Skip to main content

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
„Mit kívánna ma a magyar nemzet?”


Mit kíván a magyar nemzet? Azt tudjuk, hogy mit kíván a Magyar Nemzet. Valószínűleg a MAHIR választási győzelmét. De ha a magyar nemzet nem kíván engedni a 48-ból, akkor azt kívánja, hogy az új Magyar Köztársaságban ne lehessen közpénzből sajtóterméket ajándékozni az uralkodó párt választási kampánycégének. Sem Magyar Nemzetet, sem Szabad Földet. Vonják felelősségre a privatizációs szervezet és az új Postabank sajtóelkótyavetyélőit, akik politikai alapon döntöttek az állami tulajdonú sajtótermékek gyakorlatilag ingyenes magánosításáról. Tiltsák meg az állami ügynökségeknek, szerveknek, hogy bármiféle sajtótulajdonuk legyen. Tiltsák meg, hogy egyáltalán adófizetői pénz lehessen bármely sajtótermékben, kivéve a közszolgálati médiumokat és a hivatalos közlönyöket. De az se lehessen a politikai hatalom zsákmánya, amelyben van előfizetői pénz. Államtól, pártoktól független közszolgálati sajtót. Szűnjön meg a pártok diktatúrája, hoci-neszéje a legfőbb médiahatóságban, az Országos Rádió és Televízió Testületben.

Ennek egy az útja. Ki a pártokkal a média irányító és felügyeleti testületeiből. Ki a pártokkal a közszolgálati sajtó tulajdonosi testületeiből. A legfőbb médiahatóság ne legyen többé sem hatóság, sem minisztérium, sem a mindenkori uralkodó politika meghosszabbított karja, hanem legyen a sajtószabadságon őrködő szakmai önigazgatási testület. A közszolgálati médiumok testületei ne a politika felügyeletét érvényesítsék, hanem a médiumok politikai befolyástól való függetlenségét. Szűnjön meg a pártpolitikai propaganda a közszolgálati médiumokban. Ne lehessen olyan műsor benne, amely nemzetiségek, vallási kisebbségek, ellenzéki pártok ellen uszít hetente, vasárnaponta, jegyzetidőben, sajtószemle ürügyén. Ne annak a műsornak a munkatársa felügyelje a szabad tájékoztatást a közrádióban, amelyik minden héten a sajtó megbüntetését és eltiprását követeli. Legyen a mindenkori miniszterelnöknek nehéz a mikrofon. Ne legyen neki szerda reggeli ajándékműsora, de annál gyakrabban kelljen állnia a kandi tudósítók kemény, váratlan kérdéseit és keresztkérdéseit.

Szabad internetet! A szükséges szabályozást bízzák a tartalomszolgáltatók önkéntes ajánlásaira. Az állam ne a tartalommal törődjön, hanem csak a sávszélességgel és az ellátottsággal.

Kedves ünneplők! 1989-ben a sajtó még nem volt szabad, de az újságíró az volt. Ma a sajtó szabadabb, mint az újságíró. Jöjjön végre össze az 1848-as képlet: szabadságot a sajtónak, de szabadságot az újságírónak is. A kormányőrök ne kobozhassanak el interjúkat a miniszterek parancsára. Teljes választási szabadságot a sajtófogyasztó közönségnek. Az államot törvény tiltsa el a hirdetési megrendelések politikai irányításától. Az Alkotmánybíróság és a független bíróságok legyenek a véleménynyilvánítási szabadság őrangyalai. Közmegvetés, de azért jogi felsülés is várjon az államra és a politikusokra, ha érdemi válasz helyett sajtóperekkel fenyegetik a bíráló közleményeket. Legyen az Alkotmánybíróság előírásának megfelelően a polgári törvénykönyvön is keresztülvezetve a szabad közélet érdekének védelme, vagyis a közéleti szereplők szabadabb bírálhatósága. Szűnjenek meg az állam törvényhozási rohamai a szerkesztői szabadság ellen. Számolják fel a joghézag-kutató abteilungokat a miniszterelnökségen.

Egyetlen kötelezettsége legyen az államnak a sajtó iránt: az önkorlátozás. Kívánunk olyan kormányt, amelyik békén hagyja a sajtót.

Még egy különleges kívánság: a független ügyészség legalább a Szabadság teret szerezze vissza, amelyet a nem független televízió vezetősége jórészt eladott, hogy fedezze felelőtlen gazdálkodásának veszteségeit. Nehogy az a nemzeti szégyen érjen bennünket, hogy ide kell hívnunk százezer sajtószabadságért tüntető morvát és csehet, és idehozatni velük a prágai Vencel teret Budapest közepére.












Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon