(Őri Tibor)

Nyomtatóbarát változat

Hetek óta aggodalommal figyelem a környező országok nemzeti kisebbségeiről szóló híreket. Aggodalmamat egyre inkább fölváltja a fölháborodottság, mely a következő kérdést veti föl bennem: jótékony államunk, mely szívén viseli a külföldön élő kisebbségek sorsát, s ha külföldről van szó, tele van segítőkészséggel, vajon házon belül miért nem tudja ezt a problémát ilyen odaadással kezelni.

Vegyük alapul Hartát. Dinamikusan fejlődő Duna melléki község, ahol a svábok munkaszeretete, szívós kitartása többre ment, mint máshol a Párt Ereje meg az állami dotáció. Hogy mást ne említsek, műholdas kábeltelevíziós rendszerét sok város megirigyelné.

Mikor a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát firtatják a határon túl, rögtőn az jut eszembe: vajon miért nincs Hartán német nyelvű óvoda, iskola, urambocsá! mise. Nevelheti-e németnek a gyerekét valaki, ha úgy akarja?

Az, hogy heti néhány alkalommal az óvodások német dalocskákat tanulnak, még nem fedi az anyanyelvű képzés fogalmát. Az sem mindegy, hogy az iskolában németül vagy németet is tanítanak. Kecskemét általános iskoláiban előbb kezdtek tagozatos németet tanítani, mint Hartán. Ősztől talán már van német nyelvű osztály, de mi van több generációval, akik németnek születtek, de magyarnak tanultak lenni közoktatásunk gyümölcseként.

A környékbeli „elrománosítás, elszlávosítás” akaratlanul is azt az 1974-es rendeletet juttatja eszembe, mely a nemzetiségek asszimilációját elősegítendő az (egyébként is kevés) engedélyezett idegen utónevet csak akkor engedi eredeti helyesírással anyakönyvezni, ha a szülők egyike igazolja a nemzetiségi vagy külföldi származását. Sokan nem is tudnak erről a lehetőségről. Egyébként is ki meri ezt igazolni olyan országban, ahol a nemzetiségi származás még néhány évtizede is hátrány volt, netán rokonait hurcolták el származásuk miatt, ahol ma is lezsidózzák az embert, ha nagyobb az orra a magyar szabványnál, ahol zsidózással még választási kampányt is lehet nyerni. (Kár, hogy a győztes, „keresztény értékeket hordozó” MDF a kampány során megfeledkezett arról, hogy a keresztény értékrendtől távol áll a fajgyűlölet és annak szítása.) Nem tudom, miért irritálja a magyarokat, ha a határon túl a Jánost Ioan-nak kell írni, mi németek sem anyakönyvezhetjük a Mátét Mattheusnak. Ha netán az Udo vagy a Karl-Heinz név tetszene, ezt nem is említi az Utónévkönyv az engedélyezettek listáján.

A határon túl élő nemzeti kisebbségek elleni lincshangulatra, brutalitásra nincs mentség. De azt is be kell látni, hogy ahol az új rendszer még gyenge lábakon áll, ellátási gondok vannak, ott botorság a Himnuszt éneklő, zászlólengető magyarkodás, különösen akkor, ha az embereket évtizedeken keresztül a nacionalizmus mételye fertőzte. Nem tudom, milyen visszhangot váltana ki, ha a német ajkú lakosság a német himnuszt énekelve, német zászlókat lengetve ünnepelné a dicső német múlt valamely nagy ünnepét, és közben tombolva követelné a német nyelvű oktatást a nemzetiségi falukban. A német falvak elfeledett német utcanevei a mi kultúránknak legalább olyan szerves része, mint az erdélyi magyar gimnázium a magyaroknak. Meggyőződésem, hogy ez legjobban azokat irritálná, akiket a deportált „német disznók” házaiba telepítettek, mint tősgyökeres felvidéki magyarokat.

Úgy tűnik, a nemzetiségi kérdéseknél is könnyebb a szomszéd portáját söpörni.

Hartán soha nem voltak nemzetiségi villongások. A svábok alázattal vették tudomásul az asszimilációt. Rövidesen egyáltalán nem lesz kisebbségi kérdés. Köztudomású ugyanis, hogy a Klein, a Hedrich, a Gottschall mind tipikus ősi magyar családnevek. Hogyan is várhatnánk el ilyen szép hangzású magyar név birtokosától, hogy holmi lenézett nemzetiséginek vallja magát. Nem igaz…?

Őri Tibor
SZDSZ-szimpatizáns

• Visszabeszélő