Skip to main content

Szilágyi Sándor

Szilágyi Sándor: Profi autodidakták


Nincs ma Magyarországon felsőfokú fotóművész-képzés, hiszen a Képzőművészeti Egyetemen nincs – soha nem is volt – ilyen szak. De vajon baj-e ez?

Mondhatnánk: nem igazán, hisz eddig is elég jól elvoltunk nélküle. Igaz, ami igaz: ha a múltban vagy akár a jelenben körülnézünk, jeles fotográfusaink között jobbára profivá lett autodidaktákat találunk. Kertész, mint tudjuk, eredetileg banktisztviselő volt; Brassai már profi képzőművész ugyan, de nem profi fotográfus, mert – mint maga írja – „harmincéves koromig azt sem tudtam, mi a fényképezőgép”.


Szilágyi Sándor: Az ’56-os hagyomány a szamizdat Beszélőben



„Első számunk megjelenése egybeesik az 1956-os magyar forradalom negyedszázados évfordulójával.” Ez volt a szamizdat Beszélő legelső mondata, s bevallom: máig elfog valami csöndes, belső ujjongás, ha újraolvasom. Voltaképpen nem is a mondat, hanem a mondatvégi írásjel miatt: egyszerű pont, amely 1981 őszén egy viszonylag egyszerű ténymegállapítás végére került.

Szilágyi Sándor: Benkő Imre: Szigetek

(Budapest – New York, 1993–2000)


Benkő Imre Szigetek című kiállításával a fotódokumentarizmus két markáns irányzatát idézi meg, s ráadásul mindkettő formanyelvét sikerült megújítania. Az egyik ilyen irányzat a második világháború utáni Amerikában alakult ki, s úgy nevezik: Street Photography, utcai fotográfia. Az irányzat (Andreas Feininger és Robert Frank utcaképei, William Klein pisztollyal játszadozó utcakölykei tartoznak például ide) a klasszikus amerikai dokumentarizmust az európai formanyelvhez közelítette, nem véletlenül.

Szilágyi Sándor: Képterápia


A Beszélő szerkesztőivel megállapodtam: időről időre írok majd a lapba a fotográfiáról. Nem így képzeltem a beköszöntőmet. Négy fotóművész kollégával szeptember 14-én utaztunk volna kéthetes tanulmányútra és a kiállításunk megnyitójára New Yorkba, a Magyar Fotográfia New Yorkban program következő, harmadik fordulójára; a sorozat indításaként a tapasztalatainkról akartam beszámolni. Ezt – az utunkkal együtt – el kellett halasztanunk, ha minden igaz, májusra.

Szilágyi Sándor: Adalékok a Nagy Imre-újratemetés történetéhez

Dokumentumok


Az alábbi két dokumentum, melyeket annak idején én fogalmaztam, bizonyára nem a legfontosabb adalék e korszakos nap történetéhez, de azért szerintem nem érdektelenek. Az egyikből az derül ki, amiről a visszaemlékezésekben nemigen esik szó, hogy ti. az előkészületek elég komoly személyi súrlódásokkal is jártak. Ennek persze nem a személyes oldala az érdekes.

Szilágyi Sándor: Repülő egyetem csoportdosszié


„Kurvára megsértődtem!”
Interjú Betlen Annával

Hogyan került hozzátok a Szabadegyetem?

Nem tudom. Szerintem a Janót [Eörsi János] kérdezte meg valaki – talán éppen te –, nem akarjuk-e, hogy nálunk legyen. Rögtön rávágtuk, hogy persze, mi sem természetesebb. Én direkt nagyon előnyös dolognak tartottam ezt, először is azért, mert így legalább kéthetente részt tudtam venni az előadásokon, merthogy otthon voltam a két pici gyerekkel (Sári öt-, Dani hároméves volt), így viszont házhoz hoztátok az egyetemet.





Szilágyi Sándor: A hétfői szabadegyetem és a III/III.

Egy dehumanizált történet rehumanizálása


Az alábbi összeállítás részlet egy készülő könyvből, mely az 1918–85 között működött Hétfői Szabadegyetem történetét mutatja be a BM Archívumban fönnmaradt dokumentumok és az egykori szereplők visszaemlékezései alapján. A kötet, ha minden jól megy, idén ősszel jelenik meg az Új Mandátum kiadónál. Az alapötlet, hogy a BM-anyagot közzé kellene tenni, s hogy ezt nekem kellene megcsinálni, Kenedi János fejében fogant meg, és a kiadás tervét támogatta Demszky Gábor is, többek között az anyagi feltételek előteremtésével.

Szilágyi Sándor: A Rácz-jelenség


Az első kanyar

„Az eljövendő egy-két hónapban lesz még néhány kanyar a munkástanácsok mozgalmában.” – Írtuk néhány hete a Munkástanácsok Országos Szövetsége megalakulásáról szóló beszámolónkban (Le volt ez már pacsizva! – Beszélő, 28. sz.). A hétvégén valóban megkezdődött a háborúskodás a Rácz Sándor vezette Központi Munkástanács és az MDF-befolyás alatt álló Munkástanácsok Országos Szövetsége között.

A szombati munkástalálkozón Ráczék élesen bírálták az Országos Szövetséget az MDF-fel való összefonódás miatt.




Szilágyi Sándor: Aki árt mond, mondjon bért is?


Némi túlzással azt mondanám: Rabár Ferenc pénzügyminiszter kisebb szenzációval szolgált az OÉT ülésén. Bejelentette ugyanis, hogy a kormány január 1-jével bevezeti a teljes piacgazdaságot. A tervek szerint az átfogó, komplex intézkedéscsomag a hazai ár-, bér-, vám- és adóviszonyokat hozzáillesztené az európai normákhoz.

Ami egyebek mellett azt jelentené, hogy a magyar munkabérek jelentősen megemelkednének. Hiszen – a pénzügyminiszter elmondása szerint – a bérekbe visszaépítenék például a lakáshoz jutás költségeit.


Szilágyi Sándor: Le volt ez már pacsizva!

A Munkástanácsok Országos Szövetsége alakuló üléséről


Az országban mintegy háromszáz munkástanács működik. Többségüket az MDF pártfogolja, aminek egyik oka, hogy az MDF-jelvények és zászlócskák némi védelmet jelentettek a szervezőknek. A legelső, a Herendi Porcelángyár munkástanácsának elnöke, Palkovics Imre, országgyűlési képviselő – mondanunk sem kell, hogy melyik párt színeiben. Dénes Jánost, az ’56-os Kőbányai Gyógyszergyár munkástanácsának elnökét, szintén MDF-es képviselőt, ismerjük a parlamentből.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon