Skip to main content

Egy közrendet sértő emlékei

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1981. március 26-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztály útlevél alosztálya Bürös Lászlóné rendőr ezredes aláírásával az 53/1978. (XI. 10.) MT rendelet 6. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozva, azzal az indokolással, hogy „külföldi utazása jelentős közérdeket sért” elutasította útlevélkérésemet. Az elutasítás ellen a következő levéllel fellebbeztem, és a levélről másolatot küldtem a belügyminiszternek és a művelődési miniszternek.

„Útlevélkérésemet elutasító r. 1112. sz. március 26-án kelt és április 1-jén kézhez vett határozatuk ellen

fellebbezek.

Rendkívül sértőnek és igaztalannak tartom azt az indokolást, melynek alapján Önök állampolgári jogomtól, útlevelemtől megfosztanak.

Lehetséges volna, hogy azzal a 18 kötettel, mellyel részben mint szerző, részben mint sajtó alá rendező a magyar irodalomtudományhoz hozzájárultam, nem bizonyítottam eléggé, hogy a közérdeket szolgálom?

Egyébként, ha van valaki, akinek külföldi útjai kivétel nélkül közérdekűek voltak, az minden bizonnyal én vagyok. Minden utamról jelentős értékeket hoztam haza a magyar közgyűjteményeknek. Hivatkozhatom többek közt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének 1974. június 27-én kelt köszönőlevelére, mely hét oldalon keresztül sorolja fel az általam külföldről hozott dokumentumokat. De tanúskodhatik a Magyar Tudományos Akadémia kézirattára is, melynek többek közt 45 eredeti Ady-levelet, az Országos Széchenyi Könyvtár, melynek sok száz kéziratot és folyóiratot, vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum, melynek sok egyéb hagyaték mellett felmérhetetlen értékű József Attila-kéziratokat szereztem ingyen, olyan anyagot, melyet az MTA évekig sikertelenül próbált megszerezni.

Két alkalommal vettem részt előadással külföldi konferencián (1970-ben Orléansban, 1978-ban Londonban), és legjobb tudomásom szerint méltón képviseltem a magyar tudományt.

Azt már csak mellesleg említem, hogy francia könyvtárakban folytatott Ady-kutatásaimat három alkalommal saját költségemen, állami segítség nélkül végeztem, ugyancsak nem a közérdek kárára.

Ha azonban valami tényleg sérti a közérdeket, az az, hogy a Polányi család egyenes kívánsága ellenére sem engedték hazahoznom a család páratlan értékű irattárát (Polányi Laura, Polányi Károly és Duczynska Ilona hagyatékát), s így az – mint hallom – legalábbis nagy részben amerikai közgyűjteménybe kerül.”

















Fellebbezésemre azonos dátummal május 7-én megkaptam a főkapitányság újabb elutasítását, és a BM titkárságának alábbi levelét, Simics Sándor rendőr őrnagy aláírásával.

„Beadványára válaszolva, a belügyminiszter megbízásából értesítem, hogy panaszának vizsgálata megtörtént. Ennek során megállapítható volt, hogy az eljáró szerv – törvényes jogkörében – az érvényes rendeletek szerint hozta meg döntését. Beadványában olyan új tényt vagy körülményt nem jelölt meg, amely az eredeti döntés megváltoztatását indokolná.”

Most már csak arra volnék kíváncsi, hogy mit tartalmazott a fent idézett rendelet, és vajon ki volt akkor a belügyminiszter. Csak nem Horváth István?








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon