Szétvetett lábbal állt egy taxi tetején Molnár Tibor 1956. október 23-án délután a Sztálin út kereszteződésén, amikor a felvonuló menetben odaért a Bajcsy-Zsilinszky út felől a Színház- és Filmművészeti Főiskola falanxa. „Mol-nár, gye-re velünk! Mol-nár, gye-re ve-lünk!” – skandálták a növendékek a közkedvelt és kedves színésznek, aki a Talpalatnyi föld Tarcali Janijaként még főiskolásként elfoglalta a nép nevében a Gyarmat utcai filmgyárat. De nem maradt kamera előtt mutogatott kalmük járomcsontjával népképviseleti mozimutogatott, színházban is megállta a helyét Mascarille-ként Molière Kosztolányi fordította Szeleburdijában, Hegedűs Géza párbeszédesített történelmi anekdotájában (Mátyás király Debrecenben) az igazságosztó királyt rápróbálták; legjellemzőbb színpadi szerepe ezen időkből a shakespeare-i Vízkereszt Bohóca volt (1954), Gordon Zsuzsa Olívia grófnője mellett elnyúlt lábbal ücsörgött egy téglafal tetején, Illyés megmagyarította Figarót és a Molière-figuráknak ízes népi nyelvet dugott ajkuk közé, ugyanígy népfivá tette Apáthi Imre az Erzsébet-kori clownt. Molnár színészetének ez volt nagy korszaka. Népszerűsége színiiskolások között őszintén fordult a forradalmas figurához (revolucionárius jelenség volt szvetterben is az elakadt személyautó tetején, integetve a tüntető egyetemistáknak), és az erőteljesen jellemző karakterszínészt rajongtuk ugyanakkor.
Molnár tölcsért formált tenyeréből, úgy ordította: jönne, de felvétele van… filmgyárban vagy szinkronban, nem emlékszem már. A Sztálin út sarkán láttuk utoljára. Azután családostul átment a határon. Öt évig nem játszott idehaza. Beszélték, hogy egy amerikai numizmatikusnak eladta potom pénzért Kossuth-díját, amit magával vitt kivándorlásában. Bécsben, Kölnben menekült. Badenben három előadást tartanak Thalia Hungarica-cégér alatt az elmenekült színészek. Zilahy Lajos Zenebohócok című játékát adják. Ferrari Violetta és a Nemzeti Hamletjének Claudiusa, Urbán Ernő Uborkafájának Sánta Cézára: Juhász József főszereplésével. Átmeneti magyar színház. Csupán egy villanás. Érdektelenség. Szétszóródnak. Bozóki István elmegy Brüsszelbe világosítónak. Juhász József egy kanadai pucerájban dolgozik, amíg csak öngyilkos nem lesz. Ferrari német nyelvterületen zenés komédiák ünnepelt primadonnája. Molnár a Szabad Európa Rádiónál verseket mond, szövegeket olvas fel. Kikötése – állítólag –, hogy nem szignálnak rá politikai szövegeket.
1959. május 27-én este hétkor hazatér. „Visszidál”. Így csipkedte a pesti nyelv a hazamenekülőket.
Molnár Tibort leszerződteti a Miskolci Nemzeti büntetőtelepe. Korábban itt raboskodott Tímár József sztálinvárosi segédmunkás beosztása után, itt játszott a Szabó Sándor–Bárczi Kató házaspár még kivándorlásuk előtt. (Szabó a Broadway-n megkapaszkodott. Kurt Kasznar, egykori bécsi születésű Reinhardt-színész jóvoltából államokbeli turnékon másodszereposztás.) Miskolcon Ruttkai Ottó igazgató munkásmozgalmi megbízhatóságának ellenőrző tekintete alá kerül Molnár Tibor. A rá következő évadban Darvas Iván is itt tölti színházművészeti utóbüntetését. (Később Szolnokon Berényi Gábor igazgató lett vigyázója a nemi kilengésekért Meruk Vilmos színházi főosztályvezető által háttérbe szorított Somogyvári Rudolf és az 1956-ért lefeketedett Mensáros kukoricán térdeplésének.)
Nagy színészt vidéki színházhoz átnevelésre beosztani életidegen ötlet. Korántsem a megtévedett bárányt neveli meg a közösség nyája. A politikailag ingatag személy gyakorol erős befolyást a társulatra. A vidékre toloncolt színészek adminisztratív büntetése mégis kedvelt fogása a kulturális vezetésnek. Önigazolás. Adminisztratív belég. Azt mutatja, hogy a nép ellensége nem egyből kerül vissza börtönbüntetése vagy disszidálása után fővárosi színpadra. Mielőtt csilloghat, húzza az igát vidéken.
Amikor Molnár Miskolcon élte száműzetését, a Nemzeti Színházat éppen renoválták. A Déryné utcai kamarában játszott a társulat. Egy délelőtti próbán láthattam Molnár Tibort Erdély Lukács, miskolctapolcai ügyvéd Családi ház című sebesen elfeledettjében. A helyi fűzfadrámaíró színdarabját Léner Péter rendezte, Máthé Éva, Polgár Géza, Lengyel János játszották Molnár mellett a főszerepeket. A többiek nem büntetésből játszottak Erdély Lukács művében. Éves szerződés kötötte őket a szerep legjobb tudásuk szerinti eljátszásához.
Szóra sem emlékszem az alkalmi darabból. Rendezője sem tudja mára, mit is játszott benne Molnár. Egyetlen pillanat ragadt csak emlékezetembe a savanyú hangulatú próbáról: Molnár Tibor egy széken mondta-mondogatta előírt szerepét, észrevette, hogy látogató ül a nézőtéren. Őt figyeltem, miatta mentem próbanézőbe. Villant a szeme: van tehát még közönségem, nem felejtenek el!
Kínos szerepe következett. Íróként lépett fel. Hosszú az út… volt emlékiratának címe. 1962-ben jelent meg a Pannónia kiadásában. A kiadóról eladdig, azóta sem hallottam. Alkalmi editorként Molnár Tibor penitencia-könyvére szakosodhatott.
„1956 novemberében családommal elhagytam az ország területét. Két kislányom, Judit és Sárika, akkor még csak öt- és négyéves volt. Feleségem grafikusnak készült, de a házasság, a gyerekek miatt abbahagyta tanulmányait. Én akkor már az ország egyik ismert színésze voltam. Először Ausztriában éltem 1957 novemberéig, 1957 novemberétől – rövidebb-hosszabb megszakításokkal – Nyugat-Németországban, Münchenben. 1959. május 27-én léptem át újra a magyar határt, akkor már hazafelé, feleségemmel és gyerekeimmel együtt.
A kint töltött idő sok mindenre megtanított. Elsősorban arra, hogy megbecsüljem a hazámat és a népemet. Megtanított látni, hogy felismerjem a csábító és igéző külszín mögött a hétköznapok igazságát – megtanított szembenézni az igazsággal.
1961. július
Molnár Tibor
Föltehetően a 235 oldalas könyvből ennyit írt saját kezűleg a színész. A többit tollba mondta. Vagy célszerűen megigazították hivatásos tollforgatók. Mértékadóan leplezi le az emigrációt. Tartózkodással számol be egy magyar nyelvű színész megélhetési hányattatásairól német nyelvi közegben.
Penitenciának készült a könyv. Ez volt az ára visszafogadásának. Ezt a rossz szerepet kellett eljátszania ahhoz, hogy színházi és filmszerepekhez jusson.
Tudtommal magántársaságban sem hányta szemére soha senki a könyvet. Mindenki tudta megírásának okát, célját, körülményeit. A könyv elsüllyedt a propaganda-érdektelenségben. Példányomat, kuriózumként, elemelte egy könyvbarát.
A színész tehetségéhez mérten kurta pályát futott be. Kórházi elfekvések, kezelések, önpusztításának kényszerű időkiesései nem magyaráznak. Inkább vádolnak.
Belemenekült a betegségbe.
Belemenekült a korhely mámorokba.
Populista színházcsinálók színésszé szervezik Zagyvapálfalváról. Járomcsontja a nemesi levele. Az új uralkodó osztály lép vele a reflektorfénybe. De már a Talpalatnyi földben a huszárosabb Szirtes Ádámra osztják a főszerepet. Molnár csak a saroglya végét foghatja lázongó kubikusként. Színházi riporterek a nép színházművészen földfoglalásáról ájuldoztak, de a nép színi képviselői nem kaptak főszerepet. Micsoda haragok csikorogtak Molnár fogai között! Jogfolytonos indulatok villantak szemében. Azt írták róla: Dózsa György üzen mosolytalanságával. Pedig a Don-kanyar tette lázassá tekintetét, Dunapentele forralta haragját.
Nagy színész maradt mellékszerepekben. Ibsent játszhatott volna. Darvas József se jutott neki. Nem írtak rá főszerepet.
Miskolc és a Vígszínház, valamint külföldi vendégszereplése előtt az Ifjúsági Színház Paulay Ede utcai kamarájában eljátszotta Bródy A tanítónőjének falusi tanítóját. „Én egy sorsüldözött filológus vagyok. Még csak egy embert sem ismerek, aki ismerne egy képviselőt. Mi elszaporodtunk, de az iskolák nem… Lefokoztam magamat, idejöttem ábécét tanítani. De családot nem alapíthatok. Legalább megírom a nagy osztják szótárt.” Így papolt A tanítónő első jelenetében. Olvassák el újra a fenti szöveget. Idézzék maguk elé Molnár Tibor kalmük pofacsontját, éhségektől behorpadt orcáit, lángban égő szemét, elképzelhetik, miként hangzott Molnártól Bródy szövege a Jókai Színházban. Bródy tyúkmellű tanítócskát képzelt el. Keleti Márton filmjében Várkonyi Zoltán játszotta a szerepet. Molnár magántüdővész helyett kétmillió tbc-jét vitte színre. Eltaposottsága mögött elnyomott haragok tiltakoztak. Békés természete mögött kapára-kaszára kapó erők fenyegetőztek. Átmeneti lemondás szólt mondata mélyén: „Legalább megírom a nagy osztják szótárt.” A visszarettentettek örök önáltatása megírni a nagy osztják szótárt.
Helyette egy rossz könyvhöz adta nevét.