Magyar Bálint

Nyomtatóbarát változat

Felelős minisztériumot, azaz felelős kormányt Buda-Pesten – szól a negyvennyolcas követelések második pontja. Ma egy kormány két értelemben lehet felelős: felelős lehet az Országgyűlésnek, és felelős lehet a törvényeknek. Az előbbiről, az Országgyűlésnek való felelősségről, nevezetesen arról, hogy a jelenlegi kormány miként kívánja az Országgyűlésnek felelőtlen kormány gyakorlatát kiépíteni, és ennek céljából korlátozni a parlament ellenőrző hatalmát, funkcióját és szerepét – nos erről Pető Iván fog beszélni. Egy kormány ugyanakkor felelős a törvények betartásáért-betartatásáért is. Ez már az áprilisi törvényekben is szerepel: a miniszterek felelősségre vonhatók az Országgyűlés által, amennyiben a törvényeket nem tartják be. Tehát törvénytisztelő kormányt kívánunk. Egy törvénytisztelő kormánynak tudnia kell, hogy vannak íratlan törvények is. S egy kormány csak akkor tud igazán törvénytisztelő lenni, ha az íratlan törvényeket, a szokásjogot is betartja. A jelenlegi kormány egyik újdonsága, hogy az íratlan törvényeket gyakorlatilag félresöpri, nem törődik velük.

De vajon mit csinál az írott törvényekkel? A jelenlegi kormánynak jogérzéke van, de szégyenérzete nincsen. Ezért nemcsak a szokásjoggal nem törődik, hanem a törvények szellemével sem. Ahelyett, hogy felelős kormányként a joghézagokkal „szemben” képviselné a törvények által világosan közvetített értékeket, úgy gondolja, hogy feladata inkább hihetetlen jogérzékkel megkeresni és saját érdekei szerint kiaknázni a joghézagokat, félresöpörve a törvények szellemét. Példa az autópálya építésére szánt százmilliárdok átvitele a KHVM-től az ÁPV Rt.-n keresztül a Magyar Fejlesztési Bankig. Csak azért, hogy így ugyan törvényesen, ám tisztességtelenül ki lehessen játszani a közbeszerzési törvényt.

Ugyanakkor számos esetben nem lehet joghézagokkal operálni, hiszen a törvény szankciókat is tartalmaz. De kellő jogérzékkel meg lehet találni, hogy melyek azok a törvényellenes lépések, amelyekre ugyan a törvényben vannak szankciók, de ezek a szankciók nem végrehajthatók. Azokat aztán bátran át lehet hágni. Ilyenek azok az esetek, amikor a kormánytöbbség gátlás nélkül megszegi a parlamenti Házszabály egyes rendelkezéseit, hiszen a magyar jogrendszerből hiányzik az az intézmény, ahová a parlament eseti törvénytelen döntéseivel szemben fellebbezni lehetne. Így van nekünk háromhetenkénti Országgyűlésünk hetenkénti helyett, így nem állnak fel a különböző ellenzéki kezdeményezésű vizsgáló bizottságok.

A kormánynak ugyanakkor pechje van, mert vannak olyan törvényi szakaszok is, melyeknek egy korrektül működő rendszerben vannak érvényesíthető szankciói is. Az ilyen szerencsétlen esetekre kell meghirdetni a „több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás” programját, és Pintért, Simicskát, végül pedig Poltot kinevezni azoknak az intézményeknek az élére, amelyeknek valamilyen módon a kormányzati szintű törvénytelen vagy törvénymegkerülő tevékenységek szankcionálásában szerepük lehetne. Ezek az intézmények aztán leleményesek, ha éppen egyik irányba kell kutakodni, és teljesen fantáziátlanok, ha a másik irányba kell kutakodni. „Az én kommunistám nem kommunista” politikája így egészül ki „az én bűnözőm nem bűnöző” gyakorlatával. A kormány átszínezi azokat az intézményeket, amelyek ugyan korábban is kormányirányítás alatt álltak, de melyeket korábban szakemberek vezettek. Ilyen például az APEH, ahol semelyik korábbi kormány alatt sem merült fel, hogy az adott intézményt pártkatona vezesse, és a vezető kormánypárt kétes ügyeinek eltussolására, illetve a rivális klientúrával való leszámolásra használja fel azt. És ha vannak olyan intézmények, amelyeknek a jogrendben biztosított az intézményi függetlenségük, akkor személyi politikával kell elérni azt, hogy azoknál ez a függetlenség megszűnjön. Ha a parlamentben nem lehet keresztülvinni az ügyészség kormány alá rendelését, mert kétharmados többséget igényel, akkor személyi politikával kell ezt megtenni. Miután a legfőbb ügyész megválasztása csak abszolút többséget igényel, így lehet olyan egykori kormánypárti képviselőjelölt legfőbb ügyészt választani, aki aztán a parlamentben hosszan érvel amellett, hogy egy kétmilliárd forintos adócsalással vádolt egykori fideszes gazdasági mindenest miért nem kell gyanúsítottként megpróbálni kihallgatni.

De ha megyünk tovább, akkor elérünk egy olyan szintet, amikor már a bűnüldöző szervek paralizálása is csak kis haszonnal kecsegtet. Ilyenkor egyszerűbb saját erkölcsüket törvényi rangra emelni. A legújabb példa erre a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényjavaslat, ahol egy fideszes pénzfelhajtó erkölcsi normáit kívánja a kormány törvényerőre emelni. Magyarul a szabad rablást szentesíteni a törvény keretei között. Ez egy feles törvény, akár meg is hozhatja a parlament, s a kör bezárul.

Valóban törvénytisztelő kormány csak az a kormány lehet, amely nemcsak betartja a törvényeket, hanem az általa alkotott törvényekben sem testesít meg olyan szellemiséget, amely a demokráciától teljesen idegen. Tehát amit ma is kívánunk, az nem más, mint valóban törvénytisztelő kormány.

• Márciusi tézisek