A Corvin közi felkelőcsoport 1956. október 24-én, a szovjet csapatok bevonulásakor alakult, és a szomszédos épületek fegyveres osztagaival együtt (corvinisták) a legerősebb ellenálló bázist hozták létre. Ezt rövidesen észlelte a politikai és a katonai vezetés is, és – a szovjet erők bevonásával – szinte mindent megtett e veszedelmes „ellenforradalmi góc” felszámolására,[1] ám a tervek rendre kudarcba fulladtak. Október 28-tól megkezdődtek a tárgyalások, mivel mindkét fél érdeke ezt kívánta. A hatalom a civil erők teljes lefegyverzésére törekedett, de a Corvin-delegáció ehhez semmiképpen sem járult hozzá, ezzel szemben a szovjet csapatok azonnali kivonását követelte. Végül is a tárgyalássorozat a felkelők sikerét igazolta: döntés született, hogy a honvédség és a rendőrség mellett a „munkások s az ifjúság fegyveres osztagai veszik át a rendfenntartást”.[2] Minderről részletesen a Beszélő 1998. októberi számában esett szó. Az alábbi tanulmány a corvinistáknak a november 4-ig tartó fegyverszünet idején folytatott tárgyalásait mutatja be, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság megalakulásától a Nemzetőrség Operatív Bizottságának létrejöttéig.
A Forradalmi Karhatalmi Bizottság (október 30.)
Október 30-án ismét egy katonai küldöttség érkezett a Corvin parancsnokságára. Személy szerint Uszta Gyula és Horváth Mihály vezérőrnagyok, Maléter Pál ezredes, Rákos Imre őrnagy és egy civil: Magos Gábor, a kísérleti tangazdaság igazgatója. Rákos tanúvallomása szerint Malétert előzőleg a tiszttársai keresték fel a Kilián laktanyában, hogy kifürkésszék, mennyire számíthat rá a HM, de látniuk kellett, hogy nem taktikai megfontolásból csatlakozott a forradalomhoz. Felsorolta a feltételeit: 1. A Nagy Imre-kormány elismerése 2. Fellépés a restauráció minden formája ellen 3. Azonnali (november közepéig) szovjet kivonulás. 4. Az egyetemisták október 23-ai követeléseinek megvalósítása. 5. A kormány a felkelőket nyilvánítsa szabadságharcosoknak, az elesettek hozzátartozóit ennek megfelelően anyagilag támogassa. A tábornokok közölték, hogy jelentik a feltételeket a minisztériumban. Maléter azt is kikötötte, hogy e pontokat a felkelőknek is el kell fogadniuk. Valamennyien átmentek a szomszédos Corvin parancsnokságra, ám a Pongrátz testvérek és Antalóczi Sándor orvos („Doki”)[3] – Rákos szerint nagy hangzavar közepette – elutasították a javaslatokat, mert veszélyeztetve érezték az önállóságukat, illetve vezető szerepre vágytak az új hatalomban.[4]
A vita közben megjelent Schmidt László (kocsifényező) a Práter utca 9. sz. épületben lévő felkelők parancsnokhelyettese, és néhány felkelő, akiket parancsnokuk, Tokaji Ferenc küldött, hogy jelentse a Köztársaság téri ostromot, és eligazítást kérjen a legnagyobb felkelőcsoport vezetőitől.[5] Úgy tűnik azonban, hogy sem a tisztek, sem a Corvin vezetői nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget e hírnek: az utóbbiak Schmidtet az ajtóba állították, azzal az utasítással, hogy ne engedjen be senkit a szobába.[6] Később két sebesült, csaknem meglincselt foglyot is bekísértek, de a vitázók továbbra sem foglalkoztak a pártháznál történt eseményekkel.[7] Ezután a Tűzoltó utcai felkelők küldöttsége hívta őket a Parlamentbe – hogy tárgyaljanak Kádár Jánosékkal –, eredménytelenül.[8]
Közben a Főkapitányságon összeült a Forradalmi Karhatalmi Bizottság,[9] amelyhez csatlakozott a Corvinban ülésezők egy része is: Maléter kivételével a tisztek, a felkelők közül Pongrátz Ödön és Ernő (földművesek), ezenkívül Magos Gábor, Antalóczi és Schmidt. A Bizottság fő feladatául a közrend helyreállítását, a nemzetőrség megszervezését jelölte meg. A tanácskozáson Antalóczi arról beszélt, hogy csak a szovjet csapatok teljes kivonulása után lehet megoldani a belső rendteremtést és a fegyveres csoportok kiválogatását a nemzetőrségbe, de az ÁVH-t azonnal le kell szerelni, és a „Bizottmány feladata, hogy ennek a szervnek a lefegyverzése magyar vér nélkül folyjon”. Ezenkívül javasolta a párt szerepének visszaszorítását is. Schmidt felhívta a figyelmet azokra az új fegyveresekre, akik nemrégiben mint közönséges bűnözők szabadultak ki a börtönökből, és hozzátette: „…vannak olyan csoportok, akik nem beszervezettek, ezekért pedig nem lehet felelősséget vállalni.” Indítványozta, hogy csak azok legyenek nemzetőrök, akik egy héten belül legalább három napig vállalják ezt a megbízatást, a többiek a „termelő munkában” dolgozzanak.
Az ülésen felmerült az is, hogy fel kellene állítani egy 12 fős operatív bizottságot, hogy felelősségre kellene vonni a törvénysértő ÁVH-sokat, és hogy biztosítani kellene a kivonuló szovjet csapatokat.[10]
A tárgyalás befejezése után parlamenti küldöttséget választottak, hogy Nagy Imre kormányfővel elismertessék a Bizottság működési jogát.[11] A kilencfős delegáció tagja volt Antalóczi és Pongrátz Ernő is. Pongrátz Ödön részvételével felállítottak egy hattagú Forradalmi Karhatalmi Bizottságelőkészítő Bizottságot is, amely 30-án éjszaka ülésezett, és feladatául a Kilián laktanyában másnap 12 órakor kezdődő, alakuló közgyűlés programjának kidolgozását és a nemzetőrség szervezeti szabályzatának összeállítását tűzte ki.
A Nemzetőrség megalakulása (október 31.)
Október 30-án, a Deák téri tanácskozáson a résztvevők Nagy Imre jóváhagyásával előkészítették a Forradalmi Karhatalmi Bizottság megalakítását, abból a célból, hogy az új kormány felállításáig központi parancsnokság kerüljön a szétszórtan, decentralizáltan működő fegyveres csoportok élére. Király Béla javaslatára a Kilián laktanyát jelölték ki a tanácskozás színhelyéül, mert a külföldi és belföldi sajtó tudósításai alapján országszerte ezt az objektumot tartották a fegyveres ellenállás legfőbb szimbólumának.[12] Az ülésre csak meghívóval lehetett belépni. A corvinistákat Antalóczi, Bornemissza Tibor (tanársegéd), Iván Kovács (gödi munkás), László Béla György (keramikus), Prezmeczky László (fogtechnikus, orvostanhallgató),[13] Pongrátz Gergely (állattenyésztő) és Pongrátz Ödön képviselték.[14]
Az értekezletet a „házigazda” Maléter nyitotta meg, és felkérte Király Bélát (akit a kormány már megbízott a budapesti fegyveres erők irányításával), hogy a Szózat eléneklése után tartsa meg a beszámolóját. Király arról beszélt, hogy a „nemzeti demokratikus forradalom” egységes, központi vezetés nélkül győzött, de a kivívott eredményeket három veszély is fenyegeti: a restaurációs erők, a „reakció” és a szovjet kivonulás késlekedése. A veszélyek elhárítását csak összefogott erőkkel és egységes vezetéssel tartotta lehetségesnek. „…meg kell alakítanunk a karhatalomnak a központi vezető szervét, a Forradalmi Karhatalmi Bizottságot, és létre kell hoznunk az [honvédségből, rendőrségből és civil felkelőkből álló] egységes Nemzetőrséget”, amely a „dicsőséges 1848-as magyar forradalom és szabadságharc hagyományainak letéteményese” lesz. A nemzetőr egységeket felszólította, hogy válasszák meg parancsnokaikat, majd a szervezés kérdéseiről és a szabályzat kidolgozásáról beszélt. Ezek közül a legfontosabbak: „Minden nemzetőr alakulat működését a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Operatív Bizottsága által kiállított írásbeli okmány alapján kezdi meg. […] A honvédséghez és a rendőrséghez nem tartozó személyek fegyvert csak nemzetőr alakulat által kiállított személyazonossági igazolvánnyal viselhetnek. Olyan polgári személyektől, akik a nemzetőrségnek nem tagjai, a nemzetőrség hivatott bevonni a fegyvereit.”[15]
Király beszámolóját többször közbekiabálások szakították meg, majd a hozzászólások következtek. A résztvevők döntő többsége elutasította a horthysta restaurációt, és az „igazi szocializmus” megteremtését kívánta.
Többek között szóhoz jutottak a volt politikai foglyok képviselői is, akik – az egyik forrás szerint – azt hangsúlyozták, hogy ők a társadalom legrátermettebb és legtöbbet szenvedett rétege, így őket illeti meg a hatalom. De a soraik közé tartozó Pálóczy Horváth György és László Béla György nem értett velük egyet. E verzió szerint László kijelentette, hogy a politikai foglyok hatalmi követelései nem megalapozottak, ehelyett inkább fegyverrel kellett volna a forradalom mellé állniuk. Ezt a véleményt a résztvevők zajos tetszésnyilvánítással fogadták.[16]
A jelen levő tisztek közül néhányan felvetették, hogy a felkelőket valamilyen laktanyában kellene egységesen elhelyezni és egységes ruhával ellátni, a fiatal felkelőket pedig katonai iskolába kellene járatni, belőlük lennének a jövő tisztjei. A nemzetőrség felállítása után azonban fel kell számolni a többi, „illegális” fegyveres csoportot. Az egyik résztvevő szerint Antalóczi megkérdezte, hogy mi történik akkor, ha a szovjetek nem vonulnak ki az országból, mire Maléter így válaszolt: „akkor kiverjük őket”.[17] Egy másik szemtanú szerint Maléter szakszerűbb választ adott: amennyiben Budapestet megtámadják, az az ország szuverenitásának megsértését jelentené, és Magyarország hadban állónak tekintené magát a Szovjetunióval.[18]
Többen (főleg rendőrök) szóltak a volt ÁVH-sok beszállításáról, őrizetbe vételéről és az ügyük törvényes kivizsgálásáról.
Marián István alezredes, a Műszaki Egyetem katonai tanszékének vezetője annak a 2-3000 egyetemistának nevében beszélt, akik a forradalom kezdeményezői voltak, és ezért a Forradalmi Karhatalmi Bizottságban részarányuknak megfelelő súllyal kell jelen lenniük.
Általános volt az a vélemény, hogy a rákosistákat el kell távolítani a vezetésből. Szó esett a Dudás-csoportról is,[19] amelyet ekkor Zimányi Tibor képviselt. Világossá vált, hogy a „nemzeti bizottmányosok” a maguk külön útját járják, mivel Dudás nem hajlandó alárendelni az egységét az egységes nemzetőrségnek.
Malétert ezalatt kihívták, mert segítséget kértek telefonon a város több pontján garázdálkodó bandák ellen. (Mindez vaklármának bizonyult, amikor önkéntes felkelőegységek a bejelentett helyszínekre érkeztek.) Távollétében Pongrátz Gergely szólalt fel, aki Maléter addigi szerepét egyértelműen negatívan értékelte: a forradalom első napjaiban a szovjetek szövetségeseként lövette a Corvint, amivel súlyos veszteségeket okozott a felkelőknek; a fegyverszünet idején megpofozott és fogságba vetett egy felkelőt. Bírálta a sajtót is, amiért dicsőíti Malétert, miközben a corvinistákról sehol sem esett szó az újságokban, pedig mindvégig ők tettek legtöbbet a győzelemért.
Malétert a folyosón figyelmeztette az egyik civil fegyveres,[20] hogy szóbeli támadás érte. Általános követelésre Pongrátz megismételte az imént elhangzottakat.[21] Maléter elmondta, hogy október 28-áig, a „kormányértékelésig” csak parancsot teljesített, mint katona, és ezért vállalja a felelősséget. Az egyik felkelőt (Miháli Lajost[22]) valóban megütötte és fogdába zárta, mert ékszert talált nála. „Kijelentette, hogy ő valóban kommunista, s garantálja, hogy addig, míg mi és ő itt vagyunk, addig Magyarországon nem lesz restauráció.”[23] Végül megjegyezte: „most nem azt kell keresni, ami viszályt szít közöttünk, hanem az egyetértést kell elősegítenünk, mert csak így biztosítható a rend”.[24] Ezután Maléter kezdeményezésére a felek kibékültek, amelyet az értekezők nagy tetszésnyilvánítása kísért.
Ezután Iván Kovács szólalt fel, és kifejezte bizalmát Maléter irányában. A Corvin főparancsnoka szerint e felszólalás következményeként „az Antalóczi által vezetett klikk és közöttem erősen kiéleződött az addig sem valami baráti viszony.”[25] Iván Kovács Malétert tartotta a legmegfelelőbbnek a honvédelmi miniszterségre, „Dokiék” (Antalóczi, Bornemissza és a Pongrátz testvérek) pedig Márton András ezredest, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnokát.[26] A felszólalások alatt ismét kihívták Malétert, aki visszaérkezése után közölte, hogy Záhonynál újabb szovjet csapatok lépték át a határt. A hír általános felháborodást keltett, és tovább erősödött a szovjetellenes hangulat.[27] A résztvevők határozatot hoztak arról, hogy egységes parancsnokság alá vonják a honvédség, a rendőrség, a határőrség és a felkelők alakulataiból megalakult Nemzetőrséget, és a rend helyreállítását, az ÁVH lefegyverzését és – amíg a szovjet csapatok el nem hagyják az országot – a harckészültség fenntartását jelölték meg fő feladatának.
Királyék már annyira előkészítették a Nemzetőrség szervezését, hogy jelentkezési űrlapokat is hoztak magukkal, amit az ott lévőknek ki kellett tölteniük. Ebben jelenteni kellett a megalakult nemzetőrcsoport létszámát, meglévő és igényelt fegyverzetét. Közölték, hogy a nemzetőr-igazolványokat még aznap vagy másnap kiosztják.[28] Király Béla bejelentette, hogy a Nemzetőrparancsnokság a Deák téren található meg. Az Írószövetség küldöttei köszöntötték a megalakult Nemzetőrséget, Tamási Lajos elszavalta a Piros a vér a pesti utcán című versét, és ezzel véget ért az értekezlet.[29]
A Corvin új parancsnokságának megválasztása (november 1.)
November 1-jén délelőtt került sor a corvinista felkelők főparancsnokának és más vezetőinek a megválasztására.[30] Az ülésen részt vett a Corvin köz 10–12. minden legfontosabb vezetője. Ott volt Márton András ezredes és Solymosi János alezredes, a piliscsabai gépesített ezred parancsnoka, valamint politikai helyettese, Popovics Ernő százados is, hogy a Nemzetőrparancsnokság állásfoglalása értelmében részt vegyenek a nemzetőrszázadok és zászlóaljak megszervezésében.[31] A megbeszélés valós oka azonban az volt, hogy mindinkább kiéleződött az ellentét Iván Kovács, az addig általánosan elfogadott parancsnok és a vezető szerepet játszó Corvin köziek nagy része között. A gyűlés megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos források lényegesen eltérnek egymástól. Pongrátz Gergely szerint nem is volt ülés, csak arról volt szó, hogy a corvinista felkelők közfelkiáltással, tapssal és egyéb érzelemnyilvánítással válasszanak parancsnokot (mivel addig nem volt), és ő bizonyult a legnépszerűbbnek.[32] Iván Kovács szerint viszont az ellenlábasai – akiknek már kész forgatókönyvük volt a leváltására – „villámértekezletet” hívtak össze.[33]
Az értekezlet vezetését azonnal Márton ezredes vette a kezébe. Bevezetőjében az előző napi kiliánbeli megállapodásra hivatkozott, amely szerint a tisztek segítséget nyújtanak egyes csoportok szervezési kérdéseiben.[34] A szemtanú tisztek (ellentétben a civil résztvevőkkel) úgy emlékeztek, hogy a választást óriási vita, sőt marakodás előzte meg, mivel addigi teljesítménye alapján minden parancsnokjelölt – Pongrátz Gergely, Iván Kovács és Szabó László – saját magát ítélte a legalkalmasabb vezetőnek. E források szerint Iván Kovács az addigi irányító szerepére, a többiek a harci eredményességükre hivatkoztak.[35] Márton ezredes úgy emlékezett, hogy valaki berontott a szobába azzal, hogy valahol Budán lövöldöznek az ÁVH-sok. E verzió szerint – Antalóczi és Iván Kovács kivételével – mindnyájan oda akartak rohanni, de a tiszt a választás befejezésére biztatta a felkelőket.[36] A levéltári források azonban abban megegyeznek, hogy a jelen levők nagyobb része elfogadta Antalóczi javaslatát arról, hogy Iván Kovácsot le kell váltani, mert nem elég erélyes, és idegileg is kimerült. Végül nyílt szavazással Pongrátz Gergelyt választották főparancsnoknak, aki Márton András támogatását is élvezte. Néhány napja már kialakulóban volt kettőjük között a szövetségesi viszony.[37] Minden valószínűség szerint Pongrátznak döntő szerepe volt abban, hogy a katonatisztek közül Márton jött el a választásra.[38] Az ezredes javaslatára parancsnokhelyetteseket is választottak, sorrendben Iván Kovácsot, Szabó Lászlót és Erdős Imrét. Pongrátz Gergely két leghatékonyabb segítője, Antalóczi és Bornemissza nem törekedett parancsnoki szerepre, de befolyásuk – különösen a „Dokié” – mindvégig meghatározó maradt. A többi Pongrátz fivér szintén nem került be a főparancsnoki körbe, sőt – a „tanácsadókkal” ellentétben – szerepük, jelentőségük, beosztásuk a továbbiakban lényegesen csökkent. Ennek az okát egyelőre nem ismerjük.
Az eredményt az ablakon kikiabálva hirdették ki az éljenző tömegnek. A periratok abban is egyeznek, hogy Iván Kovács igazságtalannak és szabálytalannak minősítette a választást.[39] Pongrátzék szemébe mondta, hogy karrieristák, gazemberek, mire Bornemissza azzal az ígérettel igyekezett enyhíteni a feszültséget, hogy a leváltott parancsnokot be fogják választani a „vezérkarba […] mert ott többet tud csinálni”.[40] (A „vezérkar” valószínűleg a Nemzetőrség Operatív Bizottságát jelentette. Antalócziék betartották az ígéretüket,[41] feltehetően a leváltott parancsnokot az ismertsége miatt sem akarták teljesen mellőzni.) Márton és Solymosi azt hangoztatta, hogy az ország védelméről van szó, s ilyenkor nincs helye a személyeskedésnek, higgadt vezetőre van szükség.
Miután Iván Kovács a választás után négyszemközt maradt Márton ezredessel, annak értekezleti viselkedését beavatkozásnak és a személye elleni retorziónak nevezte, amely azért érte őt, mert Maléter Pál miniszterségét támogatta. Márton ezt azzal hárította el, hogy tanácsaival a felettesei utasítására igyekszik segítséget nyújtani a felkelőknek, és ígéretet tett, hogy a csoportok közötti összeköttetés céljából R/20-as katonai rádió adó-vevőt fog küldeni.[42] Ezután az ezredes – vallomása szerint – felhívta helyettesét, Zentai alezredest a Zrínyi Akadémián, hogy az állandó összeköttetés biztosításának céljából küldjön ki egy rádiót, amivel majd bármikor lehet beosztottjának, a Corvin köziekhez küldött katonai tanácsadónak, Dienes Antal ezredesnek rejtetten közlést vagy parancsot adni.[43]
Szabó László szerint a választás problémákat okozott a Corvin mozi és a Práter utca felkelői kapcsolatában.[44] Iván Kovács a bírósági tárgyalásán azt vallotta, hogy később ismét felkérték, vállalja el az irányítást, de nem fogadta el.[45]
Mivel a parancsnokválasztás alatt számos szervezeti és más probléma merült fel, Márton ezredes az új felkelővezetővel a főkapitányságra igyekezett a Nemzetőr-parancsnoksághoz.[46] Király Béla kijelentette: csak 18 éven felüliek lehetnek nemzetőrök, és csak a nemzetőr-igazolvánnyal rendelkezők viselhetnek fegyvert, és csak olyat, amilyenre az igazolványuk feljogosítja őket. Minden más fegyverviselés egyéni vállalkozásnak minősül, tehát tilos. A nemzetőröknek – a honvédséggel ellentétben – csak gyalogsági fegyverük lehet.[47] De a corvinisták, akik néhány harckocsival, páncéltörő ágyúval is rendelkeztek, mégis megőriztek azokat a szovjet intervencióig.
Corvinisták az Operatív Bizottságban (november 3.)
November 3-án délelőtt a Főkapitányság VI. emeletén kezdődött az Ideiglenes Karhatalmi Bizottság gyűlése, amelyen szinte az összes jelentősebb nemzetőrcsoport vezetője ott volt. A corvinistákat Antalóczi, Iván Kovács és Bornemissza képviselte.[48] (Ennek előkészítésére az előző napon, november 2-án került sor, szintén a Főosztályon, a felkelőcsoportok képviselőinek bevonásával. Már ekkor is szóba kerültek a Corvin-csoporton belüli személyi ellentétek, olyan formában, hogy egyesek túlzott hatalmi vágyai a forradalom ügyének is jelentősen ártanak, a szovjet beavatkozás esélyeit ugyanis csak az egység teljes fenntartásával lehet csökkenteni. Bornemissza Tibor arra figyelmeztette az összegyűlteket, hogy a politikai és a fegyveres erők új vezetői is nagyobbrészt az MDP–MSZMP tagjai, tehát még mindig túlreprezentált a kommunista részvétel az irányításban. Kopácsi azzal védekezett, hogy ő már az addigi tettei miatt sem nevezhető sztálinistának. Ezután Bornemissza felvetette azt a kérdést, hogy a nemzetőröket milyen formában fogják fizetni. Király Béla a másnapi, 3-ai közgyűlésre halasztotta az ezzel kapcsolatos döntést.[49])
Király Béla elnökletével kezdődött meg az értekezlet. Szó esett a kormány semlegességi nyilatkozatáról és a Varsói Szerződés felmondásáról. Egyetértés volt abban, hogy a szovjet csapatokat ki kell vonni, általános, titkos választást kell tartani. Ezt követően – mivel megtette a dolgát – feloszlott az Ideiglenes Bizottság. Ezután az elnök arról beszélt, hogy a civilekből, katonákból és rendőrökből álló nemzetőri egységeknek – miután megszilárdították a szervezetüket és megerősítették a fegyelmet – maradéktalanul végre kell hajtaniuk a forradalmi vezetők utasításait. Ismét hangsúlyozta, hogy fegyvert csak tényleges nemzetőr viselhet.
Ezután következtek a hozzászólások és a viták. A Corvin-csoportból Antalóczi helyeselte a tervezetet. Vagy ő vagy valamelyik küldött-társa a Forradalmi Bizottság mandátumainak felosztását a következőképpen képzelte: 21 a civil nemzetőröket illessen, 10-10 pedig a honvédséget, illetve a rendőrséget, továbbá azon a véleményen volt, hogy csak azok kapjanak mandátumot, akik „fegyverrel a kezükben harcoltak”. Követelte azt is, hogy a bizottság vegye fel a kapcsolatot az ENSZ képviselőivel.
A corvinisták – egyetértve a többséggel – a sztrájk beszüntetése és a Dudás-csoport kizárása mellett foglaltak állást.[50]
Ezután a gyűlés Király Bélát egyhangúlag főparancsnokká választotta, Kopácsit pedig a helyettesévé. A terv szerint összeállítottak egy tízfőnyi Operatív Bizottságot (vagyis a parancsnokságot), amely a főparancsnok és helyettese mellett a főkapitányságon tartózkodva vesz részt a szervezőmunkában. Az Operatív Bizottság hat tagját a különböző felkelő csoportok jelölték, ebből kettőt a corvinisták, a Corvin mozi és Práter utcai iskola képviseletében. A Corvin részéről Antalóczi Sándort jelölték, a Práter utcai bizottsági tag beválasztását – több más csoporthoz hasonlóan – későbbre halasztották (majd „beküldik”).[51] Nem tudjuk, hogy a Corvin-„vezérkar” mit fontolgatott, mérlegelt ekkor. Bornemissza ekkor már állandó összekötői szerephez jutott a főkapitányság és a Corvin között. Antalóczin kívül gyakran vele volt Prezmeczky László, a másodéves orvostanhallgató is. A Pongrátz testvérek, még a főparancsnok Gergely is – nem tudjuk miért – teljesen kivonták magukat a tárgyalásokból és a csoport képviseletéből. Az egy-két órával később összeülő Operatív Bizottságban végül Iván Kovács képviselte a Práter utcaiakat.[52] Ülésükön azonban mások is részt vettek (Bornemissza és Prezmeczky fel is szólalt), de a „Tízek”-kel ellentétben, szavazati jog nélkül. Állítólag egy jugoszláv katonai megfigyelő is helyet kapott az ülésen.[53] Szó volt az új kormány felállításáról, Maléter honvédelmi miniszteri kinevezéséről, és arról, hogy a Nemzetőrség parancsnoka legyen a miniszter első helyettese is egyben. Marián javaslatára elkezdték a hadműveleti, a szervezési és a gazdasági osztály felállítását. A hadtápcsoport vezetésébe Antalóczi került, akinek a Vöröskereszttel való összeköttetés megteremtése volt a fő feladata.[54] Napi 30 Ft-os fizetést állapítottak meg a civil nemzetőröknek.[55]
Jegyzetek
[1] Nagy Imre kormányfő ellenezte a súlyos vérontással járó akciókat.
[2] A forradalom hangja – 1956 a sajtó tükrében. Kossuth Könyvkiadó, 1989, 125. o.
[3] „Antalóczi, noha egyszerű orvosnak mutatkozott be, aki a csoportnál maradt, mégis olyan kérdéseket tett fel, mint egy kvalifikált hírszerző.” Horváth Mihály tanúkihallgatási jegyzőkönyve (továbbiakban: tk.) 1957. III. 1. Nagy Imre és társai (továbbiakban: N. I. és tsi) vizsgálati iratok (továbbiakban: V.) Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL) 18/23.
[4] Rákos Imre tk. 1957. VII. 16. N. I. és tsi V. MOL 18/24. A vitában részt vevő tisztek mindegyike beszélt erről az eseményről a vallomásában, a felkelők közül Schmidt László is. Mindezek ellenére nagyon bizonytalan e vita rekonstruálása, mivel a periratok e részeiben különösen feltűnő a nyomozó hatóságoknak Maléter kompromittálására irányuló törekvése.
[5] Horváth Mihály tk. 1957. IV. 12. a Történeti Hivatal Irattára (továbbiakban: THI) V-150005/14 – Schmidt tk. 1957. VII. N. I. és tsi V. MOL 18/24.
[6] Schmidt tk. 1957. VII. N. I. és tsi V. MOL 18/24. Pongrátz Gergely jelenlétére emlékeznek a résztvevők, s ez azt bizonyítja, hogy – állításával ellentétben – semmi szerepe nem volt a Köztársaság téri eseményekben.
[7] Rákos Imre szerint (tk. 1957. VII. 16. N. I. és tsi V. MOL 18/24) egyedül Maléternek volt egy olyan megjegyzése, hogy a foglyokat nemzetközi jog védi, és ehhez tartsák magukat.
[8] Angyal István Saját kezű vallomása (Pesti Szalon, 1991), 51. o.
[9] Az értekezleten elkészített jegyzőkönyv (továbbiakban: jkv.) szerint Forradalmi Védelmi Bizottmány.
[10] Jkv. a Forradalmi Karhatalmi Bizottság előkészítő bizottságának október 30-i üléséről. N. I. és tsi V. MOL 21/31. Oláh Vilmos a következőképpen emlékezett vissza: „…az értekezleten megállapodtunk a 8-12 tagú Operatív Bizottság felállításában. Az első ellentét itt jelentkezett a hivatalos karhatalom és a Corvin-csoport között, ugyanis a Corvin-csoport magának követelte a vezető szerepet, amit mi nem tartottunk helyesnek…” (Oláh jkv. 1957. II. 12. V-150007/1). Ezt a közlést más források nem erősítik meg.
[11] Jkv. a Forradalmi Karhatalmi Bizottság előkészítő bizottságának október 30-i üléséről. N. I. és tsi V. MOL 21/31 – Kovács Erzsébet (jegyzőkönyvezető) tk. 1957. I. 31. N. I. és tsi V. MOL 20/29 – Rákos Imre tk. 1957. VII. 16. N. I. és tsi V. MOL 18/24 – Király Béla: Honvédségből Néphadsereg. é. n., CO-NEXUS Prin-teR, 251. o.
[12] E helyszínt állítólag bojkottálni akarták a corvinista felkelők (Király Béla i. m. 259. o. – Pongrátz Gergely i. m. 153–154. o.). Levéltári források nem utalnak erre. Erről az értekezletről ld. még Horváth Miklós: Maléter Pál. Osiris–Századvég – 1956-os Intézet, 1995, 138–143. o.
[13] Prezmeczky október 29-étől orvosi segítséget nyújtott a városban, 30-ától a Práter utcai felkelők körében látta el feladatát. Pongrátz Gergely – miután megtudta, hogy diák – adott neki egy meghívót, „hogy a corvinista felkelőket többen képviseljék” (Prezmeczky László jkv. kelt. n. THI V-141315).
[14] László Béla György szerint (jkv. 1957. VI. 11. HL 432/58) őt az ülés előtt Pongrátz Gergely és Iván Kovács áthívta a Práter utcából, hogy a többi felkelővezetővel együtt megbeszéljék a követendő taktikát. Fő cél: mint legerősebb felkelő csoport minél több tagot delegálhasson, ez a szavazásokkor különösen fontos lehet. Ennek érdekében a Corvinhoz tartozó kisebb csoportok önállóan, a saját nevükben szerepeljenek, így külön mandátumra esélyesek. Eképpen az induló küldöttség képviselte a Práter utcaiakat és az Üllői útiakat is. Mindezt más közlés nem erősíti meg. Iván Kovács is említett egy értekezlet előtti megbeszélést (jkv. 1957. V. 3. THI V-150005/15), amikor Antalóczi, Bornemissza és Pongrátz Gergely abban próbálta befolyásolni a küldötteket, hogy támogassák Márton András ezredes honvédelmi miniszterré jelölését.
[15] Az ülésről készült jkv. N. I. és tsi V. MOL 18/24.
[16] László B. Gy. jkv. VI. 11. HL 432/58. Ezt a forrást más adatok nem erősítik meg.
[17] Horváth Mihály tk. 1957. III. 1. N. I. és tsi V MOL 18/23.
[18] László B. Gy. jkv. 1957. VI. 11. HL 432/58.
[19] László B. Gy. szerint (jkv. VI. 11. HL 432/58) Herpai Sándor rendőr alezredes egy cédulát juttatott el a corvinistákhoz, hogy említsék meg a Dudás-ügyet. E verzió szerint Pongrátz Gergely és Iván Kovács felszólalásukban egyaránt kritizálták Dudást, és nehezményezték, hogy távol maradt az ülésről. A Széna tériek kivételével ezt egyhangú helyesléssel fogadták.
[20] Iván Kovács vallomásai szerint ő maga.
[21] Marián István szerint (N. I. és tsi Op. ir. MOL 2/6; jkv. 1957. VIII. 8. THI V-150005/14) többen indulatosan közbekiabáltak: „ne rágalmazz, hanem példákat mondj!”, s amikor Maléter visszatért, Pongrátz sokkal enyhébb formában ismételte meg a mondandóját.
[22] Kiss László és társai THI V-146308
[23] Iván Kovács jkv. 1957. V. 3. THI V-150005/15.
[24] Maléter egyik vallomása (jkv. 1957. III. 13. N. I. és tsi Op. ir. MOL 2/6) szerint ígéretet tett arra, hogy a rend helyreállítása után sor kerülhet a Kilián–Corvin-harcból adódó problémák megtárgyalására.
[25] Iván Kovács önvallomása (továbbiakban: önv.) 1956-os Intézet Évkönyve (1993, továbbiakban: Évk.), 215. o.; tárgyalási jkv. (továbbiakban: tárgy.) 1957. VIII. 15. Pest megyei irattár (továbbiakban: PM) 002/57.
[26] Iván Kovács jkv. 1957. V. 3. PM, THI V-150005/15. Prezmeczky László úgy emlékezett, hogy Pongrátz Gergely kivételével a corvinisták támogatták Maléter miniszterségét (Prezmeczky jkv. kelt. nélkül THI V-141315). Marián István szerint (N. I. és tsi Op. ir. MOL 2/6; jkv. 1957. VIII. 8. THI V-150005/14) „…voltak olyanok, akik Malétert, ill. Király Bélát követelték miniszternek”. Váradi Gyula azt állította (jkv. 1957. III. 15. THI V-150006), hogy Pongrátz őt megemlítette, mint a lehetséges honvédelmi minisztert. Horváth Mihály (tk. 1957. III. 1. N. I. és tsi V. MOL 18/23) szerint az ellenforradalmárok egyik csoportja Malétert, a másik Mártont, egyesek Váradit tartották legalkalmasabbnak a honvédelmi miniszteri tárca vezetésére. Kovács István Maléter mellett foglalt állást („milyen derék ember”). Nagy Mihály hadnagy Kovács István mellett tört lándzsát: „népszerű, hozzáértő, jó kommunista” (Nagy Mihály jelentése 1957. II. 11. THI V-150005/14).
[27] Márton András jkv. V. 20. – Maléter Pál jkv. 1957. VIII. 1. N. I. és tsi V. MOL 17/22.
[28] Maléter Pál jkv. 1957. VIII. 1. N. I. és tsi V. MOL 17/22 – Marián István N. I. és tsi Op. ir. MOL 2/6; jkv. 1957. VIII. 8. THI V-150005/14.
[29] Maléter az értekezlet befejezése után arra kérte Marián Istvánt, hogy egy egyetemista zászlóaljat tartson készenlétben, amely elejét vehetné akár egy nagyobb arányú rendzavarásnak is. Marián megígérte ezt a támogatást (Maléter Pál jkv. 1957. VIII. 1. N. I. és tsi Op. ir. MOL 2/6). Ezután – Nagy József felkelő szerint – Márton és Solymosi ezredesek eszmecserét folytattak a Corvin parancsnokaival a Kisfaludy közben. Szóba került az ország politikai helyzete, a szovjet csapatok tartózkodási helye, kivonásuk időpontja. E verzió szerint a felkelők többsége ismét felvetette, hogy nem Malétert, hanem Mártont kellene honvédelmi miniszternek kinevezni, de ettől a Zrínyi Akadémia parancsnoka állítólag ódzkodott (Nagy József jkv. THI V-143260 1957. V. 24.). Ezt a közlést más forrás nem erősíti meg.
[30] A történeti irodalomban legtöbbször helytelenül október 30-át jelölik meg ennek időpontjául. Ellenben a résztvevők és szemtanúk jelentős része vallomásában november 2-ára datálta a parancsnokválasztást, és ezt a verziót nem is lehet minden kétséget kizáróan megcáfolni.
[31] Márton András önv. kelt. n. THI V-150005/12.
[32] Pongrátz Gergely: Corvin köz 1956. Chicago–Budapest, 1982–1992, 132. o.
[33] „A Pongrátz-fiúk, Bornemissza, Antalóczi és közöttem személyi ellentétek voltak. Az emberek zöme szeretett engem, így nyíltan vádolni nem mertek…” (Iván Kovács tárgy. 1957. VIII. 15. PM 002/57.)
[34] Iván Kovács jkv. 1957. V. 3. PM, THI V-150005/15.
[35] Márton szerint Szabó László azzal dicsekedett, hogy embereivel a Bányász mozinál több páncélost tettek ártalmatlanná, mint a többiek a Corvin mozi környékén. (Fivérét támogatva, Pongrátz Ödön különösen nagy hangzavart idézett elő.)
[36] Márton András önv. kelt. n. THI V-150005/2.
[37] Márton a saját kezű vallomásában mindezt a következőképpen magyarázta: „Váradi szerint Pongrátz Gergely volt viszonylag a legnormálisabb a társaságban, vele lehetett a leginkább tárgyalni […] ő volt a legbefolyásolhatóbb a corvinisták közül, talán ezért tartotta őt a legbecsületesebbnek. Mindezzel egyetértettem. Váradit sokra becsültem.” (1957. IV. 24. V-150005/2). Márton egyik vallomása szerint (jkv. 1957. VI. 25. N. I. és tsi V. MOL 19/26) Pongrátz Gergely ötödmagával már felkereste őt a Zrínyi Akadémiában: fegyvereket kértek.
[38] Márton András jkv. VI. 22. THI V-150005/2.
[39] Márton András (önv. kelt. n. THI V-150005/12) és Nagy József (jkv. 1957. V. 24. THI V-143260) szerint a volt parancsnok megsértődött, kijelentette, hogy „nem tűri, hogy újak dirigáljanak”, „úgy látja, rá nincs szükség, inkább félreáll”. (Márton szerint még két corvinista vezető is azt hangoztatta, hogy „inkább különválnak a csoportjukkal”.)
[40] Iván Kovács önv. Évk., 216. o.
[41] „2–3-án a nemzetőrségi gyűlésen, Pongrátz [valószínűleg: Gergely] és Antalóczi ajánlották nekem, hogy a corvinisták nevében jelöljem Iván Kovácsot a Nemzetőrség vezetőinek névsorába.” Prezmeczky László jkv. kelt n. THI V-141315.
[42] Iván Kovács jkv. 1957. V. 3. PM, THI V-150005/15).
[43] Márton András önv. kelt. n. THI V-150005/2.
[44] „…nov. 1-jén, amikor Iván Kovács helyett Pongrátz Gergely lett a parancsnok a Práter utcaiak önálló parancsnokságot választottak, mert ők Iván Kovácshoz ragaszkodtak. Ennek kapcsán még az étkezést is külön intézték.” (Szabó László 1957. II. 11. FB 1731/57.)
[45] Ez utóbbi két közlést más források nem erősítik meg.
[46] Korábban már Pongrátz látogatást tett Mártonnál. Az ezredes ekkor megígérte, hogy majd szerez a corvinisták számára fegyvereket a nemzetőrparancsnokságon, mivel az egységének készletéből nem adhatott.
[47] A Corvinban ugyanis előzőleg valaki (feltehetően Mesz János, „Tuskólábú Jancsi”) páncélos főhadnagyként mutatta be magát, és ennek alapján magának követelte e fegyvernem helyi parancsnokságát, abban bízva, hogy a corvinistáknak nem kell átadniuk a honvédségnek a zsákmányolt nehéztüzérségi fegyvereket. Márton András önv. kelt. n. THI V-150005/2.; jkv. 1957. VI. 25. N. I. és tsi V. MOL 19/26
[48] Bornemissza hat meghívót hozott a Főkapitányságról a corvinisták részére (Iván Kovács jkv. 1957. V. 14. N.I. és tsi V. MOL 21/30).
[49] Jkv. „Felvétetett a BM Budapesti Főosztályán 1956. nov. 2-án megtartott értekezleten.” THI V-150006/6.
[50] Jkv. „Az Id. Forr. Karhatalmi Bizottság értekezlete” – Jkv. „Felvétetett: a Belügyminisztériumban, 1956. nov. 3-án megtartott nemzetőri értekezletről.” Angyal István szerint a corvinisták személyi problémáiról, torzsalkodásaikról is szó esett (Angyal István Sajátkezű vallomása. Pesti Szalon, 1991, 85. o.).
[51] Ezzel lényegében véget ért az értekezlet. Búcsúzóul egyperces néma felállással adóztak az elesettek emlékének, és elénekelték a Szózatot.
[52] A rendőrséget Kiss István alezredes, a Műegyetemet Marián István, Széna téri–Maros utcai csoportot Sillay Rudolf, a Tűzoltó utcaiakat Csongovai Per Olaf, a VII. kerületieket Drbál Ferenc képviselte, a Szabad Nép-székház kijelölt képviselője, Baktai Imre nem volt ott, miként a honvédség reprezentánsa (Márton András vagy Solymosi János) sem.
[53] Iván Kovács önv. Évk. 217. o.
[54] „A Bizottság megbeszélésén felvett jegyzőkönyv” – Földvári Attila jkv. 1957. VI. 4. Oláh Vilmos és tsai THI V-150011/1.
[55] Iván Kovács önv. Évk. 217. o.
Kapcsolódó cikkek
- 1956 [7]