A Beszélő 1999. januári számában megjelent Murányi Gábor – eredetileg az Európai Utasnak beküldött – polemikus írása, egy szerkesztői megjegyzés kíséretében. Ebben ez áll: „Az Európai Utas (…) szerkesztői úgy gondolták, nem tartoznak a nyilvánosságnak azzal, hogy az általuk közölt cikk tárgyi tévedéseit helyesbítsék. Sajnáljuk, és nem tartjuk helyénvalónak, hogy ez a hozzászólás végül is itt, s nem abban a lapban kap nyilvánosságot, amelyet illet, de úgy gondoljuk, a szerző által szóvá tett »néhány apróság« (miként azt laptársunk szerkesztősége minősítette) eléggé fontos ahhoz, hogy napvilágot lásson.”
Úgy gondolom, a Beszélőnek nem szükséges magyarázkodnia amiatt, hogy leközöl egy írást, amelyet egy másik lap visszaadott. Elvégre a különböző szerkesztőségeknek különböző szempontjaik lehetnek, és még azonos szempont esetén is előfordulhat, hogy egy-egy cikket különbözőképpen ítélnek meg. Az Európai Utas például úgy találta (miután a vitacikk kifogásait gondosan összehasonlítottuk a vitatott cikk szövegével), hogy Murányi Gábor kritikája nem tárgyi tévedéseket tesz szóvá, hanem értelmezési kérdéseket firtat. Nem gondoltuk, hogy ezek a kérdések jelentéktelen apróságok – egyszerűen más kategória alá esnek, mint a helyesbítés körébe tartozók. És úgy gondoltuk, és gondoljuk ma is, hogy egészen helyénvaló, ha egy szerkesztőség mérlegeli, belemenjen-e egy értelmezési vitába vagy se.
Mindezt annak idején, tavaly novemberben részletesebben is megírtam a szerzőnek. A levelet nem a nyilvánosságnak szántam, de most kénytelen vagyok közzétételét kérni. A Beszélő megjegyzése ugyanis egészen hamis fénybe állítja szerkesztőségünk indokait, ráadásul megengedi magának, hogy idézetként tálalja az Európai Utasnak tulajdonított véleményt. Az idézet forrása azonban ismeretlen. Valódi álláspontunkat a Murányi Gábornak írt, itt következő levél tartalmazza.
Kedves Gábor!
Kérésedre összefoglalom azokat az indokokat, melyek alapján a szerkesztőség úgy döntött, hogy polemikus írásodat nem közli. Kiindulásunk az volt, hogy az Európai Utas, negyedévi folyóirat lévén, nem alkalmas hely esetleg több menetre elhúzódó sajtóvita lefolytatására. Csak nagyon nyomós okok indíthatnak arra, hogy vitacikket közöljünk. Azt kellett mérlegelnünk, hogy esetedben ilyen okok fennállnak-e.
1. Amikor jelezted, hogy Rosdy Tamás írásával vitatkoznivalód van, arra hivatkoztál, hogy súlyos tárgyi tévedéseket fedeztél fel benne. Beküldött cikked azonban nem győzött meg erről.
R. T. azt írja, hogy 1955-ben 20 embert rúgtak ki a Magyar Nemzettől, szerinted 21-et. Készséggel elhiszem, hogy a Te adatod a helyes, azt azonban nem, hogy ezt az apró pontatlanságot érdemes volna oly módon dramatizálni, ahogyan Te próbálod. „Dutka Mária (…) a szerző állításával ellentétben nem volt kommunista, mint ahogy Gáti Károly sem” – írod. R. T. azonban sehol nem állítja, amit Te neki tulajdonítasz. Talán egyik mondatát a kontextusa miatt lehet így érteni, talán nem. Szigorúan olvasva R. T. szövege alapján nem lehet eldönteni, hogy nevezettek párttagok voltak-e vagy nem. Ugyanígy áll a dolog következő kifogásoddal: „Mátrai-Betegh Béla 1956 előtt, de még az ötvenes évek végén sem volt kulturális rovat vezetője.” R. T. azonban megint csak nem állítja, amit Te tagadsz; Mátrai-Betegh rovatvezetőségét mint múltbeli tényt említi, közelebbi időmegjelölés nélkül. Azt sem állítja, hogy a Hamlet-kritika miatt távolították el őt a szerkesztőségből, hanem azt, hogy az olvasóval való összekacsintás miatt, ezt illusztrálná a Hamlet-kritika. De nem folytatom. A lényeg, úgy tünteted föl, mintha tényállításokkal vitatkoznál, holott kifogásaid valójában a megfogalmazásokat illetik. Nem tárgyi tévedéseket igazítasz helyre, hanem a cikk tendenciáját kritizálod. Ehhez persze jogod van, de a két dolog nem ugyanaz.
2. Az Európai Utas az utóbbi időkben tucatnál is több magyar folyóiratot mutatott be. Minden esetben az illető szerkesztőségeket kértük föl, hogy írjanak lapukról. Az ilyen önképek természetesen óhatatlanul tendenciózusak, de mi nem gondoltuk, hogy ezt felül kéne bírálnunk; ellenkezőleg, úgy véltük, így lehet a legjobban érzékeltetni az irányzatoknak azt az örvendetes sokféleségét, amely ma a magyar sajtónyilvánosságot jellemzi. Ezt a gyakorlatot folytattuk, amikor a Magyar Nemzet történetének megírására a jelenlegi szerkesztőség egy munkatársát kértük föl.
3. Kifogásolod, hogy R. T. nem nevezi meg forrásait, s ezt személy szerint is sérelmesnek tartod. Erre csak azt tudom mondani, hogy sem R. T. cikkének közlése, sem a Te vitacikked elutasítása nem sajtótörténészi és újságírói kvalitásaid lebecsülését fejezi ki, hanem a fenti okok motiválták.
A magam részéről szeretnék arra számítani, hogy adandó alkalommal írni fogsz az Európai Utasba, mint ahogy ezt már a múltban is megtetted.
Budapest, 1998. november 25.
Üdvözlettel Módos Péter
Ha a kedves olvasó összeveti Módos Péter levelét Murányi Gábor januári számunkban megjelentetett írásával, tapasztalni fogja egyrészt, hogy Módos tagadja a súlyos tárgyi tévedések jelenlétét az Európai Utasban megjelentetett cikkben, másrészt Murányi Gábor kimutat ilyeneket. Módos Murányi számos kifogása közül egy-kettőt megpróbál magyarázni, a többivel egyszerűen nem foglalkozik. Nem foglalkozik azzal a cáfolhatatlan ténnyel sem, hogy szerzője jelölés nélkül, sajátjaként adja közre más szövegét. Ami a Beszélőnek címzett megjegyzését illeti: „az idézet forrása” a szerkesztőség számára nem „ismeretlen” – a „néhány apróság” minősítés Murányi Gábor szóbeli közlése. Más forrása Murányi Gábornak sem lehetett, mivel Módos Péter most a Beszélőben is közzétett levelét még nem kapta kézhez akkor, amikor „polemikus írását” szerkesztőségünkhöz eljuttatta. (A szerk.)
Hivatkozott cikkek
- Visszabeszélő [7]