél, ahogy a meghalásnál is, a valakinek, aki a bőrdarabkát lesodorja? Annak már egyáltalán nem kell, hogy ott legyen… (33.)

„Nála a cselekvés ármányosságáról van elsősorban szó, s ha arról, akkor a csináláséról. A csinálás folyamatában történik valami metamorfózis, szinte más indíttatásától kezdve, ugyanis szüntelen kezdődésben. Mi ez a valami? Nem cselekvésből szenvedésbe váltás, bár a közérzet ezt is megsínyli. Nem tartózkodásba visszahúzódás, bár a közérzet tehetetlenkedik is. Bocsátásba váltásról kellene beszélni, mint a csinálás negyedik fajtájáról, a tartózkodás pozitív párjáról, csak a bocsátást magát nem csinálhatja senki, az csak csinálódhat. […] A bocsátódást nem teszi senki, az csak adódik. Az adódik viszont nem lenne lehetséges bocsátás nélkül, anélkül [,] hogy történésbe bocsátódnak valami, ami épp ezzel a bocsátódással az, ami. […] Az írásban tehát egyesül valami, ami történés volt, csinálódás, adódás… Ez az implikálódás, belehajtogatódás abba, ami hajtogatódott, jellegzetessége annak, ami történt, s mindannak, amivel és akivel történt.” (35.) „Van emelt társaság Kukorellynél is, de az az íróké, művészeké, a közből kiművelt emberfőké, akiknek közemberorruk, sőt közemberfaruk is van.” (44.) „…káromkodni, afféleképpen jelezhető indulatba jönni csak adott személynek, egyénnek adott helyzetben lehet (nincsen csoportos káromkodás).” (45.) „Az egzisztenciális nyugtalanság mint megbékélt nyugtalanság nem ironikus, hanem humoros, a humor túlján pedig méltán szomorú. Melák. […] A feszengés jellegzetessége, hogy nincs vége, befejezhetetlen, legfeljebb abbamarad. Abba? Mibe? Abba. Nem ebbe. Holott csakis innen.” (47.)

---

Hegyi szocialista azt írja a Népszavában, hogy Vajda Mihály debreceni filozófiaprofesszor szerint a Kádár-rendszer a vége felé fasizmussá szelídült. Alighanem a csinálás folyamatában történik valami metamorfózis. Ugyanis szüntelen kezdődésben.

• Magyar tarka