Kőszeg Ferenc, Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: A Szovjetunió felbomlása után magukra maradó távoli oroszországi területek viszonyai innen nézve meglehetősen áttekinthetetlenek. Az újságokból és a televízióból megismerhettük a finnugor rokonokkal való találkozás részleteit. De vajon jelenleg milyen állami intézmények szemelték ki például Vologyát, a vadászt, aki rénszarvast áldozott a Magyar Köztársaság elnöke tiszteletére? Öt évvel ezelőtt nem lett volna kétséges, hogy a KGB választotta éppen őt. De most?

– Mindenütt működnek a nemzetiségi tanácsok. A hanti–manysi autonóm terület alelnöke jelenleg maga is hanti. Az utazás a finnugor, pontosabban az obi–ugor népek történeti útvonalát érintette, és azokat a népeket, amelyek az Urál keleti és nyugati lábánál élnek. Ennek az időutazásnak a legmélyebb rétege volt a hanti családnál tett látogatás. Egy óra hosszat repültünk Hanti-Manszijszkból ki a tajgára. Visszafelé nagyon messze láttam egy fúrótornyot, és néha az út nyílegyenes vonalát az ingoványon, mert a vidék óriási ingovány. Körülbelül 7-8 ezer ember, mintegy 300 család él itt a tajgán egy 500 km sugarú körben. Talán azért vittek pont Vologyához, mert az ő nyári szállása volt a legközelebb. A rénszarvastenyésztők nem hajtják a csordát, hanem inkább követik. Télen általában szűkebb körben élnek, mert a réneknek ki kell taposni a havat, hogy a zuzmót megtalálják, nyáron tágabb körben. A családoknak van nyári, őszi és téli szállása; a nyári szálláson, ahol voltunk, ott van a négy lábon álló szent ház, az istenek és az eltett élelmiszer védett helye. Oda szakadtunk két helikopterrel, ami igazán nem kicsiség, de Vologya, ez a nagyon-nagyon kedves ember, olyan méltóságteljes, amilyenek a független parasztemberek szoktak lenni, magabiztosan, házigazdaként fogadott minket. Szertartásos módon rénszarvasborjút áldozott értünk, etette a táltos lovat tűzzel, szárította a sámándobot. Egyszóval visszabeszélt vagy háromezer év. S a legkedvesebb az volt, amikor azt mondta: sose hitte volna, hogy akkora megtiszteltetés éri, hogy egy államfő látogatja meg, most hát megmutatja nekem a barázdabillegető fészkét. És megmutatta, ott tátogtak benne a kicsinyek.

Beszélő: Milyen nyelven beszélt?

– Oroszul. Mindenkivel oroszul érintkeztünk. Az az igazság, hogy ahogy a városiasodás halad, egy ilyen kis csoport – a hantik meg a manysik aránya az autonóm körzet lakosságában 0,5 és 0,9 százalék – erősen porlik. A városban gyakorlatilag nem lehet látni őket. Aki elmegy tanulni, az elveszti az életformáját, és vele együtt az identitását. Van például egy nagyszerű hanti festő, akitől kaptam három képet, hihetetlenül kifinomult arcú és kifinomult szellemű ember, soha nem tanult festeni, élete vágya volt egy Csontváry-album, amit azóta már el is küldtem neki. Ő nyelvileg már nem hanti, de hanti festőművész. Ez az élete értelme. Hanti-Manszijszkban lakik, ez a szép, faházas kisváros most nagyon erősen fejlődésnek indult, mert óriási olajlelőhelyek központja és kikötője. Hanti-Manszijszkban éppen egy finnugor kulturális fesztivál zajlott, részben hagyományőrző, vagyis inkább hagyományt élő csoportokkal; egyikük a Medveünnepet játszotta el az órák hosszat türelmesen állingáló közönségnek. A lovasnépekkel szemben, amelyek deréktól lefelé táncolnak, a felsőtestük mozdulatlan, ennél az ősi típusú táncnál a lábmunka jelentéktelen, a lényeg a felsőtest mozgása. Ezt ott tanultam meg: tolják maguk előtt a szellemet. A szellemek világa ott ma is jelen van. Komi földön voltunk egy sámánszentélyben. Gyönyörű, térdig érő fűben és lófej széles harangvirágok között mentünk föl oda, ahol egy levelet leszakítani, egy ágat letörni nem szabad. Azt mondják, ezek a szentélyek mindig olyan helyen álltak, ahol valamiféle földtani rendellenesség, mágneses eltérés vagy erős vízér van a mélyben, tehát a súlyviszonyok megváltoznak, ami kimutatható. Aki bevonult katonának, előtte idejött tiszteletét tenni, segítséget kérni a hegy, az erdő, a víz szellemeitől vagy isteneitől, nem tudnám megmondani. Beszéltek egy afgán veteránról, aki kiment a szentélybe, aztán hétszer került életveszélybe, és hétszer menekült meg. Kérni csak jót szabad az istenektől. Le van verve három karó, az egyikhez hozzákötik az áldozatul vitt libát, ha megpróbál fölszállni, az istenek elfogadják az áldozatot. Az istenek rögtön visszajelentenek. Beleöntöttem a vodkámat a tűzbe, visszalobbant: az istenek jóakarattal fogadták az én áldozatomat is. Lehet, hogy Európából nézve mindez furcsa, ott borzongatóan igaz és hiteles. Valaki megkérdezte, hogy keresztény emberként hogyan viszonyulok ezekhez a szertartásokhoz. Azt feleltem, ha Isten egy van, akkor abban az egyben benne foglaltatik az erdő, a hegy és a víz istene is. Megmondtam az újságíróknak, hogy viselkedjenek, templomban vagyunk, és úgy is éreztem magam.

Ahogy délnyugat felé haladtunk, egy másik ősi hagyománnyal találkoztunk. Baskíriában elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű magyar népdalt, majd ugyanennek egy legalább 1300 éves baskír változatát: csupán néhány hang volt az eltérés. A baskír nyelv eredete ugyanaz, mint a kunoké volt: a kipcsak-török. Tatársztánban IX. századi sírköveken arab írással írt ómagyar szavakat mutattak. Ezen a vidéken volt Magna Hungária, a magyar törzsek a VIII. században mentek onnan tovább. Az orosz hódítás előtti türk kultúra, a kánátus kifinomult vagy túlfinomult udvari kultúrája semmivel sem maradt alatta a nagy mohamedán központok kultúrájának, sőt talán még színesebb, erőteljesebb volt. Ezen a hatalmas és gazdag területen élő türk népek egy nyelvet beszélnek, legalábbis megértik egymás tájszólását. Most az oroszországi köztársaságok kemény alkukban próbálják növelni a gazdasági önállóságukat: a kisebbségek Jelcin reformpolitikájának természetes szövetségesei.

Beszélő: A volt Szovjetunió köztársaságaiban nemzetiségi, etnikai háborúk dúlnak. Mennyire látszanak stabilnak a belső viszonyok a soknemzetiségű Orosz Föderációban? Mit ígérnek a távoli területekkel kialakuló gazdasági kapcsolatok?

– Egyedül Tatársztánnal a kölcsönös gazdasági forgalmunk értéke tavaly 200 millió dollár volt, az idén feltehetőleg el fogja érni a 400 millió dollárt, és ez nem a vége. Tatársztánban, baskir földön az összes tejelő tehén magyar fajta. A libát az utóbbi két évben honosították meg. Magyar libát. Tavaly 1600 holdon használták a bábolnai állami gazdaság nemesített vetőmagját, két és félszeresére emelkedett a terméshozam, az idén 16 ezer holdat vetettek be bábolnai vetőmaggal. Tatársztánból az idén 2000 ember jön Magyarországra szakmát tanulni, Baskíria dolgozza fel az Oroszországban kitermelt nyersolaj 45 százalékát. Komi földön milliárd tonnás olajtartalékok vannak. Milliárd tonnás a feltárt széntartalék is, a mélyben arany, mangán, titán, bauxit. Itt megy keresztül a szibériai vasút, van egy leágazása Arhangelszk felé, tehát ennek a területnek, ahol 1 millió négyszázezer ember él, világméretekben is óriási a gazdasági potenciálja. Az orosz hadiipar igen jelentős része udmurt földön van. Ha a magas színvonalú termelés eredményei átkerülnek a polgári gazdaságba, rendkívül dinamikus lehet a fejlődés.

Az uráli utunk legalább olyan mértékben volt gazdasági célú, mint emocionális. És volt benne egy kis juliánusi felderítés is. Mert Juliánus nemcsak az őseinket kereste, megnézte azt is, merre élnek a tatárok. A „felderítéshez” persze tizennégy nap kevés, hiszen ez az ország roppant nagy, és mérhetetlenül nagyok a tartalékai is. Az egész oroszországi helyzet mérésére nincsen colstokom, de én nem láttam jelét a szétesésnek, Moszkvától távolodva a gazdasági intézményrendszer egyre szilárdabbnak tűnik. Az eszközhiány azonban mindenütt érezhető. Az országot az infrastruktúra tartja össze, mint az abroncs, minden néhány fontos vasútvonalra és a régiókat összekötő útra van felfűzve. A késztermékipar és a háttéripar általában nem egy régióban helyezkedik el. A készterméktermelés viszont a háttéripar nélkül nem működik, tehát az országot gyakorlatilag roppant nehéz szétdarabolni, és nem is látok hajlandóságot a szétdarabolására. Egy orosz gyár nem akkora, mint egy itteni. Láttam olyan gyárat, amelynek óvodája, középiskolája, felsőfokú technikuma van, az óvodától kezdve neveli a szakembereket magának. A mi fogalmaink szerinti privatizáció ott aligha lehetséges. A rendszer egyelőre működik, de ennyi szociális funkciót nyilván nem lehet ráterhelni a termékek árára. Persze arról fogalmam sincs, hogyan lehet ilyen méretek és szociális terhek mellett a jövedelmet mérni, vagy átállni valami másra. Bush még annak idején megkérdezte tőlem, hogy az oroszok tudják-e hasznosítani a magyar tapasztalatokat. Kérdéssel válaszoltam: vajon belefér-e az elefánt az egérlyukba?

Nagyon fontos lenne, hogy Nyugaton ráébredjenek, milyen jelentős tranzitszerepe lehet Magyarországnak, hiszen egyaránt nyitott Nyugat és Kelet felé. A mi küldöttségünket egy repülőgépnyi üzletember követte, 250 kemény üzleti tárgyalást bonyolítottak le, s ott helyben milliós értékű üzleteket kötöttek. Ez a kéthetes út legalább tízezer munkahelyet jelent Magyarországon.

Beszélő: Ezt a keleti utazást, kultikus helyek meglátogatását egy nyugati utazás követi Salzburgba.

– Salzburg is kultikus hely. Megtiszteltetésnek tartom, hogy az idén én nyithatom meg az ünnepi játékokat, hiszen Havel meg a dalai láma voltak a közvetlen elődeim. Az alkalmat az adta, hogy az idén a modern magyar zene áll a fesztivál középpontjában. Elhangzik a Cantata Profana, a Psalmus Hungaricus, Ligeti és Kurtág számos műve. Bartókról, Kodályról, Ligetiről és Kurtágról fogok beszélni a megnyitómban.

Beszélő: Nem szokásos dolog, hogy egy köztársasági elnök zenei esszét ír. Kelet-európai, közép-európai jelenség, hogy alkotó értelmiségiekből politikus, sőt államfő lesz.

– A világnak ezen a táján a politikusok a politika technikusai voltak, akik megtanulták, hogy hogyan kell a gyakorlatba, a hétköznapi életbe átültemi a kapott utasításokat. Az intézményrendszer működött, sőt akkor működött a legjobban, amikor a legkevésbé volt kemény a diktatúra. De ez a szónak a mai értelmében nem politika volt, tehát nem érdekegyeztetés, hanem egy érdek képviselete. Ilyen körülmények között az intellektuel, az értelmiségi ember volt az, aki rajta tartotta az ujját a hétköznapokon, és meg tudta magyarázni a társadalmi valóságot, ha másnak nem, legalább önmagának. Salzburgban Klestillel, Weizsackerrel és Havellel találkozom: furcsa módon mind a négyünk szerepe közelít egymáshoz. Ezt Klestil osztrák elnök nagyon világosan meg is fogalmazta. Én erre azt szoktam mondani, hogy az ember a politika fellegvárából megpróbál átkiabálni a vizesárkon, át a fal alatt tanyázó társadalomnak. Lehetőség szerint érthetően. Havel is ezt teszi, Weizsacker is, Klestil szintén. Ezt a szerepet semmiféle alkotmányos előírás nem rögzíti, de úgy látszik, ma erre van szükség. Nyilván a korábbi világ bomlásának is következménye, hogy a politika nem mindig tart lépést a valósággal, s a szükség kényszeríti rá az államfőt, hogy kifelé figyeljen, a várfal alatt portyázó „hadakra”.

Beszélő: A többi politikus miért nem képes erre?

– Mert egymásnak beszélnek. Megvallom őszintén, érdeklődéssel figyelem a pártok között folyó alkukat arról, hogy mi lesz majd. Csak egyetlenegy dolgot hagynak ki a számításból: a választót. Pedig nem a pártok fogják egymást választani, hanem a választók a pártokat. Már amelyiket. Meggyőződésem, hogy a következő választást az nyeri, aki a legkevésbé folytat negatív kampányt. Meg az, aki a legjobban ismeri a hazai valóságot. Aki azt tudja mondani, felelősen, amit az emberek megértenek és a magukénak vallanak. És talán az, aki a legjobban tud magyarul. Mert hiába emleget a politikus teszem azt „portfoliót”, a portfolió szó értelmét a kutya sem érti. Kialakult a politika tolvajnyelve, és ehhez a tolvajnyelvhez az országnak, a magyarul beszélő többségnek az égvilágon semmi köze nincs.

Beszélő: A magyar politika irányítói korábban nem nézték jó szemmel, hogy az államelnök jogai és személyisége révén alkotó szerepet játszik a politika formálásában. Ma mintha enyhültebb lenne a viszony.

– Az államfő és a kormányzat között? Ebben a pillanatban nincsen semmiféle csatározás. Változatlanul az a szándékom, ha én valamit alkotmányjogilag kétségesnek ítélek, akkor kikérem az Alkotmánybíróság véleményét. Helyesen döntenek vagy sem… az értelmezés az ő feladatuk. Lehet, hogy az Alkotmánybíróság jelentősége valamikor majd csökken, de ma igen nagy. Kifejezetten politikai szerepe van, mint ahogy a magam szűk hatáskörén belül nekem is. Elsősorban az, hogy pártkötöttségek nélkül mondhatom meg a véleményemet egyről és másról, mindig őrizkedvén attól, hogy kormányzati intézkedéseket bíráljak. Más síkon nézem a társadalmi valóság és a politika viszonyát, mint a kormány és a pártok. Ha van, aki ennek nem örül, arról nem tehetek.

Emberi számítás szerint jövőre választások lesznek. Azt, hogy ami most folyik, az kampány már, vagy még nem az, nem tudnám megmondani. Ha tudnám, akkor már valószínűleg megszólaltam volna. Ha majd meg kell szólalnom, azt fogom mondani az embereknek, hogy nézzék meg, kit választanak, mert minden országnak olyan kormánya és olyan parlamentje van, amilyet megérdemel. Nézzék meg azt is, hányszor tud egy ember köpönyeget forgatni, mert énszerintem a kettőnél több már illetlenség, és igencsak gyanús. Azonkívül nézzék meg, hogy valaki az elmúlt negyven esztendőben vagy az elmúlt három-négy esztendőben hogyan szolgálta a közösséget, s megszedte-e magát vagy sem: ezt az emberek közelről látják. Nézzék meg azt is, hogy rendet tart-e maga körül. Itt a rendet a legszélesebb értelemben értem, mert szerintem az erkölcs oszthatatlan, nincsen külön politikai erkölcs, intellektuális erkölcs és külön családi erkölcs. Ki-ki maga dönti el, hogy mit vél annak, és a választó is maga dönti el, hogy az ő normáinak az illető magatartása megfelel-e. Az emberek ítélete általában elég biztos. Végül pedig ne féljenek, mert ha valakitől ma félni kell, az csak egyetlenegy módon szüntethető meg: ha az illetőt kiszavazzák a politikai életből. Ha valakitől félnek, és mégis meghagyják a helyén, úgy kell a választóknak.

Beszélő: A választók akarata eltávolíthatja a kormányt. De minden kormány politikai lehetőségeinek határt szab a külső környezet. Hogyan látja az államfő, aki sokat utazik, és sok külföldi politikust fogad, Magyarország helyzetét a világban?

– A magyar politika és a magyar gazdálkodás lehetőségeit ma mindenekelőtt a Nyugat és a nyugati piacgazdaság határozza meg. De nagy jelentőségű a keleti piac is, ahol még van helyünk a magunk termékeivel. Amennyire lehet, fel kell újítanunk ezt a piacot, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy újra csak egyoldalú legyen a kereskedelmünk. Biztosra veszem, hogy a hallatlanul gazdag Oroszország és Ukrajna tíz-tizenöt év múlva visszaszerzi a jelentőségét a világgazdaságban. Sőt megnöveli. Európai integrációnk folyamatának addigra be kell fejeződnie; végleg le kell horgonyoznunk a nyugati parton, mielőtt még egy történelmi rúgás visszakergetne a túlpartra. A prioritásokat és a lehetőségeket a térkép és a történelem diktálja: ezeket világosan felismertük, elég kemény leckénk volt. Ebből persze még nem következik, hogy a régi beidegződések nem élnek és nem hatnak. A szomszédos országok gyanakvásait is a régi beidegzések irányítják. Politikát, külpolitikát csinálni roppant nehéz, ha az ember nem tud belehelyezkedni a másik fél, a partner gondolatvilágába, gondolkodásmódjába. A politika egyik alapfeltétele az empátiakészség. Ezt a készséget persze nemcsak Magyarországnak, nemcsak a régiónak kell elsajátítania, hanem az európai, a nyugati politikának is. Nagyon sok múlik azon, hogy a hidegháború befejeztével, a világgazdaság húsz százalékának összeomlása után, mennyire ismeri fel Európa a maga távolabbi érdekeit, és mennyire veti alá a növekvő munkanélküliség, a romló gazdasági helyzet meghatározta pillanatnyi érdekeit a hosszabb távú, stratégiai érdekeinek. Ennek a százmilliós kelet-közép-európai piacnak az integrálása és modernizálása ma még sokkal olcsóbb volna, mint mondjuk tíz év múlva. Ma, holnap még csak kanalas orvosság kell hozzá, holnapután már szívtranszplantáció.

• Beszélő