Más alkotja a tervet,
és megint más viszi végbe.
A kőműves a vakolókanáltól
nem látja a téglát, önmagát, nem látja
az ácsot. A kutya a távolban futó
nyúltól nem látja a közelben
suhanó autót. Krisna Ardzsunát engedi
választani a vetélkedők közül, bár rég
kiválasztotta, a helyes választásra.
E választásnak mégis meg kell történnie,
idegen kéz által. Az öngyilkos ezt a törvényt
szegi meg. Csak olyasmit tehetünk,
amit nem magunk terveztünk el.
Férfi és nő kell egy új élethez.
Talán mind a ketten mást akartak
választani, amíg a választás bogáncsa
hajukba nem keveredett, nem választhattak,
mert már választva voltak, és mert nem a választás
érdekelte őket, hanem a másik, aki végre
eltakarhatja őket maguktól, egy földíszített
ágyban gyereket csinálhatnak, hogy aztán a gyerek
csinálja őket, széttologatva életük
bútorait, mint festéskor, és reggelre,
mire fölébrednek, már ott feküdjön
közöttük. A kutya megiramodik,
az autó fékez, az ülésről leesik
egy értékes fényképezőgép,
a nyúl eltűnik az üregben vagy azon
is túl, ahová nem lehet utána
menni. A kőművesek megbontják
a falat, üvegtéglákkal nyitnak utat
a fénynek arra, ahol sosem járt.
Krisna egyformán szereti azt,
akit legyőzetésre szánt, és azt,
akinek a nyilát majd puszta kézzel
fogja a kívánt célhoz vezetni.
Az Úr egy pillanatra megszánja
az árulót a 30 ezüsttel kezében,
akit az ő fia adott el. Úgy dobta Júdásra
a feladatot, mint atombombát az első
lakott településre, jóformán véletlen
esett rá a választás. A haditervek inkább
hasonlítanak az öngyilkosságra. Bármennyit
dolgoznak is rajtuk buldogképű
tábornokok, csak tervek a tervre,
tervhelyettesek, tervpótlékok, valódi
háború csak két ember között lehet,
akik már annyira azonosak, hogy hónapokig
el tudnának lenni a föld két különböző
felén. Nem sajnálnak semmit,
ami történt, és örülnek annak,
ami történni fog. Nem terveznek semmit.
A terv lassan mozogva közelít,
mint egy harciszekér.
- Vers [5]