…ARRÓL, HOGY MIK A KISPOLGÁRI MAGATARTÁS FŐBB JELLEMZŐI (N = 573 FŐ)

Említések aránya százalékban

Mindenben azt nézi, hogy lehet-e belőle valamilyen anyagi haszna 25

Kivonja magát a közéletből, csak a saját problémáival törődik 23

Mindig úgy beszél, ahogyan elvárják tőle 10

Mindennél fontosabbnak tartja otthoni kényeimét 6

Többnek akarja mutatni magát, mint amennyit ér 8

Aszerint ítéli meg az embereket, hogy milyen pozícióban vannak, hol állnak a ranglétrán 6

Saját nemzetét különbnek tartja más nemzetek

Farmernadrágos fiatalok nemzeti zászlókat lobogtatva, forradalmi jelszavakat skandálva rohannak az utcákon. Kardos Ferenc a Petőfi ’73-ban megpróbálta életre kelteni a múltat. Arra volt kíváncsi, mit tud kezdeni a hetvenes évek elejének magyar ifjúsága az 1848-as eszmékkel. A gimnazisták passiójátékként adják elő a költő életét, a történetet modernista gesztussal tagoló riportbetétekben pedig maguk is értelmezik a jeleneteket, levonják a tanulságokat, összevetik a két kort, és önkritikus megállapításokat tesznek saját, rendszabályokba kényszerített, tunya generációjukról.

– Halotta-e már azt a nevet, hogy Petőfi Sándor?

– Költő volt.

– Hol született?

– Kiskőrösön van a szülőháza neki, a másik szülőházát nem tudom. Valahogy ilyen költözési, hogy is mondjam költözésbe voltak a szülei, ezáltal két szülőfalut neveztek talán.

– Maga szerint azonkívül, hogy népköltő volt, milyen költő volt ez a Petőfi? Jó?

– Jó.

– Maga szerette?

– Igen. Abban az időben még iskolába jártam.

– Maga szerint miért ilyen híres ez a Petőfi Sándor?

Petőfi-év volt – a költő születésének 150. évfordulóját ki-ki a maga módján ünnepelte: hivatalos rendezvényeken vagy csendben, magányosan.

A színházi életben is kitüntetett figyelmet fordítottak Petőfire mint drámaíróra, netán drámahősre, avagy csupán névadóra.

Valamikor a hetvenes évek végén kölcsönadtam egy barátnőmnek Tandori Dezső Egy talált tárgy megtisztítása című könyvét. Nagy kincs volt a kötet akkoriban, antikváriumban is megszerezhetetlen darab. Féltettem hát erősen, pár hét múlva vissza is kértem, de a kötetnek lába kelt, ahogy, egészen más összefüggésben, Várady Szabolcs mondta volt. Eltelt még darab idő, és a barátnőméknél nagytakarítást rendeztek.

Vinnélek, vinnélek
Csak tudnám, merre vinnélek

Tán hetedikes lehettem, már nagyon nagyfiú, amikor a Flipper őrs vezetője rendkívüli őrsgyűlést hívott össze tanítás utánra délután. Egyetlen napirendi pont volt: vajon miként lehetne jegyet szerezni a Popfesztiválra az évi, rendes, kötelező színházlátogatást abszolválandó. Valami megoldás bizonyára született, engem azonban egy sunyi megfázás megfosztott a közös élménytől.

Hogy rögtön tudjuk, hol vagyunk: a vécéken nincs ajtó. Először elképedünk, utána már csak furcsa, harmadnapra pedig megszokja az ember. Ez a megszokás már-már maga az ott honosság. A vécén is együtt, ott is testmeleg kollektivitás.

„A W. C.-témához: bejárkált »menet közben« a takarítónő, hogy kivigye a drótból font szemétkosarakat. Ugyanis abba kellett dobni a papírt. A zuhany se volt kutya! Hetente kétszer szünnap! Emlékszel, hogy valakik a magyar lányok közül vettek egy slagot, és azzal zuhanyoztak a mosdóban?

Utolsónak maradtál a Kozma utcában az ’56-osok közül?

Fenét utolsónak, véleményem szerint rengetegen bent voltak még, amikor szabadultam. Ismerőseim is. Én végig ’56-osokkal voltam. Egy ’56-os fiúval, a Neumann Miskával jöttünk ki, aki a tatabányai balhéban volt benne, és egyszerre engedtek ki minket. Neki akkor negyedeltek, én már azon túl voltam.

Ha jól számolom, valamikor 72-ben jöhettél volna ki negyeddel, de nem jöttél. Neked miért nem engedték el a negyedet?

Hát a drága jó nevelő elvtárs, a Kovács úr miatt.

Galántai György festőművész 1968-ban kibérelte a balatonboglári domboldalban álló kápolnák egyikét, ahol az épület rendbehozása, illetve állagmegóvása fejében berendezhette műtermét, kiállításokat szervezhetett. A kiállítás-sorozat 1970-ben kezdődött. A tárlatok, koncertek, happeningek egyre nagyobb visszhangot váltottak ki, de a képzőművészeti élet bürokratái nem tulajdonítottak jelentőséget az eseményeknek. Bartha Éva, a lektorátus egyik vezetője csak 1971 nyarán figyelt fel a kápolnára.

A támadás első jele a Somogy Megyei Hírlap cikke volt.

Tagadhatatlan tény, hogy az 1989 utáni átalakulásban nem került sor igazságtételre. Az 1947–63 között elkövetett bűnök miatt a diktatúra egyetlen tisztségviselőjét sem vonták felelősségre. Ez baj. A jobboldal ezt ki is használja, és miközben bután üvöltözik a kormányzat „liberálbolsevizmusa” ellen, arra joggal mutat rá, hogy itt a bűnök – szemben a nácizmus és a nyilasság bűneivel – büntetlenek maradtak.

De jogos hiányérzetünk és erkölcsi aggályaink mellett próbáljuk elképzelni: mi lenne, ha Biszku Bélának hívnák a magyar hadsereg főparancsnokát!