Magyar Bálint, Vitányi Iván

Nyomtatóbarát változat

Magyar út a demokráciába

Ezt énekeltük az előbb: „Megbűnhődte már a nép a múltat s jövendőt.” Azért vagyunk itt, mert nem akarunk ismét bűnhődni. Márpedig, ha a szélsőjobb hatalmi tervei valóra válnának, megint szenvedésként, bűnhődésként kellene újra végigélnünk a magyar történelmet.

Azért vagyunk itt, mert meg akarjuk védeni a demokráciát. Ha sikerült kiszabadulnunk a demokráciátlan baloldal uralma alól, akkor most el kell tudnunk kerülni a hasonlóképpen demokráciátlan szélsőjobb hatalmát is. Miért ellene harcolunk most a szélsőségek közül? Mert most éppen a szélsőjobb fenyeget.

Azért vagyunk itt, hogy ellene megmutassuk a demokrácia erejét.

Itt vagyunk tehát, eljöttünk, és nem is kevesen. Tisztáznunk kell néhány dolgot.

Nem ellenzéki, nem csupán baloldali gyűlés a miénk. Nem, mert a demokrácia nemcsak az ellenzék és a baloldal ügye, hanem mindenkié. Ezért látjuk örömmel, hogy sokan vannak itt kormánypártiak és még többen semmilyenpártiak. Azért mégis így valamennyiünknek is van valamilyen pártállása. Úgy fogalmazhatnám, hogy társadalompártiak vagyunk. Mivelhogy a kormány és maga a demokrácia is a társadalomért, van és nem fordítva.

Nem lépünk fel a nép nevében. Pontosabban: nem állítjuk, hogy csak mi vagyunk jogosultak a nevében beszélni. Valljuk azonban, hogy mi is a nép része vagyunk, elidegeníthetetlenül, és ez feljogosít a szólásra. Ezért arra kérünk mindenkit, senki se sajátítsa ki a nép nevét. Senki se lépjen fel felhatalmazás nélkül úgy, mint aki eleve a népet képviseli.

Mi nem akartunk és nem akarunk mindenáron tüntetni, felvonulni, utcai demonstrációt szervezni. A Charta nem erre készült, kényszerből tettük. Nem tartjuk jónak, ha ördögi kör alakulna ki, amelyben tüntetésre tüntetéssel válaszolnak. Mégsem nézhettük tétlenül, hogy voltak, akik úgy gondolták, hogy kisajátíthatják a demokráciának ezt az eszközét. Akik azt a hitet akarták kelteni ország-világ előtt, hogy az „utca” az övék, és hogyha erre az útra lépnek, mindenki engedelmesen őket fogja támogatni.

Mi ezzel nem akarunk versenyezni. De csendesen arra kérjük őket, hogy csendesebben és szerényebben éljen mindenki ezzel a módszerrel.

A miénk nem szokásos tüntetés, talán nem is így kell hívni. Nem követelőzünk, nem rázzuk az öklünket, nem vádaskodunk, nem sértegetünk köztiszteletben álló személyeket, nem kiabálunk jelszavakat. A Charta megalakulásakor is azt mondtuk, hogy a Charta szelíd erő. Szeretne nyugodt erő is lenni, de most sajnos ok van a nyugtalanságra. Mi méltóságteljesen és békésen jöttünk ide, hogy a szelíd erő létezését megmutassuk. Célunk az, hogy nyilvánosan megvalljuk bizalmunkat a demokrácia iránt. És hogy elkergessük a félelmet.

Van-e ok a félelemre? Nem mondhatjuk, hogy nincs.

Van okunk a félelemre, mert támadják a demokráciát, és olyanok támadják, akik a hatalom közelében állnak, vagy máris rendelkeznek bizonyos hatalommal. Két pontra irányítják a támadást.

A demokrácia lényegi vonásai között első a demokratikus intézményrendszer léte, amely megosztja a hatalmat. Független, önálló, azaz nem egymástól, hanem csakis a társadalomtól függő intézményekről van szó, mint a köztársasági elnök, a választott többpárti parlament, a végrehajtó hatalom (vagyis az államapparátus), az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az önkormányzatok, a sajtó és a média, a polgári-civil társadalom szervei és intézményei. Mondom: demokrácia akkor van, ha nem alakul ki olyan hatalmi központ, amely mindegyiket maga alá gyűri, és a hatalmat a maga kezébe koncentrálja. Most ezt hirdetik, és erre tesznek kísérletet.

A demokrácia második lényegi vonása, hogy a társadalom minden tagja, a mi esetünkben tízmillió magyar állampolgár egymás között egyenlőként vesz részt minden, a társadalmat érintő döntésben. Senki sincsen közöttük kirekesztve, és senkinek sincsen előjoga arra, hogy a hatalmat birtokolja. Tehát: nem lehet a különbségtétel oka se a származás, se a nyelv, se a nemzetiség, se a vallás, se a világnézet, se a pártállás – és mindehhez most még azt is hozzá kell tennünk, hogy a szív sem. Mert újabban azt is halljuk, hogy az „idegeneket” nemcsak az eddig felsoroltak szerint kell meghatározni, hanem a szív alapján is, ezek szerint vannak magyarszívűek és idegenszívűek, az utóbbiak csak másodrendű állampolgárok lehetnek. Ünnepélyesen ki kell tehát jelentenünk – és azt hiszem, hogy ezt mindnyájunk nevében teszem –, hogy ebben az országban, a tízmillió állampolgár között senki sem idegenszívű.

És ünnepélyesen ki kell jelentenünk azt is, hogy van magyar út, az, amely a demokráciához vezet. Ez az út az egyedüli járható, ezen kívül nincsen más. És ezen az úton együtt megyünk a szomszéd népekkel, Európa és a világ többi népével.

Vitányi Iván

Türelem a nemzeten belül, türelem a nemzetek között

Barátaim, Polgártársak!

Szedjük össze minden játékos kedvünket, s mint gyerekkorunkban, mondjuk ki: azért jöttünk össze, hogy ne legyünk széjjel. Úgy látom, elég szépen összejöttünk.

Évtizedekig arra tanítottak bennünket: ha félünk az erőszakkal fenyegetőző hatalmasoktól, bújjunk el egyenként, ki-ki ahová tud. A demokrácia logikája egyszerűbb, ha úgy tetszik, gyerekesebb. Össze kell jönnünk, és tisztán, világosan meg kell mondanunk, mit akarunk, ha nem akarunk örökké félni a saját elöljáróinktól, akiket éppen azért választottunk, mert félelem nélküli életet ígértek.

Most tehát mondjuk ki: igaz, féltjük országunkat, féltjük demokráciánkat, féltjük családjainkat s talán magunkat is, de nem akarunk együtt élni a félelemmel! A békés rendszerváltás útjáról semmiféle gyűlöletkeltés, semmiféle fenyegetés nem téríthet le bennünket. Csendes tiltakozásunkkal meg akarjuk őrizni a politika tisztaságát, a vélemény szabadságát és a demokrácia értékeit.

Európa az elmúlt pár évben magyar útnak azt tekintette, amit mi az Európához vezető útnak neveztünk: a megegyezéses, békés rendszerváltást, a hatalmi ágak kiegyensúlyozottságára épülő parlamentáris demokráciát, ahol az indulatokat kordában tartotta az értelem, a türelmetlenséget a józanság.

Elsők voltunk ezen az úton, ez volt a magyar út. S most le akarnak taszítani bennünket róla abba a mocsárba, ahol az egymással vetélkedő és egymás ügyét tápláló balkáni próféták hazudjak, hogy más út vezet a nemzeti felemelkedéshez, mint a türelem a nemzeten belül és a türelem a nemzetek között!

Most a demokratikus közvélemény érzékeli a kihívást, amely bennünket idehozott. Vajon lecsúszunk-e az emberi és állampolgári felszabadulás útjáról?

Aggódva várja a szabad világ, elbírunk-e a hazai termésű vatrákkal, a gyűlölet mezőőreivel. Nincs sok időnk, mielőtt elmerülünk a gyengének bizonyult demokráciák között. De legyen ez a mai nap a gyengélkedő demokrácia felépülésének kezdete! Volt erőnk egy idegen birodalom árnyékában, egy diktatúra oszlopait hosszú, tűrő tárgyalásokkal kidönteni. S van békés hatalmunk, hogy a köztársaság szilárd alapjait megőrizhessük!

Aki azt hiszi, hogy a szélsőség közénk való, csak éppen pórázra kell fogni, az maga változtatja hazánkat Európa hátsó udvarává! A demokraták dolga, hogy akár saját táborukban is nyíltan szembeszálljanak az erőszakkal, a méltatlan indulatokkal, a gyáva uszítással a másság, a kisebbségek, a gyöngébbek ellen. S aki nem áll ki nyíltan, aki ehelyett újra és újra csupán a kabinetpolitika ajtói mögé zárná el a veszélyt, maga is segít társadalmi rangra emelni a lélekpusztító gyűlöletet.

Bátran álljunk ellent azoknak, akik a történelem kivételes fordulatában ránk mért nehézségeket, a megegyezések fáradságos útját férfiatlanul vállalni nem akarván bűnbakokat keresnek, s effajta igyekezetükben az emberi méltóság megbecsülésének alapvető illemszabályait sem tisztelik. Göncz Árpád, Hankiss Elemér, Gombár Csaba példája azt mutatja, hogy szükség van az állampolgári bátorságra a demokráciában is. Az ellenük indított méltatlan hajsza a józan közvélemény szemében a korszak hőseivé tette őket. De mi már szívesen lemondanánk a hősi időkről! Mert embertelen világ az, mely hősöket terem. Az igazi demokráciák unalmas hétköznapi békessége számunkra emberibb. Ahol jó és kevésbé jó, bölcs és balga döntések között becsületesen vívódva, vitatkozva, netán botladozva, valóságos emberi lépésekkel járjuk utunkat.

Tudjuk még a régi rend idejéből, hogy ellenzékben meglehetősen szűk korlátok között is lehet méltósággal és eredményesen politizálni. Legyen erőnk most, hogy immár fennállnak a demokrácia intézményei, s van szabad sajtó, feltartóztatni azokat, akik nem jól tűrik alkotmányos korlátaikat. ígérjük, fenntartjuk továbbra is a szabadság intézményeit, megvédjük a szabad sajtót!

Barátaim!

A mi utunk nem a szellemi értékek és egymás lerombolásának útja. Azok örökségét védelmezzük, akik hazánk sokszori és sokféle megszomorítottságában bizakodással képviselték a szabad lélek erejét. Nézzünk körül! Láthatjuk: ma ezerszeres, sőt százezerszeres okunk van bizakodásra.

Magyar Bálint

• Beszélő