Magyarországon 1968-ban jelentős késéssel vezették be a fogamzásgátló tablettákat. A fogamzásgátlás történetében 1955 jelentette a fordulópontot. A „tabletták” atyja, Pincus ekkor igazolta a hormonális fogamzásgátlás hatékonyságát. Mindaddig csak a természetes módszerek (megszakított érintkezés, „kimosakodás”, naptármódszer), a mechanikus módszerek (gumi óvszer, pesszárium) és az ondósejt-elölő hüvelygolyók álltak rendelkezésre hazánkban is. Ezek hatásfoka azonban messze elmaradt a kívánatostól. A gumi óvszer és a pesszárium népszerűségét nagyban rontotta szeretkezés soráni alkalmazásuk.

Mindenekelőtt arcok. Tizenkilenc magyar író arca Gink Károly fényképein. Hamis beállításban, hazug megvilágításban valamennyi. Bertha Bulcsu, Császár István, Déry Tibor, Fejes Endre, Galambos Lajos, Galgóczi Erzsébet, Gerelyes Endre, Illyés Gyula, Jókai Anna, Lengyel József, Moldova György, Nemes György, Örkény István, Raffai Sarolta, Rákosy Gergely, Simonffy András, Szakonyi Károly, Veres Péter, Vészi Endre. Rossz anyagból varrt zakók, ingpulóverek, utoljára az érettségin viselt nyakkendők, töprengő, az ország sorsáért aggódó, felelős tekintetek.

Az előző év legerősebb filmjének, Jancsó Csillagosok, katonákjának visszhangjával még tele a sajtó. Ez a „filmév” igazából ’67 végén kezdődött. A Népszabadság karácsony előtti (dec. 23.) számában ugyanis Darvas József írószövetségi elnök és többszörös Kossuth-díjas egykori „népi”, akkoriban állami fő-író ellenvéleményt jelent be, támadja a Csillagosok, katonák öncélúnak vélt öldökléseit, hullahegyeit.

Darvas modora és hangneme kínosan emlékeztet az ötvenes évekre, teljesen túlhaladott.

Először tízéves koromban, a Pajtás újság (az Úttörőszövetség lapja, ára 1 forint) 1964.december 16-i számában olvastam a vietnami háborúról. Máté György Hófehérke és a nagy hadművelet című cikke egy elárvult vietnami kislányról szólt, aki azóta is sírdogál, és az anyukáját hívja. Az egyik képen égő házat láttam, a másikon elmosódott alakokat, ezzel a magyarázattal: „Temetik apukát”. A cikk megrázott és felkavart, bár befejezését nem nagyon értettem: „Hiszem, hogy révbe jut egyszer ő is.

VASIL BILAK AZ ÁGCSERNYŐI TALÁLKOZÓRÓL 

Ma is komolyan úgy gondolja, hogy ha Dubcek és hívei betartják mindazt, amit Ágcsernyőn ígértek Brezsnyevéknek, akkor Csehszlovákia lakossága megbékél a helyzettel?

Az a véleményem, hogy az ágcsernyői találkozó a két ország pártvezetése között valóban fordulópont lehetett volna abban a válságos helyzetben. Svoboda elnök is örömmel beszélt erről. Maga a találkozó egyébként a szovjet pártvezetés és a CSKP központi bizottsága elnöksége szintjén zajlott. Márpedig a történelemben ez volt az első ilyen eset.

Izgalmas volt ez a nyár, 1968 nyara. A nemzetközi szlavista kongresszust ebben az évben Prágában tartották, ezen én is előadtam, Roman Jakobson pedig díszdoktorátust kapott. Prágában feleségemmel a Hotel Paryz-ban (ejtsd: pazsízs) laktunk, és élveztük a hihetetlenül szabad közhangulatot. Az utcákon hosszú hajú, gitáros fiúk és lányok mászkáltak és énekeltek, a falakra ez volt fölmázolva: „Make love, not war!”, az újságok termelési riportok helyett normális híreket és szövegeket közöltek, és egyszer láttam egy tüntetést is a Na Prikope közelében, amelyik szabad választásokat követelt.

Mi történt a székelyekkel hatvannyolcban? Mert hogy negyvennyolcban mi történt, az köztudott: a szabadságharc legvitézebb katonái voltak, Petőfi is lelkesedett értük, ott is esett el Segesvár mellett.

Az én történetem – amely távolról sem illeszkedik zökkenés- és csikorgásmentesen a Nagy Történetbe, melyet az elit (ez esetben: a romániai magyar elit, valamint néhány exromániai, ma magyarországi értelmiségi) fogalmaz meg – szóval az én történetem arról szól, hogy bizony hatvannyolcban a székelyek kiegyeztek a román hatalommal, sőt: magával Ceausescuval.

William Manchester, rendre bestsellerré váló, igen terjedelmes jelenkor-történeti munkák szerzője írta 1968-ról, hogy ez volt az az év, amikor Amerikában minden balul ütött ki. És valóban. 1968 az amerikai nemzeti traumák éve volt, olyan év, amelyben a legkétségbeejtőbb esemény sem maradt sokáig az újságok címlapjain, mert hamarosan leszorította onnan egy még sokkolóbb újdonság.

1968-ban lett gyilkosság áldozata a hatvanas évek két emblematikus politikai figurája. Martin Luther Kinget egy fehér rasszista, James Earl Ray lőtte agyon áprilisban Memphisben.

„Nem engedjük fasizálni a szocializmust!” – hirdette 1968-ban a tüntető lódzi diákok egyik röplapja. A tiltakozás egy darabig eredménytelen volt, de nem alaptalan.

A roppant zavaros előtörténetet nehéz összefoglalni, de a lényeg az, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárton (LEMP) belül évek óta heves belső hatalmi harc folyt az öregedő, bár a gyeplőt 1956 októbere óta szilárdan kezében tartó Gomulka első titkár utódlásáért.

1968. jan. 1. Kezdetét veszi az új gazdasági mechanizmus.

1968. jan. 2.
Fokvárosban Christian Barnard végrehajtja második – ezúttal sikeres – szívátültetését.

1968. jan. 5.
Alexander Dubceket választják a CSKP első titkárává.

1968. jan. 11
. Az Egyesült Államokban hideghullám söpör végig, amely 76 áldozatot követel.

1968. jan. 21.
Grönland felett lezuhan egy B–52-es típusú amerikai bombázógép, amelynek négy hidrogénbombája eltűnik.

1968. jan. 22.
Kádár János és A.