Gy. L.-nek, érkezésére
Csomózd ki a sótól ragacsos kötelet,
A ragyogó kristályszemcsék karod
Finom pihéire szitálnak, nézd, itt így
Mozog, így süllyed és emelkedik
Minden, ami él, a testek mögött távoli
Fény remeg, mint a fároszok az éjjeli
Égbolt peremén, sziklafalba
Vájt moszatos lépcsőkön jönnek
Ők, akiket eloldoztak odaát, hogy
Mint a gazdátlan bárkák, végre
A helyes irányba fordulhassanak,
Mert te nem, az áramlat tudja csak,
Honnan hová, oldozd el magad,
Végy egy mély lélegzetet, emeld
Fel a fejed, a víztükör tekintet,
Annak a tekintete, aki a tér
Titokzatos hangszerét húrozta fel,
Igen, az ott az árnyékod a csónak
Padlóján, oldozd el magad,
Ha erősen figyelsz, hallhatod,
Ahogy pendülnek a húrok,
Ha odakint jársz majd,
A szirtfokon túl, már csak erre
Az egy hangra figyelj.
Versillusztráció [2]- Vers [6]