Skip to main content

Sokszögű biztonság

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


(Régi táblázatok) Egy régi újság fekszik előttem, a Magyar Hírlap 1989. január 30-i száma. Címoldalán Grósz Károly beszéde a davosi Világgazdasági Fórumon; címe: Sorsunk – Európa. Mellette Pozsgay Imre nyilatkozata: 1956 „a jelenlegi kutatások alapján népfelkelésnek” látszik. E történelminek látszó kijelentésekre figyelve az újságolvasó talán nem is tulajdonított jelentőséget annak, hogy ugyanebben a lapszámban jelentek meg a NATO és a Varsói Szerződés fegyveres erejét összehasonlító táblázatok. Az újdonságot nem az adatok jelentették. A szokatlan nyíltság azt jelezte, a szovjet vezetés ténylegesen kész az alkura, lemondott arról a brezsnyevi elvről, miszerint a fegyverzetcsökkentés utáni helyzetnek is tükröznie kell „a történelmileg kialakult” arányokat. 20-20 ezer harckocsi 60 és 30 ezer helyett – ezt jelentette az egyenlő szintre csökkentés elfogadása. A bécsi haderő-csökkentési tárgyalások új szakasza ezen az alapon kezdődött meg 1989 márciusában.

(Csomagterv) A tárgyalások közepette, de a bécsi eseményektől függetlenül, a Varsói Szerződés összeomlott. Utoljára még Für Lajos foglalt állást a szövetség belső demokratizálásának; „gyökeres átalakításának” korábban tetszetős gondolata mellett, a VSZ Honvédelmi Miniszteri Bizottságának májusi értekezletén.

Az elkésett állásfoglalással egy időben a magyar kormány másik illetékes tagja, a külügyminiszter azt a nagyon is időszerű kérdést vetette fel, hogyan őrizhető meg a Bécsben kötendő szerződés érvénye a VSZ megszűnte utáni időre. A magyar diplomácia munkája nyomán jelent meg a bécsi tárgyalások nyelvezetében a katonai tömbök neve helyett az országcsoportok, a Hatok és a Tizenhatok megjelölés.

A bécsi megállapodás jövőjével egyenrangú fontosságú megoldatlan kérdés volt, hogy egyeznek meg a VSZ országai egymás közt a Hatokra vonatkozó általános fegyverzetszintek belső felosztásában, a nemzeti kvótákban. A kérdést a publicisztikában elsőként a lapunk vetette fel. A magyar kormány (még az előző) már a múlt év novemberében úgy döntött, hogy tekintettel a bécsi tárgyalásokra, megkezdi a haderő egyoldalú csökkentését. E kezdeményezésre a szomszéd országokból hosszú ideig nem érkezett válasz, holott ezek az országok – a népesség arányát tekintetbe véve is – sokkal nagyobb hadsereget tartottak fenn, mint Magyarország.

Májusban a magyar küldöttség csomagtervet dolgozott ki, amelynek része volt a nemzeti kvótákról való megállapodás is (lásd Beszélő, 1990. aug. 11.). Ennek ellenére a Hatok első összejövetelére csak szeptember elején kerülhetett sor Pozsonyban. Ez a megbeszélés sikertelennek bizonyult – de nem a „kelet-európai kisállamok” torzsalkodásai, hanem a túlzott szovjet igények miatt. A szovjet követelés amerikai érdekeket sértett. A Pozsonyban felszínre került ellentétek így Baker és Sevardnadze találkozóján oldódtak fel: a szovjet külügyminiszter amerikai kollégájával állapodott meg, hogy a Hatok húszezer harckocsijából a szovjet részesedés nem haladhatja meg a 66%-ot.

(Számok) A megállapodást ezután viszonylag gyorsan, három találkozón sikerült tető alá hozni. Az október 27-i prágai megbeszélésen már készen voltak a hat fegyvernem (harci repülőgépek, harci helikopterek, harckocsik, páncélozott harcjárművek, 100 mm-esnél nagyobb űrméretű lövegek és hídvető harckocsik) nemzeti kvótái.

A múlt hét végén, november 3-án Budapesten már csak a megegyezés ünnepélyes aláírása volt hátra. A szerződés végleges adatait egyelőre nem tették közzé, de a külügyminiszterek szombati sajtókonferenciáján a Budapesten dolgozó nyugati újságírók már pontosan ismertek két adatsort (a harckocsik és a tüzérség kvótáit) és számos további részadatot is.

A csökkentés harckocsikban és páncélozott harcjárművekben, valamint tüzérségben a legnagyobb arányú, azoknál a fegyvernemeknél tehát, amelyeknél a VSZ fölénye a NATO-val szemben másfél-kétszeres volt. Viszonylag kismértékű a csökkentés harci helikoptereknél és a harci repülőknél. Ezeknek a fegyvereknek a mennyiségét a Szovjetunión kívül csak Csehszlovákiának kell csökkentenie, a többi ország nem éri el, és feltehetőleg – tekintettel e harceszközök árára – nem is kívánja elérni az engedélyezett mennyiséget. A papíron megadott tényszámok azért nem mondanak sokat, mert a nyilvántartott repülők jelentős része kiöregedett, használhatatlan. Romániának például az 1988-ban leltárba vett 390 repülővel szemben ma csak 295 gépe van, de 430 is lehetne.

(Tanulságok) A bécsi megállapodásnak bonyolult ellenőrzési rendszer és számos bizalomerősítő megegyezés is tartozéka. Bécstől függetlenül Genfben folynak a tárgyalások a „szegények atomfegyverének” becézett vegyifegyverek eltiltásáról, bár Kelet-Közép-Európában állítólag és remélhetően egyetlen ország sem rendelkezik vegyifegyverekkel. Az eddigi megegyezések november 19-i párizsi aláírása után megkezdődik a bizalomerősítő intézkedések második generációjának a kidolgozása.

A leszerelési egyezmény nyomán jelentősen csökken a különbség a magyar és a környező országokbeli fegyverzetszint között.

A tárgyalások során sem Csehszlovákia, sem Románia nem próbált Magyarországgal szemben aránytalanul magas kvótákra szert tenni. Viszonylag magas értékekre leginkább Bulgária törekedett. Ezt a félmilliós hadsereget fenntartó Törökországgal kialakult viszonya magyarázza.

Tökéletes biztonságot nyújtó szerződés természetesen nincsen. A szeparatizmussal küzdő Jugoszlávia nem volt tagja a Varsói Szerződésnek, így a mostani megállapodásnak sem részese. Kiszámíthatatlan, hogyan alakul a Szovjetunió belső bomlási folyamata, kiszámíthatatlan, milyen hadsereget és milyen fegyverzetet ragadnak magukkal az esetleg leszakadó köztársaságok.

A budapesti aláírást követő nemzetközi sajtókonferencián Jeszenszky Géza azt mondta, az egyezménytől egyelőre nem várható a katonai kiadások csökkenése. Kétségtelen: maga a leszerelés – például a harckocsik megsemmisítése – is pénzbe kerül, bár feltehetőleg kevesebbe, mint a fenntartásuk. Az is igaz, hogy a leszereléssel egyidejűleg korszerűsíteni is kell a honvédséget, s ezért egyre inkább keményvalutával lehet csak fizetni. De a szerződés aláírása, az aláírást megelőző megegyezési készség jelentős mértékben kell csökkentse a fenyegetettségérzést. Budapest és Párizs után senki sem mondhatja, hogy a hadsereg pánikszerű fejlesztése indokolt. A jelenlegi katonai kiadások 30%-os inflációs indexszel számítva még mindig csak 43 milliárd forintot jelentenek, és nem 77 milliárdot, amennyit a honvédelmi miniszter szánna a seregre.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon