Ki kezdeményezte?
Forgács Pál, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke javasolta a SZOT utolsó (s egyben az MSZOSZ alakuló) kongresszusán: hozzák létre a szakszervezeti kerekasztalt, egyeztessék a munkavállalói érdekképviseletek álláspontját a kormány és a munkaadók képviselőivel folytatandó tárgyalásokon. A kerekasztal feladata lett volna az is, hogy tisztázzák: mi legyen a szakszervezeti közös vagyon sorsa.
– Mit vár az erdélyi magyarság az új magyar parlamenttől?
Szőcs Géza: Azt hiszem, az elmúlt évek világossá tették, hogy felelős magyar politikai erő nem kormányozhat többé Budapesten annak figyelmen kívül hagyásával, hogy létezik egy kétmilliót meghaladó magyar kisebbség a Kárpát-medencében, Magyarországtól keletre, vagyis Erdélyben. Eddig a felismerésig már a leköszönő kormány is eljutott. Hogy mit várnak odaát, Erdélyben az új magyar kormánytól?
Belgrád, Badacsony, Budapest
1956. október 23-a átmeneti helyzetben ért nemcsak engem, hanem a Nagy Imre közvetlen köréhez tartozó többi barátomat is. Nyilvánvaló volt, hogy Rákosi bukása után a politikai légkör megváltozik: az ’55. márciusi és áprilisi határozatokkal
A verseidet olvasva föltűnt nekem valami: gyakran használsz olyan metaforákat és vershelyzeteket, amelyekben repülésről, ejtőernyőzésről esik szó. Van ennek valami életrajzi alapja?
Hogyne. Romániában még léteznek belső légivonalak, úgyhogy én már gyerekkoromtól kezdve rengeteget utaztam repülőn. Óriási és fölszabadító élmény számomra a repülés, egy új dimenzió átélése (meghódításnak azért nem mondanám).
Az ’56-os magyar forradalomra mondták egykor: a Suhancok forradalma. A jelző arra figyelmeztet, hogy ez a forradalom mindenekelőtt a fiataloké volt. Fiatal írók, újságírók takarították el az ideológiai akadályokat előle, egyetemista fiatalok hirdették meg 23-ára a lengyelekkel való szolidaritás békés tüntetését, s diákok foglalták pontokba: mit kíván a magyar nemzet. Őhozzájuk csatlakoztak, az ő szavukra bátorodtak fel a szintén fiatal – nagyon fiatal: többnyire tinédzser éveik középső harmadát taposó – munkások.
Donáth Ferenc emlékének
Hát reálisan köll gondolkodni!
1920-ban születtem Csurgón, Somogyban. Egyetlen gyerek voltam; szüleim mezőgazdasággal foglalkoztak – olyan huszonöt hektár földjük lehetett, parasztok voltak. Én mezőgazdásznak készültem: a négy gimnázium után mezőgazdasági szakiskolát végeztem – de nem akartam bevonulni katonának, és hát jelentkeztem a vasútra. Pályamester szerettem volna lenni, de közbejött a háború. Nem mentettek föl, mégis sikerült egy évvel később bevonulnom, mint a korosztályom, mert a vasúton voltam.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kitörő lelkesedéssel olvastam Átutazó cikkét. De örülök neki, hogy megjelent, mert olyasmiről szól, ami régóta beszédtéma a – hogy is fejezzem ki magam – Beszélő (meg a Hírmondó meg a többi) olvasóinak körében. Mit jelent ellenzékinek lenni? Megéri-e a nyílt ellenzékiséggel járó kellemetlenségeket a... mi is? A tiszta lelkiismeret? De nem hatékonyabb-e ugyanazt az ügyet „belül”, a hivatalos keretek feszegetésével képviselni? S nincs-e valami feltűnési viszketegség ebben az egész ellenzékieskedésben?
Tűnjenek Nérók és pápák, hódító hold, jatagán
Haynau jégpupillái, tű az ujjakban, fejek
melyek a kíntól életre-halálra biccentenek.
Nagy László: A vasárnap gyönyöre
Cs. Szabó Lászlótól származik az anekdota: Szász Bélával teázott a BBC büféjében; egy pillanatra megszakította a társalgást:
– Bocsáss meg, elugrom, hozok még egy ilyen Danish Pastryt.
Visszatérve folytatta a gondolatmenetét, ám Szász Béla kisvártatva közbevágott:
– Te Laci, ez nem Danish Pastry.
– Gondolod? – méregette a süteményt Cs.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 36 hét
8 év 9 hét
8 év 13 hét
8 év 13 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét