Skip to main content

AZ OÉT és a munkavállalók

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ki kezdeményezte?

Forgács Pál, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke javasolta a SZOT utolsó (s egyben az MSZOSZ alakuló) kongresszusán: hozzák létre a szakszervezeti kerekasztalt, egyeztessék a munkavállalói érdekképviseletek álláspontját a kormány és a munkaadók képviselőivel folytatandó tárgyalásokon. A kerekasztal feladata lett volna az is, hogy tisztázzák: mi legyen a szakszervezeti közös vagyon sorsa. S mindennek alapfeltétele, hogy biztosítsák a független szakszervezetek, a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség és a munkástanácsok működésének minimális föltételeit.

Mint tudjuk, ez utóbbi nem történt meg. A Liga, a Szolidaritás és a Munkástanácsok Országos Szövetsége mindmáig méltatlan, nyomorúságos körülmények közt kénytelen végezni a munkáját.

Ennek ellenére úgy döntöttek: félreteszik sérelmeiket, s részt vesznek a múlt hét csütörtökre összehívott Szakszervezeti Kerekasztal alakuló ülésén. Előtte azonban a három független érdekvédelmi szövetség vezetői egyeztették álláspontjukat.

Elveinket nem adjuk fel

Az elmúlt hét keddjén a Liga Mártírok útjai „székházában” (egy zajos, hetven négyzetméteres albérletben) ültek össze a Liga, a Szolidaritás és a MOSZ elnökei és elnökhelyettesei. Megállapodtak abban, hogy mind a kerekasztal, mind az OÉT tárgyalásain közösen képviselik az alábbi elveket:

– a rendszerváltásnak ki kell terjednie a munkahelyekre is;

– a konfliktusokat, ha lehet, meg kell előzni (erre szolgálna a létrehozandó Országos Konfliktuskezelő Hálózat);

– egy-egy konfliktust, ha már megelőzni nem lehetett, azon a szinten kell megoldani, ahol keletkezett;

– az OÉT a legátfogóbb érdekegyeztető fórum, melyen a kormány, valamint a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek képviselői egyeztetik elképzeléseiket, a szociális partnerség jegyében;

– érvényt kell szerezni a munkavállalók szervezkedési szabadságának és esélyegyenlőségének.

A megállapodás aláírói nem kis erőt képviselnek, ha figyelembe vesszük: valódi, alulról építkező érdekvédelmi szervezetekről van szó. Tagságuk önként csatlakozott a kezdeményezőkhöz, s vezetőiket demokratikusan választották meg. Mindez, ugyebár, nem mondható el a SZOT-utód MSZOSZ-ről, s még a hozzá nem csatlakozott, úgynevezett autonóm szakszervezetekről is csak erős megszorításokkal. Saját adataik szerint a Liga 66 független szakszervezetet, mintegy 100 ezer munkavállalót; a Szolidaritás 59 alapszervezetet, 25 ezer munkást; a MOSZ pedig 300 munkástanácsot, 300 ezer munkást képvisel.

Kerekasztal: mi lett volna, ha…

Talán emlékeznek még a pesti viccre: Kohn bácsi valamikor ’56 decemberében áll az Üllői út és Körút sarkán, nézi a szétlőtt házakat, s csöndben maga elé mormogja: Úristen, mi lett volna itt, ha nem mint barátok jönnek…

A viccet a július 26-ára összehívott Szakszervezeti Kerekasztal délelőtti vitája juttatta eszembe. Történt ugyanis, hogy a magas tárgyalófelek vagy két órán át vitatták az ügyrendet. Az indulatok akörül szikráztak föl, hogy ki állja a megbeszélések költségeit. Az eredeti (mellesleg: előzetesen egyeztetett) javaslat szerint „a tárgyalásokkal összefüggő kiadásokat a közös szakszervezeti vagyon terhére, a vagyon mindenkori kezelője fedezi”. Ezt azonban Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke nehezményezte, mondván, nekik csupa ráfizetés ez a közös vagyon. Azzal az ötlettel állt elő: adjanak el egy kisebb székházat a közös szakszervezeti vagyonból, s ebből fedezzék a kiadásokat.

Forgács Pál élesen visszautasította az ismerős ötletet; Vass István a Szolidaritás, Bajcsay Sándor a Munkástanácsok nevében úgyszintén.

Végül kompromisszum született: a szakszervezetek közös alapot hoznak létre a kerekasztal költségeinek fedezésére. Ezzel sikerült elejét venni, hogy mindjárt a kezdet kezdetén fölboruljon az elég nehezen összetákolt Szakszervezeti Kerekasztal. Melynek részvevői egyébként előzetesen megállapodtak: a vagyoni kérdéseket nem feszegetik.

Ekkor tűnődtem el: mi lett volna itt, ha nem állapodnak meg…

A legnagyobb egyetértésben

De ez végül is csak apró közjáték volt a kerekasztal alakuló ülésén. A vendéglátó Vegyipari Dolgozók (autonóm) Szakszervezeti Szövetségének főtitkára, az ülés levezető elnöke, Főcze Lajos már valamikor három óra tájban bejelenthette: hat kérdésben egyetértés született a részvevők közt. De lássuk előbb, kik is azok, akik a legnagyobb egyetértésben tanácskoztak:

– a néhai SZOT-hoz tartozó, ám az MSZOSZ-hoz nem csatlakozott autonóm szakszervezetek;
– az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség;
– a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája;
– a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége;
– a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a
– Szolidaritás Szakszervezetei Munkásszövetség.

S hogy miben értettek egyet?

Mindenekelőtt abban, hogy az OÉT gazdasági, szociális és munkaügyi érdekegyeztetésre szolgáló, makroszintű fórum, melynek az a célja, hogy a gazdasági rendszerváltás minél kevesebb konfliktussal járjon.

Egyetértettek a munkavállalói érdekképviseletek vezetői abban is, hogy a Magyar Köztársaságnak ratifikálnia kell a nemzetközi konvenciókat, köztük a legfontosabbat: az Európai Szociális Chartát. Továbbá: az érdekegyeztetés fórumait törvényes védelem illeti meg. A legmagasabb fórum az Országos Érdekegyeztető Tanács, melynek munkabizottságai komplex, átfogó munkát végeznek. Ez szakítást jelentene az eddigi gyakorlattal, amit jól érzékeltet, hogy a kerekasztal részvevői azt javasolják: a bérkérdésekkel foglalkozó bizottság nevét „jövedelempolitika" bizottságra változtassák; magyarán: a bér-, ár- és adópolitikai kérdések egymástól elszakíthatatlanok.

Megegyeztek továbbá, hogy a kerekasztal mind a hét szervezete küld egy-egy képviselőt az OÉT-re. (Az eredeti terv szerint csak öt fővel képviseltették volna magukat a munkavállalók.) Valamint: az érdekegyeztetés során a költségvetési és önkormányzati dolgozók ügyeit különítsék el. A javaslattevő Vadász János a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma nevében ezt azzal indokolta, hogy az itt dolgozó 1 200 000 ember érdekei alapvetően mások, mint a verseny- vagy szolgáltatási szférában dolgozóké.

Bruszt László a Liga nevében azt javasolta: vegyenek mindehhez hozzá még egy pontot, nevezetesen, hogy az OÉT ülései a sajtó számára nyilvánosak.

Bruszt-bomba

A délután második felében az OÉT szerdai napirendjéről alakították ki közös álláspontjukat a felek. Megállapodtak abban, hogy 5700 Ft legyen a minimálbér, amit egy éven belül meg kellene adnia a kormányzatnak. A kiegészítések legyenek adómentesek, s a minimálbéreket indexálják.

Javasolni fogják a már említett Konfliktuskezelő Hálózat fölállítását is. Dávid János szociológus, a Liga Jószolgálati és Jogsegély Bizottságának vezetője elmondotta: ennek feladata a gyárak, üzemek rejtett tartalékainak átvilágítása, munkaalkalom-teremtő beruházások telepítése, átképzési program és más efféle, a munkanélküliséget megelőző közös gondolkodás lesz majd. Költségeit a kormány állja.

Sürgették a jelenlevők az érdekegyeztetési törvény megalkotását. Nagy Sándor kifejtette: ennek elkészültéig megtenné egy érdekegyeztetési kódex is.

Ekkor helyezte el Bruszt László a bombát. Bejelentette ugyanis, hogy arra kérik a kormányt, maga terjessze be a szakszervezetek működését alapvetően érintő – képviselői indítványként már beterjesztett – törvényjavaslatokat az üdültetésről, a szakszervezeti díjak levonásáról s a SZOT-utód szakszervezetek elszámoltatásáról.

Az érintettek, némi fogcsikorgatás után, ezt tudomásul vették.

A bomba tehát nem robbant.

Úgy látszik, a szakszervezeti egység (a munkavállalókkal és a kormánnyal szemben) előrébb való a belső vitáknál.

De a bomba tovább ketyeg.











































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon