1981. március 26-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztály útlevél alosztálya Bürös Lászlóné rendőr ezredes aláírásával az 53/1978. (XI. 10.) MT rendelet 6. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozva, azzal az indokolással, hogy „külföldi utazása jelentős közérdeket sért” elutasította útlevélkérésemet. Az elutasítás ellen a következő levéllel fellebbeztem, és a levélről másolatot küldtem a belügyminiszternek és a művelődési miniszternek.
„Útlevélkérésemet elutasító r. 1112. sz. március 26-án kelt és április 1-jén kézhez vett határozatuk ellen
fellebbezek.
Rendkívül sértőnek és igaztalannak tartom azt az indokolást, melynek alapján Önök állampolgári jogomtól, útlevelemtől megfosztanak.
Lehetséges volna, hogy azzal a 18 kötettel, mellyel részben mint szerző, részben mint sajtó alá rendező a magyar irodalomtudományhoz hozzájárultam, nem bizonyítottam eléggé, hogy a közérdeket szolgálom?
Egyébként, ha van valaki, akinek külföldi útjai kivétel nélkül közérdekűek voltak, az minden bizonnyal én vagyok. Minden utamról jelentős értékeket hoztam haza a magyar közgyűjteményeknek. Hivatkozhatom többek közt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének 1974. június 27-én kelt köszönőlevelére, mely hét oldalon keresztül sorolja fel az általam külföldről hozott dokumentumokat. De tanúskodhatik a Magyar Tudományos Akadémia kézirattára is, melynek többek közt 45 eredeti Ady-levelet, az Országos Széchenyi Könyvtár, melynek sok száz kéziratot és folyóiratot, vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum, melynek sok egyéb hagyaték mellett felmérhetetlen értékű József Attila-kéziratokat szereztem ingyen, olyan anyagot, melyet az MTA évekig sikertelenül próbált megszerezni.
Két alkalommal vettem részt előadással külföldi konferencián (1970-ben Orléansban, 1978-ban Londonban), és legjobb tudomásom szerint méltón képviseltem a magyar tudományt.
Azt már csak mellesleg említem, hogy francia könyvtárakban folytatott Ady-kutatásaimat három alkalommal saját költségemen, állami segítség nélkül végeztem, ugyancsak nem a közérdek kárára.
Ha azonban valami tényleg sérti a közérdeket, az az, hogy a Polányi család egyenes kívánsága ellenére sem engedték hazahoznom a család páratlan értékű irattárát (Polányi Laura, Polányi Károly és Duczynska Ilona hagyatékát), s így az – mint hallom – legalábbis nagy részben amerikai közgyűjteménybe kerül.”
Fellebbezésemre azonos dátummal május 7-én megkaptam a főkapitányság újabb elutasítását, és a BM titkárságának alábbi levelét, Simics Sándor rendőr őrnagy aláírásával.
„Beadványára válaszolva, a belügyminiszter megbízásából értesítem, hogy panaszának vizsgálata megtörtént. Ennek során megállapítható volt, hogy az eljáró szerv – törvényes jogkörében – az érvényes rendeletek szerint hozta meg döntését. Beadványában olyan új tényt vagy körülményt nem jelölt meg, amely az eredeti döntés megváltoztatását indokolná.”
Most már csak arra volnék kíváncsi, hogy mit tartalmazott a fent idézett rendelet, és vajon ki volt akkor a belügyminiszter. Csak nem Horváth István?
- Visszabeszélő [5]