Versek

Sopotnik Zoltán

Nyomtatóbarát változat

Futóárny

El kéne hinnie, hogy szárnyai nőnek
hirtelen. Szárnyak a jobbikból és
vérző, karmos tekintet hozzá.
Beleköltözött valami az Angyalból.
Épp most próbálja saját képére
formálni, és nevelgetni legbelül.
Ha sikerül, ember lesz a javából.         
Ember, akinek jelentenek az istenek.

El kéne viselnie azokat a szárnyakat.
Még akkor is, ha néha kikandikálnak
rőt zakója alól. A csodamenet élén
például kifejezetten jól fognak mutatni.
Mikor letáncolja majd a csillagport
a templomtetőről. És a kihűlt lelkekbe
tapossa. Mint egy sámán. Mégsem ember,
nem árny.

Futóreggel

A valóságról gondolkodik.
Sápadt arccal, gőzölgő
kabátban rohan ki a
tóra.
Emberikon-próba.

Futótűz

Nem akar nyitott mondatokat,
de titkokkal lezártakat igen. Elvenni és
megadni egyszerre a lehetőségeket.
Meggyújtani a benzines ruhát és a
fal tövében fekvő árnyékokra dobni,
abban van valami veszetten előkelő.
Legalábbis ezekben a pillanatokban,
így gondolja. Ezekből a pillanatokból
birodalom épül, éppen ezért fontos, hogy
mit érez bennük az ember. Éppen ezért
fontos, hogy érezzen. Ha a menekülő
vonaton a szemben ülő thai lány homlokán
saját nevét látja derengeni, finoman
fújja csak el, és nevessen, hogy az Angyal
már megint gyengén próbálkozik. Abból
a tűzből még bármi lehet, de a lelkére
vigyáznia kell. Pont.

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges