Magyarországon 1968-ban jelentős késéssel vezették be a fogamzásgátló tablettákat. A fogamzásgátlás történetében 1955 jelentette a fordulópontot. A „tabletták” atyja, Pincus ekkor igazolta a hormonális fogamzásgátlás hatékonyságát. Mindaddig csak a természetes módszerek (megszakított érintkezés, „kimosakodás”, naptármódszer), a mechanikus módszerek (gumi óvszer, pesszárium) és az ondósejt-elölő hüvelygolyók álltak rendelkezésre hazánkban is. Ezek hatásfoka azonban messze elmaradt a kívánatostól. A gumi óvszer és a pesszárium népszerűségét nagyban rontotta szeretkezés soráni alkalmazásuk. Ilyenkor az izgalom keltette figyelmetlenség, ügyetlenség, fiataloknál a tapasztalatlanság alkalmazási hibákat is okozhat. A hormonális fogamzásgátlás bevezetése az egyének-párok születéskorlátozási céljának megvalósíthatósága mellett társadalmilag is igen jelentős. Segíthet megfékezni a Föld túlnépesedését, ami az emberiség jövőjét fenyegeti. Ezen túl alapvető feltétele a nők társadalmi egyenjogúságának és egészségvédelmének (gondolok például az abortuszok rövid és hosszú távú szövődményeire).
A „klasszikus” tabletták két összetevőből álltak: a sárgatest komponens lényegében a fogamzásgátlást, a tüszőhormon pedig a ciklusos, általában 21 napos szedés mellett a szünetben jelentkező „megvonásos” vérzést biztosította. A fogamzásgátló tabletták fogadtatása a volt szocialista országokban a „szokásos” volt. Hiszen mindent, amit a másik világhatalom fedezett fel és vezetett be, ellenszenvesnek találtak. Emellett az autokratikus vezetők tudatában a hatalom a népességszámmal is szoros kapcsolatban állt, így a születéskorlátozást, beleértve az abortuszt is sokáig tiltották. Már csak azért is, mert folyamatosan készültek a III. világháborúra. Nem véletlen tehát, hogy Magyarországon az abortusz liberalizálására éppen 1956-ban került sor. A politikailag motivált döntések meghozatalakor azonban a szakmai szempontok gyakorta háttérbe szorulnak, így a terhesség-megszakítások korlátlan engedélyezése, más intézkedések hiányában, az abortuszok számának világméretekben párját ritkító növekedéséhez vezetett. Így 1969-ben a művi vetélések száma 206 817 volt, akkor, amikor csak 154 318 kisbaba született. A nemzetközi feltűnést keltő népesedési helyzet miatt a hatvanas évek második felében már nem lehetett kitérni a fogamzásgátló tabletták hazai bevezetése elől, és így 1967-ben előállították és 1968-ban forgalomba hozták az Infecundint, amit hamarosan követett a Bisecurin. (A népesedéspolitikai koncepció kidolgozására azonban csak 1973-ban került sor az Aczél György köréhez tartozó Schultheisz Emil minisztersége alatt. Ekkor szigorították az abortuszok engedélyezését, ekkor kezdték a szakmában és a lakosság körében tudatosítani a fogamzásgátló tabletták alkalmazásának fontosságát, és végül jelentős anyagi támogatást adtak a gyermeket vállalóknak. Mindezeknek köszönhetően átmenetileg jelentősen emelkedett a születések száma, szignifikánsan csökkent az abortuszok gyakorisága, és általánossá vált a fogamzásgátló tabletták szedése. Emlékszem olyan demográfiai vizsgálatra, miszerint a hetvenes években a fogamzásgátlást alkalmazóknak mintegy kétharmada a tablettákat használta. Így a hazánkban korábban vezető módszer: a megszakított érintkezés háttérbe szorult.
A fogamzásgátló tabletták megítélése hazánkban – mintegy tízéves késéssel – követte a nyugati vélekedést. Az első korszakban a tablettákat sokan a XX. század egyik legnagyobb vívmányának kiáltották ki – a korábban említett társadalmi hatások miatt nem is alaptalanul. Hamarosan fény derült azonban az első generációs, még nagy hormontartalmú tabletták ritka, de súlyos egészségi ártalmasságára. A véralvadás folyamatába beleszólva elősegíthetik a vér érfalon belüli megalvadását, vagyis a trombózist, és emiatt például szívinfarktust okozhatnak. A vérrög azután máshová is elkerülhet, megmagyarázva a tüdő- és agyembóliák kialakulását. Mindez jogos riadalmat keltett szakmai körökben, majd a nők között. Sohasem feledhetem, hogy egyik barátom felesége az általam felírt tabletta szedésekor kapott halálos végű szívinfarktust. Mindezek rákényszerítették a gyógyszergyárakat a második generációs tabletták kifejlesztésére. Ezekben már sokkal kisebb adagú a tüszőhormon komponens (általában 20 mikrogramm ösztrogént tartalmaznak), mivel elsősorban ez volt felelős az említett artériás szövődményekért. Az eredmény nem is maradt el, jelentősen csökkent a tablettaszedéssel kapcsolatos trombózisok és embóliák aránya. Ráadásul ezekkel is csak az erre genetikai hajlamuk vagy cigarettázásuk, illetve előrehaladottabb életkoruk miatt veszélyeztetetteknél kell számolni. A nők félelme a „hormonoktól” azonban csak lassan csillapult, pedig hát saját szervezetük is hasonló hormonokat termel, és e nélkül nem is lennének nők. Ahogy a klimax után, az e hormonokat termelő petefészek működésének leállását követően sokat veszítenek nőiességükből, és éppen e hormonok védőhatásának elmaradása miatt növekszik betegséggyakoriságuk. A tabletták e második korszakában kialakuló tabletta-fóbia után azután lassan beállt az egyensúly, és újra kialakult a tablettát szedők népes tábora.
Hazánkban a fogamzásgátló tabletták megítélésében érzékelhető három korszak késéssel jelentkezett. A nők többsége még a második korszakban él, és fél a hormonoktól. Ebben néhány hazai szakember ál-Kasszandra szerepe is közrejátszott, akik a tabletták okozta genetikai veszélyekre hívták fel a figyelmet. A génhibák bizonyos fejlődési rendellenességeket és rákot okozhatnak. Ezzel szemben minden országban igazolták, hogy a tablettaszedés után vállalt terhességekből született gyermekekben semmiféle genetikai rendellenesség nem gyakoribb. A tablettát szedő nőknél pedig a méhtest- és a petefészekrák sokkal ritkább a szokásosnál.