Galántai György festőművész 1968-ban kibérelte a balatonboglári domboldalban álló kápolnák egyikét, ahol az épület rendbehozása, illetve állagmegóvása fejében berendezhette műtermét, kiállításokat szervezhetett. A kiállítás-sorozat 1970-ben kezdődött. A tárlatok, koncertek, happeningek egyre nagyobb visszhangot váltottak ki, de a képzőművészeti élet bürokratái nem tulajdonítottak jelentőséget az eseményeknek. Bartha Éva, a lektorátus egyik vezetője csak 1971 nyarán figyelt fel a kápolnára.
A támadás első jele a Somogy Megyei Hírlap cikke volt. Az írás törvénytelennek bélyegezte a kiállításokat, arra hivatkozva, hogy anyaguk nem volt lezsűriztetve. Az, hogy mindez magánterületen zajlott, mit sem zavarta a szerzőt. „Elvi vita addig nem alakulhat ki a Bogláron kiállító művészek népes csoportjával, amíg nem lépnek vissza a törvény megszabta területre. Elvi vita helyett, most szabálysértési eljárás kell induljon ellenük.”
1972-ben Galántai megpróbált kompromisszumot kötni: zsűriztette a kiállítások anyagát. A műveket bemutathatónak ítélték, ám nem engedélyezték, hogy a kápolnát kiállító-teremként használják. Abszurd helyzet állt elő: az engedéllyel nem rendelkező helyiségbe engedélyezték a kiállítást.
1973-ra Galántai nagy programot állított össze. A korábbi évekkel szemben most minden rendezvényt maga szervezett. Meghívókat küldött többek között Illyés Gyulának, Major Máténak, Bálint Endrének, Németh Lajosnak.
Tizenegy kiállítás készült június 16-tól egészen a kápolna bezárásáig, augusztus 26-ig. Kiállított többek között Baranyai András, Erdély Miklós, Gulyás Gyula, Jakovits József, Jovánovics György, Kéri Ádám, Legéndy Péter, Major János, Molnár Sándor, Pais László, Pauer Gyula, a Pécsi Műhely, Szemadám György, Szentjóby Tamás, Szombathy Bálint, Vajda Júlia, Vidovszky László.
Két kiállítás nemzetközi volt: a Beke László szervezte Tükör, illetve a Maurer Dóra és Tóth Gábor szerkesztette Szövegek című vizuális költészeti anyag. Ez utóbbi volt az első experimentális költészeti tárlat Magyarországon. Vetítették Ajtony Árpád, Bódy Gábor, Csákó Mihály és Poór György, Háy Ágnes, Najmányi László filmjeit. Fellépett a BROBO és Halász Péter társulata, voltak akciók és happeningek Algol László, Halász Péter, Hajas Tibor és Predrag Sidjanin, hangköltészet Ladik Katalin részvételével. Szemadám azonosulási kísérletet hajtott végre: a fotódokumentáció alapján rekonstruálható, hogy öltönyös fiatalemberből foltozott farmeros sráccá alakulva figurája egyre jobban belesimult a természetbe. Jovánovics Fal akciójában kivésett egy darabot a kápolna falából, majd az üreget fehér gipsszel töltötte be. Ahogyan a gipsz kifehéredett, a műalkotás mint látvány eltűnt, ám máig ott van a kápolna falában.
Az akciók jelentős részébe a közönséget is bevonták. Az AB-happeningben a publikumot nemek szerint két csoportra osztották. Amikor az egyik csoport kilélegzett, a másik a belégzés műveletét végezte, majd fordítva. Szentjóby a művészek és a hatalom viszonyát később ennek az akciónak analógiájaként írta le. Ugyanő a Légy Tilos akciójában egy kisméretű, távolról olvashatatlan papírlapot akasztott ki a falra: Légy tilos! felirattal. A fal elé kötélkordont tett, így aki olvasni akarta a betűket, át kellett lépnie a kordonon. Aki tehát elolvasta a szöveget, már teljesítette is a parancsot.
A ’73-as nyár egyik botrányköve volt Halászék King-Kong-előadása augusztus közepén. A játék három napot ölelt fel. Az első előadáson az első részt 7 órakor, a másodikat 11-kor, a harmadik részt pedig másnap adták elő.
Az első nap: Bevonulás-áldozat. A templomban megszólalt a zene. A kápolna felé vezető fasoron labda gurult végig, egy férfi cukorral szórta be a sétányt, melyen ünneplőbe öltözött emberek vonultak a templom felé. Mögöttük egy törpe fától fáig haladva vörös csíkot húzott maga után. A kápolnában egy hatalmas, szőrös majom állt. A publikum és a szereplők asztalhoz ültek, kakaós uzsonna és beszélgetés következett, majd az egyik játszó felolvasta a Majomkirály című japán mesét.
Egy szakállas szereplő elé két nő táskából toalettszereket rakott ki. A férfi levette zakóját, megvágta a vénáját, majd kifolyó vérét egy pohárban fogta fel. Miután segítséggel bekötözte magát, levetkőzött, s egy, a lába közül kilógó kolbászt kitépve, illetve két tojást összeroppantva szimbolikus önkasztrációt végzett. Majd kimonószerű pongyolát öltött. Gondosan megborotválkozott, frizurát készített, nővé alakult. Szembefordult a majommal, kiitta a véres-boros poharat. A majom lába közül előtüremkedett – egy úszósapkás férfi megjelenítésében – hatalmas fallosza. A „nő” fehér kesztyűt húzott, és elindult a majom felé.
A második nap: A harc. A majommal szemben szennyes edényekkel tele asztal. Alatta férfiak és nők ettek, vihogtak, szemeteltek. Közben a „nő” a majom falloszával játszott, kacérkodott. Az asztal alól kilépő törpe pocskondiázni kezdte a majmot. A szidalmakra a majom fallosza Blake-idézetekkel válaszolt. „A hajnali hollónak papjai ne károgják, ne átkozzák tovább halálos feketén az öröm fiait” stb. Közben a „nő” folytatta a játékot a fallosszal. Ezután a férfiak előjöttek az asztal alól, íjat fogtak a majomra, akinek fallosza továbbra is Blake-verseket szavalt. Később egy kötéllel kitépték a falloszt: a földön meztelen férfi feküdt, a törpe piros csíkkal a földhöz ragasztotta.
A harmadik nap: Az ünnep. A törpe fehér ketrecbe zárva kendőt font a kápolna előtt. Az érkező vendégek autóreflektorának fénye körbevette a törpét. Általános fényképezés közben a „nő” kivette a törpe kezéből a majom bőrének anyagából készült kendőt, és bement a kápolnába. A ketrecből kiszabadult törpe és a nézők követték. A kápolnában szokott helyén állt a majom, előtte a kitépett fallosz. A „nő” fényképeztette magát a fallosszal, a majommal, táncpartnereivel. Elhallgatott a zene. A nő a fallosz mellé térdelt, levette úszósapkáját, fejére húzta, felállt. Eltűnt a majom mögött, majd újra fallosszá vált.
1973-ra Galántaiék bekerültek a III/III-as ügyosztály „látókörébe”. A „somogyi FBI” értékelése szerint Galántain kívül a boglári események meghatározó személyiségei a következők: Pauer Gyula, Jovánovics György, Molnár Gergely, Dixi (valódi nevét nem tudták), Szentjóbi (sic!) Tamás. A listán két olyan művész is szerepelt, akik valójában nem tartoztak a fő szervezők közé. A „jelentők” a neveket és az arcokat sem tudták minden esetben összekötni: „Az előadás szellemi irányítója egy idősebb szakállas, hosszú hajú férfi volt… Feltehetően az illető férfi azonos Szentjóbi Tamással.” Szentjóby sem szakállas, sem idős nem volt.
A nyomozók szerint a megnevezettek köré „…egy kb. hatvan fős csoport tömörül ifjú művészekből, akik valamennyien az ún. pseudo irányzatot képviselik”. A somogyiak informátora bizonyára nem volt olyan tájékozott művészetelméleti kérdésekben, mint a Belügyminisztérium III/III-as csoportjának Pécsi Zoltán fedőnevű ügynöke, aki többé-kevésbé szakszerű, elemző kritikát írt Halász Péterek színházi tevékenységéről. Pécsi alighanem a színház külső köreihez tartozott: „1973. november 30-án véletlenül találkoztam Halásszal és a csoport tagjaival a Zeneakadémián… Bizalommal, sőt szeretettel fogadtak.” Az ő kompetenciája így érthető.
„Itthon nem akarnak érvényesülni, mert nem hajlandók a támogatott művészeti irányzatokhoz tartozni. Külföldre nem akarnak menni, mert idősek ahhoz, hogy egzisztenciát teremtsenek” – írták a rosszmájú besúgók. A boglári képzőművészek itthon maradásának más okai voltak. Galántai erről ezt mondta: „A legnagyobb kalandvágy abban nyilvánult meg, hogy ezt Magyarországon csináltam és nem külföldön… Itt (…) azt kellett képzelni magamról, hogy részt veszek egy expedícióban, Afrikában, ahol a kultúra megmentése, keresése folyik.”
Az akkori boglári tanácselnök ma úgy emlékszik, hogy az ott lévők csak „balhéból” laktak a kriptában. „Magyarázták nekem, hogy a falnak állított és odaragasztott seprű mit jelent, nekem mondhatták, az akkor is csak seprű.” Nyilatkozata a legendaképződésre is jó példa. Azt állította, hogy az egyik razzia alkalmával negyven ember aludt a kápolnában, és mind meztelenül. A III/III-as jelentésben azonban az áll: „…a július 8-án 03.30 h-kor tartott ellenőrzés során Galántain kívül 28 személy tartózkodott az épületben. (…) Megtalálható volt köztük a Jogtudományi Egyetem és az Orvostudományi Egyetem néhány hallgatója, a Magyar Rádió és Televízió külső munkatársa, az Országos Írószövetség (sic!) szerződéses alkalmazottja is. A kápolnában lévő személyek a földön feküdtek ruhástól (kiemelés K. G.), férfiak és nők vegyesen. A földszinten 16, míg a toronyban 12 személy helyezkedett el, még a tornyot tartó gerendán is feküdtek.”
A volt tanácselnök emlékezetét valószínűleg Szabó László III/III-as ügyosztály által sugallt Népszabadság-beli cikke ihlette. Javasoljuk a sajtóban az összejövetelek erkölcsi oldalát elemezni…” – szól az intézkedési terv. A cikkben a szerző kábítószer-élvezőkről, rendőrségi nyilvántartásban szereplő politikai ellenségekről, antiszemitákról, maoistákról szól. És persze meztelenkedésről. Szabó Happening a kriptában című cikke szó szerint megfelel a szerv instrukcióinak, ennek ellenére Szabó még 1990-ben is azt állította, hogy cikkét lakossági bejelentésre írta.
A társaság tagjainak jó részét a művészet érdekelte, nem a politika. De a hatalom ezt a devianciát is csak politikai ügyként volt képes értelmezni. Aki másként fest, az nyilván meg akarja dönteni a rendszert. „Most már nyugodtan el lehet mondani (…), hogy ez nem a művészet ellen szólt, hanem a politikai ellenzék ellen” – mondta 1990-ben Galántai György.
Az éjszakai razziák rendszeressé váltak. A járőrözők hol kutyáikkal ijesztgették a kápolnabelieket, hol pofozkodtak. Augusztus 22-én a rendőrség lezárta a kápolnához vezető mindhárom utat. A kápolna elé harminc-harminc rendőrrel és katonával öt katonai jármű érkezett. Összegyűjtöttek mindenkit, aki a dombon tartózkodott, olyanokat is, akik épp csak arra jártak. Mindenkit igazoltattak, a fényképezőgépekből kirángatták a filmet. A rádió riporterének elkobozták a magnóját. Részt vett az akcióban a megyei párttitkár is. Jelen voltak a járási és a községi tanács emberei, még gépírónőt is vittek magukkal. A házkutatást előállítás követte, ahol a riporter visszakapta a magnóját, ám a kápolna befalazására kivezényelt munkásokkal, illetve a járókelőkkel készített interjút tartalmazó magnószalagot lefoglalták.
A bérleti szerződést felmondatták az egyházzal. A III/III-as intézkedési tervezet újabb pontjának megvalósítására már nem volt szükség. Pedig az ötlet igazán frappáns volt. „A bérleti szerződés befalazott kriptáról szól, ezzel szemben – értesülésünk szerint – a kriptát fölbontották, a csontokat elszállították. Javasoljuk a Körmendy család felkutatását és javaslatot tenni nekik arra, hogy tegyenek feljelentést BTK 268. §-ába ütköző – halottnak vagy emlékének meggyalázása miatt.” Az ötletben rejlő cinizmus jobb megértéséhez tudni kell, hogy a másik kápolna kriptájából ismeretlenek valóban kiszórták a csontokat, ez azonban nem foglalkoztatta a rend éber őreit. A Galántai-féle kápolnában viszont a Körmendy család kriptája üres volt a bérbevételkor.
Források
1. Támadás a kápolna ellen. Markovits Ferenc dokumentum-összeállítása. Magyar Rádió. Ezredforduló c. sorozat, Kossuth adó, 1990. okt. 9. 15.05–15.35 h. Nyomtatásban: Kultúra és Közösség, Avangarde szám. 1990/4. p. 41–48. o., újraközölve: Holmi, 1990. 1. 25–36. o.
2. King Kong. (A Kassák Színház részletes, utólagos leírása a Balatonbogláron 1973-ban előadott darabról.) Közölve: AL 5., Artpool, Budapest, 1983. nyár, 48–50. pp. Elérhető az interneten: http://www.art-pool.hu/AL/al05/King kong.html [2]
3. A balatonboglári kápolnatárlatok történetét feldolgozó Vakáció című, 1998-ban bemutatásra kerülő kétrészes film nyersanyaga (szerkesztők: Római Róbert és Sasvári Edit, MTV Dokumentumfilm szerkesztősége).
4. A témához kapcsolódó III/III-as anyagok, melyek közül 62 lapnyi irat interneten elérhető a c3 szerverén (http://www.C3.hu/collection/tilos/28.html [3] – ugyanitt olvasható Erdély Dániel és Peternák Miklós Tilos művészet c. kutatásának dokumentációja).
Az Artpool Művészetkutató Központ (1277 Budapest, 23., Pf. 52. Tel.: 268-0114, e-mail: artpool [at] anpool [dot] hu) tájékoztatása szerint a kápolnatárlatok történetét a már említett kétrészes dokumentumfilm, az 1999-ben az Ernst Múzeumban rendezendő nagyszabású kiállítás, valamint a Sasvári Edit művészettörténész szerkesztésében megjelenő monográfia, dokumentum- és interjúkötet révén a közeljövőben részletesen is megismerhetik az érdeklődők. A kápolnatárlatok dokumentumai elérhetők 1998. április elejétől: http://www.artpool.hu/boglár/ [4]