(kőszeg), (MSZP sajtóirodája)

Nyomtatóbarát változat

Tisztelt Szerkesztőség!

A Beszélő július 21-i számában megjelent „Engelmayer” című íráshoz kívánunk néhány megjegyzést fűzni, nem elvitatva sem a szerkesztőség, sem a cikk írójának véleményszabadságát. Szeretnénk azonban néhány olyan, ténybeli tévedésre felhívni szíves figyelmüket, amelyek jelentősen befolyásolják az ügy megítélését.

1. Az elmúlt négy évben ellenzéki pártként nem lehetett módunkban megítélni egy nagykövet munkáját, ezért annak minősítésére mi nem mernénk vállalkozni. A cikk egyik állítását azonban határozottan cáfolni szeretnénk. Nevezetesen azt, hogy 1992 decemberében Engelmayer nagykövet érte volna el Skubiszewski külügyminiszternél Horn Gyula fogadtatását, ugyanis a programot ottani szociáldemokrata vendéglátói állították össze, s annak megszervezését és lebonyolítását is velünk, azaz az MSZP-vel közösen végezték. A nagykövet a programban a szükséges mértékben részt vett, s az MSZP küldöttségét a nagykövetségen is vendégül látta. Horn Gyula egyébként akkor még a parlament külügyi bizottságának elnöke volt, s a lengyel külügyminiszteren kívül a püspöki kar elnökhelyettese, a szejm egy parasztpárti és egy liberális alelnöke, Geremek külügyi bizottsági elnök és más prominens személyiségek is ebben a minőségében, a legnagyobb parlamenti párt elnökének, Aleksander Kwasniewskinek a kérésére fogadták.

2. Kőszeg képviselő úr „bennfentes” külügyi körökből úgy tudja, a hazahívási szándék igazi oka az, hogy a varsói nagykövet „helyét” előzetesen odaígérték Hárs Gábornak, az „MSZP egyik külügyi szakértőjének”. Arra következtet, hogy „A diplomata (sic!) győztesként akar visszatérni a lengyel fővárosba, ahol a szükségállapot idején sajtóattasé volt.” Hogy kiről is van szó, arról szeretnénk idézni Kovács László külügyminisztert, aki egy egész más vonatkozásban feltett kérdésre ezt mondta: „Hárs Gábor nagyon jól felkészült karrierdiplomata, aki az elmúlt négy évben a szocialista párt nemzetközi titkárságát vezette.” (Magyar Hírlap, július 18.) Hárs Gábor először 1972 és 1976 között, másodszor 1979 szeptemberétől 1981. október 31-ig dolgozott a varsói nagykövetségen. Mindkétszer kulturális beosztottként dolgozott, az első kiküldetése során ellátta a sajtóattasé feladatait is. A fenti dátumból kiderül, hogy a szükségállapot bevezetésekor – december 13-án – Hárs Gábor már nem volt ott Varsóban. Hogy miért került vissza Budapestre, arról őt magát idézzük: „Személyes, családi problémák miatt, s miután munkámat egyre értelmetlenebbnek láttam, magam kértem a hazahívást. Itthon »kegyvesztett« lettem, értésemre adták – persze nem hivatalosan –, az a baj velem, hogy »gyanús kapcsolataim« voltak a Szolidaritással, ezért jobb, ha nyugton maradok.” (Népszabadság, 1990. szeptember 14.) Az interjú mellesleg abból az alkalomból készült, hogy az MDF sugallatára éppen elbocsátották munkahelyéről, a Művelődési Minisztériumból, ahol a nemzetközi főosztályt vezette. A cikkírónak arra a feltételezésére pedig, hogy „győztesként akar visszatérni”, hadd jegyezzük meg: egy karrierdiplomata esetében a hivatali előrejutás szakmai kérdés, nem valamiféle „haditett”.

3. A Beszélőtől elvártuk volna, hogy semmiféle formában ne elevenítse fel azokat a „rosszindulatú híreszteléseket”, amelyek ürügyével Hárs Gábort 1990-ben eltávolították az államigazgatásból, s amelyeket már akkor is megcáfoltak. Úgy látszik, nem elég egy rágalmat egyszer magunk mögött tudni, mindig a megvádoltnak kell magát tisztáznia a vádak alól. S miután itt nem annyira az MSZP-ről, sokkal inkább egy ember jó híréről van szó, álljon itt egy másik idézet: „Hárs úrral való sokéves ismeretségem alapján kijelenthetem, hogy viszonya a lengyel demokratikus ellenzékhez, illetve a Szolidaritáshoz nemcsak hogy objektív, hanem jóindulatú is volt… nem titkolta, hogy nem hisz a kommunista rendszer fennmaradásában. A vele folytatott sok beszélgetés alapján állíthatom, hogy éppen a lengyel helyzetről vallott nézetei miatt vált ellenszenvessé mind a nagykövetség akkori apparátusának, mind az akkori magyar Külügyminisztériumnak. Ezért nem csodálkoztam azon, hogy Varsóból való visszatérése után, 1981-ben félreállították.” (Népszabadság, 1990. szeptember 28.) Az aláíró Jacek Maziarski, aki akkor a Szolidaritás vezető publicistája, Walesa egyik legbizalmasabb munkatársa volt.

4. Végül a cikk utolsó bekezdéséről, ahol Kőszeg képviselő úr általános következtetést von le a feltételezett nagykövetváltásból, és sokallja az MSZP által szorgalmazott személyi változásokat. Ráadásul igazolva látja „azok rémlátásait”, akik az egypártrendszer képviselőinek visszatérésétől tartanak. Nem nagyon tudjuk értelmezni, ezt a minősítést kikre vonatkoztatja, de reméljük, nem eleve mindenkire, akinek a szocialista párthoz bármiféle köze van. Ami Hárs Gábort illeti, ez a képzettársítás legalábbis furcsa: itt ugyanis olyasvalakiről van szó, aki soha nem dolgozott az „egypárt”-ban, viszont lengyel szakos tanár, több szépirodalmi és politológiai mű fordítója, gyakran publikáló külpolitikai szakértő, aki „mellesleg” éveket töltött a „terepen”.

5. S végül engedjenek meg egy utolsó megjegyzést. A cikkíró attól tart, hogy „Varsóban az új nagykövetet hűvös udvarisassággal fogadják”. A képviselő úr aggályait nem tudjuk osztani. Hiszen nyilvánvalóan nem vette figyelembe, hogy Varsó „eleste” óta a négy év előtti helyzet jelentősen változott. S még valami: azt, hogy egy külállamban hogyan fogadják Magyarország nagykövetét, bárki-is legyen az, jobb lenne annak az országnak a kormányára és polgáraira bízni, akikkel a nagykövetnek majd dolga lesz.

Budapest, 1994. július 26.

Tisztelettel:

a Magyar Szocialista Párt sajtóirodája



Tisztelt Sajtóiroda!

Hárs Gábor nagyköveti kinevezését időközben hivatalosan is bejelentették – vitánkból így elpárologtak a célszerűségi szempontok. Csak tényekről van tehát szó, már amennyire a tények – dokumentumok híján – egyáltalán megragadhatók.

Horn Gyula 1992-ben nem a parlament külügyi bizottsága elnökeként, hanem pártja képviseletében, a lengyel szociáldemokraták meghívására utazott Varsóba. Ezért a szejm képviselőinek egy csoportja – köztük Jacek Maziarski – tiltakozott kormányzati fogadása ellen. A kényes helyzetben a lengyel külügyminiszter a magyar nagykövet véleményét is kikérte. Engelmayer Ákos – természetesen – támogatta a két politikus találkozásának tervét, s az meg is valósult. Hárs Gábor 1981 októberében hazatért Varsóból, tévesen állítottam tehát, hogy a szükségállapot idején sajtóattasé volt. E pontatlanságért elnézést kérek. Hadd kételkedjem azonban abban, hogy a nagykövetség hazatért kulturális munkatársa a Szolidaritással kialakult gyanús kapcsolatai miatt kegyvesztett lett. E kapcsolatokat ugyanis, ha valóban gyanúsak voltak, aligha jutalmazták volna a Művelődési Minisztérium nemzetközi főosztályán felkínált előadói állással és párttitkári megbízatással.

(kőszeg)

• Visszabeszélő