Szilágyi Sándor: Megáll az idő…

Sokak szerint a Fotóművészeti Szakmai Kollégium eddigi legnagyobb teljesítménye, hogy egyáltalán létezik. Egy nagyobb kosárból csak egy-két zsömle vagy tán csak morzsa jutna a fotónak; így, hogy neki is külön kosárkája van, egy egész kis cipó. Az önálló fotókollégium létrehozása nyilván annak a puszta ténynek köszönhető, hogy létezik a Magyar Fotóművészek Szövetsége. S a kollégiumnak ugyanaz a baja, mint a Szövetségnek: a neve. Pontosabban az, hogy az elnevezés mögött egy vaskos hazugság lapul.

• Tovább

Szilágyi Sándor: Fotográfiai látásmódok

Írásom előző részében annak elvi tisztázása után, hogy mi a fotóművészet, s hogy hol van a helye a különböző fotográfiai képhasználatok között (emlékeztetőül: fotóművészet az, ami nem alkalmazott, de nem is amatőr fotográfia), röviden vázoltam azt a folyamatot, ahogyan a piktorializmussal (1886–1917) megszületett az önálló fotóművészeti kiállítás intézménye, illetve az olyan műalkotás, melyet fotográfiai (optikai és kémiai) eszközökkel hoznak létre.

• Tovább

Szilágyi Sándor: Turay Balázs pszeudopanorámái

Turay Balázs a mai fotográfia azon markáns irányzatához kötődik, mely a régi, XIX. századi kézműves technikák fölelevenítésében látja a fotóművészet jövőjét – teljes joggal. Könnyen belátható ugyanis, hogy a digitális technika elterjedése az emlékképgyártásban, az alkalmazott fotográfiában és a művészi alkalmazásokban (a multimédia, illetve a komputergrafika műfajaiban) megszabadítja a hagyományos, kémiai alapú fotográfiát számos feladattól, s így megadja neki az esélyt, hogy immár tisztán művészi médium lehessen.

• Tovább

Szilágyi Sándor: A magyar paradoxon

Kis ország, ám fotós nagyhatalom vagyunk, hiszen Kertész, Brassai, Moholy-Nagy, Kepes György, Robert Capa, Stefan Lorant, Martin Munkacsi, Lucien Hervé és még jó néhány magyar neve nem hiányozhat az egyetemes fotótörténetből, s ez bőven ad okot a nemzeti büszkeségre. Ámbár pontosabb, ha inkább magyar származású alkotókról beszélünk, hiszen az életművüket nem itthon alkották meg.

• Tovább

Szilágyi Sándor: Nesze neked, Photoshop!

Drégely Imre talán a legjátékosabb kedvű, leginkább „agyas” fotóművészünk, képei mégsem öncélú formajátékok. Gegjei mögött nagyon is komoly kérdések húzódnak meg, melyekkel a fotográfia mint kommunikációs médium természetét próbálja körüljárni. A bohócálarc mögött filozófus rejtezik.

Külön pikantériája a dolognak, hogy vizuális kísérletei során, melyeket immár bő másfél évtizede folytat, egy pillanatra sem hagyta el a hagyományos fotográfia kereteit.

• Tovább

Szilágyi Sándor: Meghatározások

E lap hasábjain kizárólag a képzőművészet igényével föllépő autonóm fotográfia, magyarán a fotóművészet kérdéseivel kívánok foglalkozni. Azt tekintem fotóművészetnek, aminek médiuma a fotóműtárgy: a kiállításra és műtárgyeladásra szánt, a szerző által készített (vagy általa jóváhagyott) fénykép.

• Tovább

Szilágyi Sándor: Fotómágia

Kerekes Gábor különös dolgot művel a fotográfia műfajában: nem történeteket mesél el, mint mások, nem drámai helyzeteket idéz meg, nem is az érzéseiről és hangulatairól számol be, hanem filozofál. Lételméleti vizsgálódásokat folytat, s az emberi megismerés határait feszegeti. Helyünket keresi a világegyetemben. Az emberi érzékszervek – különösen a tájékozódást elősegítő szervek: a szem, a fül, az agy – sajátosságait kutatja. De legfőképp a tudomány és a művészet összefüggéseit boncolgatja.

Mintha csak a hajdanvolt egységet próbálná újrateremteni, mely a XIX.

• Tovább

Szilágyi Sándor: Kártya az asztalon

Lassan fél éve írok a Beszélőbe a fotográfiáról: ideje kiteregetnem a lapjaimat. Miért és mióta foglalkoztat a fotográfia, milyen fotográfia az, ami foglalkoztat, milyen olvasmányokat tudok ajánlani az egyes témakörökhöz, és így tovább. Nem árt legalább utólag tisztázni az alapfogalmakat, amelyekben a fotóról gondolkodom, s közben meghatározni a beszédhelyzetemet. Kezdjük ez utóbbival!

Miért és mióta foglalkoztat a fotográfia? Nem túl régóta: csupán tíz éve. Életem első fényképezőgépét 1991-ben vásároltam Washingtonban.

• Tovább

Szilágyi Sándor: Lenke és Kertész

Szilágyi Lenke csupán névrokonom, így nyugodt szívvel mondhatom: valami különös tehetségű fotográfussal áldotta meg vele a sors a magyar fotográfiát. Olyasmit tud, amit csak nagyon kevesen: egyéni, senki mással össze nem téveszthető stílust alakított ki magának.

• Tovább

Szilágyi Sándor: Hiperfókusz

„Egy átlagos fotográfiai pillanat expozíció hossza
1/125 másodperc. Ez az album129 képből áll.
Majdnem pontosan egy másodpercet rögzít
egy város életének időfolyamából.
Egyetlen nézőpontból – a valaha itt jártaké közül.”





Így hangzik a mottója Gulyás Miklós 1 másodperc – budapesti fényképek című albumának, amely az Új Mandátum Könyvkiadó gondozásában nemrégiben jelent meg.

• Tovább