Skip to main content

Gazdaváltás?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Igazi próbatétel volt az elmúlt hét blokád válsága. Sok minden kiderült a politikai élet szereplőiről, ami egyébként esetleg csak hónapok, évek múlva vált volna világossá. Egy ilyen jelenségre hívom föl alább a figyelmet.

Alig kezdődtek meg a tárgyalások a taxisok és a kormány képviselői között, máris arról tudósított a sajtó, Kohl kancellár nyilatkozott a magyar helyzetről, és leszögezte: mindent meg kell tenni a magyar kormány sikeréért. Majd gyorsan Budapestre küldte vezető beosztású tisztviselőit, hogy felmérjék: mi is a helyzet Budapesten, és tanácsot adjanak: mi a megoldás. Amikor az akut válság megoldódott, és megjelent a tévé képernyőjén kórházi ágya mellett a miniszterelnök, a kamera három telefonkészüléket mutatott, melyekről megtudtuk: egyebek mellett arra szolgáltak, hogy folyamatos kapcsolatban legyen a német kormánnyal és más nyugat-európai kormányokkal. A három telefon ahhoz már kevés volt, hogy a kormány a válság napjai alatt kapcsolatba lépjen az ellenzéki pártokkal.

Örvendetes, hogy a nyugat-európai kormányok elkötelezték magukat a magyar átalakulás mellett. Az a mód azonban, ahogyan a német kancellár – kinek pártbéli alvezérei már a tavaszi választási kampányban is megmondták, hogy kit tekintenek a demokrácia egyedüli biztosítékának Magyarországon – magyar ügyekben nyilatkozik, s ahogyan tanácsadókat küld Budapestre, kínos emlékeket ébreszt. Néhány napja emlékeztünk 1956-ra, s tudjuk: akkoriban Mikojan és Szuszlov termett gyorsan Budapesten – mint más esetben Prágában, Varsóban, Kelet-Berlinben –, felmérte a helyzetet és megadta az eligazítást. Bár Szuszlovék 1956-ban már tudták: nem ők a legjobb megmondhatói, hogy Magyarországon miként kell a válságot megoldani.

Hogy Kohl kancellár miképpen politizál, az az ő dolga. Legjobb magyar tanítványai azonban annyit megtanulhatnának az elmúlt évtizedek magyar történelméből: a mégoly erős nagyhatalom vezetőinek pártfogása is legfeljebb átmenetileg pótolja saját népünk kormányába vetett bizalmát.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon