Skip to main content

Tisztelt Államminiszter Úr!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tértivevényes ajánlott leveleim eltűnése miatti beadványaimra éveken át valótlan állításokkal válaszolt a posta. Derzsi András Miniszter Úrhoz küldött panaszomra, 1989 szeptemberében Doros Béla Miniszterhelyettes Úrtól ügyemet véglegesen lezáró, emberséges választ kaptam. Örültem. De nem sokáig. 1989. november 3-án tértivevényes ajánlott levelet küldtem egy országgyűlési képviselőnek. A vevényt a mai napig nem küldte vissza a posta. Tehát ez a levél is elveszett. Beadvánnyal fordultam Pozsgay Imre Államminiszter Úrhoz. Ő a panaszom kivizsgálására a Posta vezérigazgatóját kérte fel. 1990. január 8-án kelt, 61.725/1989. sz. levelével a posta felhív, hogy a vevény adatait küldjem el. Mikor a levél aláírójának a nevét olvastam, biztosan tudtam, hogy ügyemben nem történhet semmi.

Ugyanis hasonló panaszomra 1986. október 29-én azt válaszolta a posta, hogy a Brit Postaigazgatóság elismerte: a levélhez csatolt eredeti tértivevényt nem a postai szabályoknak megfelelően intézte el. Annak bizonyítására, hogy a címzett levelemet megkapta, elküldte az angol posta által kiállított tértivevény-másolatot is. Tehát az angolok a bűnösök. A következő nyáron Londonba utaztam. Címzett állítja, hogy nem kapta meg levelemet. A Brit Posta képviselője kijelenti, hogy ők nem ismertek be semmit. A bizonyításra használt vevényt nem ők állították ki. A rajta lévő bélyegző és az aláírás is primitív hamisítvány. Ha akarom, megteszik a hivatalos lépéseket. Nem akartam semmit.

Később újra kértem sérelmem orvoslását a hamis vevényre hivatkozva. Elutasították. Ezután a KNEB-hez fordultam. 61.064-3/1986. számmal a postától kaptam választ. Megint elutasítottak.

Azért tudtam, hogy ügyemben nem történhet semmi, mert a fent említett három beadványom elutasítását ugyanaz a személy írta alá, aki a mostanit. (1990. január!) Igaz, hogy akkor az illető még szakosztályvezető volt. Ma már vezérigazgató-helyettes. Az elveszett londoni levél nekem rendkívül fontos. Azoknak írtam, akik az őrült emberirtás idején Raoul Wallenberg munkatársaként, az általam alapított és vezetett Összetartás Menekültügyi Irodának köszönhetik az életüket. Ezzel a mentési munkával volt kapcsolatos a levelem. Minden hasonló tartalmú levelem elveszett. És ez nem véletlen. Szervezett, tudatos gáncsoskodás. Eltüntették az akkori esztergomi Bíboros Érsek Úrnak és a Népszabadság akkori főszerkesztőjének írt két levelemet is.

A fent említett, szándékos törvénytelenségeket elkövetők mind a helyükön ülnek. Előléptek. Kitüntetéseket, pénzjutalmat kaptak, és ma is a megszokott módon, hatalommal folytathatják tevékenységüket. Mind jól jártak. Szívből gratulálok nekik.

Nem bánom, ha leveleimet továbbra is felbontják. De ha eltüntetik, azt szándékos bűntettnek, személyi jogaim sárba tiprásának tartom. Vagy ha elkobozzák levelemet, akkor állítsanak bíróság elé.

Őszintén kívánom, hogy a visszaélések, gonoszságok miatt senkinek bántódása ne legyen. De könyörgöm: engedjenek megbékélni! Meg akarok békélni. Sok-sok megtaposott embernek ez komoly szándéka. De míg vezetőink megbékélésről beszélnek, azt nem veszik észre, hogy akikkel mi szeretnénk kezet fogni, még ma is belénk rugdosnak. Így nem megy! Hiába szerveznek Megbékélési Alapítványt. Sokezren, százezren kérjük: vegyék már ki kezükből a korbácsot, mert az még ma is azok kezében van, akik azt évtizedeken át a hátunkon tetszésük szerint csattogtatták.

Kik azok az emberek, akik át mernek nyúlni a miniszter feje fölött, a miniszterhelyettes levelét pedig összegyűrve a papírkosárba dobják? El merik tüntetni a Bíboros Érsek, az országgyűlési képviselő, a kommunista párti újság főszerkesztőjének a levelét. Kitől kapják és kit szolgálnak ezzel a szinte mindenek felettinek tűnő hatalommal? Emberformáló, lélekcserélő időkben – szakadék szélén – veszélyes ilyen tükröt tartani a társadalom elé, mert ez cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy jelenleg a hatalom átmentése, a törvénytelenségek, gazságok elkenése folyik szervezetten.

Tisztelettel:


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon