„Keressük Petőfit”

Nyomtatóbarát változat

– Halotta-e már azt a nevet, hogy Petőfi Sándor?

– Költő volt.

– Hol született?

– Kiskőrösön van a szülőháza neki, a másik szülőházát nem tudom. Valahogy ilyen költözési, hogy is mondjam költözésbe voltak a szülei, ezáltal két szülőfalut neveztek talán.

– Maga szerint azonkívül, hogy népköltő volt, milyen költő volt ez a Petőfi? Jó?

– Jó.

– Maga szerette?

– Igen. Abban az időben még iskolába jártam.

– Maga szerint miért ilyen híres ez a Petőfi Sándor? Mit csinált ő tulajdonképpen, hogyan halt meg, mivel foglalkozott? Miről lett híres a versein kívül? Azt se tudja, hogy hogyan halt meg?

– Nem.

---

Juhász:
„Tüzesen süt le a nyári nap sugára…”


– Ismerős-e?

– Kukorica Jánosról szól.

– Ki írta?

– Petőfi Sándor írta.

– Ismeri Petőfi Sándort?

– Igen.

– A Kukorica Jancsi történetéről tud valamit mondani?

– Az is egy szegény juhászlegény volt. Megismerkedett a későbbi idők folyamán az Iluskával, aztán egymásé’ lettek.

– Hány juhot őriz?

– 302 darab.

– Már nyírták őket?

– Igen. Májusban volt.

– Ismeri a juhait?

– Igen.

– Meg tudná különböztetni őket?

– Meg, nincs ebbe kettő se egyforma.

– Miről ismeri meg őket?

– Különböző alakja van nekije, különböző helyre fekszik. Az ábrázatuk is hát csak nem egyforma, mert aki velük foglalkozik, az csak ért hozzá, hogy melyik hogy van. Tehát nincs két egyforma.

– Mit csinál szabadidejében?

– Beszélgetünk a juhászcimborákkal, mikor mit. Újságot szoktam olvasni, Petőfi Népét, Népszabadságot, Szabad Földet.

---

„Sors, nyiss nekem tért…”

– Ismeri azt a nevet, hogy Petőfi Sándor?

– Biztos.

– Ki volt?

– Már 28 éve itt lakom Kiskőrösön, és pont a szomszédságában. Mondhatom, nagyon jól ismerem.

– Hogy a szomszédságában?

– Hát a szomszédságában, úgyhogy két utca van közöttünk pont.

– S mit tud róla?

– Petőfiről? Nagyon sokat, az biztos.

– Meg tudná mondani, hogy hol halt meg?

– Hát azt pontosan nem tudnám megmondani, de itt a fiatalok jobban tudják. Pali a közvetlen szomszédja úgyis.

---

„Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem…”

– Ő harcos volt és szegény volt és nagyon gyötrelmes volt az élete és nagyon nyomorúságos volt. Egy költő megérdemelné, hogy szépen éljen, de hát harcolni kellett neki, és nem volt olyan adottsága, hogy tudott volna szépen élni.

– Szerinted a szép élet az milyen?

– Mondjuk, hogy nem kellett volna neki úgy vándorolni, hogy színésznek beállni, hogy pénzhez jusson, és hogy kis enni valót kapjon.

– Miért harcolt ő, de ne úgy mondd el, ahogy az iskolában tanultad, hanem úgy, ahogy magadtól gondolod.

– Azért, hogy a nép szabad legyen, és hogy ne azt higgyék, hogy csak ő ír és ő butítja a népet a verseivel.

---

„Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez…”

– Mit tud Petőfi Sándorról?

– Tudom a születési évét, a halála évét, tudom, hogy költő volt, előtte színész volt, tudom, hogy színész korában milyen álnéven színészkedett. Ismerem a verseit.

– Szereti-e?

– Én, nem.

– Meg tudná mondani az okát?

– Meg. Romantikus, helyenként gyerekes, nem elég komoly.

– Mit ért azon, hogy komoly?

– Abban a korban biztos az volt a szükségszerű, amit Petőfi csinált. Most már nem érzem jelentőségét, szóval nem. Amiket ír, nem jelent nekem problémát. Könnyű, meleg időben jólesik elolvasgatni.

---

– Ismeri Petőfit?

– A középiskolából.

– Az iskolában mennyire lehet megismerni?

– Tanára válogatja.

– Mire készül?

– Kollokviumra francia irodalomtörténetből.

– Én meg Petőfi Sándorról kérdezem magát. Szereti-e?

– Szeretem. Az egyetemen van is egy szavalókör, akikkel arról beszélgettem, hogy igazságtalanul mellőzött Petőfi, és hogy mindenki verset akar mondani Ki mit tudon, meg ilyen helyeken, és mint tudom én, kezdik a beatirodalommal, és nem tudnak Petőfit mondani és Janus Pannoniust.

– Mit szeret igen Petőfitől?

– Főként szerelmes verseit.

– Miért állnak távol magától Petőfi hazafias költeményei?

– Elhiszem, hogy neki ez őszinte volt, de nekem ez túl lángoló ez ma már. Az egész kor ilyen, szégyelli, amit érez. A szerelmet is szégyellik. Vagy valaki valakit szeret, barátilag, annak nem lehet a nyakába ugrani. Kinevetik azt, akin látszik, amit érez.

---

„Ott álltok a terem közepén, melyből a nemzet sorsa jön ki majd…”

– Egyáltalán nem kell attól félni, hogy a költészetnek nem lesz jövője és hogy mások nem hisznek benne. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tízmillió költő országa tulajdonképpen, amiről általában beszélni szoktak.

– Mit értesz azon, hogy tízmillió költő országa?

– Hát azt, amiről a lapok is cikkeznek, hogy szinte tragikus mértékben elszaporodtak a fiatal költők, és egyszerűen a napilapok, folyóiratok, hetilapok nem tudnak mit kezdeni a sok verssel. És a rossz költő is elég sok. Például a baráti körömben is 10 közül 8 ír. Verseket ír. És a tragikus ebben az egészben, hogy azt képzeli, hogy ő költő, illetve költő lesz.

• Beszélő évek – 1973