Nem vagyok híve az önjelöltségnek

Beszélő-beszélgetés Dornbach Alajossal

Beszélő: A 168 órában vitatkoztál a Beszélőben kifejtett álláspontunkkal, mely szerint az SZDSZ legnagyobb baja, hogy nincs biztos koalíciós partnere. Ezért olyan pártkapcsolatokat kellene kialakítanunk, amelyek lehetőséget nyújtanak egy alternatív koalícióra.

Dornbach Alajos: A kívánatos politikai váltógazdálkodásban nem szabad koalícióban gondolkodni az MDF-fel, a szemben álló vetélytárssal. A nagykoalíciók nem sok jót ígérnek. De tudnunk kell együttműködni minden olyan párttal, amelyik szélsőségektől mentesen politizál. Bizonytalan, hogy két és fél óv múlva milyen pártok lesznek, illetve melyik párt milyen erős lesz, hiszen köztudott, hogy minden párt súlyos belső konfliktusokkal küzd. A Magyar Szocialista Párttal ma valamilyen szoros ellenzéki koalíciós egységes fellépést vállalunk, akkor nagyon összemossuk magunkat annak néhány nem túl népszerű tagjával. Ugyanakkor tudható, hogy az MSZP képviselőinek és vezetőségének egy része semmiféle jogutódságot nem vállal az MSZMP-vel. Erősítenünk kell tehát a kapcsolatainkat még a kormánypártoknak azokkal a formális vagy informális csoportosulásaival is, amelyek nyitottak a velünk való párbeszédre, hisz előbb-utóbb struktúraalakító tényezőkké válhatnak.

Beszélő: Az SZDSZ számottevő személyiségei közül többen úgy nyilatkoztak, hogy nem tudnak együtt dolgozni Tölgyessyvel.

D. A.: Az a véleményem, hogy elhamarkodott minden ilyen kijelentés. Lehet, hogy Tölgyessy egyszemélyi elnöki politikára gondol, de ha van egy erős ügyvivői testület, az képes rá, hogy kontrollálja. Ezért felelőtlen dolog, ha bárki azt mondja, hogy nem hajlandó Tölgyessy Péterrel együtt dolgozni, mert ha megválasztják is, nem egyedül az ő személye fogja eldönteni, mi történik.

Beszélő: Az SZDSZ jelenlegi alapszabálya szerint a küldöttgyűlés előbb az ügyvivői testületet választja meg, s utána közülük az elnököt. Néhányan most módosítani akarják az alapszabályt: előbb elnök, azután ügyvivő. Vagyis az ügyvivői testület ahhoz az elnökhöz igazodik, akit már megválasztottak.

D. A.: Nem tartom szerencsésnek, hogy minden küldöttértekezlet pillanatnyi igényei szerint változtatgassa az alapszabályát. Alapszabály-módosítás csak kivételesen lehet indokolt. A magam részéről vállalom az ügyvivőséget, akkor is, ha nem engem választanak meg elnöknek.

Beszélő: Az SZDSZ-en belüli közvélemény-kutatás készítői kialakítottak egy belső népszerűségi listát. Szerepeltél rajta?

D. A.: Soha nem szerepeltem.

Beszélő: Nem érzed úgy, hogy a jelenlegi vezetés jelöltje vagy Tölgyessyvel szemben?

D. A.: Nem tudom. Kis János említette, meglepte, hány helyről kapják az én nevemet, amikor megkérdeztek a szervezetek személyi javaslatait. Többen szóltak a frakcióból is: az egriek, gyöngyöseik, miskolciak, zalaegerszegiek engem ajánlanak. Ezek a biztatások sokat számítottak. De ha a vezetés nem kér föl, nem jelentkeztem volna. Nem vagyok híve az önjelöltségnek.

Beszélő: Sokan azt mondják, hogy fordulatra volna szükség az SZDSZ politikájában. Tényleg szükség van-e fordulatra, és van-e rá lehetőség?

D. A.: Nem fordulatról beszélnék. Bizonyosfajta stílusváltásra van szükség, akár a parlamenti vitákban is. Nagyon nehéz megértetni néhány képviselővel, hogy szükségtelen konfrontációkba mennek bele, s ezeknek a visszhangja nagyon-nagyon rossz. Fönn ülök a kakasülőn, az elnöki székben, néha olyan a frakció, mint egy izgága méhkas. Kicsit higgadtabban kellene viselkedni az MDF hisztériájával szemben.

Beszélő: Milyen lehet a párt és a frakció viszonya? A frakción van-e a politika hangsúlya, vagy a szervezeten?

D. A.: Bármennyire szeretném is, a jövőben is a frakción lesz a hangsúly. Jó volna, ha nem így lenne, mert a frakció nem tud annyi embert megmozgatni. A frakció döntően a tévén keresztül képes hatni. De nagy szükség lenne arra, hogy a párt, a vidéki szervezetek, a regionális szervezetek magukhoz tudják vonzani a liberálisan gondolkodó helyi embereket, hogy legyenek rendszeresen beszélgetések, viták, ahol tudatosítják a párt politikáját. Rendkívül fontos, hogy a véleményformálás, véleményalakítás minél szélesebb körben zajló párbeszédekben történjék.

Beszélő: Az SZDSZ-szervezetek egy részében igen nagy szerepe van az úgynevezett radikálisoknak, akikről azt mondtad több nyilatkozatodban, hogy nincs helyük az SZDSZ-ben.

D. A.: A szélsőségeseknek nincs helyük, ezt mondtam. Mérték kérdése ez is. Ameddig lehet, mindenkivel együttműködünk. De tudomásul kell venni, hogy bizonyos szélsőségekkel nem lehet. Szavazótáborunk egy fontos rétegét elriasztják.

Beszélő: Az SZDSZ a legnagyobb sikerét annak köszönhette, hogy a leghitelesebben képviselte a radikális rendszerváltozást. Nem veszít-e a párt túl sokat, ha ezt a társadalmi feszítőerőt, ami a radikalizmus mögött van, kitessékeli a szervezetből?

D. A.: Szerintem legfeljebb időlegesen. Egészen más volt az 1989-es radikalizmus, amikor az SZDSZ nem volt hajlandó paktálni a régi hatalom reformszárnyával, és más a választások után, amikor ellenzéki pozícióban más mozgásterünk van.

Beszélő: Az igazságtétel sokszor fedőszónak tűnik. A társadalomban a legnagyobb ellenszenvet a régi elittel egyre inkább összefonódó új elit hatalmi gőgje váltja ki. Az SZDSZ-radikálisok ezzel fordulnak szembe.

D. A.: Az új hatalmi elit összefonódik a régi elit egy rétegével, összejátszik a saját kommunistáival, és hogy elterelje erről a figyelmet, heves akciókat indít, de nyomban átláthatatlan kivételeket teremt. A kormányzat III/III-asokra vonatkozó javaslata tág teret nyit az önkényeskedésnek, a hatalom manipulációinak, az összejátszásnak, a vazallusok teremtésének. Az emberek általános politikai elégedetlenségét akarják levezetni ezekkel a fogásokkal. Nekünk, ha tetszik, azért kell következetesen fellépnünk, hogy érvényesüljön a jogállamiság. A mostani bűnöket büntessék meg, ne a negyven évvel ezelőttieket! Zavartalanul tollasodnak a volt hatalmi elithez tartozók. Jelentős részük azonban törvénytelen módon tollasodik: ha ez ellen nem lép fel senki, az mérhetetlenül ingerli a közvéleményt.

Beszélő: Az SZDSZ szervezeteiben igen nagy az igény a határozott fellépésre a gazdasági hatalommal való visszaélés ellen. Az elmondottakból úgy tűnik, elutasítod a radikális szélsőségeket, amikor csak a múltba néző, retorikus radikalizmust utasítod el.

D. A.: Az igazságosságnak érvényesülnie kell, de az igazságtétel nem válhat a hatalom manipulatív eszközévé, nem élhet a civilizált jogállamisággal összeegyeztethetetlen eszközökkel. Ha a kormány III/III-as javaslatát elfogadják, rengeteg ember fog reszketni, aztán majd rohan törleszkedni, mert hisz kivétel bőven lesz, annyi lesz, amennyit akarnak, és annak jár, akit a hatalom ki akar emelni. A Hack-féle javaslat ezzel szemben tiszta helyzetet teremt, és még arra is lehetőséget ad, hogy egy volt ügynököt akár polgármesternek is megválasszanak. Igen, megtudtuk, hogy húsz évvel ezelőtt jelentéseket írt, de itt él köztünk, ismerjük, megválasztjuk. A választóknak jogukban áll, hogy így döntsenek.

Meggyőződésem, hogy az embereket a friss visszaélések jobban irritálják, mint a régi bűnök. Egy közvélemény-kutatás megmutatná, hányan akarják a múltbéli felelősöket, az 1960 előtti ügyeket vizsgálni, és hányan az utóbbi tíz év visszaéléseit.

Beszélő: Sok közgazdász úgy véli azonban, hogy a homályos ügyletekből származó gyors gazdagodás elleni fellépés a privatizáció lassítását, a bürokratikus állami ellenőrzés növekedését vonná maga után.

D. A.: Ez nagy dilemma. Sokszor éppen az állami beavatkozás teremti a korrupciót. Hosszú eszmecseréket folytattam a kormány képviselőivel, hogy például a Vagyonügynökség tendereztetési módja eleve tárcán kínál egy csomó visszaélési lehetőséget. Az elbírálás szabályainak a megváltoztatása semmit nem késleltet, de csökkenti a visszaélési lehetőségeket. Igenis lehet csökkenteni. Kizárni persze nem lehet őket. Angliában, amikor a munkáspárti kollektivizálás után a toryk megkezdték a privatizálást, évekig tele volt a sajtó a visszaélésekkel. Amikor tavaly májusban kezdeményeztem a nem lakás célú állami ingatlanok forgalmának – az új földtörvény hatályba lépéséig – ellenőrzését, az SZDSZ gazdasági szakértői nagyon háborogtak rám. Persze, ha tudom, hogy a földtörvényt a mai napig sem alkotjuk meg, akkor nem biztos, hogy benyújtottam volna az indítványomat. A késleltetésnek annyi hatása mégis volt, hogy attól kezdve legalább jól fésült szerződéseket nyújtottak be, kerülték a kirívó visszaéléseket. Az első időben, amikor a fővárosban először tagadták meg harmincvalahány adásvételi szerződés jóváhagyását, csak kilenc esetben nyújtottak be fellebbezést. Aztán rájöttek, hogy nem lehet minden kontroll nélkül partizánkodni. De szó sincs róla, hogy az állami tulajdon eladása körül ne lennének ma is gyanús dolgok.

Beszélő: Ezekben a partizánkodásokban sok helyen az SZDSZ-es önkormányzatok is benne vannak. Van-e lehetősége a pártnak, hogy föllépjen ezek ellen?

D. A.: Természetesen csak politikai és morális eszközeink vannak. Mi magunk nyilvánosságra hozhatjuk a tisztázatlan akciókat, elhatároljuk magunkat.

Beszélő: A budapesti polgármesterek éppen arról panaszkodnak, hogy nem kapnak segítséget az SZDSZ-től.

D. A.: Kezdetben az volt az álláspont, hogy nem nagyon szabad irányítani az önkormányzatokat, rá kell őket szoktatni az önszerveződésre. Aztán felállították az önkormányzati tanácsadó irodát, mert rájöttek, hogy az önkormányzatok vergődnek. Persze nemcsak a tapasztalatlanságuk miatt, hanem elsősorban a kormány törvényalkotási politikája miatt: majdnem egy évig nem volt hatáskör, nem volt vagyon. Senki nem tudta, hogyan működhet és miből. Jelenleg az önkormányzati iroda már nagyon jól működik. Ezt a Belügyminisztériumban is elismerik, hiszen nemcsak az SZDSZ-es önkormányzatok fordulnak tanácsért az irodához. E tapasztalatok alapján talán érdemes kezdeményeznünk regionális önkormányzatú tanácsadó irodák létrehozását.

Beszélő: Jelenthetnek-e a helyi szervezetek politikai támogatást, illetve kontrollt az önkormányzatok SZDSZ-frakciói számára?

D. A.: Nem nagyon látom, hogy a szervezetek befolyásolni tudnák az önkormányzatot. Az önkormányzatokba került SZDSZ-esek eltávolodtak a helyi szervezetektől, és sok helyütt képtelenek együtt élni a párton belüli ellenzékükkel.

A legkülönbözőbb koalíciók jöttek létre, ismerünk olyan helyzetet, hogy a látszólag SZDSZ-irányítású önkormányzatban valójában az MDF-es vagy a kisgazdaakarat érvényesül, mert egy-két SZDSZ-zászló alatt behajózott képviselő rendszeresen a másik oldallal szavaz.

Beszélő: Minden összefügg azzal, hogy az SZDSZ vezetése, kritikusai szerint, keveset foglalkozik a párt szervezetével, figyelme a parlamenti munkára összpontosul.

D. A.: Már az 1990. áprilisi küldöttgyűlésünkön azt indítványoztam, hogy az ügyvivői testűiének csak egy része lehessen országgyűlési képviselő. Inkább az önkormányzatokból kellene új embereket behozni.

Beszélő: Egyelőre nincsenek olyan struktúrák az SZDSZ-ben, amelyek lehetővé tennék a párton belüli felívelést…

D. A.: Nagyon fontosnak tartanám, hogy a vezetésben, a központi és a regionális vezetésben, a választott testületek mellett minél több embert folyamatosan bevonjunk a munkába, feladatokat bízzunk rájuk. Szükség volna néhány jól képzett rendszerszervezőre. És meg kell fizetni néhány nagyon aktív menedzsert, „fejvadászokat”, akik segítenek kiválasztani a futtatandó fiatalokat, akikből képviselőjelölt lehet.

Beszélő: Egy nagy párt elnöke egyúttal potenciális miniszterelnök-jelölt is…

D. A.: Természetesen az ember tudja, hogy mivel jár a jelöltség, és kész a feladatra. De az elkövetkező időszaknak sok embert kell még felszínre hozni, biztos vagyok benne, hogy ebben a pártban sokkal több ember van, aki alkalmas a legmagasabb politikai szerepekre is.

Beszélő: Egy múltkori interjúban elutasítottad a „baloldali” kifejezést. Jobboldali embernek tartod magad?

D. A.: Örök kétkedő ember vagyok. De a lelkem mélyén plebejus. Nemcsak azért, mert az apai nagyapám még paraszt volt, az anyai nagyszüleim falusi iparosok, s mind a kezük munkájából éltek. Teoretikusan nem fogadom el a baloldaliságot, de a zsigereimben hordozom. „Kispolgári úri neveltetést” kaptam mint a falusi tanító gyereke, de a nagyapám falujában ugyanolyan gyerek voltam, mint a többi. Az anyai nagyapám Bélapátfalván volt falusi iparos, vízimolnár. Azon a vidéken élt az üknagyapám is; vízimolnár a lányát vízimolnárhoz adta. Az apai család sváb volt, Kompolton éltek. Károlyi Mihály Kompolton osztott először földet. A nagyapám ott volt harangozó és sekrestyés. Én abszolút vallásos neveltetésben részesültem. A szüleim mélyen vallásosak voltak, de mindig nagyon nyitottak, a családunkban bigottéria nem volt. Tizenöt-tizenhat éves koromtól értékeltem ezt, és volt bennem valami büszkeség, hogy az én szüleim, nagyszüleim másként vallásosak, mint sok ember: ők tényleg úgy is élnek. Az apám mindemellett szociáldemokrata volt, bányászdalárdát vezetett, ’43-ban bányász-szövetkezetet, ONCSA-házépítési akciót szervezett, hangyaszövetkezeti igazgató volt.

Beszélő: Iskolába hová jártál?

D. A.: Az egri ciszterci gimnáziumba, ahová az apám is. Az ecseki internátusban laktam. Én nagyon jól éreztem ott magam, a bátyám kevésbé.

Beszélő: Te általában jól érzed magad!

D. A.: Igen. A börtönben azért kaptam büntetést, mert állandóan akkorákat röhögtünk a cellatársammal.

Beszélő: Nem szoktál beszélni az ’56-os múltadról…

D. A.: Elévült. ’89-ig nem beszélhettem róla, most meg már nincs hozzá kedvem. A forradalom után édesanyám sírva könyörgött, hogy disszidáljak. El is indultam, de este meggondoltam magam… Mérlegre tettem, hogy ami miatt bajom lehetne, azt összesen egyetlenegy ember tudja, az meg alighanem hallgatni fog. ’59 novemberében mégis letartóztattak. Két hónapig tartottak bent, mindenféle hülyeséget akartak rám bizonyítani, de az egész arra ment, hogy „kamatoztassam a képességeimet”… Aztán hat éven keresztül nem kaptam meg a feddhetetlenségi bizonyítványt, nem lehettem ügyvéd. Végül panaszt tettem az MSZMP Központi Bizottságánál, egy azóta elhunyt egri kollega járt közben az ügyemben. Akkor végre leszálltak rólam. Így lettem ügyvéd. Azóta, hála Istennek, alkalmam volt korrigálni a hátrányaimat.