Skip to main content

Öröm

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Szerep, személy és kihívás szerencsés találkozását ünnepelem. Ez az ember alkalmas az állására, nem mindennap ér ez a benyomás. Láttuk megindult arcát, igen, ezt értjük, ez a mi emberünk, ez mi vagyunk. Göncz Árpádnak kell megjelenítenie Magyarország, e „független és demokratikus köztársaság” ethoszát. Göncz Árpád elnök úrral üzenünk publikusan és szimbolikusan önmagunknak és a világnak. Neki kell Magyarország nevében a legfontosabb kérdésekben elvi nyilatkozatokat tenni. Mindenekelőtt szellemi ez a szerep: az elnöknek kell a magyar politikai stílus tekintetében az arbiter elegantiae szerepet betöltenie. Neki kell ügyelnie arra, hogy a területi-állami nemzetből, amelyet a legfőbb közjogi helyen egy személyben képvisel, senki ne essen, senki ne rekesztessen ki, senki se lehessen valamilyen statisztikai adata alapján „rossz káder”, ellenzék-ellenség. A kormány politikája fölött, amelynek ilyen olyan kanyarulatai szükségképpen lehetségesek, neki kell elnöki üzenetekben summáznia a magyar demokrácia stratégiai dilemmáit és törekvéseit. Hogy ő ezt szabad demokrataként is teszi, ennél semmi sem természetesebb, alkotmányosan arra szól a mandátuma, hogy az alapvető emberi jogok szókimondó őre legyen. Kötelessége az általa megjelenített állam barátságát egész környezetünkkel ápolni. Kötelessége megkülönböztetetten előmozdítani a szomszédos országokban és bárhol külföldön élő magyarok – számukra előnyös – kapcsolatait Magyarországgal. Kipróbált elme és karakter nem beszél a levegőbe, amikor hisz abban, hogy ez az ország képes a szabadságra és az önuralomra. Göncz Árpád az az ember, akiben megbízom, tudom, hogy ezt a szép kihívást annak rendje módja szerint állni fogja. Megbízom az erkölcsi ösztönében, szívének az okosságában, az orra szimatában. Olyan ember, aki felől nyugodt lehetek, nem fogja elbízni magát. Ez a kemény kézfogású férfi tudja, hogy mi a lelkiismereti alázat. Ami körül egyébiránt vígabb a létezés és csillámolhat a humor, mert minden pontos és nincsen felfuvalkodás. Kedves Göncz Árpád, elnökséged idején viseld, légy szíves, az én arcomat is. Ami pedig azt a kijelentésedet illeti, hogy nem leszel gyenge elnök, elhiszem és örülök neki.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon