Seres László

Nyomtatóbarát változat

Van igazság – kár, hogy senki nem profitál majd belőle.

Balóék megérdemelték a győzelmet, mi pedig megérdemeltük, hogy az RTL Klub ne húzzon el a vérbe (megszenvedtünk érte). Ha ugyanis Kreczék helyébe az ún. nemzeti tőke szervez majd tévéadót, akkor Rér Éva (a mindenkori) szerkeszt majd Hetet, Havat, Híradót az MTV 2-vel, Napi Maóval és Duna Tévével összevont földi/műholdas Húdefontos Nemzeti Főadón. Miniszterelnök úr, mindig is érdekelt, miért olyan jó fej ön? Kedves nézőink, Orbán Viktor hamarosan a stúdióban, maradjanak velünk.

A magyar nép eléggé korrupt kis intézménynek tartja az ORTT-t, negyven pontot kapott a Vásárhelyi Mária által ismertetett tanulmány szerint (in. Írások a korrupcióról), ami jó APEH-es, VPOP-s átlagnak számít.

Senki nem érti – mindenki érzi.

---

Az egész kuratóriumügyben a nemzetiszocialisták érvelése a legsokatmondóbb. Elnökük először csak azt mondta a Jó reggelt, Napkelte vagy milyen műsorban, „miért ne” jelöljön két tagot a négy ellenzéki helyből a Magyar Hazugság és Halál Kvázifrakció, a következő mozzanat az volt, hogy hát valahogy helyre kell már billenteni a szoclib túlsúlyt, végül a Heti Uszító (Magyar Fórum) terjedelmes magyarázkodásba fogott.

Egyensúlyteremtés a médiában című címlapsztorijukkal azonban a magyar nemzetiszocialisták csupán egyetlen igen sajnálatos tényre hívták fel a köz figyelmét: arra, hogy nem olvasták, így nem ismerik a médiatörvényt, gőzük sincs a paritásról. „A MIÉP-nek a két tag jelölésével az a célja, hogy elérje a pártok azonos súlyú képviseletét, ami a testület tizenkettes létszámra való bővítésével változatlanul megtehető.” Aztán: „S hogy ezzel lelepleződik a kormánypártok és a MIÉP cinkos összekacsintása a kétharmados többség elérése érdekében? Természetesen azt képmutatás lenne tagadni, hogy az ideológia, vagy ahogyan ma előszeretettel nevezik, a »képviselt értékek« tekintetében a kormánypártok állnak hozzánk közelebb. Mindez azonban nem jelent azonosulást sem az elvek, sem a személyi döntések tekintetében.”

Figyelem! Természetesen képmutatás lenne tagadni, hogy az ideológia, vagy ahogyan ma előszeretettel nevezik, a „képviselt értékek” tekintetében a Fidesz a médiában egy kvázicsurkista forgatókönyvet valósít meg. Mindez azonban nem jelent azonosulást sem az IQ-szint, sem a retorika tekintetében!

---

„Tetszett volna előbb, még előkészítése során feleszmélni, alaposan végiggondolva, hová vezetnek egyes rendelkezései!” Mármint a médiatörvénynek, küldi el anyjába Sneé Péter Duna tévés kurátor (és valóban független gondolkodó, közíró, nagyra becsült rendszerváltó) Molnár Péter volt SZDSZ-es képviselő (és valóban független gondolkodó, közíró, nagyra becsült rendszerváltó) Népszabadság-beli törvényértelmezését.

Érdekes helyzet ez: egy a törvényszöveggel való jelenlegi kormányzati visszaélésből akaratlanul is profitáló médiakurátor egy volt törvényszövegező szemére hányja, hogy négy éve nem készült fel a mai eshetőségre, a törvényszöveggel való kormányzati visszaélésre. A törvény szövege persze úgy zavaros, ahogy van, ellenben meglepő egyértelműséggel rögzíti a kormányzati–ellenzéki oldal egyensúlyát. És főleg nem olyan etikájú emberek számára készült, akik Sneé Pétert a Duna tévébe küldték.

---

Csúcs László szupersztár!

Először csak Fradi-ügyben mondta meg a tutit a vizsgálatot elszabotálni vágyó T. József és Sz. Béla agrárszakemberekkel szemben, aztán közölte, hogy törvényellenes, de minimum inkorrekt a négyfős, csonka tévékuratórium létrehozása, törvényellenes, hogy a négy fő elnökségként működjön és érdemi döntéseket hozzon, és különben is, a jobboldal fölösleges módon szakmailag inkompetens embereket küld a kuratóriumokba. És Csúcs, bár technikailag kissé kiforratlanul, de még a volt ügynököket is kiszűrné a médiából.

Ha Csúcs ilyen jó fej, akkor talán érdemes visszamenőleg végiggondolni, nem volt-e alapvetően rendben a 129 rádiós kirúgása?

---

Szokatlanul hatalmas betűkkel szedett cím a Napi Magyarország első oldalán, fent: Palesztina számít ránk (febr. 3.). A felcím: Ali Saat fejlesztési miniszter budapesti tárgyalásai, nem az a típusú hír tehát, amihez ilyen és ekkora cím kell.

Palesztina számít ránk. Ehhez azonban be kéne nyújtania a pontos igénylistát, mire van elsősorban szükség odalent: kődobáló fiatalokra, molotovkoktélokra, vízvezetékre, OTP-automatákra, fejkendőkre, páncélozott Merdzsókra, a Viking klub teljes törzsgárdájára, netán médiatanácsokra, egy a megszállt területeken hamarosan felállítandó khm, népi-urbánus tévékuratórium paritásos elveinek kidolgozására? Palesztina, rám számíthatsz.

---

Tudtam: még hallunk az Ezüsthajóról. (Emlékszünk, Viktor garbóban, PR-felkonf, Breakfast in America.) Az Ezüsthajó Produkciós Iroda igazi telemázlista: ki hitte volna, de o forgathat kormányzati kortörténetet videóra, és a Népszabadság infója szerint o közvetíthet Kenó-sorsolást a közszolgálati Magyar Televízióban, sok tíz milkóért. A Kenó-közvetítés igazi szakmapolitikai kihívás: „a nyerőszámokat modellező golyók »pörgését« kell dokumentálni.” Ilyenre nem mindenki alkalmas, az ilyenre szakmapolitikailag kompetens, politikailag elkötelezetlen firmát kell találni. Sikerült.

---

A hónap mondata: „A konformizmus bajnokai képtelenek nekem megbocsátani a múltjukat.” In. Vagyok. Írja, szerkeszti, kiadja: Obersovszky Oby Gyula, az 1956-os Igazság alapító főszerkesztője, ex-halálraítélt, az illegális Élünk szerkesztője. Ahogy az Anima Sound System mondja: „Senki nem érti, senki nem érzi.” Soha sehol egy interjú nem jelenik meg ezzel az emberrel. A liberális demokrata sajtóbárányok hallgatnak, így egy ilyen egyszemélyes kis lap emlékezik és kiált igazságtételért, recski nemzeti emlékparkért. A liberális demokraták például miért nem küzdenek nemzeti emlékparkért a volt recski láger területén?

A nagy szellemek (pl. Karl Kraus, Erich Mühsam), akik általában a konformizmus bajnokainak meg nem bocsátására mentek rá, szerettek egyszemélyes újságban utazni. Az egyszemélyes újság: egyszerre individuális szabadság és kétségbeesés. A Vagyok mint médium legfontosabb üzenete a túlélés, a létezés maga. Ennek a furcsa, kényelmetlen, kezdetlegesen szerkesztett és jobbos kis lapnak olyanja van, amije a (szoc)lib sajtónak nemigen: méltósága. Nincs Igazság.

---

Nem lehet véletlen, hogy ebben az eldáridósodó, a nézők IQ-szintjét alulról súroló tévéposványban, amelyben a kínálat csak visszatükrözi a vélt keresletet, nincs egy normális napi/heti politikai elemző/orientáló magazinműsor. Spiegel TV és Focus TV helyett kiönt a bulvár és a locsogás, ideje elsőfokú készültséget elrendelni a Fókusz, a Napló, a Plusz, a Jó reggelt, Szabadság tér és a Jó estét, Pintér Dezső című műsorok miatt. Az Országház (RTL Klub) és az Esti gyors (TV 3) kivételével Mari néni szerkeszt a kereskedelmiben, az o ízlése, szocializációja és elvárásrendszere diktál, az ő belső unalma csapódik le a közszolgálatban.

Nagyon brutális dolog rájönni arra, hogy az vagy, amit nézel.

---

Andris csodaországban.

„Amikor odakerültem, nem tudtam, hogy a műsor ilyen. (...) Az az érdekes, hogy az adás nézettsége folyamatosan nő. Nem is értem, miért veszik le a képernyőről. (...) Az elején még le is akartak váltani a tulajdonosok, amikor meglátták, mit csinálok.” (Vízy András, RTL Klub, a 100-ból 1 című játék műsorvezetője a Cash Flow gazdasági magazinban.)

Andrisnak igaza van: az az érdekes, hogy az adás nézettsége folyamatosan nőtt.

---

Az előző rész tartalmából:

„Capdevila Alexet bízza meg a raktárújítás felügyeletével. Tervei vannak a fiúval, még életében őt akarja megtenni örökösének. Brooke nem tervezi, hogy fontos és felelős állást adjon Sheilának. Helke, aki Bostonban tanul, hazalátogat néhány hétre. Megtudja, hogy apja üzleti problémákkal küszködik. Eközben Stellának mindjobban megtetszik a szép testfelépítésű Julio. Raimon és a rendőrség készül a pénz átadására. Ráadásul azok, akik a cselszövésre készülnek, ismerik Clark titkát. Fatima reméli, hogy José Armando kibékül Gracielával, és a lánya örökre elfelejti Adriant. A férfi megjelenése Clara nővérre igen negatív hatással van, mivel újra felébreszti benne régi alkoholfüggőségét.”

Nem feltűnő, ugye? A fenti szöveg nem egy, hanem hét tévésorozat ismertetését ötvözi. Mindet egy napon, február 25-én adták le. Mi lehet annak a polgártársunknak a fejében, aki csak egyet vagy kettőt végignéz naponta?

---

Mit csinál a magyar polgár (két gyerek, állás, feleség, szerető, lakáshitel, Suzuki) reggel? Tévét néz. Brutális a harc a tévék között a hajnali hat és kilenc óra közti sávért, amikor is a fogmosás és a kávé között félúton milliók kapcsolgatnak az MTV 1-ről a TV 3-ra és vissza, időnként meg a két kereskedelmi banalitásra. Hagyjuk most, hogy milyenek ezek a műsorok. A magyar ember reggel tévét néz, és ez sok mindent megmagyaráz, ami a nap későbbi időszakaiban ebben az országban történik.

---

Műfaji bravúr sikerült az ÉS fiatal riportereinek: PR-cikket kanyarítottak a PR-ról (Kóczián Péter– Ószabó Attila–Vajda Éva: Arccal a kamerák felé. Képmutatók a médiában. In. ÉS, febr. 5.). A kétkolumnás riport szerzői lényegében leborulnak az előtt a tény előtt, hogy Orbánnak van PR-stábja, amelyik ügyel a pásszentos nyakkendőre, a laza fekete garbóra, és időben a miniszterelnök szemébe csöpögteti a szemcseppet, nehogy úgy nézzen ki a kamerák előtt, mint valami piros szemű nyúl húsvét tájékán. Fantasztikus, hogy miket nem tudnak ezek a PR-stábok.

A megannyi háttérbeszélgetésből kiderül még: hogy jó volt a Fidesz választási kampánya; hogy Wermer Andrásnak hívják a PR-főfelelőst, akinek néha megengedik, hogy politikai üzeneteket is megfogalmazzon; hogy a Fidesz leginkább szolid eleganciájú ruhákkal hódította meg az MDF-es és egyéb polgári köröket; hogy mekkora teljesítmény a polgár szó felfedezése.

Kínossá akkor kezd válni a riport, amikor a PR-esek mondják el az ÉS-esek helyett a dolgok hírértékét, így ugyanis bekövetkezik a kritikátlan azonosuláseffektus a nyelvezetben (pl. „a Simicskát csócsáló sajtó”), de maga a látásmód is átalakul, megszűnik a kívülről láttató, távolságtartó elemzés, a riport tárgya önálló életre kel, a riporterek csak a megszólaltatott háttéremberek szócsövei mintegy.

Kínos a meg nem kérd(őjel)ezett dolgok tömege, hogy pl. szó nélkül marad, amikor a PR-es büszke a polgár szóra, hiszen „köré egy egész világ építhető fel”, miközben kurvára nem tudja megmondani, hogyan is nézzen ki ez a polgári világ, és hát persze, hogy nem tudja, hiszen ezt a fogalmat, mint kiderül, tudatosan nem pontosították. És pl. miért nincsen megkérdezve, hogyan lehetséges az, hogy egy pártnak van kampánya, de nincs világnézete, identitása, az üzenete mosóporszerűen tetszőleges, és (a valóban ügyes marketing mellett) azzal nyer meg egy választást, hogy balról előzi az MSZP-t?

Kínos, hogy míg a Fidex meg van dicsérve, amiért (halleluja!) tudatosan használja a kommunikáció, a vizualitás eszközeit („ok már a tévével együtt nőttek fel”), addig egy kérdés erejéig sem érdekes az ÉS riporterei számára, akik úgyszintén a tévével együtt nőttek fel, hogy akkor meg honnan a túróból jön elő ez a médianonkonform arrogancia a Fideszből? És egyáltalán: esetleg van-e összefüggés hatalmi nyomulás és ügyes PR között? Hogy miért élvez állandó közbeszerzési prioritást a Viktor-közeli Ezüsthajó?

Mindez érdektelen, így nem is csoda, hogy az Ezüsthajó legendás produkciójáról, a Viktor amerikai útjáról készült... filmről a szerzők leírják a következő mondatot (halálkomolyan, ez áll szó szerint, tényként az ÉS-ben): „Az útifilm minősége egyáltalán nem volt »ciki«, bármely magyar televízióban adásba kerülhetett volna, mert ugyanolyan, mint bármely riportfilm.” Adásba is került, kétszer is, kedves Péter, Attila, Éva, a magyar közszolgálatban, mégpedig azért ott, mert csakis és kizárólag ott mehet le a Miniszterelnöki Hivatal nyilvánvaló közbenjárására egy a felületes szemlélő számára is cikinek, fizetett hirdetésnek kinéző, kritikátlan, hízelgő, színésszel hangalámondott PR-dolgozat.

A riport így folytatódik: „Azzal a különbséggel, hogy a filmet készítő stáb exkluzív lehetőséget kapott, s ott is forgathatott, ahol más magyar stábok nem. Ezzel Magyarországra is elérkezett az újságírók által készített riportoktól megkülönböztethetetlen és így felismerhetetlen kormányzati propaganda korszaka.” Ad 1: magára valamit is adó tévéadó nem ad le olyan riportot, amely úgy készült, hogy a sajtó helyett a kabinet PR-stábja forgatta a kabinet tagjairól. Ad 2: miért ilyen rövid az emlékezetünk? Az előző ciklusban a polgári erők, jelesül Dávid Ibolya harcolt joggal és keményen a Horn-kormányzati „tévéhíradók” MEH-beli gyártása ellen. Ad 3: az ÉS riporterei miért nem veszik észre első pillantásra egy riportról, hogy az PR vagy nem PR?

Talán azért tart itt a médiakritika, ahol tart. Az országról most nem beszélek.

---

Ugyanaz az ÉS-szám, csak hetedik oldal, György Péter, teljes kolumna (Ismétlődő vagy új médiaválság). Már amikor először olvastam, tudtam, hogy a szélsőpolgári médiaerők üdvözölni fogják, és tényleg: Szentmihályi Szabó Péter (Napi Maó) és Bencsik András (Demokrata) fejében szépen meg van erősítve minden, ami paranoia.

Azt írja ugyanis Gy. P.: „A mai ellenzék (...) ne viselkedjen úgy, mintha az 1989-ben kialakult tulajdonosi szerkezet transzparens szerződések rendszerén alapulna, tehát megbonthatatlan hagyomány lenne. Ennél illene őszintébbnek lennünk. Ma már pontosan látható, hogy a médiaipar 1989-ben kialakult szerkezete – a mai napig – nekünk, liberálisoknak és a posztkommunista szocialistáknak kedvez; s ezt nem kimondani, illetve eltagadni semmire sem vezet.” A bátor tabutöréssel csak egy a baj: hogy tényszerűen nem igaz, s ezt nem kimondani, illetve eltagadni semmire sem vezet.

A jelenlegi médiastruktúrát valóban befolyásolja több borzalmas posztkomcsi, átörökített gazdasági és személyi tényező, rossz a terjesztés, nehéz az áttörés a hirdetési piacon, továbbra is a Népszabadság a vezető napilap – de mi pontosan a probléma gyökere? Tévéből, rádióból van sok. Bárki indíthat jobboldali/népi/konzervatív napi- és hetilapot, a Népszabadság monopolhelyzete pl. teljesen virtuális, egy minőségében és terjesztésében profibb konzervatív napilap hosszabb kampányolás után bármikor lenyomná. Hogy ez nem történik meg, nem azért van, mert „a médiaipar” valakinek kedvez – ennél illene őszintébbnek lennünk.

Ennél is nagyobb gáz, amit Gy. P. a kormányzati egyensúlyteremtés szándékáról vetett papírra. „A kormány egyensúlyteremtő akarata nem más, mint nyílt vallomás egy korszerű, modern konzervativizmus mellett.” (Fúzióval, odafentről? Napi Maóval? A Hírlap basztatásával? „Minden demokratikus kormánynak evidens elkötelezettsége, hogy az ellenzék szólásszabadságának gyakorlatát is garantálja.”

Mit akar nekünk a szerző ezzel mondani? Én azt hittem, az alkotmány és a demokrácia garantálja a szólásszabadságot, de ha nálunk a kormány garantálja az evidens elkötelezettséget, akkor mégiscsak ránézek a világútlevelemre. És a legszebb: „A társadalmi nyilvánosság diverzitása, a demokratikus minimumként leírható sokszínűsége, tehát az eltérő vélemények hangoztatásához szükséges csatornák garantálása nem képzelhető el állami kontroll és segítség nélkül.”

Na most tegyük félre egy pillanatra szélsőséges libertariánus véleményemet, hogy tehát én alig tudnék a gazdasági/kulturális élet területén bármit is felmutatni, ahol az államnak keresnivalója lenne, szerintem a teljes nemzeti kulturális örökség is jobb kézben van egy privát vagy civil alapítványnál, mint a MEH trezorjában. Vegyünk egy átlag liberális demokratát, aki nálam egy fokkal jobban hisz az államban. Elfogadná-e, hogy működő demokráciában a vélemények piacán létrejöhet valami, amit „egyensúlytalanságként” jellemezhetnénk? És elfogadná-e, hogy „állami kontroll és segítség” kell a véleménypluralizmus helyreállításához? Gy. P. nyíltan ki is mondja: „Az okos médiaszabályozás – melynek a tulajdonosi szerkezetbe való aktív beavatkozás az egyik lehetséges eszköze – épp arra való, hogy a mindenkori kormányok garantálhassák a médiaiparban a vélemények színskálájának szinte egészét.” A gond csak az, hogy ha Gy. P. így veti fel a megoldást, akkor o is része a problémának.

Az „egyensúly” megteremtése, a tulajdonosi szerkezetbe való aktív beavatkozás, a szinte teljes színskála garantálása kormányzati eszközökkel kelet-európai viszonyok/személyi és gazdasági feltételek/egyéni és kollektív szocializációk között a demokrácia azonnali felszámolását jelenti – de szerintem ezt Gy. P. is tudja, o se viselné el, ha a kormány belenyúlna mondjuk az Origo tulajdonosi szerkezetébe, és közölné, hogy túl kevés a jobboldali nézet a Matáv website-ján.

Esetünkben mégiscsak a kormányban való hitet azonosítanám a probléma lényeges gyökereként. Aki egyszer elkezd hinni benne, az csak következetes, amikor elfogadja, hogy hát végül is demokratikus a kormány, miért ne nyúljon bele a médiába őrző-védő szándékkal, tele jóindulattal? És miért ne adnánk oda a kormánynak a feleségünket, kipróbálásra? Esetleg a pénzünket még ma átutalhatnánk, a házunkat átírhatnánk a kormány javára – elvégre értünk teremt egyensúlyt, nem ellenünk.

• Kultúra