Skip to main content

Aki árt mond, mondjon bért is?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Némi túlzással azt mondanám: Rabár Ferenc pénzügyminiszter kisebb szenzációval szolgált az OÉT ülésén. Bejelentette ugyanis, hogy a kormány január 1-jével bevezeti a teljes piacgazdaságot. A tervek szerint az átfogó, komplex intézkedéscsomag a hazai ár-, bér-, vám- és adóviszonyokat hozzáillesztené az európai normákhoz.

Ami egyebek mellett azt jelentené, hogy a magyar munkabérek jelentősen megemelkednének. Hiszen – a pénzügyminiszter elmondása szerint – a bérekbe visszaépítenék például a lakáshoz jutás költségeit. Lévén, hogy eddig elvonták ugyan, ám egyre kevesebb állami lakás épül.

A bejelentésre nem nagyon reagáltak a jelenlévők, s a sajtó sem igen foglalkozott vele. Gondolom, úgy tekintették, mint a szokásos bejelentgetések és fogadkozások egyikét. Pedig megszokhattuk volna, hogy a homályos célozgatásokat egyszercsak intézkedés követi, kész helyzet elé állítva az érdekelteket.

A tanácskozás szünetében ezért vallatóra fogtam Rabár Ferencet. Megkérdeztem: mennyire előrehaladottak az előmunkálatok. A válasz: a koncepció a (múlt) hét végére készül el, s szerdán tárgyalja meg a gazdasági kabinet. Kérdésemre, hogy az MDF-vezette kormány végül miért szánta el magát a gyors lefutású, komplex programra, a pénzügyminiszter azt válaszolta: ők mindig is ebben gondolkodtak. Ám míg az SZDSZ a gyors privatizációt helyezte előtérbe, az MDF a privatizáció területén is előre akar lépni, ugyanakkor előtérbe tol egy másik megoldandó kérdést, a helyes ár- és értékviszonyok létrehozását.

Az SZDSZ-hez közel álló közgazdász ismerőseim szerint az intézkedéscsomag összeállítása nem lesz könnyű. Egyebek közt azért, mert hiányzik hozzá a fedezet. Véleményt mondani az elképzelésről pedig lehetetlen, hiszen nem ismerjük a részleteket.

De talán e hét szerdája után okosabbak leszünk.

Egy azonban bizonyos. Ha valóban oly átfogó intézkedésekre kerül sor, ahogyan azt a pénzügyminiszter úr sejtetni engedte, s valóban már január 1-jével sor kerül rájuk, akkor a szakszervezeteknek és a munkáscsaládoknak újra kell gondolniuk az egész érdekvédelmi stratégiájukat.

Például azt, hogy az 5600 Ft-os minimálbér kiharcolása nem pirruszi győzelem volt-e.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon