A szimbólumokat nem lehet nyersen lefordítani a történelmi „hétköznapok” nyelvére.
Midőn birka voltam Piláfban.
Nem, nem miskolci kocsonya.
A pislogás véletlenjei.
A Pislák naiv mítosza.
Nem.
Midőn birka voltam Piláfban.
Kicsit beszédhibásan
f-fel ejtettem némelyik szót,
bár ezt sem szabályok szerint.
PONFIUS PILÁFUS JÓFÁHAGYÁ
A MEGFESZÍFEFÉST.
Midőn birka voltam Piláfban.
Amidőn ürü. Véletlenből
rizsesbe hajtott
Halálom-pásztor.
Három ágú vizesben –
álltam térdig
csúz-hízlaló rizsesben.
Szemeivel elkeveredtem.
Midőn birka voltam Piláfban.
Ad hoc diványra –
tálba
dőlhettem már basásan.
Dehogy voltam én Kinizsi!
Birka voltam a táncban.
Tudtam, jó étel vagyok.
De – furcsa! – ez nem vigasztalt.
Ott kell hagyni az asztalt,
mely tapasztalatlan vagy tapasztalt –
ha ENNIVALÓ vagy.
E tan váltig marasztalt.
Egyetlen tan, mely éltet.
Midőn birka voltam Piláfban.
S mint élő zabszem állat mögött,
HA MÁR ÜRESSÉG TELT
NYOMOT HÁGY.
Amit az idő nem emésztett.
Kicsíráztam! Kicsíráztam!
Midőn birka voltam Piláfban.
Azóta is csodámra járnak.
Piláfból kibégető állat!
Darabokban is. Szájban elomlón.
Birkahangon szól. És kolompol.
Hiába minden irka-firka!
Ha sose szólsz e titkos csodáról.
Miként bégethet ki a birka
halom Piláfból?
Midőn birka voltam Piláfban.
(Szép versek, 1986)