Évenkénti országgyűlést Pesten, így hangzott 153 évvel ezelőtt a harmadik követelés – ez teljesült, sőt túlteljesült. De! Némileg más volt a helyzet 153 évvel ezelőtt, mint ma. Akkor a megfelelő népességnek, az akkor frissen bővített lehetőség szerint is jóval kevesebb mint tíz százaléka rendelkezett választójoggal. A kormányzás is mást jelentett, mint ma, s az Országgyűlés feladata is erősen eltért a mostanitól. Így nem lehetünk elégedettek, hogy ma van állandó Országgyűlés Pesten. Mert mi ma a helyzet?
A törvény azt írja elő: az Országgyűlés hetente ülésezik, de a hetente ma azt jelenti, hogy háromhetente van Országgyűlés Pesten, kivéve a szünetet.
A törvény szerinti évenkénti költségvetés azt jelenti ebben a pillanatban, hogy két évre fogad el az Országgyűlés költségvetést.
A költségvetés parlamenti módosítása ma azt jelenti, hogy az Országgyűlés utólag, a kormány beszámolója alapján hagyja jóvá az évközi, illetve két év közi módosításokat.
A parlamenti vizsgálóbizottság, amely az Országgyűlés házszabálya szerint automatikusan felállítandó, ha a képviselők legalább egyötöde kezdeményezi, nem szokott létrejönni ma a parlamentben, ha az ellenzék indítványozza. Mellékesen megjegyzem, a vizsgálóbizottság paritásos bizottság lenne, így abban az ellenzék számlájára lennének jelen a MIÉP és a függetlenek, vagyis a ma zömében független Független Kisgazdák képviselői, vagyis garantált lenne a kormánypárti többség.
Ma az ügyrendi bizottság egyszerű többséggel értelmezi a Házszabályt, s ennek nyomán a jövendő jogászai valószínűleg jogtörténeti kuriózumként tanulmányozzák majd a Salamon (László, Fidesz bizottsági elnök)-féle értelmezési szisztémát, amely úgynevezett feles döntésekkel változtatja meg és írja át a kétharmados támogatást igénylő Házszabályt.
A parlament rendkívüli ülését ma a képviselők egyötöde kezdeményezheti, és azt automatikusan össze kell hívni, de a Fidesz-féle értelmezés szerint az, hogy össze kell hívni, nem jelenti azt, hogy az ülést meg is kell tartani.
Az is a mai helyzetet jellemzi, hogy a kormány legfontosabb politikai bejelentései parlamenten kívüli színtereken hangzanak el, mint a Fidesz választmánya, a Vigadó és természetesen az úgynevezett szokásos szerdai, vagyis a miniszterelnöknek alanyi jogon járó reggeli rádióműsor.
Az utolsónak említendő jellemzője a mai Országgyűlésnek a lyukas Házszabály, amely nem azt jelképezi, mint az ’56-os zászló, hanem azt, hogy mivel az ellenzék nem fogadja el a Fidesz-MIÉP érdekei szerint módosítandó frakcióalakítási szabályt, nem hozható létre a Házszabályban frakcióalakítási szabály. És mivel az ellenzék nem fogadja el a hetenkénti háromhetenként értelmezését, nem lehet kellően kidolgozott az Országgyűlés ülésrendje sem.
A technika ismert ma már az élet minden területéről: ma, fideszmagyarul ami nem tételesen szabályozott, az nem szabályozott, szabadon értelmezhető. Nincs hagyomány, nem létezik szokásjog. Ami mégis szabályozva van, az is átértelmezhető, és átértelmezendő is, amennyiben szükséges.
A parlamenti többségi döntésekkel szemben természetesen nincs jogorvoslat, csak akkor, ha brutális alkotmánysértésről van szó. Az Alkotmánybíróság jobb esetben legfeljebb kilyukasztja a Házszabályt, rosszabb esetben azt mondja, hogy még mindig jobb a kizárólag kormánypárti kuratórium, mint a semmilyen – hiszen abból mégsem lehet kiindulni, hogy a kormánypártok betartják a törvényt. E testület jogszabályt alkotni ugyanis az Országgyűlés helyett nem tud.
A következmények.
A politikának ma mellékszíntere az Országgyűlés, amely nem több, mint törvénygyár, feladatai rituálisak. A kormánypártok és frakcióik a kormány akaratát képviselik, régen úgy mondták, mamelukok, transzmissziós feladataik vannak. A politikai nyilvánosság ennek nyomán beszűkült, az ellenzék lehetőségei a végrehajtó hatalom ellenőrzésére minimálisak, az érdemi politikai vitának nincs tétje.
A kormány és intézményei, ideértve természetesen az állami vállalatok bővülő körét és az állam gyarapodó számú bankjait, ellenőrizhetetlenek. A miniszterelnök maga választja meg jól előkészített fellépéseit, hogy ne kelljen improvizálnia és esetleg a rögtönzésekbe belezavarodni.
Mi mindennek a célja? Cél, hogy a miniszterelnök, mint egy uralkodó, de legalább, mint egy kormányzó lebegjen a közélet felett, a napi politikai konfliktusoktól függetleníteni tudja magát, s hatalmát autoritárius igényeinek megfelelően alakíthassa. Az Országgyűlés kiüresítése a tekintélyelvű, elnöki rendszerű kormányzás egyik kelléke.
Csak igen korlátozottan egyik hatalmi ág ma tehát az Országgyűlés, hiszen nem a parlamentnek, illetve az ottani többségnek van kormánya, hanem a kormánynak, sőt nem is a kormánynak, hanem a miniszterelnöknek van parlamenti többsége.
A megértő politológiai elemzés azt mondja, hogy az Országgyűlés perifériára szorítása Magyarországon nem egyszerűen öncélú cezarománia, hanem a modern politika, a tömegdemokrácia, a tömegkommunikáció világában elkerülhetetlen folyamat. A miniszterelnök nem a képviselőkhöz, a nép képviselőihez akar szólni, hanem közvetlenül a néphez. A politikus nem programot képvisel, hanem a PR-tanácsadó által formált üzeneteket fogalmaz meg, s az első PR-lecke úgy szól: kisszámú, egyszerű üzenetre van szükség, ezeket sokszor kell elmondani, az ellenvetésekre nem szabad reagálni. A vita, az érvelés elhomályosítja a polgár tisztánlátását.
A politikát nem pártok, parlamenti csaták jelenítik meg, hanem üzenethordozó személyek.
A magyar gyakorlat azonban nem csak, sőt talán nem is elsősorban az, aminek a megértő politológusok látni és láttatni akarják. Hogy a szokásjogot és a tényleges jogszabályokat negligálják, az egyetlen mintaként idézhető nyugati demokráciában sem része a PR által kigyúrt, tömegkommunikáción keresztül üzenő politikus tevékenységének. S nincs olyan nyugati demokrácia, ahol olyan szűk csoport, mondjuk hat-nyolc fő tartaná kezében a politikai hatalmat, mint nálunk. Sehol nem fonódik össze a politikai hatalom olyan ellenőrizhetetlen gazdasági hatalommal, mint nálunk, amit mi sem jellemez jobban, mint hogy nem tudni: a Fidesz, illetve vezetőinek politikai hatalmát segítő gazdasági háttér működik-e ma Magyarországon, vagy egy gazdasági csoport működteti a maga igényei szerint kormányát.
Még egy ciklus, mármint ebben a felállásban, ugyanezekkel az alapelvekkel, és lehet, hogy megvalósul a ’48-as 3. pont: évenkénti országgyűlés – de ha a miniszterelnök a Sándor-palotába költözik, akkor nem Pesten, hanem Budán.
Hivatkozott cikkek
- Márciusi tézisek [7]