„HOLNAPTÓL TEGNAPIG?”
– A Vízözön?
Leküldi társaságát az esőfront,
de nem akarnám, amit esernyőm ront
valami kivetődött,
kivetett délutánon,
majd az Alkotás utca mellett,
ahol a benzintankok telnek,
kedvem sakkba ölöm,
kedvetlenségem,
nem is egészen, sose úgy semmiképpen,
mindig sehogy, s amije fogy,
délebbre vonul lassan,
nem tudok imádkozni, hogy
„csak Csernobilt megúszhassam”.
Az eső most elállt, mért mentem el hazulról,
de nincs kérdés, mely ily józanul visszazúdul,
szaporodnak s fogynak a játszmák,
fekete bárkák
nyekkennek tócsaszerte,
tornacipőmbe lottyuk beverve,
bólogat akácfa, tulipánfa,
szétrobban tulipáncsokor,
áll és óv a Holt Költők Társasága,
elfogy másodliterre a bor.
Már a Logodi utcán, ahol Jékely járt
Kosztolányi házánál, egy kitárt
pinceajtót megragadok,
a világ, érzem, forog.
Felszakítja kezem a vasalása,
negyven, ötven, hatvan év, hol van az még,
levelek csorranása,
nem tudom, lesz-e, ami lehetnék,
egy ernyő beleronthat,
a Holt Költők megvillantják a holdat.
Nagy árnyuk félovális, az Alagúton
sietek magam nélkül szinte, mint a nyúlnyom,
húzódom csak, húzódozom,
Holt Költők, egyszerűen nem tudom.
Ma is: nem is tudom.
Csak húzom. Társaságtok külön
már alig kerülöm.
Már-már alig.
Épp csak holnaptól tegnapig.
- Vers [5]