Konrád György

Nyomtatóbarát változat

Őexcellenciája Václav Havel csehszlovák államelnök úr egy napot töltött Budapesten, kitűnő titkosszolgálati kísérettel nagy fekete kocsik vitték szabott időben, percnyi pontossággal a következő találkozó- vagy tisztelgőhelyre, előzőleg barátja, egy filmforgatókönyv-író – most az elnöki hivatal vezetője s egyben protokollfőnök – bekukkant, Vasek, már csak három perced van, mindenütt sok ember forog körülötte, melege van, az autó ablakát szeretné kinyitni, nem lehet, golyóálló, s kezdi úgy érezni magát, mint tavaly a rabszállító kocsiban, amelynek ugyancsak nem lehet kinyitni az ablakát, annál is inkább, mert nincs neki, de mikor ezt a hasonlatot kiejti a száján, egy kis hallgatás következik, mert lehet, hogy valami másra is érti ezt az Olgának, a feleségének szóló börtönlevelek magánfilozófusa, most filozófuskirállyá változva, rendelkezve a kormánykinevezés, a parlamentfeloszlatás, és a legfőbb hadúr jogaival, s arról ábrándozva, hogy királycsinálóként egy barátnak passzolja át a Hradzsint, ő már tudja is, kinek, csak a világ nem tudja, mert a jó színház csupa talány és meglepetés, ő, aki az elnöki állását, a prágai várat az európai színház avantgárd fellegvárává változtatta, megtöltve az autoritás termeit mindenféle művészcimborával, mondván, hogy a disszidensek elfoglalták a hatalmat, tudva, hogy mind vissza akar menni a színházba, s velük ő maga is, most egy darabig, amíg be nem érik a demokratikus uralom, anélkül, hogy elkomolytalanítaná a közszolgálatot, csak mert kiszabadítja azt a barátaival az államszocialista unalomból, valamivel közelebb hozza a politikacsinálást a művészethez, mert ez a szerény és szemérmes ember, aki a fejét lehajtva dörmögi félkomoly-félironikus kommentárjait a helyzethez, amely pünkösdi királyságnak is mondható, bemutatva, bocsánatkérőleg, hogy a reflektorfény legelsősorban ráesik, az előadás többi szereplőjét, mintegy kézen fogva kiviszi őket a függöny elé, dicsekszik velük, némileg ugratva őket, az író, aki mint díszletmunkás és világosító kezdte, most azt mondja fordítója, Varga György lakásán, egy félórára megszabadulva a zakójától és egy kissé meglazítva a nyakkendőjét, amit egyébként nem visel, ne haragudjatok, amiért most én beszélek, de ha nem beszélnék, nyomban elaludnék a fáradtságtól, szóval az író, aki ma reggel sem tudott az asztalához ülni, mert ahelyett tárgyalásról tárgyalásra, szájjártatásról szájjártatásra vitték, néhány pillanatra maga elé néz: ki tudja, hogy ki van jobban bepáncélozva a szerepébe, az akit a zsuppkocsin, vagy az, akit a golyóbiztos elnöki Mercedesben visznek?

• Harmadik oldal