„Kurvára megsértődtem!”
Interjú Betlen Annával
Hogyan került hozzátok a Szabadegyetem?
Nem tudom. Szerintem a Janót [Eörsi János] kérdezte meg valaki – talán éppen te –, nem akarjuk-e, hogy nálunk legyen. Rögtön rávágtuk, hogy persze, mi sem természetesebb. Én direkt nagyon előnyös dolognak tartottam ezt, először is azért, mert így legalább kéthetente részt tudtam venni az előadásokon, merthogy otthon voltam a két pici gyerekkel (Sári öt-, Dani hároméves volt), így viszont házhoz hoztátok az egyetemet. Másrészt azért volt ez nekem nagyon előnyös, mert így kéthetente ki kellett takarítani a lakást, ami ily módon legitim foglalatossággá vált.
A témák is érdekeltek, vagy csak a dolog mint jelenség?
A témák is, bár ma már nem tudom megmondani, mi az, amit nálunk hallottam, és mi az, amit másutt. Kis János előadásai a szovjetológiáról például kifejezetten érdekeltek, mert korábban azt se tudtam, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, úgyhogy ez intellektuálisan is nagy élmény volt. Nagyon érdekes volt Lányi András beszámolója is a lengyelországi helyzetről – még december 13-a, a puccs előtt került erre sor. De ha a kérdésed másik fele arra irányult: társadalmi eseményként nekem ez nem volt különösebben fontos. Az persze nagyon jó volt, hogy nemcsak a pelenkaszag van, hanem embereket látok, jönnek-mennek a lakásban, másfelől viszont én ekkorra már kikerültem ezekből a társaságokból. Korábban is inkább csak a periférián mozogtam. Az egyetemen például úgy nézett ki a dolog, hogy voltak a figurák, a nagyok, akiket látásból ismertem ugyan, ők is ismertek engem, de úgy igazán nem tartoztam közéjük. Ugyanaz volt az élményem, mint amit sok vidéki szokott mesélni, hogy felkerülnek Pestre, az egyetemre, de nem bírnak bekerülni a társaságba. Nekem valami hasonló volt az élményem – pedig én ugyebár rózsadombi úrilány vagyok –, hogy ismerem őket, de nem tartozom közéjük. Ezek nyilván személyiségi ügyek, tehát belső dolgoktól függnek, nem a vidékiségtől, csak van, aki ezzel magyarázza.
Azt remélted, hogy a Szabadegyetemmel közelebb kerülsz ehhez a társasághoz?
Ez az egész fel sem merült, mert az volt a realitás, hogy otthon vagyok a gyerekekkel, ki se tudok mozdulni. Ráadásul ekkor, ’81 őszén kezdtem el dolgozni, egy Kender, Juta és Politextil nevű vállalatnak a közgazdasági osztályán mint árkalkulátor.
Merthogy közgazdasági egyetemet végeztél.
Igen. A frissen szerzett közgazdász diplomámmal bementem a munkaközvetítőhöz, hogy állást keresek. Ma már ez mindennapos, de akkor szerintem én voltam az egyetlen közgazdász az országban, aki így jutott álláshoz. Mindjárt ajánlottak is vagy hatvanhét munkahelyet (ennyiben különbözött a mai helyzettől), én meg kiválasztottam közülük azt, amelyik a legközelebb volt, és viszonylag a legnagyobb pénzt fizette. Meg azért is ide mentem, mert a családban az volt a közbeszéd, hogy helyes dolog megismerni a valóságot, elmenni a termelőmicsodába, a gyárba, és megtudni, hogy milyen is ez. Fél évig bírtam. Rettenetes, elfogadhatatlan munkát végeztem, teljesen értelmetlen borzasztóságot, rémes volt. A gyerekek akkor kezdtek óvodába járni: iszonyú volt belökni őket, aztán rohanni, hogy hétre beérjek, mert egy perc késésért levonás járt, miközben semmi értelme nem volt ott lenni hétkor. De tudod talán, hogy a szocializmus idején azért kellett hétre járni – figyeld a logikát! –, mert a munkások hatra jártak. Valami lehetetlen időpontig, három óra negyvenháromig vagy négy óra huszonkettőig tartott a munkaidő, és az azt megelőző negyedórában már kabátban ültünk az íróasztal tetején, lóbáztuk a lábunkat, és vártuk, mikor indulhatunk el úgy, hogy pont három óra negyvenháromra vagy négy óra huszonkettőre érjünk le a portára. Aztán rohanás a gyerekekért, egy kis vásárlás, egy kis lassúság, hazaérünk, már adhatom is a vacsorát, fürdetés, fektetés, szóval a daráló; estére olyan fáradt voltam, mint a döglött ló. Ehhez képest a kéthetenkénti egyetem maga volt a szabadság birodalma, és ha egyszer-kétszer el tudtam menni a másik helyszínre is, az Ottiliáékhoz,[1] az maga volt a mennyország. És persze az intellektualitás is számított; én végül is kultúrember vagyok (már bocsánat, hogy ezzel dicsekszem), és napi nyolc órában a munkahelyemen az volt a dolgom, hogy egy kis asztali számológéppel adott algoritmus szerint ki kellett kalkulálnom a kétféle termék árát, amit gyártottak: a polietilén és a polipropilén zsákokét. Különféle űrmértékben gyártották ezeket a zsákokat, ezért kellett kalkulálni: hossza-széle-magassága, ezt kellett összeszorozni, kivonni, összeadni – az egyetemi diplomámmal! Mondom, rémes volt, kibírhatatlan. Hihetetlen intellektuális élményt jelentettek ehhez képest, de persze önmagukban is, a Kis János előadásai.
Ezt akartam is kérdezni: miért épp ennek a sorozatnak adtatok helyet? Mert a logikus az lett volna, hogy inkább olyan előadásokhoz adjátok a lakásotokat, ami a szakmai érdeklődésetekbe vág, hiszen mindketten közgazdászok vagytok.
Engem egyáltalán nem érdekelt, hogy ez szakmailag belevág-e a karrierembe.
Nem erre gondoltam, hanem az intellektuális érdeklődésedre.
Intellektuálisan minden érdekelt; legkevésbé a közgazdaságtan. Inkább a politika érdekelt; gyerekkoromtól fogva a legkülönbözőbb színezetű politikai nézeteken sikerült keresztülvergődnöm, mire felnőttem. És hát az egész, pontosabban a fele társasághoz nemcsak az intellektuális érdeklődés fűzött, hanem magukhoz a figurákhoz is fűzött valamilyen kapocs. Én későgyerekkoromban, tizennégy-tizenöt évesen már ismertem a Harasztit, Dalost, ezt az egész exmaoista bandát úgy, ahogy van, elejétől végig, mert a testvéreim, Jani és Kati, akik ekkor egyetemisták voltak, ebben a körben forogtak; szóval ez a társulat számomra majdhogynem családi vonatkozás volt.
A családra visszatérve: az én emlékeimben úgy él ez a korszak, hogy a politika szitokszószámba ment, az ember igyekezett távol tartani magát tőle, te meg azt mondod…
Na jó, de én egy kommunista családból jövök, amely a hatvanas években a hatalomban érezhette magát úgy-ahogy,[2] és az ő szájukban a politika szó nem volt szitokszó, hiszen ők egyetértőleg vagy belülről bírálólag viszonyultak az akkori állampolitikához. Azok a fiatalok pedig, akik nálunk megfordultak, ellenzéke voltak ugyan az akkori politikának, de a bírálatot a kommunizmus, a szocializmus, a baloldaliság nyelvén fogalmazták meg. Emlékszem, az apám a konyhában üvöltve összeveszett a Haraszti Mikivel, hogy csak úgy döngtek a falak – de azért mégiscsak egy nyelvet beszéltek.
Tizenöt évvel később viszont már nagyon nem ezen a nyelven voltak ellenzékiek. Ez nem zavart?
Miért zavart volna? Már én sem ott tartottam, ahol tizenöt évvel azelőtt. Volt ennek egy önmozgása; ha érdekel, elmondom. Szóval, ’69-ben, másodikos koromban engem deportáltak egy kispesti gimnáziumba. Az igazgatónő nagy kommunista volt, és azt magyarázta az anyámnak, hogy a problémás kamasz kislány – ez én voltam – összes gondját megoldjuk: makarenkói módszerekkel igazi marxistát nevelünk belőle itt, Kispesten, a prolik között. Hát ez nagyon jól hangzott a mamámnak: le van tudva ez a gond! Onnantól kezdve én Kispestre jártam makarenkói módszerekkel marxistának nevelődni – és hát ott mit láttam: semmilyen maoista, lecsukott ultrabalos összeesküvő nem bírta annyira gyűlölni a rendszert, mint ezek a proletárok, akiknek a diktatúrájáról itt állítólag szó volt. Ma már ez közhely, de én akkor tizenhat éves voltam, és azzal kellett szembesülnöm, hogy úgy, ahogy van, hazugság ez az egész. Úgyhogy makarenkói módszerekkel sikerült belőlem olyan valakit nevelni, akin már soha többé nem fogott semmi ilyesmi. Nem tanultam meg franciául, pedig tagozatos osztályba jártam, se differenciál integrálszámítani, de azt megtanultam, hogy mi a különbség a szöveg és a valóság között. Ideológiák szárnyain nekem már semmit nem lehetett beadni. Tizenkilenc évesen úgy kerültem az egyetemre, hogy egy kommunista családból jövök ugyan, ahol a marxizmust becsülik és tisztelik – de semmit nem hiszek el, amit nem bizonyítanak. Mondom, volt ennek a dolognak egy ilyen önmozgása, és ahogy utólag rekonstruálom, nemcsak velem történt ez meg, hanem ezzel az egész társulattal, akikkel egy társadalmi rétegből jövök, Kis Jánostól kezdve Haraszti Mikin keresztül a barátnőimig, akikkel együtt nevelkedtem az MSZMP Központi Bizottságának gyereknyaraltató intézményeiben.
Ez általánosítható, amit mondasz, vagy pedig a kádergyerekeknek csak egy részére igaz?
Szerintem általános dologról van szó, még akkor is, ha nem mindenkire vonatkozik. Akik komolyan vették a dumát, tehát a proletárdiktatúrát meg az egész kommunizmust, mert a szüleik szájából hitelesen hangzott, mind keresztülmentek ezen a folyamaton. A szüleink a saját társadalmi problémáik elől fordultak a kommunista illegális mozgalomhoz, és valóban az életüket kockáztatták érte. Nemcsak a társadalmi bajaik elől fordultak egyébként a mozgalomhoz, hanem ez egyúttal a szülőkről és ezzel együtt a társadalmi rétegről való leválás, felnőtté válás folyamata is volt. Zsidó kispolgárnak lenni egyszerűen nem volt adekvát a harmincas években, lehetetlen volt ilyenként élni, mert szegények is voltak, otthoni kultúra se volt elég, tanulni se lehetett, elnyomás is volt, szóval lehetetlen helyzet volt ez, amiből csak menekülni lehetett. Ahogyan az én gyerekeim tizenhat-tizenkilenc évesen kipróbálják a drogot, az anyám ugyanilyen idős korában kipróbálta a kommunista ellenállást.
Te meg a demokratikus ellenzéket…
Nem, hát az egészen más; bocs, de én ’81-ben már felnőtt voltam.
De azért ez valami hasonló folyamat, nem?
Nem. Mondom: én akkor már kiforrott nézetekkel rendelkeztem.
Térjünk vissza az előadásokhoz. Mondtad, hogy magától értetődően, mi több, örömmel adtátok oda a lakásotokat. De történt valami, ami nem volt előre bekalkulálva: az ’56-os megemlékezésre[3] gondolok. Emlékeim szerint ezt nem fogadtad túl jól.
Valóban rosszul fogadtam. Nem azt, ami történt: nem a megemlékezés tényével volt bajom, nem a tömeggel, még csak nem is az utána következő rendőri fellépéssel; mindezzel semmi bajom nem lett volna. Éppen ezért a Krassónak a hozzám való viszonyulásával volt bajom. Az történt, hogy erre az előadásra szokatlanul sokan jöttek; egyszer csak izgatottan megérkezett a Krassó, majd kiment a Janóval, visszajöttek, majd a Krassó kihívott engem is a gangra, és hivatalos hangon elkezdte hadarni, hogy szeretne valamit bejelenteni, és amennyiben kifogásom van ellene, megtehetem, tehát jogom van vétót emelni, de az a helyzet, hogy itt egy ’56-os megemlékezés fog történni, amennyiben ez ellen nincs kifogásom; a férjemet már megkérdezte, és ő már igent mondott, de én még mondhatok nemet. Kurvára megsértődtem! Hihetetlen megalázónak tartottam, hogy nem volt képes reggel vagy előző este feljönni. Mert így azt a választási lehetőséget adta nekem, hogy csak úgy mondhatok nemet, hogy ezzel az egész társaság megvetését magamra zúdítom – holott én nem akartam nemet mondani! Ez a poén az egészben. Eszem ágába nem jutott volna. Ha megkér, ha közli velem, hogy ezek a céljai, segítek megszervezni, bármiben a rendelkezésére állok. Nagyon bántott, hogy ezt a gyanakvást vajon mivel érdemeltem ki.
Nem hiszem, hogy a Krassóban ilyesmi lett volna.
Én ezt annak vettem, mert olyan helyzetbe hozott, hogy csak igent mondhattam, de nem jó szívvel. Akkor lehet jó szívvel igent mondani, ha van választási lehetőségünk, ha valóban mondhatunk nemet is, nem csak azon az áron, hogy az egész demokratikus ellenzék kitaszít a soraiból. Így valójában a beleegyezésem is kényszerűvé vált, holott én önként egyeztem volna bele, szíves-örömest – és nekem ez fájt, tudod, mert ebbe egy megaláztatás volt belekódolva: az, hogy az önkéntes beleegyezésemet nem nézte ki belőlem. Én már sok mindenkinek elmondtam ezt a történetet, és azt mondták, hogy a Krassó félt, illetve konspirált, senkit nem mert belevonni. De akkor is odajöhetett volna legalább félórával előbb, hogy ne kész helyzet elé állítson; megtehette volna ezt a gesztust.
Én se voltam beavatva, engem is kész helyzet elé állított – ami nekem azért volt duplán kínos, mert én ugye nem erre a célra kértem el a lakásotokat. Mondtam is, hogy ne engem kérdezzen, hanem benneteket. De hát valóban lehettek konspiratív okai a titkolódzásnak.
Nem tudom: ha konspiratív okai lettek volna, akkor nem jön el négyszer annyi ember, mint máskor.
Az szerintem egyszerűen annak tudható be, hogy lehetett sejteni: a 25. évforduló előestéjén valami lesz. Mondom, én se voltam beavatva, és nekem is elég kínos volt. Mindegy most már, így esett. De így utólag talán te is úgy gondolod: azért az mégiscsak nagy dolog, hogy negyed évszázad után először megemlékeztünk félig-meddig nyilvánosan az ’56-os forradalomról.
Persze, ez tényleg nagy dolog, de mennyivel jobban érezném magam ma is, ha ebben annyi picike szerepem lett volna, hogy boldogan mondhattam volna rá igent. Ha érezném, hogy én is akartam, nem csak megtörtént velem.
Látom, ez neked még ma is fáj; menjünk tovább. Ez a – nevezzük így: incidens – befolyásolta-e az ellenzékkel vagy akár a Krassóval való kapcsolatodat?
Nem. Krassóval már csak azért sem, mert vele se előtte, se utána nem volt semmilyen kapcsolatom.
Amikor a ref. alá helyezése elleni tiltakozás[4] volt, azt aláírtad?
Nem kerestek meg; ha megkeresnek, aláírom.
Végül is ezzel az akcióval akarva-akaratlanul rendőri zaklatásnak tettünk ki benneteket. Ez új helyzet volt számotokra, vagy eleve bekalkuláltátok?
Csak annyiban volt kellemetlen, hogy a munkahelyemről vitt el a rendőrség. Egyébként elég vicces volt. Képzeld el, ülök abban a rémes irodában, ahol még ahhoz is engedélyt kell kérni, hogy kimenjek az udvarra levegőzni, és egyszer csak jön egy telefon, hogy a Betlen Anna jöjjön le a rendészetre. Erre néznek rám halálra vált arccal a nálam jóval idősebb kollégák, akiknek ez jelentett valamit. Levonulok a rendészetre, ahol ott áll a rendész, akit onnan ismertem, hogy ő szervezte a légóoktatást, és ott áll mellette, mintha csak a mesekönyvből lépett volna elő, kettő, azaz kettő darab rendőr, vajszínű ballonkabátban, feltűrt gallérral, kalapban, két tök egyforma pofa; mondom, mintha csak a szovjetológiai szakirodalomból léptek volna elő. Kezembe nyomnak egy rendőri idézést. Én épp akkoriban olvastam a Beszélőben a lengyel Szolidaritás röplapjának fordítását:[5] hogyan kell viselkedni, amikor az ember kap egy idézést; mit kell rajta megnézni, és ha valami nem stimmel, vissza kell utasítani. Ránéztem az idézésre: hát semmi nem stimmelt! Egy üres nyomtatvány volt, amire a nevem rá volt írva, meg az, hogy idézés. Kérem szépen – mondom a két pofának –, erre nincs ideírva, hogy mikor. Most. Nincs ideírva, hogy milyen ügyben. Erre mondtak valami kitérő választ. Nincs ideírva, hogy milyen minőségben: tanúként vagy gyanúsítottként? Egyik sem; meghallgatás – mondták. Ez váratlan volt, nem tudtam rá mit mondani, mert eddig ilyenről nem hallottam.[6] Tudtam volna még krakélerkedni, de ott állt mellettem villámló szemekkel a rendész, szóval éreztem, hogy most nem ez a helyes magatartás. Nincs mese, itt a hülye picsát kell eljátszani. Végül beültem a Ladába, a hátsó ülésre, két oldalról a két ballonkabátos, és bevittek a Tolnai Lajos utcába, amiről azelőtt azt sem tudtam, hogy mi az.[7] Amikor kiszálltunk, és körbenéztem, nem ismertem fel a környéket, szóval eléggé rémes volt.
Bocsáss meg, de ennyire azért nem lehettél ártatlan. Azt tudnod kellett, hogy valami ilyesmire sor kerülhet.
Tudtam, helyesebben sejtettem, de nem foglalkoztam vele. Tudtam, hogy a helyszíneket bemondja a Szabad Európa Rádió, hogy bennünket valószínűleg figyelnek, és hogy lehetnek a dolognak következményei, például hogy kirúgnak az állásomból – de hát a Kender, Juta és Politextil árkalkulátori állását elveszíteni nem lett volna nagy veszteség: 3800 Ft volt a fizetésem, amiért nyolc órát ott kellett ülni; takarítással ennek a többszörösét megkeresem, kényelmesen. Szóval, olyan nagyon nagy félnivalóm nem volt. Egyvalamitől tartottam: kiderült, hogy a Janót már bevitték, és a gyerekek meg az óvodában voltak. Tehát ott helyben, még a rendész orra előtt megeskettem a rendőröket, hogy négykor vagy én, vagy az apjuk a gyerekekért megy. Ezt megígérték, és ebből máris kiderült, hogy nem fognak bennünket felakasztani, legalábbis nem ott rögtön helyben. Ezt csak viccből mondom, mert ilyesmi fel sem merült bennem. Nem féltem. Inkább az volt a hozzáállásom, hogy ezek hülyék, még a saját szabályaikat sem képesek betartani. Ez határozta meg az egész viszonyomat hozzájuk. Innentől kezdve ugyanis megállás nélkül csak vihogtam. Ha jól emlékszem, hét vagy nyolc órát ültem benn, tehát elég sokat, szemben például azzal a fekete hajú lánnyal – mint később megtudtam: Sebes Katival[8] –, aki a folyosón ült egy darabig, mert nem volt hajlandó szóba állni velük, és így elég hamar ki is került. Én szóba álltam velük, válaszoltam, ha kérdeztek, de megállás nélkül vihogtam. A hasamat fogtam a nevetéstől, amikor két fegyveres őr kísért ki a WC-re pisilni, hogy én milyen fontos ember lettem.
Zavarban voltál?
Igen. Minden helyzetben, amikor feszkó van, vihorászok. De a helyzet kétségkívül komikus is volt, lássuk be. Hogy engem, pont engem elvisz két ilyen dalia egy egész autóval a francból oda a Tolnaiba, és mit akarnak megtudni tőlem, na mit: hogy ki volt ott azon a micsodán, a megemlékezésen. Rögtön átláttam, hogy ezzel egy olyan probléma állt elő, amit nem tudok majd velük megértetni. A valóság ugyanis az, hogy én tényleg nem tudtam úgyszólván senkiről, hogy kicsoda. Az arcok és a nevek nekem nem jönnek össze, csak ha valakit személyesen ismerek. Az egyik előadáson kérdeztem például a Janót, hogy melyik az a Demszky. Azt mondja: az a magas jóképű; odanézek: ott ül három magas, jóképű fiú. Most hogy jegyezzem meg? Ezt kellett volna velük elhitetnem. Kérdezik, hogy ki volt ott. Mondom, hát a Szilágyi Saci [Sándor] ott volt. Na jó, azt tudjuk. Mondom, a Kis János is ott volt, meg a Szabó Miklós. És még ki volt ott? A férjem. És még? Csönd. Na jó, könnyítenek: ott volt-e a Kőszeg? Fogalmam sincs. Ugyanis tényleg nem tudtam, hogy melyik a Kőszeg. Ugyanígy, bár jártam az Ottilia lakásán egy szabadegyetemen, bizony isten nem tudtam, hogy melyik az Ottilia. És így tovább. Ezen is elkezdtem vihogni, hogy ezt most biztosan nem fogják nekem elhinni.
Ők is humorosan fogták föl a dolgot?
Nem; őrjöngtek. Ne csinálja már, ne nézzen hülyének bennünket! Nagyon meg voltak sértve.
Durvák voltak?
Nem voltak durvák, semmi csúnyát nem mondtak. Próbáltak például meggyőzni, hogy milyen helytelen, amit csinálok. Az apám emlékével jöttek elő, hogy mit szólna ehhez – amin külön elkezdtem röhögni: pont az apám, akit nem tudom, hány rendőrség vert hülyére a meggyőződéséért? Szóval, megállás nélkül vihogtam, és adtam a csodálkozó libuskát. Mondták, hogy nem szabad ilyesmit csinálni. Milyesmit? A barátaimat nem szabad fogadnom a lakásomban? Ennyit nem szabad. Miért: mennyit szabad? Ez sok. Mihez képest? Ha rendezek egy házibulit… Az nem tartozik ide. Miért: ott is sok ember van, az is zavarhatja a lakókat. Meg van szabva, hogy csak zene mellett jöhet össze ennyi ember? De hát ez törvénybe ütközik. Ott volt a polcon sorban valami törvénytár, és kértem, mutassák már meg, hogy melyik törvénybe is ütközöm én pontosan. Hát ezt most nem tudják megmutatni. Láttam, hogy nincs semmi eszközük, hogy valamit is konkrétan rám bizonyítsanak, hogy bírósági ügy vagy ilyesmi legyen a dologból. Persze, kibaszhatnak velem, mondhatják vagy súghatják a főnökömnek, hogy rúgjon ki, vagy ne adjon fizetésemelést, de hát ez nem érdekelt.
Végül is ez történt?
Érdekes módon nem. Szerintem nem szóltak senkinek. Ugyanis nem sokkal ezután kaptam egy ajánlatot a KSH-ból, hogy menjek oda dolgozni. Már minden el volt intézve, pont én kellettem nekik, már a személyzetissel is tárgyaltam, amikor egyszer csak behívat a KSH párttitkára. Kérdezgetett erről-arról, én pedig megütközve hallgattam, vajon mit akar tőlem; végül kinyögte: megkérték, nézze már meg, hogy megfelelek-e a KSH-ban, mert nem szeretnék, ha még egy aláírót felvennének, mármint egy potenciális aláírót. Ugyanis megtörtént velük az a baleset, hogy ’79-ben vagy ’80-ban volt egy aláírási forduló, és a Juhász Pali felesége, Fülöp Edit, akivel később egy szobába kerültem, aláírt. Szóval, hogy ne vegyenek fel még egy aláírót. De – azt mondja éles elméjűen – végül is nemcsak az írhat alá, akit most veszünk fel, hanem az is, aki már itt van; szóval ő nem gördít akadályokat elém. Tehát a rendőrség, szerintem, ha mondott is valamit a KSH-nak, nem mondott eleget ahhoz, hogy engem ne vegyenek fel. Később, amikor a Munkaügyi Kutató Intézetbe jelentkeztem, már felmerült bennem a gyanú, hogy odaszóltak. Az bizalmi állás volt, minisztériumi kutatóintézet, amihez úgynevezett feddhetetlenségi kellett; gyanítom, hogy akkor akadály volt ez a történet, mert oda érthetetlen módon nem vettek fel.
Szóval, komoly következménye nem lett a dolognak. A kedveteket sem vette el az egésztől? Végül is – ha úgy vesszük – beugrasztottunk valamibe, és volt ez a kellemetlen rendőri hercehurca. Ezt hogyan rendezted el magadban?
Sehogy. Kaland volt. Semmi problémát nem okozott, sőt, tulajdonképpen jó élmény maradt. Egyrészt persze nagy megaláztatás volt, hogy elvisznek a munkahelyedről, olyan emberek közül, akik nem szolidárisak veled ebben az ügyben (igaz, nem is bántottak érte). De alapjában véve az volt az élményem, hogy túljártam az eszükön. Érzelmi győzelemként éltem meg, hogy végigröhögtem az egészet, hogy a komikus oldalán tudtam felfogni a dolgot. Ráadásul még az is történt velem, hogy amikor végül jó későn kiengedtek a Tolnai Lajos utcából…
Jut eszembe: mi lett a gyerekekkel?
Valamikor négy körül, amikor már ötödször mondtam, hogy egy percig sem maradhatok, mert mennem kell a gyerekekért, behozták a Janó aláírt jegyzőkönyvét azzal, hogy őt már kiengedték. Szóval, amikor engem este nyolc óra tájban kiengedtek, és ezen az ismeretlen környéken elindultam valamilyen irányba, végre találtam egy telefonfülkét, és felhívtam a Kis Jancsit; mondtam neki, hogy most jöttem ki. Mire hazaértem, már ő is ott volt; kikérdezett erről az egészről, és nagyon kedves volt. Nekem ez az élményem róla. Azt a kemény, machiavellista figurát, akit mások látnak benne, én nem ismerem; én ezt a nagyon kedves, velem érző, csupa szeretet pasit látom, aki odarohant hozzám, hogy minden módon kifejezze a szolidaritását, az együttérzését. Úgyhogy nekem nagyon kellemes emlékem ez az egész. És végül is tényleg semmi bajunk nem lett belőle. Márciusig mentek szépen tovább az előadások, és nem ez az ügy vetett véget ennek nálunk, hanem az anyósom, Pártos Vera halála, ami bennünket mélyen megrázott, és elsöpörte ezt az egészet.
1. sz. dokumentum
BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS!
III/III-4-b alosztály[9]
ESVÉGH MIKLÓS r. őrnagy elvtárs
III/III-4-a alosztály vezetője
Helyben
További felhasználásra megküldöm bizalmas uton keletkezett információnkat.
„Barátom[10] október 19-én megjelent a III., Főtér 2.-ben lévő Betlen Eörsi-féle lakáson, hogy részt vegyen a repülő egyetem soronkövetkező előadásán. Bár több embertől volt igérete, hogy szólnak neki, ha lesz előadás, valójában annak köszönhette, hogy elmehet, hogy felhivta XXXXXXX és beszélgetésre akarta invitálni estére.
XXXXXXXXX burkoltan közölte, hogy egyetem van, találkozót beszélt meg barátommal a XXXXXXXX 3/4 8-ra és elvitte az előadásra. Barátom szemrehányására közölte, hogy többször próbálta felhivni, de az állomás félrekapcsolt. Égető [Péter] is ezt állitotta utóbb, amikor az előadás után XXXXXXX.
Ha ez igaz is, nem magyarázza, hogy Solt Ottilia és az a volt egyetemi hallgató ismerőse miért nem mondtak erről semmit, akikkel az elmult héten beszélt. A dolgot sulyosbitja, hogy már volt egy előadás, egy hete. Barátom csak annak tudhatja be ezt az információs degradálást, hogy kénytelen volt minden olyan akció elől kitérni, ami legutóbbi hónapokban mozgatta ezt a társaságot. Mig a XXXXXXXX volt észszerü magyarázata, XXXXXXX most a Demszky ügyben[11] ez már kiesett: gyakorlatilag barátom ha nincs is elszigetelve, de már nem az első vonalban informáltak között van.
Az egyetemi előadást Szilágyi Saci [Sándor] vezette be, aki ismertette a bemutatandó Bibó-szalag[12] létrejöttének körülményeit, dióhéjban utalt Bibó pályájára és a három nagyobb szamizdatban ismert Bibó-müre, valamint Bencze Bibó elemzésére.[13] Ezek után kb. másfél órányi történetfilozófiai fejtegetés következett, amelyben Bibó a modern fenomenalizmus [fenomenológia] szellemtörténet és antropológiai idealizmus teljes fegyvertárát, sőt egy adag neotomista okoskodást is felvonultat annak a történelem-matematika[14] tételnek a cáfolatára, ami a lét és tudat és az osztályharc történelmi kategóriájáról szól. Okfejtése eléggé terjedelmes, helyenként szellemes, de viszonylag sok gyenge pontja van. Főleg ugy tud hatni, hogy a filozófiailag meglehetősen müveletlen bölcsészek elhiszik okfejtéseit.
Az előadás után Krassó György emelkedett szólásra és megemlékezett 1956 októberéről. A megemlékezés Illyés Gyula „egy mondat a zsarnokságról” című verséből, 56-os rádió felvételekből állt. Ezt követően Szabó Miklós fejtette ki, mit hagyott örökül 56, és mit ért el? Következtetései meglehetősen borulátóak voltak, viszont ellenpéldaként a lengyeleket hozta fel, akik „rendelkeznek politikai arculattal”.
Ismét Krassó következett: Ismertette azt az ENSZ-hez küldendő memorandumot, ami Pákh Tibor elleni intézkedéseket és represszáliákat tartalmaz,[15] azzal a megjegyzéssel, hogy ez a Helsinki alapokmány szellemének megcsufolása, és pártatlan orvosi vizsgálatot, valamint Pákh szabadonbocsátását és utlevelének visszaadását követeli. Aláirásra szólitotta fel a jelenlévőket, de sokan eloldalogtak. Barátom nem irt alá, Szász és Égető sem. Szász még megjegyzéseket is megengedett magának. Krassó ezek után ismertette, hogyan kisérelte meg a beszélgetést az intézet főorvoshelyettesével és pillanatnyilag mi van Pákh Tiborral? Mindenesetre Nagy András ehhez hozzátette, hogy engedélyezték három főnyi delegációnak, hogy Pákh-ot meglátogassa, ennek tagjai, Krassó, Solt Ottilia és Szilágyi Sándor. Ez látogatási időtől független. Szilágyi holnapra, 21-re az Elmegyógyintézet kertjében csendes demonstrációt javasolt, melynek résztvevői oda mennek és együtt várják be, hogy mi van Pákh-al?
Jövő héten hétfőn egyelőre ugyanitt ujabb előadás, Kis János következik.”
Megjegyzés:
A tmb.[16] jelentését szóban az alábbiakkal egészitette ki:
Az 1981. október 19-én megtartott „repülő egyetemen” általa ismert személyek voltak: Szilágyi Sándor, Kartal Zsuzsa és férje, Krassó György, Szász István, Háy Ágnes, Égető Péter és Bagdi Emőke, Kőszeg Ferenc, Csákó Mihály, Benyó Pál, Matolay Magda, Petri György, Nagy András, Demszky Gábor, Eörsi János, Bethlen [Betlen] Anna, Szabó Miklós, Hlavács Miklós,[17] férfi, kb. 28-30 éves, valahol a Krisztinában vagy környékén lakik, mert hétköznap a Zöldfából visz ebédet. Szakállas, „Tolsztoj-haju” fekete.[18] „Guevara” becenevü, kb. 28 éves férfi, szakállas, fekete, kontyba kötött haja van. Az OSZK-ban vagy a Főv. Szabó Ervin Könyvtárban dolgozik.[19] Kb. 30-40 egyetemista külsejü fiatal.
Az Ideggondozó kertjében tartandó megmozdulást Szilágyi Sándor hirdette, melyhez Krassó György csatlakozott. Láthatóan nem tetszett az ötlet Szász Istvánnak, Benyó Pálnak, Szabó Miklósnak.
– Szász István mondta előző nap este a Kacsa étteremben: Demszky Gábornak van olyan lehetősége, be tudja mérni azt, kit hivtak be a rendőrségre. Valami kapcsolata lehet amivel a valódiságot ellenőrizni tudja. Egy emberről – akit megállapitani nem tudott – már bemérték, hogy valótlant állitott.
– A „repülő egyetem” lakásgondokkal küszködik. A későbbiekben, ha sikerül, több lakásban váltva kivánják az összejöveteleket megtartani.
– Az elhangzott szövegből ugy tünt neki, mintha az 1956-os megemlékezést magnóra vették volna fel, amit Nyugatra kivánnak kiküldeni.
– Jól ismeri az Elmegyógyintézetben lévő körülményeket. Többször előfordult, hogy a betegek a kertben látogatókat támadtak meg. Ennek alapján javasolta, hogy ezt a körülményt felhasználva a csendes tüntetés megzavarása, a megjelentek szétoszlatása lehetséges volna.
Budapest, 1981. október 27.
Jávor Miklós r. őrnagy alosztályvezető
Nytsz: 4/5-833;
K: 1 pld - /kivonat/ Cim
2. sz. dokumentum
BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORUAN TITKOS!
III/III-4-a- alosztály
Jelentés
Vezetői utasitásra 1981. október 21. és 22-én meghallgatásokat folytattunk le az 1981. X. 19-i „repülő egyetemen” elhangzottakkal kapcsolatban.
A meghallgatások célja volt, hogy adatokat szerezzünk be a „repülő egyetem” október 19-i előadásán az 1956-os ellenforradalom 25. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre vonatkozóan. Ezáltal az ily módon birtokunkba jutó információk, valamint operativ uton keletkezett adatok mérlegelése alapján döntsünk arról, hogy a megemlékezés közremüködői – Krassó György, Szabó Miklós és Petri György – ellen eljárást kezdeményezzünk. El kivántuk érni továbbá, hogy a „repülőegyetemen” részt vevő személyek körében zavar támadjon, az eddig meglévő „sérthetetlenségükbe” vetett hitük meginogjon, s igy intézkedéseink a jövőre nézve preventiv, visszatartó hatást gyakoroljanak rájuk.
A fenti célok érdekében az összejövetelen megjelent személyek közül október 21-én 5 főt – dr. Benyó Pál, Jávor István, Égető Péter, Koszoru Lajos és Szász István – október 22-én pedig ujabb 5 főt – Eörsi János, Betlen Anna, Nagy Ilona, dr. Csákó Mihály és Kőszeg Ferenc – hallgattunk meg a BRFK Állambiztonsági Vizsgálati Alosztályán.
A meghallgatott személyek közül Jávor István és Nagy Ilona tagadta, hogy részt vett volna a „megemlékezésen”. Kőszeg Ferenc és Csákó Mihály elismerte a részvételt, de semmi érdemlegeset nem voltak hajlandók jegyzőkönyvbe mondani. A többiek a ténylegesen megtörtént eseményekről hajlandók voltak beszélni. Az általuk elmondottak azonban csupán a vitathatatlan alaptényekre vonatkoztak, a pontos részletekre „nem emlékezett” egyikük sem, illetve csak arra, hogy Krassó hangmontázst játszott be korabeli rádióadásokból és felolvasta Illyés Gyula versét, mert tudták, ennek beismerésével nem árthatnak neki. Szabó Miklós és Petri György szerepléséről szintén csak általánosságban beszéltek. Az összejövetelen részt vevő barátaik, ismerőseik nevét egyik meghallgatott személy sem volt hajlandó megnevezni.
Sebes Katalin idézésünkre megtagadta a megjelenést, majd később a BRFK Vizsgálati Alosztályán tiltakozott az őt ért „rendőri zaklatás” miatt.
Az elsődleges ellenzéki reflexiók szerint az intézkedésekből az látszik, „csak kellemetlenkedni akart a rendőrség”. Furcsának találták viszont, hogy „Szilágyira nem is igyekeztek adatokat gyüjteni”, és az összejövetelen szereplő előadók – Krassó György, Szabó Miklós és Petri György – meghallgatására nem került sor.
Bence György az ellenzék egyik vezéralakja is kiváncsi arra, hogy a hatóságok továbblépnek-e a tulajdonképpeni szereplők felé, de reméli, nem megy tul az ügy az eddigi kereteken, „bár a még ezelőtti keretek sokkal kellemesebbek voltak”. Attól tart, hogy a lakásgazdák megijednek most egy kicsit, s a jövőben még nehezebb lesz alkalmas lakást találni.
Nagy András – a SZETA egyik vezetője – szerint „nem lehet tudni, hogy ügy van, vagy csak prevenció az egész.”
Kőszeg Ferenc ugy gondolja, „nem akarnak többet, mint a multkori – „Szamizdat Irodával” kapcsolatos – akció során, s valahogy ugy is fogják lezárni”.[20]
Általános megitélés szerint október 23-a miatt volt ez a hatósági akció, hogy az ellenzék lássa, a rendőrség dolgozik és nem ajánlatos komoly akciót szervezni az évforduló kapcsán. Ezt a nézetet látják igazoltnak azzal is, hogy a „repülő egyetem” általában nem érdekelte a meghallgatókat, csak a hétfői „különmüsor”. A meghallgatások hirének hatására többen – igy pl. Bence György, Szilágyi Sándor, Krassó György, Kenedi János és Petri György – számitottak arra, hogy őket is beidézik a rendőrségre.
Az akcióval kapcsolatos információkat értékelve megállapitható, mivel az ellenzéki személyek körében elterjedt intézkedéseink hire, igy az ügyben további hasonló formában történő meghallgatásoknak nincs értelme. Az érintett személyek informálták egymást az eseményekről, és tudják, a rendőrségnek joga van meghallgatásokat folytatni, de nekik is jogukban áll megtagadni a jegyzőkönyvi vallomást.
A meghallgatási jegyzőkönyvekben szereplő adatok alapján nincs jogi lehetőség az előadók elleni eljárás inditására, részben a terhelő adatok hiányában, illetve azért, mivel az később egy esetleges eljárás folyamán nem használható fel.
Eljárás kezdeményezése esetén a bizonyitási nehézségeken tul számolni kell azzal is, hogy az ellenséges nyugati hirközlőszervek és sajtóorgánumok fokozzák a hazánk elleni propagandakampányt. Adataink szerint ugyanis az ellenzéki személyek a „Szamizdat Irodával” kapcsolatos intézkedéseink óta azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy kiépitsenek egy olyan állandóan élő, szervezett információs láncot nyugati hirügynökségek és kapcsolataik felé, mely lehetővé teszi számukra az őket ért esetleges „retorziókról” szóló hirek azonnali továbbitását. Ez véleményük szerint biztonságot, védelmet nyujt nekik, mivel a nyugati közvélemény kiáll mellettük, s megakadályozza a hivatalos szervek „tulkapásait”. Elképzelésük megvalósitását mostani intézkedéseink hatására erőteljesebben szorgalmazzák.
A keletkezett adatok összegzése alapján megállapitható, intézkedéseink alapvetően elérték a kitüzött célt. A meghallgatások bizonyos zavart okoztak az ellenzék körében, s a visszatartó hatás is megmutatkozott. Erre utal az is, hogy az 1956-os ellenforradalom évfordulójával kapcsolatban más komolyabb rendezvényekre nem került sor, illetve csak igen csekély részvétel mellett. /Pl. Bibó sirjának koszoruzásán kb. 10-en vettek részt.[21]/
Ugyanakkor várható, hogy a „repülőegyetemi” előadások rendszeresen folytatódnak a jövőben is. Ezt látszik igazolni legfrissebb információnk, mely szerint 1981. X. 26-án a Budapest, III., Fő tér 2. szám alatt Eörsi János és Betlen Anna lakásán ismét előadásra került sor, melyet Kis János tartott. Az összejövetelen kb. 80-an voltak. A meghallgatásokkal csak egy bejelentés szintjén foglalkoztak.
Adataink szerint az előzetes terveknek megfelelően kéthetente Bibó kazettákat hallgatnak, a közbeeső hétfőkön pedig Kis János folytatja az elmult „szemeszterben” megkezdett szovjetológiával foglalkozó előadássorozatát.
A szervezők régóta tartó lakásproblémája javult, ugyanis dr. Ungár Anna orvos felajánlotta lakását előadások tartására.
A fentiek alapján célszerünek látszik a jövőbeni előadások összkörülményeinek függvényében esetenként hasonló zavaró, bomlasztó jellegü akciók kezdeményezése. Ennek sikeres végrehajtása érdekében szükségesnek tartjuk:
– Az előadások hallgatóságáról meglévő adataink pontositását, illetve kiegészitését, különös tekintettel az ellenzék perifériáján mozgó személyekre, akiktől adott esetben érdemleges vallomást várhatunk a „repülő egyetemre” vonatkozóan. A résztvevők feltérképezését és dokumentálását egyrészt az operativ figyelés bevonásával, másrészt egy nyilt közbiztonsági ellenőrzés legendájával kivánjuk biztositani. A közbiztonsági ellenőrzés során az intézkedő egyenruhás rendőrök igazoltatnák a „repülőegyetemről” távozó hallgatóságot az összejövetel helyszinének közelében.
– Az ily módon birtokunkba jutó adatok rendszerezése után lehetőség nyilik a kevésbé ismert személyekkel kapcsolatos aktiv intézkedésekre, melyek a csoportról történő leválasztásukat elősegithetik. Ennek keretében nevelő jellegü beszélgetések folytatására, munkahelyi vezetők tájékoztatására, esetleg operativ célra történő felhasználásukra[22] kerülhet sor.
– Szükségesnek látszik az előadások uj szinhelyéül szolgáló lakás tulajdonosának – dr. Ungár Anna – munkahelyi vezetői felé – Pest megyei Tanács Tüdőgyógyintézete és Tüdőgondozó Intézete – történő szignalizálás,[23] melyben kérjük, hogy folytassanak beszélgetést Ungárral. Ennek során hivják fel a figyelmét a „repülő egyetem” müködésének politikailag káros voltára, társadalmi veszélyességére és szólitsák fel, ne adja oda lakását ilyen jellegü összejövetelek megrendezésére.
Budapest, 1981. október 28.
Dr. Izsó Attila r. hdgy.
Nytsz.: 4/4-1785/81; K: 4 pld.; 1 pld. Felterjesztve; 1 okd 11-OD-4884.; 1 pld. Táj. alo.; 1 pld. Táj. ti.; Készitette: IA/KM
3. sz. dokumentum
BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORUAN TITKOS!
III/III-4-a alosztály
Tárgy: A „repülő egyetemmel” kapcsolatos közbiztonsági ellenőrzőakció végrehajtására
JAVASLAT
Jóváhagyott javaslat alapján a „repülő egyetem” müködésének zavarása, a résztvevők feltérképezése, illetve dokumentálása érdekében egy nyilt rendőri, közbiztonsági ellenőrző akciót tervezünk végrehajtani, az alábbiak szerint:
Az akció meginditására a BM III/1. osztállyal és a III. kerületi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályával történt előzetes konzultáció alapján egy valódi vagy fiktiv állampolgári bejelentés alapján kerülne sor. A bejelentés az összejövetelek helyszinét – Budapest, III., Fő tér 2. I. 8. sz. lakás – biztositó Eörsi János lakókörnyezetéből származna.
A bejelentő személy felhivja a rendőrség figyelmét arra, hogy kéthetente hétfő esténként rendszeresen nagyobb létszámu, „rossz külsejü” személyekből álló csoport megy be a Fő tér 2. sz. első emeletén lévő egyik lakásba, s ezek a személyek megjelenésüknél fogva félelmet ébresztenek benne, illetve környezetében. Valószinünek tartja, hogy „rosszban sántikálnak” és kéri a kerületi rendőrkapitányság vezetőjét, hogy vizsgáltassa ki a dolgot.
Az akció végrehajtására a bejelentés alapján a Budapest, III., Fő tér 2. I. 8. szám alatti lakásban az operativ helyzet függvényében a tavaszi „szemeszter” elején egyik hétfőeste kerül sor.
Az intézkedést a kerületi rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályán beosztott egyenruhás rendőrök hajtják végre. A rendőröket az akciót megelőzően eligazitjuk. Nyomatékosan felhivjuk figyelmüket a szabályos és kulturált intézkedésre, miután feltehető, hogy a jelenlévők a rendőröket provokálni próbálják, illetve megjegyzéseket tesznek rájuk.
Az előadás helyszinére először két egyenruhás rendőr megy ki, ahol a háziak várható kérdésére a legendának megfelelően közlik az állampolgári bejelentés tényét, s hogy azt jöttek ellenőrizni, majd felszólitják a jelenlévőket személyazonosságuk igazolására. Miután „meglepődnek” a nagy létszámú társaság láttán rádión erősitést kérnek, hogy gyorsabban menjen az igazoltatás. A kérésre felmegy a lakásba további négy – addig a közelben várakozó – egyenruhás rendőr, majd közösen folytatják az adatok ellenőrzését és irásban történő rögzitését. Ezzel az akció körülményeit kivánjuk élethüvé tenni, s ezáltal a legendát erősiteni.
Valószinü, hogy az összejövetelen résztvevők közül többeknél nem lesz személyazonossági igazolvány, esetleg néhány személynek nem lesz bejegyzett munkahelye. Ezeket a személyeket a rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően előállitják a kerületi kapitányságra adataik tisztázása céljából.
Négy óra elteltével elengedik őket azzal, hogy a szabálysértési törvény rendelkezései alapján eljárást fognak kezdeményezni ellenük.
Az akciót megelőzően a várható konzekvenciákra tekintettel differenciáltan, egyenként megvizsgáljuk az előadásokra rendszeresen feljáró hálózati személyek[24] pozicióját, s ennek eredményeként megfelelően eligazitjuk őket, illetve ahol szükséges intézkedünk arra, hogy az akció napján ne menjenek el az előadásra.
A hallgatóság intézkedéseink utáni reagálásának lemérése érdekében az akcióval egyidőben 3/e „labda” operativ technikai rendszabályt[25] tervezünk alkalmazni.
A közbiztonsági ellenőrzés során birtokunkba jutó adatok rendszerezése után lehetőség nyilik a „repülőegyetem” müködésének további zavarására, bomlasztására. Ezt elsősorban további aktiv intézkedésekkel, nevelő jellegü beszélgetések folytatásával és a munkahellyel rendelkező hallgatók munkahelyi vezetőik felé történő szignalizációval kivánjuk megvalósitani.
Az akciót követően – bővebb információk alapján – hálózati pozicióink további erősitését tervezzük.
A fentiek alapján kérem a javaslatban foglaltak végrehajtását engedélyezni.[26]
Budapest, 1981. december 29.
Dr. Izsó Attila r. hdgy.
Nytsz.: 4/4-2036/81.; K: 1 pld. 11-OD-4884.;
Készitette: IA/KM
Jegyzetek
[1] A Kis János előadás-sorozatát váltó hetekben Solt Ottilia és Nagy András Komjádi u. 3. alatti lakásán Hegedüs András tartott előadásokat a kelet-európai hatalmi-bürokratikus rendszerekről.
[2] Betlen Oszkár 1956-ig a Szabad Nép főszerkesztő-helyettese volt, majd 1969-ben bekövetkezett haláláig a Párttörténeti Intézet tudományos főmunkatársa, Panni édesanyja pedig az említett időszakban a Népmuvelési Intézet előadója.
[3] 1981. október 19-én.
[4] 1984 novemberében – lásd: Beszélő Összkiadás I., 749–752. o.
[5] A beszélgetés során elsiklottam fölötte, de ez az írás nem jelenhetett meg a Beszélőben, hiszen ennek első száma csak később, 1981. december 13. körül látott napvilágot. Amikor ezt utólag próbáltam tisztázni Pannival, azt mondta: egészen biztos, hogy a szóban forgó esemény előtt olvasta a röplapot – aminek viszont lapzártáig nem akadtam a nyomára.
[6] Nem véletlenül: a „meghallgatás” intézményét ugyanis nem ismerte a magyar eljárási törvény; ezt a szervek maguk kreálták, hasonlóan az „elszámoltatás” gyakorlatához. Mindkettőt olyan esetekben alkalmazták, amikor – jogi értelemben – nem volt megállapítható alapos gyanú valamely buncselekmény elkövetésére. A meghallgatás tehát nem volt sem tanúkihallgatás, sem gyanúsítottkénti kihallgatás, nem lévén folyamatban semmiféle ügy. A szervek egyébként – amint azt a 2. sz. dokumentum is bizonyítja – tökéletesen tisztában voltak vele, hogy a „meghallgatás” jogon kívüli, törvénytelen eszköz.
[7] A BRFK Állambiztonsági Vizsgálati Alosztálya.
[8] Pető Iván akkori felesége.
[9] A BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökségén a III/III-4-b alosztály feladata volt a szektásokkal, trockistákkal, álbaloldaliakkal, a III/III-4-a alosztályé pedig a radikális ellenzékiekkel szembeni elhárítás.
[10] Ez maga a jelentést író spicli; valami miatt ezt a formulát használták a jelentéseikben.
[11] Az ügy Demszky Gábor emlékei szerint az volt, hogy leállították a kocsiját, átkutatták, és elkobozták tőle a nyomdai sokszorosítás kellékeit.
[12] Az 1971–72 fordulóján hangszalagon rögzített Az európai társadalomfejlődés értelméről címu előadásról van szó.
[13] Nem világos, hogy mely Bibó-muvekre utal a szerző. A hivatkozott elemzés pontosan: Bence György–Kis János: Határolt forradalom, megszorított többpártrendszer, feltételes szuverenitás; a Bibó Emlékkönyvben jelent meg.
[14] Helyesen: történelmi materialista.
[15] Dr. Pákh Tibort elmegyógyintézetbe zárták és kényszergyógykezelték, miután az Egyetemi templomban éhségsztrájkkal (az ő szavaival: tiltakozó böjttel) tiltakozott az ellen, hogy útlevelét elkobozták a komáromi határátkelőnél, mert Lengyelországba akart utazni. Vö. Beszélő Összkiadás I., 80–83. o.
[16] Társadalmi megbízott: aki önként, világnézeti meggyőződésből tett jelentést a szerveknek.
[17] Valószínuleg (félrehallásból eredő) elírás, Grawátsch Péter helyett.
[18] Nem sikerült azonosítani.
[19] Farkas János, az OSZK-ban volt raktáros.
[20] Rendőrhatósági figyelmeztetéssel vagy megrovással. Vö. Beszélő Összkiadás I., 51. o.
[21] A Szent-Iványi István körüli egyetemista-baráti társaság; a résztvevők (hármójuk emlékei szerint): Geréby György, Király Edit, Kovács András, Márton László, Mohay Tamás, Moksony Ferenc, Róna-Tass Ágnes, Szent-Iványi Ilona és Szent-Iványi István. Miután elénekelték a Himnuszt, s elindultak haza, elmenőben még látták, hogy két temetőőrruhás egyén elviszi a sírról a koszorút.
[22] Beszervezésükre.
[23] Értsd: írnak egy levelet.
[24] Besúgók.
[25] Lehallgató készüléket.
[26] A tervezett akcióra végül nem került sor.