„A képzőművészet kellemes élvezeteket nyújt számunkra. Az építészet természetesen hasznosságot társít az örömhöz.”
Étienne-Louis Boullée
„A jelen tágassága aszerint alakul, hogy a múltnak és jövőnek mekkora részét foglalja magában.”
Mezei Árpád
A történelem során az épített környezet objektumait rendszeresen átalakítják. Sok okból: változnak a stílusok és a rendszerek, a befogadott technológiák; életformák elavulnak, vagy elavultnak vélik őket, a város szerkezete, a benne élő közösségek mozgásban vannak, stb. Az okok és a beavatkozás előjele, minősége, erőszakossága kultúránként eltérő. A huszadik század második felében a beavatkozások száma a sokszorosára nőtt, és a kommunikáció egyidejűsége jóvoltából azonnal tudomást is szerzünk róluk. Tömeges jelenségről van szó.
Néhány kiragadott példa: Régiónkban templomok és zsinagógák sokaságából magtár, bútorraktár, vívóterem, jobb esetben technika háza lett. „A szocializmusban nincsenek szegények, elmebetegek” szlogen jegyében nem építettek (elme-) szociális otthonokat, így ezeknek vidéki kastélyok, kúriák adtak otthont. Az udvarházak tsz-központokká alakultak. Van pozitív hazai példa is: a műveléssel felhagyott fertőrákosi kőfejtő évtizedek óta látogatott barlangszínház.
Észak-Amerika keleti partján a nagy iparvárosok kiüresedett városrészeinek loftjai a változó életformákat befogadni képes, vonzó lakásokká alakultak. New Englandtól Vermontig divatos lakó- vagy hétvégi házzá rendezték be a funkciójukat vesztett barnokat.
Nyugat-Európában értékes architektúrájú, fontos városképi szerepet viselő, nagy ipari, közlekedési létesítményeket terveztek át kulturális intézménnyé. A legismertebbek ezek közül a párizsi pályaudvar épületében 1986-ban megnyitott Musée d’Orsay és a londoni Tate Gallery idén átadott, dokkból átalakított új épülete.
A kilencvenes évtizedben a hazai kulturális, gazdasági élet mozgékony szereplői: kultúrmenedzserek, vendéglősök, műgyűjtők, képzőművészek, építészek, egyetemi hallgatók találtak néhány figyelemre méltó helyszínt. A Vörösvári Ákos fékezhetetlen energiájával létrehozott Első Magyar Látványtár otthonosan rendezkedett be a Mujdricza Péter segítségével áttervezett tapolca-diszeli vízimalomban. A Lévay Jenő által újra felfedezett Dorog–Esztergom közötti dunai szénátrakó ez idáig Szellemi átrakó, Váltótér, Repülő híd neveken számtalan képzőművészeti akció inspirálója és modellje. Néhány általam instruált építészhallgató a Biatorbágy melletti (Matuska Szilveszterről elhíresült) viadukt és környékének újrahasznosításával kísérletezett. Többeket foglalkoztat a budafoki barokk lőporraktár hasznosítása. A Trafó – Kortárs Művészetek Háza, a Fonó, a (zugligeti) Remíz, a Dokk a budapesti kulturális és vendéglátó világ bejáratott, változó építészeti színvonalú, de karakteres elemei.
A Rosta S. Csaba választotta ipari műemlék, a pinnyédi Rábca-híd önmagában is egyedülálló, kiváló alapanyag. A burjánzó természeti környezetben álló, ötven méter fesztávolságú, acélrácsos szerkezetű híd ezernyolcszázötvenháromban épült. 1908. július huszonkilencedikére virradó éjszaka – egy darabban, két uszályon – új helyére vontatták. A híd ritka szerencséje: először helyet változtat, majd – felöltöztetve – funkciót. (N. B. Az építészet ruha.)
A híd-múzeum ötletének különleges súlyát a MADI-háttér adja. A MADI – Mozgás, Absztrakció, Dimenzió, Invenció – nemzetközi művészeti mozgalom. 1946-ban indult Buenos Airesből, kezdeményezője Carmelo Arden Quin. A MADI alapgondolatára Kassák, Moholy-Nagy, Péri munkássága is nagy hatással volt. A MADI első magyarországi bemutatkozásán, 1993-ban a Győri Műcsarnokban és a budapesti Kassák Múzeumban a második avantgárd generáció (Csiky, Fajó, Bak, Haraszty, Keserű) és fiatal művészek (Bányász, Saxon, Marafko) állítottak ki. Azóta folyamatos a MADI jelenléte a hazai és külföldi kiállítótermekben. Fontos esemény volt az 1995-ös győri nemzetközi MADI fesztivál. Az ott felajánlott művek alapozták meg a Mobil MADI Múzeum anyagát.
A Nemzetközi MADI Múzeum Alapítvány 1997 végén megbízta a győri RAS Stúdiót, Rosta S. Csaba építészt az építészeti koncepció elkészítésével.
„Legyen ez a híd kedvenc találkozóhelye a kortárs képzőművészet barátainak, a modern építészet és technika híveinek! Nem csak egyszerűen keresztül lehet majd sétálni rajta és nézelődni meg-megállva. Reméljük mindenki be is akar menni. Mert odabent állnak majd a kiállítások, a geometrikus-absztrakt művészet szellemes, színes, formabontó és újabb formák teremtésére indító darabjai. És lesz még bent kávézó, olvasóterem, könyvesbolt is, hogy sokáig maradhasson, aki jól érzi magát. Mert legyünk őszinték, egy hídon kiállítást nézni, folyóiratot olvasni, ebédelni vagy éppen konferenciát tartani rendhagyó dolog. A mi hidunk, a MADI Múzeumhíd ilyen lesz.” Ez olvasható egy 1998-as, lelkes szórólapon.
Rosta azonosult a feladattal. A buja természeti környezet, a karakteres ipari tárgy és a funkció példás harmóniáját teremtette meg. Alaprajza – miként a víz felülete – visszatükrözi a híd tartószerkezetének ívét. Az új szerkezetek a híd elemeinek magától értetődő folytatásai. Rosta pontos érzékkel egyensúlyozza ki a meglévő és a hozzáadott tömegek arányát. Anyaghasználata az adottságokkal, a választott stílussal és mondanivalójával tökéletes összhangban van. Az üveg alkalmazása járófelületként a technikai lehetőségek határát tágítja, térelhatárolóként a kint is vagyunk-bent is vagyunk illúzióját szolgálja. A tetőteraszra felvezető – a híd ívét követő – lépcső szellemes és bátor megoldás.
A MADI a geometrikus-absztrakt képzőművészet formai szabadságát hirdeti, vidám, játékos és színes. Ebben az értelemben Rosta S. Csaba MADI Múzeumhíd terve originális MADI-mű.
A MADI Múzeumhíd tervezett átadásának időpontja 2000. december 31. Ma már egyértelmű, hogy ebből semmi sem lesz. A győri önkormányzat felajánlása – a híd 99 éves bérletére – lejár. Az alapítvány dolgozik a MADI gyűjtemény hivatalos elfogadtatásán. Ennek egy része jelenleg – Mucha József tulajdonos jóvoltából – megtekinthető a kőkapui (BAZ megye, Sátoraljaújhely, Pálháza) Károlyi-vadászkastélyban működő hotelban.